Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
Category » köznevelés « @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

Archive for category köznevelés

CSALÁD ÉS ISKOLA

Posted by on szombat, 1 március, 2014

A társadalom fontos bázisai. A fiatal nemzedék oktatásának és nevelésének történelmileg kialakult, átfogó két nélkülözhetetlen tényezője.

A család az óvodával együtt lerakja, ill. megalapozza az iskolai tevékenység alapjait. Ennek a nevelési ciklusnak legfontosabb teendője az anyanyelv tanulása és az egymáshoz tartozás élményeinek kialakítása. A gyermeki tudat- és szokásrendszerbe hihetetlen mennyiségű ismeret és szokáselem épül bele hat éves korig. A megszerzett ismeretek és magatartásformák egyrészt az alapokat képezik, másrészt korrekciókra és rendezésre szorulnak, hiszen a tudás- és magatartáselemek még halmaz jellegűek. A szülő ugyanis többnyire nem pedagógiai szakember, és szülői mivolta szerint is, az érzelemmel való telítettség irányítja a gyermekével való viszonyában. Ezért még a legkedvezőbb esetekben sem várható el tőle a gyermeki tudás és szokás kívánatos színvonalának biztosítása. /Ezekkel az általános tényekkel szemben persze vannak eltérések is, pl. ha a szülő pedagógus, vagy pl. akkor, ha a gyermeknevelésre valamiért alkalmatlan./

Az óvoda szerepe napjainkban igen megnőtt. Ez azért is hangsúlyozandó, mert a kötelező óvodáztatás minden gyermek számára biztosítja az ezzel járó előnyöket. /A szülőt pedig felmenti, legalább egy éven át, az óvodában töltött időre, a gyermeknevelés feladatai alól./ Az óvodában a legáltalánosabb eszköz a mese. A gyermekek persze nagyszámú ismeretet szereznek. Látnak, gyakorolnak számos magatartási szituációt. Tehát az óvoda az együttes játék, a sokféle foglalkozás, a társakhoz való viszony, alkalmazkodás gyakorlásának kiváló lehetősége. Az óvoda tartami munkájával kapcsolatosan a leglényegesebb és egyben a legfontosabb mondanivalónk, hogy legalább az utolsó évben lépések történjenek a játéktól a munkajellegű tevékenység fontosságának, szerepének megértetése, sőt gyakoroltatása terén is. Néhány évtizede olyan körülmények alakultak ki hazánkban, amelyek között, főként a fizikai munka jelentőségét, fontosságát, szükségességét negligálták, elhanyagolták. A munka becsülete, becsülése igencsak háttérbe szorult. Már-már a szükséges rossz kategóriájába került. Pedig valódi jelentősége az ember, ember voltának kiteljesedésében ragadható meg. Ezzel szemben, évtizedekre az élet nyűgévé degradálódott. Mondanivalónk illusztrálására konkrét, de jellemző esetet prezentálunk a közelmúltból: Szőlőmunkásra volt szükség, egy jó erőben lévő ötvenes, „rokkant nyugdíjas” a felkérésre szó szerint a következőt mondta: „ Amíg napi két sörre a nyugdíj futja, senkinek nem csinálok egy kapavágást sem!”

A jelzett helyzetben, mert ez általános, és akkor is, ha ma sok a munkanélküli, véleményünk szerint, már az óvodában is van ez ügyben mit tenni. Lesz is még jelentős ideig!

Az iskoláknak pedig olyan szemléletre van szükségük, ami a munka szerepével, jelentőségével, megbecsülésével kapcsolatos problémáinkat segít a helyére tenni. Talán szokatlan és sokak számára unszimpatikus is, hogy valakik, az iskolával kapcsolatban azt hangsúlyozzák, hogy a tanulás rendkívül fontos munka. Pedig nagyot tévednek mindazok, akik azt gondolják, hogy játszva, játékosan is meg lehet mindent érdemlegesen, színvonalasan tanulni. Ezzel természetesen nem azt állítjuk, hogy a játéknak, a játékos tevékenységnek nincs tanító, nevelő szerepe. Persze akadnak /kevesen/, akik számára a tanulás nem csak érdekes, izgalmas, de élvezetes tevékenység is. Mégis a gyermekek döntő többsége csak nagy erőfeszítés árán, megfeszített és nemszeretem attitűddel jut el, akár csak az i betű szépen ívelt leírásáig. Mennyivel több erőfeszítést, esetenként megfeszített szellemi munkát követel, mondjuk /ugyan, néhány évvel később/ a logaritmus megértése, használni tudása. A tanulás munka jellegére kívántunk rámutatni és jelezni azt, hogy ma igen időszerű a munkához való, korábban a társadalmat átfogóan jellemző pozitív viszony helyre állítása.  Hangsúlyozzuk, nincs ellenvetésünk, ellenkezőleg szorgalmazzuk a jó hangulatú munkát, mert az ilyen légkörben még a nehéz is könnyebb. Tehát távolról sem akarunk az iskolai légkör derűje ellen szólni. A kellemes, könnyed hangulatú intézmények pártján állunk, ahol van helye a játéknak, a játékosságnak is. Hiszen, a jókedvvel, a játék, a derűvel végzett munka hatékonyabb, hasznosodása is valószínűbb.

