MÚLT, JELEN, JÖVŐ A TANÜGYBEN
Múlt, jelen, jövő a tanügyben
Megszületett a Köznevelési Törvény, a NAT, a pedagógus életpályamodell, napirenden van a túlméretezett, és leromlott felsőoktatás revíziója már két év óta. /Számos más tennivaló is akad a tanügyben!/ Az ellenzék, aki egyben ellenzője is mindennek, ami konzervatív, netán nemzeti, ágál, uszít, félretájékoztat, az EU-nál acsarkodik. Ez a jelenség egyre hazugabb, vadabb, amióta az átalakítások a törvénykezési fázisból a megvalósítás, a eredményes megújulás szakaszába jutottak. A közigazgatás, az egészségügy, de a gazdaság is eredményeket produkált. Reményünk lehet, hogy felgyülemlett gondjainkat sorban kezelni tudjuk a nevelés- oktatásügyben is. Ehhez elkerülhetetlenül szükség volt egy viszonylag rövid időre, amikor is a fent megnevezett törvények megszülethettek és más elkerülhetetlen előkészületi munkákat is el lehetett végezni.
Egy rövid történeti áttekintés feltétele a két év óta folyó munka megértésének és értékelésének:
A múltnak tekintett távlat majd egy évszázada vette kezdetét. Az első világháború kegyetlen éveit nem is számítva, a trianoni „béke” óta, a gyermek, az ifjú nemzedék nevelésének dolga fokozott teher. Már a húszas évek legelején észre kellett venni, hogy nem csak területeink kétharmada lett a igazságtalanság áldozata, de szellemi erőinket is csapás érte. Klebelsberg és munkatársai, ezt a gondot felismerve fogtak hozzá az iskola, a tanítói lakások százainak építéséhez. Párhuzamosan elindítva az oktatás minőségének fejlesztését is, az elemi-, a közép- és felsőoktatás minden intézményében. Az eredmény érzékelhető lett néhány év múltán mindenütt: az elemiben az alapkészségekben, az érettségiben az európai mércével mérhető közép szintű tudásban, de az egyetemek teljesítményeiben is. Neves hazánkfiai jelezték a világban az újraéledő magyar szellemiséget. — A második világháború, a szovjet megszállás, szocialista eszközökkel, több évtized alatt sem tudta a jelzett eredményeket véglegesen lerontani. A pedagógusok helytállása, mindenfajta károsító törekvés ellenére is megvédte saját munkája eredményeit. Más az un. rendszerváltás utáni kép. A tanügyigazgatás, megcsúfolva valódi hivatását akarva, akaratlan olyan rombolást vitt véghez, hogy a korábbi eredmények teljesen elhalványultak. Az alapkészségeket az általános iskolák nem tudták produkálni, a középiskolákon keresztül a felsőfokú oktatás is küzdött ezek, meg a számolási alapműveletek hiányával
Még a múlthoz tartozik, de talán mégis a mához illik az a munka, ami 2010 előtt vette már kezdetét, hogy megalapozzon egy új fejezetet. Számos ideillő munkáról tudunk. A legfajsúlyosabbnak gondoljuk mégis a Bölcsek Tanácsa által összegezett: Szárny és Teher c munkát, amiben ajánlást tesznek a nevelés rendszerének újjáépítésére, /Megtalálható az interneten./ Ugyancsak érdemes hivatkozni arra a nyílt vitára, amit a Magyar Nemzet 2010 /.05. 06./ évfolyamában olvashattunk. Több neves szakember, publicista mondta el gondolatait, a nevelés-oktatás és az oktatás és közélet különböző kérdéseiről. Sem az egyik, sem a másik csoport szerzői nem fukarkodtak a bíráló szóval. Kifejtve, hogy az irány a tanügyben erősen lefelé tendált. Volt aki a nevelés-oktatásügy vészhelyzetét vizionálta. Sokunk szerint nem is volt ebben nagy túlzás. Abban, kevés kivétellel mindenki egyet értett, hogy jelentős változások esedékesek a tanügyben az általános iskolától az egyetemekig. A folyamatosan romló tanulmányi fegyelemre, a lefelé tendáló teljesítményekre, az általános fegyelmi helyzet romlására, a neveltség hiányaira, az tanulók közötti és a tanárokkal szembeni atrocitásokra, stb. hivatkoztak. Az okokat nem mindenki ugyanott találta, de általános volt, hogy a tanügy- igazgatás tanulói jogokat preferáló felfogását hibáztatták, hogy hiányolták a szakfelügyelet segítségét, hogy a pedagógusképzés színvonalával elégedetlenek voltak. Röviden: a tanügyben mindenütt lejtmenetet lehetett tapasztalni.
