Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
CURRICULUM VITAE @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

CURRICULUM VITAE

This entry was posted by on szombat, 18 augusztus, 2012 at

Alább egy vázlatos életrajz következik megrostált összetevőkkel, azokkal, amelyek a vezetéssel ütköztettek.

Többféle szinten találkoztam e kezdetektől létező feladattal: az ember társas lény lévén együtt tevékenykedik másokkal, ami óhatatlanul igényli az összehangolást, ez vezetői tennivaló.

Tapasztalatból mondom: vezetni nem könnyű, jól vezetni igen nehéz, pedig erre van igény.

1. Életem alkonyán, amikor az emlékek még/ vagy talán a legélesebben villannak fel, néha elmerengek a múlton, egy-egy történésen. Mostanában azon meditáltam, hogy 29 éves fejjel, hogyan vállalhattam egy járás iskoláinak irányítását. – Nehéz döntés volt! A múltam akkor: 9 év tanítói – tanári munka, ebből 3 év igazgatóhelyettesi és párhuzamosan egy kis iparostanuló iskolai igazgatói beosztás.

A rábeszélés, a meggyőzés egyik érve: „Hát a kőszegi preparandia, ahol a 33-as induló létszámból 14-en lettek hivatásos néptanítók, mit szólna a húzódozáshoz?”

Az is igaz, tetszett a kihívás. A munka ott, akkor nehéz és sok is volt. Most 60 évvel a történtek után értem igazán, hogy miért és hogyan birkóztam meg a feladattal. A tanítóképzőben hivatástudatot szerezhettem, nagyon széleskörű és igényes általános műveltséget adtak. Sokat kellett tanulni, és délutánjaink is tele voltak programmal. Az eredményeket elismerték, de mindig jelezték, hol kell többet, jobbat. Később nem volt nehéz tanári képesítést szerezni.

A másik bázis a magam választotta munkatársi közösség. Hozzáértő, szorgalmas társakra leltem. A munkát már együtt, előrelátással, következetességgel szerveztük és mindvégig szorgalommal igyekeztünk teljesíteni.

A szakfelügyelők és az általános felügyelő munkabeosztása: 2 nap tanítás, 2 nap felügyeleti munka, 1 nap az osztályon: írásbeli tennivalók, megbeszélés. Magam hetente egy nap egy-egy iskola és igazgató munkájával ismerkedtem. Az összegyűlt tapasztalatokat kéthetenként megbeszéltük, és a lényeges észrevételeket időnként körlevélben közreadtuk. Jórészt pozitív, követésre érdemes tapasztalatokat írtunk, ám egy-egy negatív észrevételt is tettünk. Ez utóbbiakat esetenként sérelmezték.

Az igazgatók vezetői tevékenységéről sok és sokféle tapasztalatot szereztem. Vezetőképzés nem volt. Járási igazgatói értekezleten a vezetés elméletéről egy-egy előadót meghallgattunk. A hallottakkal összevetettük a valóságos helyzetet. Sikerült néhány év alatt a vezetési teendők egységesedő folyamatát elindítani. Arra természetesen nem törekedtünk, hogy uniformizáljunk.

2. Hat év után kíváncsi lettem, hogy a szerzett tapasztalataimat, az iskolákban látottakat tudnám-e igazgatóként hasznosítani. Lehetőség adódott, hogy egy 16 csoportos általános iskolához kinevezzenek. Érdeklődéssel vállaltam.

Új, 12 tantermes épületben és 4 szükségtanteremben dolgozhattunk. A diákság döntő hányada az ország számos vidékéről idetelepült szülők gyermeke volt. Egy nagy állami gazdaság jött létre. Ez vonzotta a családokat a Balaton parti községbe. A gyerekanyag nagyon heterogén, mind szociális, mind anyagi, mind neveltségi szempontból. Számos nehezen kezelhető akadt köztük.

Az igazgatói és a tantestületi szoba egybenyílt. Az ajtó csak kényszerből, néha volt bezárva. Úgyszólván együtt élhettem a tantestülettel. Két kolléga kivételével jól felkészült szakemberek voltak, szorgalommal dolgoztak. Elődöm helybeli, képzett, intelligens, együttműködő tanítónő, beilleszkedésemet segítette, folyamatosan támogatott. Volt 3 kilépett apáca, ketten nagyszerű pedagógusok. Egyikük helyettes lett. Dolgozott közöttünk két középiskolai tanár, jól beilleszkedtek az általános iskolai légkörbe. Kezdeményezésükre a legfontosabb tudnivalókat az óra első pár percében folyamatosan ismételték minden tárgyból.