Úgy ítéljük meg, hogy a „család és iskola” téma megkívánja, az alapkérdéseket illetően, a szerző álláspontjának, véleményének fenti, talán kissé terjengős kifejtését. A két nagyon fontos társadalmi közösség szerepe a jelen és a jövő szempontjából felbecsülhetetlen. A család a társadalom teremtője, gyermekei a jövő letéteményesei. Az iskola, az iskolaügy feladata pedig, hogy kiválogassa a jövő szempontjából elengedhetetlen szellemi értékeket, és azokat szerepük, fontosságuk szerint osztályozva továbbadja a felnövekvő nemzedéknek. A család a gyermek meleg fészke, óvó menedéke. Annak kellene, kell lennie! Az iskola a gyermek jövőjét alapozza meg azzal az ismeretátadással és nevelési eredményekkel, amivel szolgálni tud. A közös mindkét fél számára a gyermek, akinek érdekében az együttműködés elengedhetetlen, mind a tudás, mind a neveltség vonatkozásaiban. Az iskola, mint erről fentebb már szó esett, szakemberekkel teszi a dolgát. Olyan hozzáértőkkel, akik a pedagógia ismerői és több-kevesebb tapasztalattal is rendelkeznek. A pedagógiai törvényszerűségek ismeretében és számos egyéb szakismeret birtokában / pl. a kémia tanár, kémiai ismeretekkel/ a társadalom igényei szerinti válogatásnak megfelelően, közvetít meghatározott mennyiségű tudásanyagot és egyidejűleg fejleszti a gyermek szellemi és érzelmi világát, neveli, segíti a személyiség fejlődését, buzdít a jóra, szépre, igazra. Hogy ez a tanító-nevelő munka minél eredményesebb legyen, elengedhetetlen a szoros együttműködés a családdal.

A kérdés tehát most már az, hogy ez az együttműködés hogyan, milyen formában, milyen tartalommal, jöjjön létre.

Az iskola igazgatója, ideális körülmények között, pedagógiai vezető. Amennyiben nem, akkor helyettes, vagy az osztályfőnöki munkaközösség-vezető kaphatja ezt a feladatot. Nagyobb tantestületek esetén a poszt betöltése nem okoz problémát. Kisebb, akár egy tanerős intézmény estében szükségmegoldás, de a kolléga ezt a feladatot is kénytelen vállalni. /Nincs kétségem, saját és más kollégák tapasztalata szerint is, csupán arról van szó, hogy gondolnak-e erre a feladatra./A pedagógiai vezető dolga, hogy szervezze és tartalmában irányítsa a szülőkkel való együttműködést. – Jelenleg a legnagyobb gond e téren, hogy a kapcsolat igen laza.

Az elmúlt évtizedek oktatás-irányítása, a liberális elvektől, pl.„az iskola szolgáltató – intézmény,” vezérelve, ilyen és hasonló,  kapcsolatrontó nézeteket preferált. A következmény az lett, hogy egyes szülők, hozzáértés nélkül, bele akartak szólni szakmai kérdésekbe.  Ezzel egyidejűleg történt a gyermekjogok túlhangsúlyozása is, ami meg azt vonta maga után, hogy számosan alul tejesítettek, az eredmények leromlottak. Ennek a hatásnak a tetőzéseként szülői, sőt gyermek atrocitásokra is sor került. Mindez alapvetően a felső iskolairányítás bűne. –  A fenti és a hasonló egyéb következmények kiküszöbölése igen nagy erőfeszítést igényel. Megoldás csak akkor várható, ha a tantestület képes pedagógiai közösségként működni, kizárólagosan pedagógiai elvek alapján. Ez a feltétele, egyrészt az egységes nevelői hatásnak a gyermekek körében, másrészt, ha működik ez a közösség, a szülők tudnak hová fordulni, problémáikkal. Csak kölcsönös bizalom esetén oldódhat fel, a talán meglévő feszültség, az iskola és a szülői ház között. Az együttműködés kimunkálása napjaik egyik, legnagyobb feladata. A tantestületeknek, vélhetően szükségük lehet hattósági, de minden képen hathatós társadalmi támogatásra, beleértve az oktatásirányítás által felkérendő sajtót, és médiát is. /A „Ridikül” egyes adásai pl. akár már most hasznosodhatnak./

Amennyiben a szülőket sikerül megnyerni a hatékonyabb együttműködés ügyének, az a további tennivaló, hogy alkalmas együttműködési formák szülessenek. Ilyenek eddig is voltak, ma is léteznek. A fogadóórák, családlátogatások individuális problémák megbeszélésére alkalmasak. A szülői értekezletek pedig a legkülönbözőbb általános kérdések megbeszélésre valók. A lehetséges témák sokaságából, a régtől szokásos és szükséges témákra csupán ennyiben utalunk. Hangsúlyozni kell, hogy a megbeszélésre szoruló dolgokat a gyakorlat szüli. Amennyiben pl. tipikus, hogy az érzelmi nevelés terén vannak gondok, akkor ezt kell napirendre tűzni, Lehet a maga konkrétságában /pl. rideg hangulat a gyermekek között/, de elképzelhető, hogy általánosságban az érzelmi nevelés megbeszélése válik szükségessé. Ez utóbbi estben egy rövid /20 perces/ bevezetőt lenne jó talán tartani és kérdések, vélemények szerint megbeszélést kezdeményezni. Jó kapcsolat esetén, alkalmazható a „Szülők iskolája” forma, egy konkrétan aktuális témasorozatot megbeszélésére. /Nem gondoljuk, hogy évi négy-öt alkalomnál többre lenne igény és lehetőség. A szülői értekezletek akkor hatékonyabbak, akkor adnak nagyobb segítséget, ha azokat osztályonként tartják.

A fenti mondanivaló sokéves és többszintű /alsó és felső tagozat, középiskola/, e témához kapcsolódó tapasztalat alapján született. Az a felismerés inspirálta, hogy a család és az iskola között, az utóbbi két-három évtizedben megromlott viszony, súlyos gátja az oktatás-nevelés jobb eredményeinek és ebbe nem törődhetünk bele. Az általános és a középiskolák számára feladat és sajátos érdek ennek a nemkívánatos állapotnak a felszámolása. Fel kell vállalni, mert kollégáink eredményes munkájához a szülői házzal való jó kapcsolat elengedhetetlen, még akkor is, ha ma számos új tennivaló is akad a folyamatban lévő reform miatt. Ha a misszió sikeres lesz, /hiszem, hogy az lesz!/ a leghatékonyabb pozitív eszköz kerül a kezükbe és felbecsülhetetlen szolgálatot teszünk, és nem csak az iskolaügynek!