A magukat felelősnek érző politikai, és a tanügyben dolgozó, jobbítást kívánó erők kezdeményezésére indult el az a fentebb jelzett, helyzetképet festő és jobbítást célzó ajánlás dömping, amely már a jövő lehetőségeit körvonalazta. A mai állapotok az induló szerelvényre emlékeztetnek. A rakomány /az új nevelési-oktatási tennivaló/ már a vagonokon van. Indulni kell és eljuttatni a küldeményt a célállomásra, az iskolákhoz. Ez is megtörtént már majdnem minden közoktatási intézmény esetében. Most az érkezett áru tantermekbe juttatása a feladat, A hozzáértő, hivatástudattal rendelkező kollégák persze nem csak továbbadják ezeket. Fel is dolgozzák, osztályokra, személyekre szabva segítik beépíteni az agyakba és a szívekbe is. Gyarapítva a tudást, de a neveltséget úgyszintén.
Ez a köznevelés egészét átfogó tennivaló nem volt elindítható egyik napról a másikra. A szakaszos megoldás a 12 évfolyamot, számos tantárgyat és nevelési tennivalót magában foglaló komplexum esetében elkerülhetetlen. Köztudott, hogy Hoffmann Rózsa és stábja igen jó pedagógiai erőket képvisel. Az is, hogy az előkészítő munkájuk gondos. A dolog természetéből adódó zökkenők, a néha késői tájékoztatás nem felületesség, nem hozzáértés hiány, hanem az óriási horizontális és vertikális távlatok következménye. Azt sem hallgathatjuk el, hogy a fentiek természetes velejárója az időnkénti korrekció. /Az ember még mindig nem tökéletes!/
Külön kívánunk szólni a felsőoktatás egyes kérdéseiről. Előbb egy népszerűtlen általános megállapítás: A dolgok bizony csőszül állnak. Sok a felsőoktatási intézmény. Nem tisztázott, hogy a gazdaságnak, a társadalomnak milyen szakmából hány felsőfokú végzettségű fiatalra van szüksége. /A túltermelés munkanélküliséghez vezet!/ Nem valószínű, hogy az oktatói kar minden tagja tud felső szinten tanítani. A kutatótevékenység ma alig követelmény. A hallgatókkal szembeni elvárások, sok helyen, lazák. Sok az utóvizsga lehetőség. Ezzel vissza is élnek egyesek. Van közeli példa, hogy az „egyetemi polgár” cím szabadosságot inspirál. Meggondolandó a bolognai rendszer, és a kredit alkalmazása, jó eredményeket segítő szerepe. Egyáltalán, egy más országban bevált eljárás honosítása nagy körültekintést, legalább az előzmények mérlegelését, az azokhoz való alkalmazás, illesztés feladatát is magában hordja, megkívánja./Ez a közelmúltban rendre elmaradt!/
Számos olyan eshetőség van, aminek az előrejelzése akkor kísérelhető meg, ha feltételezzük az ország, talán a világ stabilitását. Ennek a valószínűsége bizony kétséges! Az elkészült törvények, rendeletek, tervek lehetőséget adnak egy nem gyors ütemű, de biztató fejlődésre a tanügy minden szektorában. Akadály a hazai ellenzék eltérő felfogása és annak következményei az egyetemi és a középiskolai ifjak, esetleg a választópolgárok körében. Szégyenletes, hogy külhoni szereplők is hangot, lehetőséget kapnak. A tanügy nem nemzetközi probléma. Ebben itthoni konszenzus szükséges! félre téve politikai, ideológiai vonzatokat, minden ellentétet. A jövő nemzedékéről és hazánk jövőjéről van szó! A jelenleg javasolt elképzelések nem csupán e haza összlakosságának, de az emberiség egészének a szempontjait figyelembe véve, összemberi értékek alapján fogalmazódtak meg. Ezek a célok, törekvések az emberebb ember nevelését, oktatását adták feladatul a pedagógusoknak, a szülőknek. A társadalmi szerveknek pedig azt mondják: vegyenek részt, támogassák ezt a nemes törekvést.
A gond, a feltétel a szükséges anyagi eszközök előteremtése, a pedagógus megélhetés biztosítása. Nem élhetnek a tanítók, a tanárok a nemzet napszámosaiként. Ebből elege volt az én korosztályomnak és elődeimnek. A hivatástudat nélkülözhetetlen ebben a szakmában. Ez azonban csak abban az esetben működik igazán, ha a tisztességes anyagi körülmények is adottak hozzá!
Nos azt gondolom, hogy a pedagógus pályamodellel együtt járó új javadalmazás enyhít a mai sanyarú állapotokon!
A mögöttünk maradt évszázad tanügyének folyamatát próbáltuk leírni .Megkíséreljük azt is, hogy ennek az időszakok fő vonulatát ábrázoljuk
Kaposvár, 2013. január 30.
Érfalvy Ferenc