Iskolavezetői tevékenységemet tapasztalataim és némi elméleti ismeret birtokában a következő séma szerint végeztem: 1. előkészítés (tájékozódás, tervezés, szervezés)

2. végrehajtás (döntés, tanácsadás, összehangolás) 3. ellenőrzés (áttekintés, elemzés, értékelés, minősítés). Ennek megfelelően első tennivalóm a tájékozódás volt.

Elődöm és 3 kolléga részletesen beszámoltak az általános jellemzőkről (neveltség, szorgalom, tárgyi eredmények stb.) Az alsó tagozatos kollégák és az osztályfőnökök az osztályukról adtak képet.

Szeptember második felében kezdtem órát látogatni. Ismerkedtem a gyermekekkel, a kollégákkal. Október végére készítettünk egy ideiglenes nevelési tervet. Megjelöltük a megkívánt oktatási tennivalókat. A nevelés terén az egészség -, a közösség -, és az értelmi nevelés kívánalmait szorgalmaztuk. Két hónap tapasztalatai alapján módosítottuk a tennivalókat, mivel a magatartás-viselkedés, tanulmányi fegyelem terén bántó hiányosságokat tapasztaltunk.

A házirend egyes előírásait a heti zászlófelvonáskor az ügyeletes tanár ismertette, beszélt a kapcsolatos helyzetről és megjelölte az elvárásokat. Ezekről szó volt az osztályfőnöki órákon és a szülői értekezleten is. Az első szülői értekezleten (meglepően sokan voltak) meghallgattuk a szülők véleményét (sokan beszéltek magatartási problémákról, támogatták törekvéseinket, ám akadt néhány anyuka, aki vitatta a szigor szükségességét, indokoltságát.)

Október végén hívtuk össze a SZM vezetőségét. Megállapodtunk, hogy a parkettás tanteremben nem használunk utcai cipőt. Egy hét alatt minden tanterem ablakait virággal díszítették, és szülőket osztottak be a nagyon sok munkát végző pedellusok segítésére. A SZM vállalta, hogy az állami gazdaság támogatásával a tantermekbe a padsorok közé és elé futószőnyeget vásárolnak. Ez két hét alatt lebonyolódott. Ma is szívesen gondolok a lelkes szülői koszorúra. Az iskolai rend, tisztaság, a gyereksereg többségének viselkedése érzékelhetően javult. Karácsonyra már csak elvétve akad iskolán belüli fegyelmi vétség. (Volt persze az utcán, iskolán kívül!)

Az egységes nevelő hatás érdekében az osztályfőnökök a nevelési problémákat megbeszélték kollégáikkal, kérve támogatásukat. Az együttműködés az egészségnevelés (tisztálkodás, testedzés), a magatartás-viselkedés terén jól kamatozódott. A tanulmányi fegyelem javulása késett az első félévben.

A második félév elején egy-egy lyukasórás kollégát megkértem, hogy jöjjön velem órát látogatni. A tapasztalatok megbeszélésére általában délután került sor. A célom, hogy átfogó kölcsönös hospitálással erősítsük a tanulmányi munkát, csak a második félévben valósult meg. Ám a következő évben már nem kellett kérnem kartársaimat, mert kiépült egy ésszerű hálózat, ami jelentősen hozzájárult a szakmai munka és a tanulmányi eredmények javulásához. A jelszó: inkább kevesebbet, de jól (multum non multa.)

Átlátva a kölcsönös óralátogatások hasznosságát, megértve, hogy ez a nem kötelező hasznos munka segíti a jobb eredményeket, természetes része lett mindennapjainknak. Örömmel hallottam, vettem részt a kapcsolatos, esetenként éles vitákban, amiktől nem egyszer volt hangos az óraközi szünet és esetenként az ebédidő is.

Örömünkre szolgált, hogy diákjaink a középiskolában megállták a helyüket. Ezt igazolták a kért és megkapott év végi osztályzatok. A középiskolákban szívesen látott tanulók lettek a nálunk végzett nyolcadikosok.

Most, megőszült fejjel nem sajnálom a sok munkát, hálával és igaz szeretettel gondolok volt kollégáimra, köszönöm a jó együttműködést. A szülőket és a tanulókat is szívembe zártam. Nekik is köszönet jár.

3. Öt év után rámoktrojáltak egy mamutiskolát. Nagy létszámú általános iskola, induló gimnázium, iparostanuló iskola és egy 9 nevelős óvoda tartozott hozzám. (Azóta az ipari tanuló iskola megszűnt, a gimnázium önálló lett, az általános iskola kettévált.)