NEVELÉSÜGYÜNK ÚJ STARTJA /A 2013-14. TANÉVBEN/

Posted by on szerda, 4 szeptember, 2013

Szeptemberben iskoláink mindig újra start-vonalra állnak. Az idei indulás azonban nem szokványos. Nem, mert egész társadalmunkat, minden részletében, három év óta, lényeges, változást indukáló széljárás uralja. A szél tartalma pedig a jövőre orientált múlt és jelen felfogás, a konzervatív szemlélet. –  A nevelésügy ebben a tanévben kezdi, régtől esedékes megújulást, új törvények szellemében, régi értékek preferálásával, a múlt és a ma szerves összhangjában.

Nézzük előbb a múlt rezüméjét.

Trianont /sehogy, semmiből nem lehet kihagynunk!/ úgy sem feledjük, mint a magyarországi tanügy megrontóját. Az iskolák száma felére csökkent, a tanerők tettereje majdnem megbénult. Felsőoktatásunk szintén összezsugorodott. Egy év elteltével, a gondviselés rendelése szerint, Klebelsberg és munkatársai vették kezükbe a kilátástalannak tűnő iskolaügyet. A népiskolák száma hihetetlen gyorsasággal behálózta maradék hazánkat. A néptanítók és segítőik olyan munkát végeztek, hogy a magas igényű  középiskolák  néhány év multán, rendre válogathattak, most már a polgárság, de a falusi parasztság és a városi lakosság gyermekei közül is. A polgárság és az alacsonyabb beosztású értelmiség gyermekeinek többsége számára működtek a polgári fiú és leányiskolák is. A középiskolák tanulmányi követelményei, az erre épülő tanulmányi munka megadta az összes feltételt a felsőoktatásban történő induláshoz, és bizonyos tisztviselői státuszok betöltéséhez is. Pl. érettségi után, egy éves tanfolyam elvégzésével körjegyző lehetett, az arra alkalmas fiatal. Felbecsülhetetlen volt a középiskolákban a fiatalságnak, az intelligencia növelése terén nyújtott többlet. Érettségi bizonyítványt, érett fiatalok kaptak. Csak egyetlen példa: A fasori gimnázium, az ott érettségizett, a magyar egyetemeken végzett tudósok sokaságával büszkélkedhet ma is. –  Ezek az eredménye, két és fél évtized folyamán, felelőtlen, hozzá nem értő államvezetők és klientúrájuk martaléka lett. Az azonnali zuhanás nem következett be, mert pl. a járások oktatásügyének élére, számos esetben, jól képzett pedagógusok kerültek. Akik élték és értették a konzervatív töltésű pedagógia értékeit, nem voltak hajlandók az iskolát a pártpolitikai céloknak alárendelni. Az általános iskoláknál pedig néptanítók tanítottak, akik a korábban tanult szisztéma szerint végezték munkájukat, jó összhangban a járási szakvezetőkkel. A nyolcosztályos általános iskola meghonosítása kétségtelenül pozitív hatású intézkedés volt. Egynéhány évig az oktatásügy felívelését is eredményezte legalább a népiskola szintjén.

A hanyatló tendencia azonban nem állt meg. Fentebb említettem az egyik okot. A másik ok, hogy az egy-csapásra megnőtt pedagógus hiányt képesítés nélküliekkel és rövidített képzési idejű tanítókkal, tanárokkal foltozgatták be. A fizetések meg olyan alacsonyak voltak, hogy ennek hatására kialakult a kontraszelekció. Csak az jelentkezett pedagógusnak, akit más felsőfokú intézményben nem vettek volna fel. A tömegesedett középfokú és a felsőfokú oktatás szintén oka a hanyatlásnak. Mert ezek a folyamatok csak látszólagosan járhattak kedvező eredménnyel. S ezen túl még arra is sor került, pl. Magyar Bálint minisztersége alatt, hogy túlhangsúlyozták a tanulói jogokat, anélkül, hogy a tanulói kötelességeket egyáltalán szóba hozták volna. Az iskolát szolgáltató intézménynek nyilvánították. Lillafüreden még konferenciát is rendeztek, hogy ott előadások hangozzanak el arról, hogy miként lehet a tanítási órán az üzemekben alkalmazott eljárásokat hasznosítani. Néhány iskola digitális táblát kapott. /Vajon ki, mennyire járt jól ezzel az üzlettel?! / Másutt meg „pottyantós”WC volt az iskolaudvarban. A felsőoktatásban a bolognai rendszer átgondolatlan alkalmazása, a kreditrendszer, a számolatlan utóvizsga, évismétlés lehetősége, de a követelmények esése is, azzal járt, hogy a pedagógus tekintélye megingott, a tanulmányi fegyelem mindenütt meglazult. Az oktatásügy egészének a színvonala meredeken zuhant. Pedagógus körökben az a vélemény alakult ki, hogy ott lehetnek jó, de legalább jobb eredmények, ahol a felső irányítást hatását negligálják, érvényesülését legalább akadályozni tudják.

Azt gondolom, elengedhetetlen legalább ennyit elmondani az előzményekből, hogy az ezzel a tanévvel kezdődő nevelésügyi start jelentőségét értékelni és talán értelmezni tudjuk.

