Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
Gondolatok oktatásról nevelésről…

CURRICULUM VITAE

Alább egy vázlatos életrajz következik megrostált összetevőkkel, azokkal, amelyek a vezetéssel ütköztettek. Az ember társas lény lévén együtt tevékenykedik másokkal, ami óhatatlanul igényli az összehangolást, a vezetést. E kezdetektől létező feladattal több szinten találkoztam, s tapasztalatból mondom: vezetni nem könnyű, jól vezetni igen nehéz, pedig erre van igény.

Életem alkonyán, amikor az emlékek talán a legélesebben villannak fel, néha elmerengek a múlt egy-egy történésén. Mostanában azon meditáltam, hogy hogyan vállalhattam 29 éves fejjel egy járás iskoláinak irányítását. – Nehéz döntés volt! Akkori múltam: 9 év tanítói-tanári munka, ebből 3 év igazgatóhelyettesi és párhuzamosan egy kis iparostanuló iskola igazgatói beosztása. A rábeszélés, a meggyőzés egyik érve: „Hát a kőszegi preparandia, ahol a 33-as induló létszámból 14-en lettek hivatásos néptanítók, mit szólna a húzódozáshoz?”

Az is igaz, hogy tetszett a kihívás. A munka ott, akkor nehéz és sok is volt. Most 60 évvel a történtek után értem igazán, hogy miért és hogyan birkóztam meg a feladattal. A tanítóképzőben hivatástudatot szerezhettem, nagyon széles körű és igényes általános műveltséget adtak. Sokat kellett tanulni, és délutánjaink is tele voltak programmal. Az eredményeket elismerték, de mindig jelezték, hol kell többet, jobban teljesíteni. Később nem volt nehéz tanári képesítést szerezni. A másik bázis a magam választotta munkatársi közösség, hozzáértő, szorgalmas társakra leltem. A munkát már együtt, előrelátással, következetesen szerveztük és mindvégig szorgalommal igyekeztünk teljesíteni. A szakfelügyelők és az általános felügyelő munkabeosztása: 2 nap tanítás, 2 nap felügyeleti munka, 1 nap az osztályon: írásbeli tennivalók, megbeszélés. Magam hetente egy nap egy-egy iskola és igazgató munkájával ismerkedtem. Az összegyűlt tapasztalatokat kéthetenként megbeszéltük, és a lényeges észrevételeket időnként körlevélben közreadtuk. Jórészt pozitív, követésre érdemes tapasztalatokat írtunk, ám egy-egy negatív észrevételt is tettünk. Ez utóbbiakat esetenként sérelmezték.

Az igazgatók vezetői tevékenységéről sok és sokféle tapasztalatot szereztem. Vezetőképzés nem volt, a járási igazgatói értekezleteken a vezetés elméletéről meghallgattunk egy-egy előadót. A hallottakkal összevetettük a valóságos helyzetet. Sikerült néhány év alatt a vezetési teendők egységesedő folyamatát elindítani, uniformizálásra természetesen nem törekedtünk.

*

Hat év elmúltával kíváncsi lettem, hogy a szerzett tapasztalataimat, az iskolákban látottakat tudnám-e igazgatóként hasznosítani. Lehetőség adódott, hogy egy 16 csoportos általános iskolához kinevezzenek. Érdeklődéssel vállaltam. Új, 12 tantermes épületben és 4 szükségtanteremben dolgozhattunk. A diákság döntő hányadát az ország számos vidékéről idetelepült szülők gyermeke adta. Egy nagy állami gazdaság létrejötte vonzotta a családokat a Balaton-parti községbe. A gyerekanyag nagyon heterogén volt, mind szociális, mind anyagi, mind neveltségi szempontból. Számos nehezen kezelhető akadt köztük.

Az igazgatói és a tantestületi szoba egybenyílt. Az ajtó csak kényszerből, ritkán volt zárva, úgyszólván együtt éltem a tantestülettel. Két kolléga kivételével jól felkészült szakemberek voltak, szorgalommal dolgoztak. Elődöm helybeli, képzett, intelligens, együttműködő tanítónő, beilleszkedésemet segítette, támogatott. Tanáraink között volt három kilépett apáca, ketten közülük nagyszerű pedagógusok. Egyikük helyettes lett. Dolgozott közöttünk két középiskolai tanár, jól beilleszkedtek az általános iskolai légkörbe. Kezdeményezésükre a legfontosabb tudnivalókat az óra első pár percében folyamatosan ismételték minden tárgyból.

