Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
JÖJJ EL SZABADSÁG @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

JÖJJ EL SZABADSÁG

This entry was posted by on vasárnap, 18 május, 2014 at

Nem nélkülözhetünk! – Miért, hát nem vagyunk szabadok? Bizony-bizony nemzetünk, és magunk is szokatlanul szűk határok között, és behatárolt szabadsággal éljük napjainkat, már 1920 óta.  2004-ben azt hittük, minden jobb lesz, de legalább a szabadság ránk talál. Úgy látszott, hogy Európa végre elismeri, hogy mi is európaiak vagyunk. „Befogadta” megtépázott nemzetünket oda, ahová több mint ezer éve szervesen tartozik. Biztosra vettük, hogy végre, együtt Európa népeivel, szabadok lehetünk. Mi az európai nemzetállamok szövetségébe törekedtünk. Ez a szövetség ma még felemás. Úgy gondoltuk, a jogokból egyenlő rész illet minket is.  Nem adományként, hanem a magunkra vállalt terhekért cserébe.  A fokozatos anyagi felzárkózást is természetesnek tartottuk. A nyugat államai mintájára: a sok munkánkért, erőfeszítéseinkért jólétet vártunk.

Csalódtunk! Nagyot csalódtunk, mindmáig!

Nem vagyunk bizalom híján, nem is kesergünk. De eltökélt szándékunk, hogy megkeressük és meg is találjuk a magyarázatot. És nem csak a magyarázatot, de a bennünket megillető lehetőségeket is!

Nézzük elsőnek mi hát a szabadság, amit ennyire fontosnak tartunk, ami ennyire hiányzik?

Két lényeges összetevőjét emeljük ki. Egyik gazdasági, a másik szellemi természetű. Hogy valaki szabad lehessen, rendelkeznie kell az anyagi javak olyan hányadával, ami elég családja ellátására, és mert bizonytalan idők is jöhetnek, szerény tartalék is jó, ha van. Ennek biztosítéka és feltétele pedig a család munkaképes tagjainak rendszeres munkája. –  A szellemi tényező, olyan tudásmennyiség, ami nagyjából az érettségi elvárásainak felel meg. /Nem feltétlenül papír formájában!/ Itt említjük azt az erkölcsi elvárást is, ami a családon belüli és a közösségekhez tartozás normáiként jön számításba.

E követelmények kielégítésének ma még gátjai vannak. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az EU-t uraló államok, ill. gazdasági hatalmasságaik, lehetőségeikkel visszaélve, kihasználják országunkat, megkárosítják népünket. Erőfölényükkel visszaélve, kivonják a megtermelt értékeink egy részét, banki és más gazdasági módszerekkel, profitot, extraprofitot harácsolva. Azaz, a hazánk fiai által megtermelt termékek értékének jelentős hányadára jogot formálnak, különböző manipulatív módszereket is igénybe véve, annak ellenére, hogy befizetéseink nagyon is tetemesek. Így aztán az életszínvonalbeli különbségek tovább növekednek, holott eddig is nagyok voltak. Nő a kiszolgáltatottságunk is. Számos alkalommal elszenvedői vagyunk a „kettős mércének.” Nem hallgathatunk arról sem, hogy sorsunk nem egyedül való. A miénkéhez hasonlóan lassú több közép-európai nép gazdaságának növekedése is. – Más jellegű, de említést kíván, mert érdekeink ellen hat, az a helyzet is, ami az európai szocialista és liberális politikai erők erőfölénye formájában nyilvánul meg, és rovásunkra, szintén a nagytőkét szolgálja. Ugyancsak szóba kell hoznunk, hogy egyes nyugat-európai államok gazdaságai előnyben részesülnek. Azt is, hogy mai vezetőik, többségükben, a jelen állapot fenntartásában érdekeltek. – Nem hallgathatunk arról sem, hogy a hazai baloldali politikai erők is – „nem ellenszolgáltatás nélkül” – „az ő malmukra hajtják a vizet.”

Az adott körülmények között a második Orbán kormány bizony nehéz csatákra kényszerült a nemzeti érdekek érvényesítéséért, több, kevesebb sikerrel. A hazai gazdasági és társadalmi tényezők közül a középosztály erősítése, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, stb. fejlesztésének napirenden tartása reményt keltő cél, mintegy előkészítve egy újabb parlamenti ciklus munkáját. A választott út és eszközök lehetőséget teremtettek, bizalmat szültek. Ezek természetesen küzdelmeink, munkánk eredményei. Sajnos tudnunk kell azt is, hogy még kemény küzdelem várható a nagytőkének elkötelezett politikai erőkkel. A hatalom birtoklásának kérdéseiben ugyanis nem várható még átmeneti nyugalom sem.

„Jöjj el szabadság, Te szülj nekünk rendet!” Azt várjuk – József Attilával szólva – hogy a harmadik Orbán kormánynak a szabadságot azzal a céllal kell biztosítania, hogy a rend megteremtődhessen és, hogy így az előbbre jutás feltételei létre jöhessenek.

Az is természetes, hogy az EU szükségszerűen változások előtt áll. Az elmúlt tíz év tapasztalatait dőreség lenne figyelmen kívül hagyni. Azért is, mert az adminisztráció túlméretezett, meg mert igen költséges. A szervezete túlbürokratizált, munkarendje csaknem átláthatatlan. Nem utolsó sorban a hozzáértés, talán érthető okkal, a szükséges tapasztalat is elégtelen. Zavarja a szakmai munkát, hogy a pártokat megjelenítő parlament, szinte kivétel nélkül, sokszor arroganciával terhelten képviseli az egymásnak ellentmondó pártérdekeket, szakértelmük pedig ugyancsak szegényes.

Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az esedékes választások nemcsak lehetőséget kínálnak az eddigi munka értékelésére, a tanulságok összegezésére és az esedékes változtatások megtételére. Ezek a kötelességszerű tenni valók. Még elodázásuk sem engedhető meg. /Az apparátus csökkentése, szakmai erősítése, a párpolitika szerepének háttérbe szorítása, a nagy és a kis országok ügyeinek egyenlő jogalapon történő kezelése, stb./ Elengedhetetlen az EU fejlesztése az európai nemzetek laza szövetségének megvalósításáért. Ugyancsak elvárható, hogy ebben a szövetségben a „nagy” országok érdekeiket ne a „kicsik” rovására érvényesítsék.

További mondanivalónkkal az a szándékunk, hogy a rend és az előbbre jutás kérdéseire ”A konszolidáció a gyávaság szinonimája.” /Orbán Viktor/ gondolat jegyében reflektálunk. Az a kérdés vált ugyanis mostanában, széles körben aktuálissá, hogy talán célravezető lenne, a lerakott alapok konszolidációján fáradozni. Természetesen óriási feladat ez is, és talán biztosíték lehetne a további tervszerű építkezés számára.  A most még, gyér vitában eddig, az a nézet kapott erőteljesebb hangot, hogy egyrészt szükség van konszolidációra: a társadalom egyes elemeinek időleges megszilárdítására, de szükség van korrekciókra is, hiszen a korábbi döntéseink, még a törvényeink sem lettek, lehettek tökéletesek. A folyton változó társadalmi-gazdasági viszonyok is igényelnek kisebb nagyobb kiigazításokat. Aztán, igaz, hogy a leglényegesebb társadalmi területek revíziója ugyan napirenden van, de eddig mégsem lehetett totális, mindent átfogó. Továbbá mindenki tudja, hogy a természet és a társadalom folytonosan változik. Ez pedig nem tűri, a módosítást kizáró, konszolidációt. Azaz, ezek és más tényezők is arra késztetik az újonnan megválasztott parlamentet, hogy elsősorban a szabadság és a rend megteremtésén fáradozzon. Ugyanakkor a már rendelkezésre álló alapok mindenre kiterjedő tökéletesítéséről és kiteljesítéséről sem felejtkezhet meg. Azaz, egyrészt felelőtlenség, sőt gyávaság is lenne lemondani életünk valamennyi szektorának továbbfejlesztéséről, de egyidejű feladat, a jónak bizonyult eredmények megőrzése is. A fejlesztés, fejődés, a múlt és a ma bázisán, ugyanis magának az életnek a követelménye. Feladása önfeladás. Minden mozgásban, változásban van. Ezt figyelmen kívül hagyni egyrészt dőreség, de igazi gyáva beletörődés is.

Nézzük meg a sors szerepét is ezekben az összefüggésekben. A sorsnak történő kiszolgáltatottság elfogadása a gyengeség megnyilvánulása. Hiszen a sors elemei: a kényszer és a választott sors eltérő szerepet játszik életünkben. A kettő közül csak a választott sorsért vagyunk felelősek, azért persze a gazda felelősségével. /A kényszer sors, tőlünk függetlenül „határoz”. Annak nem vagyunk gazdái, vele kapcsolatosan legfeljebb a kiigazítást, javítást kísérelhetjük meg. / — Nézzük hát kissé részletesebben a választott sors összetevőit, a hitet és a legfőbb instanciát, a szellemet. A hitet abban az értelemben is, ahogy Ady megfogalmazta: -„egyszer csak váratlanul átölelt az Isten”. – Ám úgy is, hogy hiszünk embertársainkban és önmagunkban. Tudnunk kell, hogy a hit és a szellem, a kettő együtt felelősséget hordoz, mégpedig gondolatainkért, terveinkért, tetteinkért, sőt számon is kér, a lelkiismereten keresztül, de a jog eszközeivel is. A választott sors; mert választjuk, mert minden esetben választani kényszerülünk /mindig van legalább két lehetőség/ az emberi felelősség fundamentuma. Vagyis minden választott hit /hitetlenség/, a választott szellemi hovatartozás, álláspont felelősséggel „terhes.”

Néhány további gondolat még a szabadság kérdéséről. –  A parlamentek, minden nemzetgyűlés tennivalói közül a legfontosabb munkálkodni, hogy a polgárok szabadok lehessenek. Ez nem csak elodázhatatlanul szükséges tevékenység, de felbecsülhetetlenül hasznos is. A szabadság, a mindennapi életben hajtóerő, a fejekben feltétele a rendnek. A fejek és a munka rendje nélkül pedig minden közösség életképtelen. A szabadság és a rend megteremtői végső soron a választók és a választottak, de csak akkor, ha az élen államférfiak állnak. /Az államférfiak hiánya, politikusokkal történő helyettesítésük, mindössze szerencsejáték./ Végzetes könnyelműség és veszélyes játék, ha választó és választott, vagy közülük, akár ha az egyik is, igénytelen!

József Attila gondolata a szabadságról, a rend szülőjéről, nem csak mély költői gondolat. Mivel a társas ember egyik lényegi összefüggéséről van benne szó: szentírás.. Felhívja a figyelmet, hogy nélküle dolgaink nem mehetnek jól.  Rendnek kell lennie mindenütt, ahol ember munkálkodik. Rendnek a fejben, a mindennapi munkában, az egész életben. A szabadságot, mert közösségi, napjainkban az államnak kell biztosítania. A rend pedig, ahol van, közös hozadék. Dilemmánk megoldása ezen az alapon lehet egyértelmű: A múlt eredményeit is magában foglaló jelen valósága, folytonos javításokkal konzerválható, azért, hogy a további előrelépésnek biztos alapja lehessen. De csupán, ezért!


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.