Elsőként azt hangoztatom, hogy a tanügyi reform egyik sarkalatos elvárása az oktatás meghatározó szerepe mellett a nevelés fontosságának a hangsúlyozása. A köznevelésben, de az egyetemeken is elengedhetetlen, a szaktárgyi tevékenységben is, a tanuló, a hallgató egész személyiségének a formálása, az ehhez való hozzájárulás, Az intelligencia növelése csak úgy lehetséges, és ez feladata minden tanárnak, oktatónak, hogy tekintettel legyen a fiatal személyiségének egészére. Tudom, hogy ez végelemzésben individuális nevelést kívánna, ilyen körülmények között lenne igazán hatásos. De mert a közösségi nevelés szintén elengedhetetlen, közösségekben kell rátalálnunk az egyedek egyéni fejlesztésének lehetőségeire. Példák sokasága igazolja, hogy felsőfokon kialakulhatnak, egy-egy tanárhoz kapcsolódó iskolák, ahol az egyén adottságainak megfelelő folyamatos ráhatás is érvényesül. A szakkörök, önképzőkörök, stb. a köznevelésben is lehetőségei ennek, de a tanítási óra is alkalmakat kínál, többek között, pl. a számonkérés kapcsán. A most induló etika és/vagy hittanoktatás kitüntetett alkalmai az erkölcsi értékek kibontakoztatásának, de a személyiség pozitív tulajdonságai fejlesztésének is. A heti öt órás testnevelésnek sem kicsi a szerepe a személyiségfejlesztésben. A mozgás, még ha szabadban, tornatermen kívül történik is, elengedhetetlen a jó egészség szolgálatában, /de eszköz pl. az elhízás ellen is/. Figyelmet érdemel az a körülmény, hogy sok a felmentési kérelem. Ezt vissza kellene szorítani, hiszen könnyen belátható, hogy a mozgás még egyes beteg, sérült gyermek szánára is kívánatos, hasznos. Nem különös óhaj csoportokat szervezni, az ilyen igényű tanulókból és őket a nekik megfelelő testnevelési feladatokkal ellátni. Még az sem kivihetetlen, hogy ezeket a csoportokat kisegítő személy felügyeli a zajló órától elkülönítetten.

Külön fejezetet szántam a szülőkkel való együttműködés kérdésének. A most startoló köznevelési törvény utalásszerűen jelzi, hogy a szülővel történő jó kapcsolat nélkül az eredményes nevelőmunka zátonyra futhat. Igen nagy siker lenne, ha ebben előrelépés történne. Az együttműködés elvi alapja egy olyan kontaktus, amelyben a szülő véleménye és közreműködése abban fejeződne ki, hogy kéréseit, javaslatait elmondja, de a döntésre a szakember jogosultságát elismeri. Ez persze igen nagy tapintatot és sok időt igényel. Sajnos, az elmúlt időszak következményeként, még egy ideig számíthatunk szülői, esetleg tanulói atrocitásokra is. A pedagógus ilyen esetben maximális önuralmára kényszerül, de persze hatósági védelemre is számíthat.

Változások vannak napirenden a felsőoktatásban is. Néhány megjegyzést fentebb tettem a jelenlegi helyzet jellemzésének a szándékával. Ezek megismétlése helyett, itt azt kívánom hangsúlyozni, hogy a köznevelés igénye, a valamikori néptanítói szemlélet újraélesztése, a pedagógusképzésben. –  / A képzés általános értékeit az alábbiakban foglalom össze, csupán utalásszerűen: a képzőintézmény szellemi önállósága, a tanárok köznevelésre történő specifikus képzése segítségével, a képzés interaktív jellege, gyakorlati orientáltsága, mozgékonysága, reakció képessége, az aktualitásra vonatkozó érzékenység, hagyományőrzés, az aktuális kulturális életben való részvétel. A képzés hatásaiban jelentkező értékek: hivatásszeretet, elkötelezettség, gyermek szeretet, felelősségvállalás, szociális érzékenység, a közéletben való aktivitás igénye, a családnak az iskola mellé történő felsorakoztatása, a fajsúlyos módszerek gyarapítására való törekvés./

A pedagógus pálya megbecsülése anyagi és erkölcsi elemeket tartalmaz. A kontra-szelekciós korszak után igen kellemes tudni, hogy a pedagógusjelöltek nagyon kedvező ösztöndíjat kaphatnak, a jó tanulmányi eredmények elismeréseként.  A fizetések emelésének kezdeti lépéseit minden kolléga érzékeli. Tudják, hogy nem maradnak el a következő részletek sem. Elfogadják, az ország anyagi helyzetéből fakadó, mostani megoldást. A pálya-modell lehetővé teszi a kiszámíthatóságot az előrelátást. Ezt szintén üdvözlik. Vállalják, bár ez szokatlan, az időnkénti megmérettetést. Az erre épülő és a szolgálati éveket is figyelembe vevő feljebb sorolást jónak ítélik. Az eredményes munkához elengedhetetlen a tekintély. Megszerzését saját feladatukként is nyilván tartják. Ám az állami intézmények, a társadalmi szervezetek közreműködését is elengedhetetlennek tartják.

Záró gondolatként hangsúlyozom, hogy az iskolában semmiféle párt-politikának nincs helye.

A pártpolitika és a pedagógia /az iskolai munka/ két egymást kizáró minőség. Az előbbi csoport, gyakran egy elit, az utóbbi összemberi, nálunk magyar és európai érdekeket, értékeket jelenít meg, képvisel.  Ennek megfelelően neveléspolitikáról abban az értelemben eshet csak szó, amelyben az állam /nem valamely párt/ központi feladatának tekinti és finanszírozza a köz- és a felsőoktatást, szakemberekre bízva a tartalmi kérdéseket.

FÓKUSZBAN A NEVELÉS

Posted by on kedd, 20 november, 2012

Mondanivalómmal a köznevelési törvényből és az új NAT-ból eredő nevelési tennivalókra akarom a figyelmet felhívni.

Az ember élete során akaratlanul is megszerzi a kultúra bizonyos elemeit és a társaihoz való alkalmazkodás kialakult szokásait.

Korunkban elvárás,hogy mindenki minél több és mélyebb tudnivalót raktározzon el,tudást és jóneveltséget mondjon magáénak.Ez teszi lehetővé a helytállást és a kiegyensúlyozott viszonyokat a közösségekben,megalapozza a saját magunkkal való elégedettséget is.

A nevelődés igénye,minden bizonnyal,az ontogenezis során kialakult.Az emberi és társadalmi környezet indítékai miatt azért jött létre,hogy az együttélés minél kevesebb csorbát szenvedjen és a munka minél több eredményt alapozzon meg.Az idősebb nemzedék átadta ismereteit,tapasztalatait az őt követő generációnak.A fiatalság persze nem elégedett meg a tanultakkal és nem mindenben fogadta el az addig kialakult viszonyokat.Mindkettőt igyekezett módosítani,kiegészíteni amivel hozzájárult a fejlődéshez.