Iskolavezetői tevékenységemet tapasztalataim és némi elméleti ismeret birtokában a következő séma szerint végeztem: 1. előkészítés (tájékozódás, tervezés, szervezés);

2. végrehajtás (döntés, tanácsadás, összehangolás);

3. ellenőrzés (áttekintés, elemzés, értékelés, minősítés).

Ennek megfelelően első tennivalóm a tájékozódás volt. Elődöm és három kolléga részletesen beszámolt az általános jellemzőkről (neveltség, szorgalom, tárgyi eredmények stb.). Az alsó tagozatos kollégák és az osztályfőnökök az osztályukról adtak képet. Szeptember második felében kezdtem órát látogatni. Ismerkedtem a gyermekekkel, a kollégákkal. Október végére készítettünk egy ideiglenes nevelési tervet, melyben megjelöltük a kívánt oktatási tennivalókat. A nevelés terén az egészség-, a közösség-, és az értelmi nevelés kívánalmait szorgalmaztuk. Két hónap tapasztalatai alapján módosítottuk a tennivalókat, mivel a magatartás-viselkedés, tanulmányi fegyelem terén bántó hiányosságokat tapasztaltunk.

A házirend egyes előírásait a heti zászlófelvonáskor az ügyeletes tanár ismertette, beszélt az aktuális helyzetről és megjelölte az elvárásokat. Ezekről szó volt az osztályfőnöki órákon és a szülői értekezleten is. Az első szülői értekezleten (meglepően sokan voltak) meghallgattuk a szülők véleményét (sokan beszéltek magatartási problémákról, támogatták törekvéseinket, ám akadt néhány anyuka, aki vitatta a szigor szükségességét, indokoltságát).

Október végén hívtuk össze a SZM vezetőségét. Megállapodtunk, hogy a parkettás tanteremben nem használunk utcai cipőt. Egy hét alatt minden tanterem ablakait virággal díszítették, és szülőket osztottak be a túlterhelt pedellusok segítésére. A SZM vállalta, hogy az állami gazdaság támogatásával a tantermekbe a padsorok közé és elé futószőnyeget vásárolnak. Ez két hét alatt lebonyolódott. Ma is szívesen gondolok a lelkes szülői koszorúra. Az iskolai rend, tisztaság, a gyereksereg többségének viselkedése érzékelhetően javult. Karácsonyra már csak elvétve akad iskolán belüli fegyelmi vétség. (Volt persze az utcán, iskolaidőn kívül!)

Az egységes nevelő hatás érdekében az osztályfőnökök a nevelési problémákat megbeszélték kollégáikkal, kérve támogatásukat. Az együttműködés az egészségnevelés (tisztálkodás, testedzés), a magatartás-viselkedés terén jól kamatozott.

A tanulmányi fegyelem javulása késett az első félévben. A második félév elején megkértem egy-egy lyukasórás kollégát, hogy jöjjön velem órát látogatni. A tapasztalatok megbeszélésére általában délután került sor. A célom az volt, hogy átfogó, kölcsönös hospitálással erősítsük a tanulmányi munkát, csak a második félévben valósult meg. Ám a következő évre kiépült egy ésszerű hálózat, ami jelentősen hozzájárult a szakmai munka és a tanulmányi eredmények javulásához. A jelszó: inkább kevesebbet, de jól (multum non multa). A kölcsönös óralátogatások hasznosságát belátva, megértve, hogy ez a nem kötelező hasznos munka segíti a jobb eredményeket, természetes része lett mindennapjainknak. Örömmel hallottam, vettem részt az esetenként kialakult éles vitákban, amiktől nem egyszer volt hangos az óraközi szünet és az ebédidő is.

Örömünkre szolgált, hogy diákjaink a középiskolában megállták a helyüket. Ezt igazolták a kért és megkapott év végi osztályzatok. A középiskolákban szívesen látott tanulók lettek a nálunk végzett nyolcadikosok.

Most, megőszült fejjel nem sajnálom a sok munkát, hálával és igaz szeretettel gondolok volt kollégáimra, köszönöm a jó együttműködést. A szülőket és a tanulókat is szívembe zártam. Nekik is köszönet jár.

