Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
A BIZALOM SZEREPE A TÁRSADALOMBAN @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

A BIZALOM SZEREPE A TÁRSADALOMBAN

This entry was posted by on hétfő, 7 október, 2013 at

Az ember, élete egész tartama alatt, keres olyan szálakat, amelyek más emberekhez, csoportokhoz kötik.  A munka-kapcsolatok, de minden más, akár az intim viszonyok sem kivételek ez alól. Sőt! Ott, igazán intenzívek. Ezek a hol lazább, hol erősebb szálak a bizalom mutatói. Tehát életünknek minden mozzanata, a más emberekkel való kapcsolat, mind át van szőve a bizalommal. A gyermek bízik a szülőben, a tanítóban, a barátban, az osztály-közösségben. A felnőtt a munkatársaiban, valamely pártban, bankban, stb. Sajnos ezzel együtt jár, még ha szeretnénk is elkerülni, a bizalomhiány, ilyenek vagyunk. Meg hát a kétkedés is, hogy van-e alapja a bizalomnak, és ha van mi az /a bizalomhiány alapjait, most ne feszegessük!/. Amennyiben ennek a számos változatban megnyilvánuló kapcsolódásnak a problémáit érinteni akarjuk, elsőként a jelentését kell tisztáznunk. Tehát, mi ennek a gyakran használt szónak, a „bizalomnak” a mondanivalója, jelentése. Előbb egy személyes vélemény. A közéletben szerintünk, a bizalom: hit saját elvárásainkban, ill. a dolgok, események elvárásunk szerinti teljesülésében. Agatha Christie azt mondja: „Bízni kell, hogy vár ránk egy szebb, boldogabb jövő.” Eszerint az emberi bizodalom mindig pozitív töltésű. Az a funkciója, hogy a bekövetkező dolgokról biztató jelzést, hitet gerjesszen.”

Nem lehet kétséges, hogy a bizalomnak van egyéni és van közösségi mondanivalója.

Lássunk, előbb egy egyéni, egyedi jelenségben. – A vénember bízik, egy ideig, hogy él még néhány évig. Azzal áltatja magát, hogy tud még segíteni, de legalább át tudja adni számos tapasztalatát. Majd néhány hónapot remél. Idővel megelégszik fájdalmai kisebbedésével, még ha gyógyszer árán lehetséges is az. Később az is kielégíti, ha nem okoz, az elviselhetőnél több gondot, szeretteinek. /Megkérdezi magától: mennyi is az elviselhető? Válasz persze nincs. Sebaj!/ Végül történik, ami történik. Ezt már aligha tudja. Marad tehát a legutolsó teljes bizalom: az Égiekbe vetet hit. Ami a végső, a teljes bizalom!

A bizalomnak pozitív szerepe van az egyének kapcsolataiban, az egyén és a közösség, a közösségek közötti viszonyokban. Nélkülözhetetlen ahhoz, hogy dolgainkat nyugodtan, a jövőben való reménnyel láthassuk el. Hiánya nem csak zavar forrás, de megmételyezi az együttélés minden szegmensét. Feszültség, egyenetlenség, „háborúskodás” előidézője. /Háborúk is keletkezhetnek miatta!/

A bizalom szerepe a fentiekhez képest sokkal komplikáltabb a társdalom egészében.  A társadalom hatalmas konglomerátum, hétmilliárdot meghaladó lélekszámmal, számos emberfajtával, akik a kontinenseken és a sziget „rengetegben” élik mindennapjaikat, igen eltérő körülmények között, más és más berendezkedéssel, gyarmatosító, ill. gyarmatosított státuszban, nagyon is eltérő bizalmi lehetőségek közepette. Az óvilágban és az angolszász országokban a XX. század elején optimista hangulat uralkodott. „Aranykorról”, „Békeidőről” beszéltek. Alig telt el egy évtized kitört az első világháború, a negyedik tíz év végétől megéltük a másodikat. A század folyamán lezajlott az örmény genocídium /1915/, a holokauszt, a sztálini tömegterror. Magyarország elszenvedte a trianoni békediktátumot, a szovjet megszállás szörnyűségeit, megvívta szabadságharcát 1956-ban. Az egész világ szenvedi a második nagy gazdasági világválságot, nyögi a globalizáció „áldásait”. És ebben a világhelyzetben akarunk a bizalomról, a bizalom társadalmi szerepéről szólani. Tudom, majdnem a lehetetlenre vállalkoztam. Mégsem mondhatok le róla, hiszen remény nélkül nem lenne érdemes élni. Már pedig én is, fajtám is, az emberiség is életre rendeltetett. A más csak az, hogy az egyes ember rövid, fajtája és az emberiség hosszú életre predesztinált. Az életnek pedig bizalomra van szüksége! – Nézzünk miben, hol lelhetjük?