A posztmodern korban,korunkban a közösségi és az egyéni ambicíók modern nevelő-oktató intézményeket igényelnek.Ezekben ma a tanítás-oktatás  mellett igen jelentős nevelő funkciókat is el kell látni.A magyarázat egyrészt az együttélési szabályok rendszeres és nagyfoku sérülése:az erkölcs szabályozó erejének elerőtlenedése,másrészt az a nagyfokú társadalmi pluralizáltság,ami megosztja,sőt szembe állítja az embereket,de a közösségeket is a jó,a szép,az igaz megítélésében.Tehát elkerülhetetlenné vált a nevelő jelleg erősítése az intézményekben.A félreértés elkerülése miatt hangsúlyozzuk,hogy továbbra is fontos,talán a legfontosabb és a leghatékonyabb nevelési eszköz a tanítás-oktatás. Nagyon fontos mégis az együttélési szabályok megismertetése és elfogadtatása,sőt a valódi cél az ezek szerinti magatartás meghonosítása.Persze a munka eredményes csak akkor lehet,ha élvezi a családok és a társadalom támogatását.

Számos igen fontos tennivaló esedékes a siker megalapozása érdekében.

Az egyik,hogy ki kell dolgozni azt az erkölcsi bázisrendszert,amelyre bizton támaszkodhat a nevelőmunka. – Talán túlzottnak tűnik az a kísérlet amelyre itt most vállalkozunk,ám nem előzmények nélkül tesszük. Pálvölgyi Ferenc a Mester és Tanítvány c.pedagógiai folyóirat négy számában közzétett tanulmányában szó esik bizonyos fundamentális erkölcsi értékekről.Ezt figyelembe véve a konzervatív erkölcsi értékrend elemeit a következőben látom:

-szakralitás

az ember   élete

méltósága

közösségei

könyezete

tulajdona

alkotásai

A szakralitás a vallásos ember,a többi minden ember fundamentális értéke.Együtt a ma elvárható erkölcs alapbázisát jelentik,hiszen alapvető emberi,közösségi elvárásokat fejeznek ki.Ez a bázis kétségtelenül nagyon általános.Mégis minden erkölcsi érték számára elegendő arra,hogy orientáljon.Az viszont kétségtelen,hogy önmagában elégtelen a nevelési feladatok bonyolult,sok összetevőjű tényezőinek meglátásához, méginkább elfogadtatásához.Ebből is következik,hogy a hét fundamentális értéknek a komponenseit is fel kell tárni.Persze ez megoldhatatlan feladatnak tűnhet és minden bizonnyal szükségtelen is,mert a komponensek  folyton változnak és ki is cserélődnek.Elegendő ha az erkölcs összetevőinek aktuális hányadával próbálkozunk.Megtehetjük,hiszen ennek is van előzménye,amit jól használhatunk: Hankis Elemér és munkatársai a rendszerváltást megelőzően számos/igen sok/komponenst írtak össze.Ezeket tárták a vizsgált minta tagjai elé azzal a feladattal,hogy válasszák ki a legfontosabb tizet és állítsák azokat fontossági sorrendbe.Az eredmény hazánkban a következő lett:béke,család,felelősség,szavahihetőség,a haza biztonsága,boldogság,bátorság,munka,anyagi jólét,segítőkészség.Az USA-ban a sorrend így alakult:béke,szavahihetőség,család,szabadság,törekvés,felelősség,megbocsátás,előítélet-mentesség,boldogság,önérzet.Itthon a bölcsesség a 34.helyre került,ott a 12.-re.Nálunk az üdvösség a 36.,azUSA-ban a 16.

A felsorolt erkölcsi komponensek utalnak arra,hogy rengeteg van belőlük.Hogy aktuálisan,adott közegben igen jelentős a megítélésbeli külömbség.Utalnak arra,hogy egy adott értékrend,kor,társadalom,politika,sőt egyén függő.Látható,hogy a szóbahozott összetevők mind csatlakoztathatók az erkölcsi értékbázis valamely eleméhez.A fundamentális értékek tehát betöltik orientáló szerepüket,a komponensek belőlük fakadnak.- Ebből következően a ma aktuális értékeket keresők olyan összetevőket állíthatnak össze,amelyek az általános bázissal korrelálnak.

Zárásként azokra a fő feladatokra utalok,amelyek a felkészülést segíthetik:

1.Alaposan ismerni kell a mai elvárásokat/2011-es CXC törvény , az új NAT/.Ezek konkretizálják a ma aktuális értékeket.

2.Nagy jelentősége van a tantestületek előkészítő konzultációinak/egységes szemlélet az iskolák aktuális értékrendje,egymást támogató,egymás munkájára épülő látásmód,tevékenység/.

3.A tantestület által közösen kidolgozott pedagógiai program a helyi elvárásokat összegezi ebből a szempontból is./Alkotó tantestület,pedagógiai közösség!/

4.Az osztályfőnök által irányított,osztályban tanító kollégák munkájának koordinálása./Az alsó tagozat is érintett,ha nem egy tanító dolgozik az osztályban,meg mert a gyerekek napközisek is./

5.Elengedhetetlen a reflexív egyéni szemlélet és az érintett kollégák egymás munkájára reflektáló együttműködése.

6.Folyamatos feladat annak tisztánlátása,hogy a megértett,de még az elfogadott norma sem elégítheti ki a pedagógust.Elérendő cél a norma szerinti magatartás,a norma gyakorlatban történő megvalósulása.

A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY FOGADTATÁSA

Posted by on szombat, 29 szeptember, 2012

Amikor a múlt század húszas éveiben elemista voltam, akkor is, amikor a negyvenes évek elején tanítani kezdtem a közoktatásban a klébelsbergi elképzelések szerint folyt a munka. – A szovjet megszállás után ez a munka fokozatosan pártirányítást kapott és elindult a lejtmenete. A századforduló után szociálliberális hatásra a folyamat felgyorsult .-A 2011. évi törvény, a nemzeti nevelésről, van hivatva a trend megfordítására. Engem is és bizonyára sokakat érdekel, hogy miként megy ez végbe.