*

Öt év után rámoktrojáltak egy mamutiskolát. Nagy létszámú általános iskola, induló gimnázium, iparostanuló iskola és egy kilencnevelős óvoda tartozott hozzám. (Azóta az ipari tanuló iskola megszűnt, a gimnázium önálló lett, az általános iskola kettévált.) Hónapok kellettek, hogy a terepet áttekintsem, hogy elegendő információm legyen munkám tartalmi részének elkezdéséhez. A tanítás beindult, minden kolléga tette a dolgát. Konfliktus a tanulók között alig, a pedagógusok körében egyáltalán nem volt. Kezdeményezéseim nem nyerték el a tetszést. Az órák megtartása után legfeljebb egy-egy kosárlabda-mérkőzést lehetett nagy ritkán összehozni. Baráti összejövetelekkel is próbálkoztunk, kevés sikerrel. Egy horgászverseny és a kapcsolódó halászlévacsora mégis összehozta a többséget. Ezen jó hangulatú magánbeszélgetésekből és korábbi tapasztalataimból az a kép bontakozott ki, hogy a múlt patrióta laissez fraire vezetési stílusát kívánják vissza. Nehezítette a dolgomat, hogy a járási vezetést is ez jellemezte, és hogy a tantestületben vezetők feleségei és két rokonom is jelen volt. Az alapgondot az jelentette, hogy a mamutiskolát képtelenség közvetlen irányítással vezetni. Megkíséreltem a helyetteseket önálló szakmai vezetőkként kezelni, felelős szakmai vezetőkként szerettem volna velük dolgozni. Körükben is volt ellenállás, hiszen a sok éven keresztül megszokott munkastílustól alig tudtak, akartak eltérni. Számukra kényelmes volt így dolgozni.

A helyettesek tájékoztatása és a magam gyűjtötte információk birtokában készítettünk ugyan pedagógiai tervet, ám ez nem volt reális. Nem támaszkodott a valós helyzetre, nem számolt a kollégák ellenállásával. Ők az órákat elfogadható szakmaisággal vezették, ez kielégítette őket. A gyenge tanulmányi eredmények okát a szorgalomhiányban és a nagy létszámú osztályokban keresték. Minden osztályban akad több-kevesebb tehetséges gyerek, akiket annak bizonyságául állítottak, hogy jól teszik a dolgukat.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy a neveléshez szükséges együttműködés az osztályokban tanítók között alig működött. Erélyes fellépésem hozott ugyan némi eredményt, de ellenszenvet váltott ki. A járási vezetőkkel is volt konfliktusom. Az iskolatitkárt vita után heti egy napra engedték az iskolához, a másik négy napon ők foglalkoztatták. Az első tanév végén még lenyeltem, hogy a jutalmazásra felterjesztettek kétharmada helyett másokat jutalmaztak. A második tanév végén ebből is ütközés lett.

Volt ugyan szerény előrelépés az ott töltött évek során. Néhány kolléga támogatását sikerült megszereznem és ez mind a nevelési, mind az oktatási célkitűzések megközelítését elősegítette. A zsúfoltság, a dologi feltételek hiánya, valamint a kollégák munkájának összehangolására tett sikertelen kísérleteim miatt levontam tanulságot: a mamutintézmények közvetlen, eredményes vezetése, az igazgató pedagógiai vezetőként való ténykedése valószínűleg lehetetlen, megoldhatatlan. A laissez fraire vezetési stílus önmagában káros és hatásában is sokáig az. Az irányító szervek együttműködése az intézményekkel nélkülözhetetlen, közvetlen beavatkozásuk (pl. jutalmazás) veszélyes, a dologi feltételek megteremtésében történő segítség, gondosság nélkülözhetetlen. Nem szerencsés, ám sokszor elkerülhetetlen felsőbb vezető, rokon jelenléte az intézmény személyzetében. Ez külön tapintatot igényel.

*

Örömmel vettem, amikor meghívtak egy tanítóképző intézetbe szakcsoportvezetőnek. Ott egy kivételesen képzett, hivatástudattal rendelkező, intelligens igazgatóval ismerkedtem meg. Röviden elmondom tapasztalataimat a vezetői tevékenységéről, azért, hogy összevethető legyen saját munkámmal. Demokratikusan vezetett, állásfoglalásai a különböző vélemények figyelembevételével születtek és az érdekeltek közreműködésével váltak valóra. Flexibilitásából következően gyorsan alkalmazkodott a környezetéhez, felismerte a tanárok ösztönzéséhez szükséges módszereket, ki tudta alakítani a célravezető eljárásokat. Ugyanakkor jól ismerte a feladatokat, érdekelte a tanítóképzés és kellő tapasztalattal vezette a kis létszámú testületet. A kis létszámú hallgatóság hullámzó teljesítményéhez, valamint a magatartási követelményekhez való viszonyának a változásait érzékelve folyamatosan tett észrevételeket. Ezzel irányítója volt a mindennapi tanári és hallgatói munkának. Nem szívesen tartott értekezletet. Szívesen tartózkodtunk az ízlésesen és otthonosan berendezett nagyméretű klubhelységben, ezt felhasználva általában itt tette meg megjegyzéseit, mondta el a hivatalos közölnivalókat. Volt egy „üzenőkönyve”, ebben aláírásunkkal igazoltuk a tudnivalók tudomásulvételét. Gondja volt a tudományos munkára is. Az én területem az ifjúság erkölcsi arculatának a vizsgálata volt, a második évben országos konferencián kellett beszámolnom az eredményekről.