A generációk egymásutánja olyannyira megújítja, párhuzamosan, gyarapítja az emberiség lélekszámát, hogy joggal kapjuk fel a fejünket a hétmilliárdnál is többet számláló emberiség hallatán. Akkor is tény ez, ha közben világháborúk dúltak, ragályok pusztítottak, emberi dölyf, hatalomvágy halomra ölte embertársainkat. Mi ez, ha nem az ember elpusztíthatatlanságának, a jövő eljövetelének a bizonyítéka, remény a megmaradásra.

Van az emberben valami végzetes ellentmondás: alkot – pusztít, épít – rombol. A végeredmény az új élet! A közvetítő pedig, meggyőződésem szerint az erkölcs, a minden emberben meglévő emberfeletti: az önönmagát számon kérő Isteni szikra: a lelkiismeret. Persze ő is szunnyad sokszor. Aztán megint éber lesz és számon kér. Vannak olyan sugallatara létrejött törvények, amiknek az elfogadása akkor is megtörténik, ha nem is egyezünk bele. Lehet, hogy a szakralitás: az Istenhit átmenetileg, akár tartósan is szünetel valakinél, de az egyéb erkölcsi elvárások mégis élnek. Akkor is, ha tudat alatt. Ám ha megfogalmazódik, hogy védd az ember életét, méltóságát, közösségeit, környezetét, tulajdonát és alkotásait aligha akad, aki ezeket a normákat kárhoztatná. Aki meg mégis megteszi, minden bizonnyal pszichopata, elvesztette emberségét és nem is tehet róla. Az erkölcs tehát a másik tényező a társadalomban, ami a bizalmat, annak jogosultságát bizonyítja. Persze van, hogy meginog. Ám akkor még Róma is rabigába görbed, igaz csak a birodalom! A világ meg megy tovább!

Az emberiségben való bizakodás forrása a munka is. Az emberré váláskor is döntő szerepet kapott. Azóta pedig fenntartója az emberi létnek.  Minden ember, aki arra képes, végez valamilyen fizikai és/vagy szellemi tevékenységet. /Aki nem teszi, megtagadja ember voltát!/ Az alkotások a kőbaltától a neutron bombáig mind a munka szülöttei.  A technika miden vívmánya, az azt működtető technológia úgyszintén. A tudomány és a művészetek is munkaalkotások. Nem lehet vitás, hogy az emberi tevékenység részben és egészében is jelentős bizalomforrást jelentenek az ember iránt és a jövőjét illetően is.

Nem hallgathatunk az egyházak bizalmat kölcsönző tevékenységéről sem. A szakralitás nagyon általános emberi vonás. Akadtak ugyan minden korban ateisták is. Egyrészt számuk elenyésző, másrészt „hitvallásuk” csak a vész jelentkezéséig ér. Aztán felfakad az „Istenem segíts!” és az „ Én Istenem!”fohász. Napjaink ateizmusa a liberalizmus, vagy ma már, a neoliberalizmus. Képviselői az értelmiség tudományokba belekóstolt egyedeiből regrutálódnak. Azt gondolják, hogy a tudomány eredményei mindenhatóságot kölcsönöznek számukra. „A normális embert az különbözteti meg a liberálistól, hogy tudja, nem csak jogai, de kötelességei is vannak” olvastuk valahol. Ez a gondolat jól példázza a kötöttségektől szabadulni igyekvő „szabad embert,”a „modern” ateistát.

Gondolataink befejezéseként arról ejtünk néhány szót, hogy hazánknak is van oka a jövőjét illető bizakodásra./Azért nem országról, nemzetről beszélünk, mert szerintünk a haza fogalma jobban kifejezi önazonosságunkat, mint az előző kettő./ Történelmünk példázza, hogy számos megrendítő csapás ellenére is, mindig talpra tudtunk állni. Népünk tettereje, élni akarása, munkája, ha kellett áldozatvállalása is, erőt sugározva ott volt, ha kellett a vártán, de a földeken, az istállókban, a gyárakban, az irodákban, a kórtermekben, az iskolákban, röviden ott ahol ember kellett a gátra. Ezért van, hogy hiszünk Magyarország felvirágzásában!


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.