Az új törvény, már címében, sokat ígér. A köznevelés tennivalóinak teljességét fejezi ki. Az oktatás ugyanis az iskolai tennivaló, de nem fejezi ki az iskolai munka egészét, éppen a lényegét: a nevelés egész embert/gyermeket/formáló feladatát nem. A tudnivalók szaporítása, az intellektuális adottságok növelése, az új ismereteknek a már meglévő tudásanyagba való beillesztése nagyon bonyolult, kreatív folyamat. És ez, alapvetően a gyermeki szubjektum dolga. Persze pedagógus közremüködéssel. Summa-summárum: feloldja azt a szűkítést, amit az oktatás fogalom lehetővé tesz. Fontos előrelépés ez, mert felhív az egész ember /gyermek/ növelését célzó iskolai munka teljességében való gondolkodásra. A fejlesztő tevékenység egységes szemléletének bázisát teremti meg.

A fenti gondolatok a gyakorlati megvalósítás körülményeit próbálták tudakolni személyes és telefonon történt beszélgetések segítségével. Mindössze 18 ismerős kollégával tanácskoztam. Ismerőssel, azért mert őszinte véleményeket akartam. Nem kétséges, hogy a valós kép kialakítására irányuló törekvésem beszélgető társaim és a magam személyisége/egyedisége/miatt szubjektív elemekkel terhes. Mégis érdemesnek gondolom az alábbiak elmondását.

Meglepett, hogy az országos tanévnyitó rendezvényt menyire kevesen nézték, és hogy aki nézte is, mennyire a feszínt látta csupán. Még a pedegógus tekintélyének visszaállítására vonatkozó bejelentés sem váltott ki nagyobb érdeklődést, reményt. A rendezvény konzervatív értékeket hangsúlyozó attitűdje is keveseket ragadott meg.

Egyfajta fásultság jelei mutatkoznak.”Minden évben változás!””Az új szemléletű feladatok új teherként jelennek meg.” Két kolléga mondta el, hogy az igazgató felhívta figyelmüket a törvény egyes fejezeteinek megismerésére. Úgy látszik egyéni és szokásmechanizmusból kevés kolléga szorgos.

Nagyon bonyolult, sokféle a kép az értékeket illetően. Számosan nem látják sem a múltban dívó szociálliberális nevelésfelfogás, sem a konzervatív értékrend összetevőit. Több megnyilvánulás azt tükrözi, hogy a pedagógusok többsége erről a következő kétféle gondolkodást képviselik:

1. aszülői ház, a pedagógusképző, majd a gyakorlat hatására alakul ki az értékrend és ez majdnem független a nevelésirányítás elvárásaitól,

2. érdekes volt összevetnem ezt a nézetet azzal a 2008-ban megfogalmazott, vizsgálat által alátámasztott véleménnyel mely szerint akkor”… azok a köépiskolák produkáltak jobb, sőt jó eredményeket, amelyek részben, vagy egészben függetlenítették magukat a tanügyigazgatás elvárásaitól. Tették a dolgukat: tanítottak, neveltek.”

Azt gondolom, hogy a két szemlélet azonos gyökerü. Mégis az előbbi individualizált, a másik kollektív jellegű változat. Egyik sem kívánatos azzal a tartalommal, amit hordoz. A kívánatos az lenne, hogy az elvárások figyelembevételével jönne létre olyan konzervatív értékrend, amely lehetővé tenné az egymás munkáját támogató, kiegészítő nevelői tevékenységet. Ehhez persze a nevelőtestületeknek alkotó közösséggé kell válniuk. Példaként tekintsünk a munka alapú társadalom alapvető értékére. Ennek a társadalomnak a megerősödéséhez és fejlődéséhez egyik kulcskérdés, hogy minden munkaképes ember dolgozzon. Feltétel a mukahely, de a munka megbecsülése is. A ma tapasztalható nehézségek ugyan akadályozzák az iskolai munka hatékonyságát, mégsem nyugodhatunk bele, hogy az iskolai teljesítmények romoljanak. Ezért is üdvözli mindenki pl.: az érettségi követelmények fokozatos növelését.

Több kolléga gondolja azt, hogy a tantestületekben számosan vannak ma is szociálliberális állásponton. Ezt nem ideológiai maradványnak tekintik, hanem annak a „szabadságnak”/szabadosságnak/ jelenségeként, ami mentes a szakfelügyelettől és mindenféle ellenőrzéstől. Sokan tartanak az életpálya modell minősítési elvárásaitól. Jelezték, hogy a pedagógusképzés is megujjításra vár. A tanítók az 1-4. osztályban nehezen birkóznak azzal a feladattal, amit a nehezen kezelhető gyermekek jelentenek. Középiskolai tanárok jelezték, hogy az alapkézségek hiányosak a 9. osztályba lépő tanulóknál. Az a godolatuk, tapasztalatuk, hogy a felső tagozatban lehetőséget kellene teremteni az alsó tagozatban megszerzett kézségek gyakorlására. Ezekre is tekintettel kellene a képző intézményekben lenni.

A kollégák az igazgatói tevékenységet, az új törvénnyel kapcsolatosan, várakozó jellegűnek látják. Sok a kérdőjel- modják. Ennek ellentéteként egy kolléga mondta el, hogy a tanév kezdete előtt az igazgató részletesen ismertette elvárásait, a törvény általános és  aktuális fejezeteinek az ismeretét. Egy másik arról számolt be, hogy az igazgatótól írásos tájékoztatót kaptak azokról az információkról, amelyek a minősítéshez szükségesek. Kiegészítést, korrigálást kért. Egy tanár mondta el, hogy náluk 3 éve a tanévre való konkrét felkészülés elvárás. Az első megbeszéléskor aug.. végén beszéltek róla.

A heti öt órás testnevelést üdvözlik. A nehézségek megoldása folyamatban van, mind a helyiségeket, mind az alkalmas pedagógusokat illetően. Az intenzív megmozgatást gondolják fontosnak, ennek nincs akadálya-mondták.

