TITKOK ABLAKA
E rébusz ürügyén, szándékom szerint, egy kurta eszmefuttatást teszek a gyermekfogalom alakulásáról. /Ez a fogalom, értelmezésem szerint folyton változik!/
Hosszú életem nagyobbik felét pedagógusként tengettem. Ez a szó nem zokszó! Hálás vagyok, hogy tanító, tanár, majd főiskolai oktató is lehettem. Rengeteg tapasztalat gyűlt össze a több mint negyven év alatt. A gyermek fogalma mégis homályban maradt. Kerestem és találtam definíciókat, nem is akárhol. Az ENSZ egyezmény így fogalmaz: „Az a személy, aki a tizennyolcadik évét nem töltötte be. Kivéve, ha a reá alkalmazott jogszabályok értelmében nagykorúságát korábban elérte.” Ez a definíció nem csak érvényes, de jogilag precíz is. Mégsem elég annak, aki hivatásból gyermeket nevel. – Kerestem és találtam egy velem egykorú előbb kőműves, tüdőműtéte után költő írásában számomra nem csak megkapó, de igaznak és tovább gondolandónak ítélt körülírást: „A gyermek ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Titkok ablaka.
Mert azt is tudni akarom, hogy mit mond a szakma, kutakodni kezdtem a neveléstörténetben. Nem vállalkozom arra, hogy a régmúlt vonatkozó mondanivalóját is szóba hozzam. Talán érdemes sem lenne. A 19. száza végétől kelt írásokat lapoztam át.
Pukánszky Béla a gyermekkor története c. könyvében azt monda, hogy a század végétől a jól nevelt, illedelmes, engedelmes ideált fogadták el szakmai körökben. Ez a felfogás a 20. század első felében pedig uralkodó nevelési cél lett. Az így megfogalmazott elvárás nem az aktuális, nem a valóságos gyermek fogalmát adta, hanem a kívánatos gyermek képét vázolta fel.
A reformpedagógia foglalkozik elsőként azzal, hogy a nevelési cél eléréséhez milyen eljárások szükségesek. A „formáló-alakító,” „a kibontakozást segítő” attitűdöt ajánlja. Ebben a korban két szemlélet kap teret: a felnőtthöz hasonlító, mérő, és az aktuális gyermeket önmagához viszonyító, mérő nézet. Ez utóbbi sem rekeszti ki azonban a felnőtthöz történő viszonyítást és ezért nem tud felelni kérdésünkre.
A fentebb mondottak korunkban is érvényesülnek. Ám a gyermek- modell átalakulóban van. Az ok, ill. az indíték az a sok bizonytlanság, ami a gyermek vonzatában is jellemző és elháríthatatlan. Korunk, a posztmodern kor /a 20. század második felétől/ egyrészt számos és gyorsütemű átalakulás kiváltója, másrészt a modern eszközökkel széles tömegeknek adott betekintési lehetőségeket akár a tudomány berkeibe is. Bizonytalan sokszor a jelen, a jövő mindenképpen. „Sokszor azt sem tudjuk, hol a fejünk.” És ez mind érinti a gyermeket is. Hatására mindenki nap, mint nap más. Hogy is lehetne általános érvényű megállapításokat tenni a bennünket foglalkoztató kérdésre: ki is a gyermek?
A gyermeki lényeg kutatója szinte megadhatatlan nehézség elé került. Feladata megoldását támogathatja pl Jean Pizget, aki felismerve a gyermek biológiai fejlődésének hatásait fontos fogódzót jelent.A zygota állapotban kialakult gén komplexum eligazít abban, hogy a testi fejlődés, normális körülmények között milyen irányokat vesz, mit eredményez.
Utal, Pizget arra is, hogy a szociális hatások jelentősen közrejátszanak abban, hogy a gyermek mivé lesz, merre tart. Hangoztatta, pl. hogy az intellektus fejlesztése nagyfontosságú nevelői tennivaló, de a gyermeki lényeget nem tárta fel. Talán nem is tehette, hiszen nem ismerte fel, hogy a gyermek is személyiség, csak rá jellemző, egyedi biológiai és szociális jegyekkel.
Az ezredforduló táján merőben uj nézőpont születet éppen a személyiségelmélet gyermekre alkalmazott eredményei révén. A gyermek személyiség lévén önálló értékkel, különálló meghatározottsággal bír és folyvást alakul, változik. Ez a felfogás napjainkban számos kutatómunka kerete. Szabolcs Éva és Golnhofer Erzsébet véleménye, hogy a ma divatos gyermekkor eltűnését valló nézetek sem állják meg a helyüket. Van gyermekkor!
A fentebb jelzettek következtében ez a kor talán rövidül és a lényegét illetően, éppen mert az más is, új és új narratívák születnek. Természetesnek lehet mondani, hogy a gyermekről szóló narratíákvák egymás mellett élnek, időről időre újak keletkeznek. Mindenkinek jogában áll saját szemével látni. De a bizonyítás eszközéről nem mondhatunk le, azt számon kell kérni!
Az ablakon belátni nem lehetetlen. Ám mert belül titkok vannak, mert változásban lévő titkokról van szó, mert mi is saját szemmel nézünk, nem mindannyian látjuk és mondjuk, ugyanazt, amit látunk. Hogy ez a relativizmus bűne, nem lehetelem! Mégsem a tudomány haláláról van itt szó, hanem a realításról!
A gyermekkor meghatározása
A gyermek a csecsemő és a felnőtt kor között élő személyiség. Exogén és endogén tényezők hatására fejlődik /változik/. Fejlődését előbb a külső /természeti, társadalmi/ erők dominanciája jellemzi, de egyre meghatározóbb szerepet kapnak a saját belső / testi, szellemi/ tényezők./ A felnőttkor küszöbétől e két tényező szerepet cserél. Azaz a belső erők szerepe lesz domináns./