Hónapok kellettek, hogy a terepet áttekintsem, hogy elegendő információm legyen munkám tartalmi részének elkezdéséhez. A tanítás beindult, minden kolléga tette a dolgát. Konfliktus alig akadt a tanulók körében, a pedagógusok körében egyáltalán. Kezdeményezéseim nem nyerték el a tetszést. Az órák megtartása után legfeljebb egy-egy kosárlabda mérkőzést lehetett nagy időközönként összehozni. Baráti összejövetelekkel is próbálkoztunk, kevés sikerrel. Egy horgászverseny és a kapcsolódó halászlévacsora a többséget mégis összehozta. Ezen jó hangulat volt. Magánbeszélgetésekből, tapasztalataimból az a kép bontakozott ki, hogy a múlt patrióta laissez fraire vezetési stílusát vonják vissza. Nehezítette a dolgomat az is, hogy a járási vezetést is ez jellemezte, hogy a tantestületben vezetők feleségei és 2 rokonom is jelen volt. Az alapgondot az jelentette, hogy a mamutiskolát közvetlen irányítással képtelenség vezetni. Megkíséreltem a helyetteseket önálló szakmai vezetőkként kezelni. Azt szerettem volna, hogy felelős szakmai vezetőkként dolgozzak velük. Körükben is volt ellenállás.

A sok éven keresztül megszokott munkastílustól alig tudtak, akartak eltérni. Számukra kényelmes volt így dolgozni.

A helyettesek tájékoztatása és a magam gyűjtötte információk birtokában készítettünk ugyan pedagógiai tervet, ám ez nem volt reális. Nem támaszkodott a valós helyzetre, nem számolt a kollégák ellenállásával. Ők az órákat elfogadható szakmaisággal vezették, ez kielégítette őket. A gyenge tanulmányi eredmények okát a szorgalomhiánnyal és a nagy létszámú osztályokkal magyarázták. Minden osztályban akad több-kevesebb tehetséges gyerek, őket szerepeltették bizonyságul, hogy teszik a dolgukat.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy a neveléshez szükséges együttműködés az osztályokban tanítók között alig működött. Erélyes fellépésem hozott ugyan némi eredményt, de ellenszenvet váltott ki. A járási vezetőkkel is volt konfliktusom. Az iskolatitkárt vita után heti egy napra engedték az iskolához, négy napon ők foglalkoztatták. Az első tanév végén még lenyeltem, hogy a jutalmazásra felterjesztettek kétharmada helyett másokat jutalmaztak. A második tanév végén ebből is ütközés lett.

Volt ugyan szerény előrelépés az ott töltött évek során. Néhány kolléga támogatását sikerült megszereznem és ez mind a nevelési, mind az oktatási célkitűzések megközelítését elősegítette. A zsúfoltság, a dologi feltételek hiánya, valamint a kollégák munkájának sikertelen összehangolási kísérletei miatt levontam tanulságaimat: a mamutintézmények közvetlen, eredményes vezetése, az igazgató pedagógiai vezetőként való ténykedése valószínűleg lehetetlen, megoldhatatlan. A laissez fraire vezetési stílus önmagában káros és hatásában is sokáig az. Az irányító szervek együttműködése az intézményekkel nélkülözhetetlen, közvetlen beavatkozásuk (pl. jutalmazás) veszélyes, a dologi feltételek megteremtésében történő segítség, gondosság nélkülözhetetlen. Nem szerencsés, ám sokszor elkerülhetetlen felsőbb vezető, rokon jelenléte az intézmény személyzetében. Ez külön tapintatot igényel.

4. Örömmel vettem, hogy meghívtak egy tanítóképző intézetbe szakcsoportvezetőnek. Ott egy kivételesen képzett, hivatástudattal rendelkező szuperintelligens igazgatóval ismerkedtem meg. Az ő vezetői tevékenységéről mondom el röviden a tapasztalataimat azért, hogy összevethető lehessen saját munkámmal. Sommásan azt mondhatom, hogy demokratikusan vezetett. Állásfoglalásai a különböző vélemények figyelembevételével születtek és az érdekeltek közreműködésével váltak valóra. Flexibilitásából következően gyorsan alkalmazkodott a környezetéhez, felismerte a tanárok ösztönzéséhez szükséges módszereket, ki tudta alakítani a célravezető eljárásokat. Ugyanakkor jól ismerte a feladatokat, érdekelte a tanítóképzés és kellő tapasztalattal vezette a kis létszámú testületet. A kis létszámú hallgatóság kissé hullámzó tanuláshoz, valamint magatartási követelményekhez való viszonyának a változásait érzékelve folyamatosan tett észrevételeket. Ezzel irányítója volt a mindennapi tanári és hallgatói munkának. Nem szívesen tartott értekezletet. A nagyméretű klubhelységnek ízlésesen és otthonosan berendezett (büfénk is volt) helységében szívesen tartózkodtunk, ezt felhasználva általában itt tette meg megjegyzéseit, mondta el a hivatalos közölnivalókat. Volt egy „üzenőkönyve”, ebben aláírásunkkal igazoltuk a tudnivalók tudomásulvételét. Gondja volt a tudományos munkára is. Az én területem az ifjúság erkölcsi arculatának a vizsgálata volt. A második évben országos konferencián kellett beszámolnom az eredményekről.