Örömmel üdvözlik az aktuális kérdések tisztázására irányuló tan-ügyigazgatási figyelmességet, készséget.

Több és bővebb tájékoztatást várnak a szakfelügyelettel, a minősítéssel, a feljebbsorolással kapcsolatban.

Már most érdeklődéssel várják a járási tankerületek majdani tevékenységéről a tájékoztatást.

Ezek a beszélgetések, amelyekre itt utalok eredetileg a magam kíváncsiságát, akarták szolgálni, Kerestem és találtam is, és nem csupán elvi összhangot a Klébelsbergék által képviselt nézetekkel. Ezért nekem sokat mond, és nemcsak újat, az új törvény.

Mert most úgy gondolom, hogy a beszélgetések egyes passzusait mások is érdekesnek tarthatják, leírtam azokat. És ha netán a szaksajtó érdemesnek ítéli, közre is adom.

BECSENGETTEK 2012

Posted by on szerda, 12 szeptember, 2012

Kedves Kollégák!

Amit mondok a múlt tolmácsolja nekem.Néztem,hallgattam ami Pécsett történt,megremegtem.Az első csengő, amit ott Göcsejben valaki rázott,hogy hangjára,szépen felöltözve bemenjünk tantermünkbe.Amikor először katedrára álltam sok csillogó szempárt láttam.S később amikor leendő kollégáknak mondtam,amit Gorkijtől tanultam:”A nevelés sine quanon-ja vágyat ébreszteni,hogy naponként felülmúljuk önmagunkat a szép,a jó,az igaz keresésében és szolgálatában”.

A korábbi kezdés mindig egyszerű. Pécsett nagyszerű! Ám nem a külső, hanem amit elmondtak, és ahogy azt tették ismét gyermekké tett. Aztán már felnőttként az jutott eszembe, hogy csupán két éve nő az a fácska melynek termése évek múltán érhet csak be. Most az ápolás, gondozás, védelem ideje jött el. A kishitűség, a kétség, az ellenzék velünk van. Coelho/spanyol író/aforizmája jutott az eszembe:”Lucifer, ha imára serkent is, ördög.”.

Csak bizalom és sok szívvel végzett munka, egymás kezét fogva alapozza meg, amit most kezdtünk.

Tán naivnak tünhet amit röviden idéztem, mégsem tehettem mást:”az az út, melyen most járunk, vezet el a célhoz”. A kemény munkához, a sikeres tanévhez erőt, egészséget kívánok!

A megélt 85. becsengetést ünneplő kollégájuk:

Érfalvy Ferenc

RÓZSÁVAL TEMETTÉK A FELSŐOKTATÁST

Posted by on szombat, 18 augusztus, 2012

Megdöbbentem a cím olvastán. Azt gondolom, hogy Farkas Melinda fogalmazásakor csak a felhívó jelleg követelményére gondolt, nem tényt közölt, hiszen ami történt durva játék volt csupán. Ki akarná a felsőoktatást temetni? Talán az egyetemisták? Biztosan nem! Nekik nélküle nincs magas fokú képzés, nincs jövő. Talán az oktatásirányítás? Biztosan nem! Nekik az a dolguk, hogy a felsőoktatás színvonala javuljon, minden felsőoktatási intézmény megadja azt, ami szükséges a különböző pályákon való helytálláshoz. Talán Hoffmann Rózsa? Biztosan nem! Ő megbízás alapján, sok tapasztalat birtokában a mai változó kor követelményeinek figyelembevételével szeretné úgy végezni dolgát, hogy társadalmunk, benne a felsőoktatás hallgatói felkészülten lépjenek a nagy É-vel jelzett életbe.

Úgy tűnik, a közvetlenül érintettek mindegyike csaknem azonos érdekeltséggel, és azonos kötelességtudattal emelni, éltetni akarja a felsőoktatást. Ez közös érdekük!

Akkor pedig adódik a kérdés, miért a szembenállás? Miért tüntetnek a hallgatók? – A válasz bonyolult, de adott.

Szólni kell róla, az úgynevezett szocialista rendszer ezt a nagy fontosságú dolgot úgy-ahogy kezelni tudta. Nem igaz, hogy csak politikai meggyőződés, munkás-paraszt származás alapján lehetett a felsőoktatásba bekerülni. Számos értelmiségi vagy egyéb származású fiatal tanult a felsőoktatási intézményekben. Ám az oktatásügybe befurakodott liberálisok és „eszméik” fellazították az úgy-ahogy megvalósult korábbi magas követelményeket. Felsőoktatásunk a 90-es évek második felétől egyre több „jogot” adott a hallgatóknak. Lehetővé tette a sokszori vizsgaismétlést, a megismételhető szemesztereket. Eluralkodott például az a szemlélet, hogy a vizsga lutri, ha többször megismételhetem, biztosan lesz alkalom, hogy ismerős témáról számolhatok be. Az meg teljesen közömbös, hogy csak meggörbült egyesem van. Munkába lépésem után senkinek sem jut eszébe, hogy az oklevelemet, még inkább a leckekönyvemet megnézze. Azaz: a felsőoktatásban töltött évek nem kemény tanulmányi munkával, inkább kellemes időtöltéssel teltek. Újabb problémagombolyag képződött a bolognai-rendszer meghonosításával és a kreditrendszer alkalmazásával. Egyes felsőoktatási intézmények eleve kizárták a rendszer alkalmazását (orvosképzés, egy-egy műszaki szakma). A kredit lehetővé tette, hogy a képzésből kimaradjon, másodrendű szerepet töltsön be egy-egy tanulmány. A képzés színvonala csökkent és kihagyott fontos tudnivalókat, nem teljesítette az értelmiségképzés feladatát. Mindez kevesebb erőfeszítést kívánt a hallgatótól. Az a vélemény alakult ki, hogy az egyetemi polgár státuszának megszerzésével nem csupán kötelességeket, hanem széles jogokat kapott a hallgató. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyetemisták többsége vallotta ezt az álláspontot, de véleményként, nézetként az egész felsőoktatásban jelen volt.