*

A tanítóképzőben lévő beosztásom mellett félállásban dolgoztam az alakuló tanárképzőben is. Két év után ott kaptam főállást, a tanítóképzőben félállásban dolgoztam tovább. A tanárképző főigazgatója sok felsőoktatási és néhány évnyi nagyköveti tapasztalattal rendelkezett. Széles körű műveltségét, jó kapcsolatait felhasználva elérte, hogy az új iskolaváros rövid néhány év alatt felépült. Emellett az intézmény rohamosan fejlődött, hat év alatt minden szükséges építmény és felszerelés megvolt, emellett 200 körülire duzzadt az oktatói létszám.

A nevelő-oktató munka szervezése, irányítása, a tanulmányi osztály mellett a tanszékre hárult. Ez az irányítómunka különösebb erőfeszítést nem igényelt. A laissez fraire vezetési stílus érvényesülhetett, minden kolléga kiválóan tette a dolgát. Élményeim közül egy, a hallgatókat dicsérő történetet írok le. Filozófiát tanítottam matematika–fizika szakos hallgatóknak, akik a filozófiatörténetet érdeklődéssel és jó eredménnyel abszolválták. A dialektikus materializmus tanulmányozása kapcsán az érdeklődés megcsappant. Kerestem az okát, s mert nem találtam, kérdőívvel fordultam tanítványaimhoz. A válasz nemcsak meglepett, de gondolkodásra is késztetett. A sommás válasz ugyanis az volt, hogy más a nézetrendszerük. Tudomásul veszik a tanulmányi kötelezettségüket, de megelégszenek a legszerényebb eredményekkel. Külön érdekesség, hogy a kérdőíveket anonim kértem, a többségük mégis aláírta. Ez az erkölcsi tartás bennem tiszteletet váltott ki, de mégsem dicsekedtem vele.

*

Ez a történet meg a honvágy vezetett oda, hogy kértem áthelyezésemet a Dunántúlra. Szűk évtized után kerültem haza. A tanítóképzőben előbb tanár, majd főigazgató-helyettes lettem. Főigazgatómnak ki is mondott véleménye volt, hogy „hagyjunk mindenkit dolgozni”. Ez a szemlélet atomjaira bontotta a tantestületet. De csak néhányan hiányolták a pedagógiai irányítást, az igényes kollégák nem érezték magukat jól, és egy-két év múltán tovább is álltak. A megdöbbentő számomra az volt, hogy ezt a folyamatot egyesek támogatták is. A tanszékek munkáját támogató helyettesként számos próbálkozást tettem a helyesnek vélt vezetői stílus meghonosítására, kevés eredménnyel. A laissez faire begyökerezett, a kevesek által támogatott igényes, de demokratikus vezetési eljárások nem tudtak utat törni.

Az idő bizony szalad, gyorsan eljár (tempus fugit). Most harminc éve nyugdíjasként is vallom: a pedagógus, a vezető nagy lehetősége, hogy tanítva tanulhat (docendo discimus).

– Lehet valaki fiatalon jó vezető, ha kellőképpen felkészült, jó munkatársai vannak, folyamatosan tanul és tapasztalatait feldolgozza.

– A képzett és együttműködésre kész testület aranyat ér.

– A szülőkkel történő együttműködés rendkívül fontos, a tartalmi munkát is segíti.

– Mamutintézmények az oktatásban nem csupán nehezen, de eredményesen aligha vezethetők. Nem tudnak pedagógiai központtá válni.

– Az irányító szervek támogatása elengedhetetlen, a velük való együttműködés hiánya konfliktusforrás.

– Az eluralkodott laissez faire stílus alig korrigálható.

– Jól felkészült, flexibilis igazgató áldás a tanügyben.

– A széles körű kapcsolatok hasznosak.

– A helyettes eredményesen csak az igazgatóval együttműködve dolgozhat.

– A homo novus csak nagy erőfeszítés árán, pozitív közegben lehet eredményes vezető.

– A tanulók véleményére érdemes odafigyelni.

Az itt leírt tapasztalatok mellett az iskolavezető bázisa az elmélyült nevelés- és oktatáselméleti, oktatáspszichológiai felkészültség. Ez alapozza meg, hogy pedagógiai vezető lehessen.


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.