5.  A tanítóképzőben lévő beosztásom mellett félállásban dolgoztam az alakuló tanárképzőben is. Két év után ott kaptam főállást, a tanítóképzőben félállásban dolgoztam tovább. A tanárképző főigazgatója sok felsőoktatási és néhány évi nagyköveti tapasztalattal rendelkezett. Igen széleskörű műveltségét, jó kapcsolatait felhasználva elérte, hogy az új iskolaváros rövid néhány év alatt felépült. Emellett az intézmény rohamosan fejlődött. Hat év alatt minden szükséges építmény és felszerelés megvolt, emellett 200 körülire duzzadt az oktatói létszám.

A nevelő- oktató munka szervezése, irányítása, a tanulmányi osztály mellett a tanszékre hárult. Ez az irányítómunka különösebb erőfeszítést nem igényelt. A laissez fraire vezetési stílus érvényesülhetett, minden kolléga kiválóan tette a dolgát. Élményeim közül egy a hallgatókat dicsérő sztorit írok le.

Filozófiát tanítottam matematika-fizika szakos hallgatóknak. A filozófia történetet érdeklődéssel és jó eredménnyel abszolválták. A dialektikus materializmus tanulmányozása kapcsán az érdeklődés megcsappant. Kerestem az okát, mert nem találtam, kérdőívvel fordultam tanítványaimhoz, tudakolva az okokat. A válasz nemcsak meglepett, de gondolkodásra is késztetett. A sommás válasz ugyanis az volt, hogy más a nézetrendszerük. Tudomásul veszik a tanulmányi kötelezettségüket, de megelégszenek a legszerényebb eredményekkel. Külön érdekesség, hogy a kérdőíveket anonim kértem, a többségük mégis aláírta. Ez az erkölcsi tartás bennem tiszteletet váltott ki, de mégsem dicsekedtem vele.

  1. Ez a történet meg a honvágy vezetett oda, hogy kértem áthelyezésemet a Dunántúlra. Szűk évtized után kerültem haza. A tanítóképzőben előbb tanár, majd főigazgató helyettes lettem. Főigazgatómnak az volt a ki is mondott véleménye, hogy „hagyjunk mindenkit dolgozni.” Ez a szemlélet atomjaira bontotta a tantestületet. Ám sokan jól érezték magukat ebben a légkörben, néhányan hiányolták csupán a pedagógiai irányítást. Az igényes kollégák nem érezték magukat jól, és egy-két év múltán tovább is álltak. A megdöbbentő számomra az volt, hogy ezt a folyamatot egyesek támogatták is. Mint a tanszékek munkáját támogató helyettes, számos próbálkozást tettem a helyesnek vélt vezetői stílus meghonosítására, kevés eredménnyel. A laissez faire begyökerezett, a kevesek által támogatott igényes, de demokratikus vezetési eljárások nem tudtak utat törni.

Az idő bizony szalad, gyorsan eljár (tempus fugit). Most harminc éve nyugdíjasként is vallom a pedagógus, a vezető nagy lehetősége, hogy tanítva tanulhat (docendo discimus).

─ Lehet valaki fiatalon jó vezető, ha kellőképpen felkészült, jó munkatársai vannak, folyamatosan tanul és tapasztalatait feldolgozza.

─ A képzett és együttműködésre kész testület aranyat ér.

─ A szülőkkel történő együttműködés rendkívül fontos, a tartalmi munkát is segíti.

─ Mamutintézmények az oktatásban nem csupán nehezen, de eredményesen aligha vezethetők. Nem tudnak pedagógiai központtá válni.

─ Az irányító szervek támogatása elengedhetetlen, a velük való együttműködés hiánya konfliktusforrás.

─ Az eluralkodott laissez faire stílus alig korrigálható.

─ Jól felkészült flexibilis igazgató áldás a tanügyben.

─ A széleskörű kapcsolatok igen hasznosak.

─A helyettes eredményesen csak az igazgatóval együttműködve dolgozhat.

─ Homo novus csak nagy erőfeszítés árán, pozitív közegben lehet

eredményes vezető.

─ A tanulók véleményére érdemes odafigyelni.

A tapasztalatok, az itt leírtak mellett az iskolavezető bázisa az elmélyült neveléselméleti, oktatáselméleti, oktatáspszichológiai felkészültség. Ez alapozza meg, hogy pedagógiai vezető lehessen.

 Érfalvy Ferenc


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.