A demonstráló diákok az itt jelzett probléma megjelenítői. Nem azt gondolják, hogy minden fiatal felsőfokon tanuljon. Ez a dolog természetéből kifolyólag teljességgel kizárt, hanem, hogy a megszerzett tanulmányi könnyítéseket továbbra is élvezhessék. Azért temetik a felsőoktatást rózsával, mert Hoffmann Rózsa és az egész oktatásirányítás magas tartalmi elvárásokat támaszt. Sőt ezek teljesítését, legalább anyagi oldalról ellenőrizni is kívánja. Ez utóbbi szándék ütközik a felsőoktatási intézmények önállóságának jogosultságával és ez a rektorokat is a félrevezetett hallgatói sokadalom támogatására ösztönzi. A jelenleg még fellelhető szociálliberális gondolkodás azonban tarthatatlan. A magyar felsőoktatástól elvárható, hogy felzárkózzon a világ élvonalához és a hallgatóktól is az ennek megfelelő erőfeszítés. Már gróf Széchenyi István szerint a felzárkózás a derék magyarok erőfeszítésétől várható. Azt mondja a XIX. Század 30-as éveinek valamelyikén: „Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.”

Érfalvy Ferenc

nyugalmazott főiskolai tanár

AZ EMBER SPECIFIKUMA, HOGY SZEMÉLYISÉG

Posted by on szerda, 7 december, 2011

Rubinstein könyvét olvasva felfigyeltem az alábbi két gondolatára: „… minden tevékenység a személyiségből, mint szubjektumból indul ki.”, „… a létezés síkján, minden adott szakaszban, a személyiség a kiinduló, a kezdőpont.” (Sz. L. Rubinstein: Az általános pszichológia alapjai. Ak. Kiadó II. köt. 1041. o) Magam is azt tapasztaltam, hogy a személyiség a pedagógus, de minden gyermekkel foglalkozó szakember számára igen fontos. Mégsem találtam olyan körülírást, meghatározást, amelyből egybehangzó lenne az egyetértő vélemény. Sőt B. Inhelder és J. Piaget a következőt mondja: „… ami a személyiséget illeti nincs rosszabbul meghatározott fogalom az egyébként is nehezen egyeztethető pszichológiai szótárban” (B. Inhelder és J. Piaget: A gyermek logikájától az ifjú logikájáig. Ak. Kiadó 1967. 335. o.)

A múlt század hetvenes éveiben megkíséreltem felderíteni az ide vonatkozó irodalmat. A személyiség fogalmát, körülírását kerestem. 53 próbálkozást találtam. Többségük pszichológiai ihletettségű. Van a biológiai, van a társadalmi összetevőket és van a biogén és szociogén elemek összefüggéseit bemutatni igyekvő megoldás. Tanulmányaim, tapasztalataim és vizsgálódásom termékeként eljutottam egy újabb próbálkozáshoz.

Gondolatmenetem sémája, hogy az ember az ontogenezis során alakult személyiséggé. A személyiség összetevői a testi-szervezeti és a szellemi részrendszer. Összeállt egy vázlat is, amit azért közlök itt, mert a továbbiakban mondanivalóm vezérfonala lesz.

 

                            Törzsfejlődés                                       Az egyed organizmusa

                             (filogenezis)                                               (ontogenezis)

 

                          előember                                                       test

                                                                              szoma       zsigerek

                          Homos Sapiens                                             érzékszervek

                          (Cro Magnon)                                               idegrendszer       működésük

 

                     Közösségek

                          család

                          nagycsalád          társadalmi viszonyok                szellem

                          nemzetség           szerepek

                          törzs

                          -.-                                                                 személyiség

                          ősközösség                                                      a szoma, a szellem

                          rabszolga t.                                                      a társadalmi viszonyok, szerepek

                          feudalizmus                                                      egyedisége

                          kapitalizmus                                                     alkati, szellemi,

                          -.-                                                                   viselkedési különbözőségek

                          szocializmus

 

Az ember filogeneziséről

Az emberiség előtörténetének felvázolása, az időbeli távlatok és a rendelkezésre álló anyag szűkös volta miatt, sok bizonytalansággal terhes. A történtek távlatai oly nagyok, hogy a tudományok (geológia, archeológia, antropológia, őslénytan) megállapításai inkább feltevések, következtetések. Nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok sem az időtartamokat, sem a történéseket illetően. Ezt figyelembe véve mondjuk, hogy az előember (Homo habilis) 2 millió éve élt. A Homo erectus (felegyenesedett ősünk) másfél millió éves. Az ősember: a Neandervölgyi ember 50.000-100.000 évvel ezelőtt jelent meg. A gondolkozó ember (Homo sapiens) első leleteit a Cro Magnonban találták meg. Kb 30.000 évvel ezelőtt élt.

Bennünket most az ember ontogenezise foglalkoztat. Ennek megértéséhez elkerülhetetlen megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek az ember kialakulásához egyedi és szociális jellegrajzához hozzájárultak.

 

A munka szerepe

Az ember szociális jellege bizonyos tárgyak eszközként való használatával és az együttes tevékenység előnyeinek észlelésével fokozatosan alakult ki. A közösségekben az együttműködés alapja és tartalma a munka. Ez az együttműködés, egyre több eszköz használatával teszi lehetővé, hogy az ember kiemelkedjék a természetből, és fokozatosan úrrá legyen raja. Hogy valóban úrrá lehet-e, az nem egészen egyértelmű. Különböző természeti erők (földrengések, szökőár stb.) arra figyelmeztetnek, hogy az ember e téren se bízhatja el magát. A tevékenység munka jellege azt jelenti, hogy tudatosul, amit tesz, amit társaival együtt tesznek. Vagyis a tevékenységet előre megtervezi, megtervezik. Ez a „tervező munka” már primitív fokon is feltételezi a munka eszközeinek, tárgyának, saját lehetőségeinek, sőt az elérendő célnak az ismeretét is. Tevékenység közben kiigazítások, módosítások válhatnak szükségessé. Ezek növelik a munka eredményességét. Más megközelítésben, az együtt végzett tevékenység a közösségek létrejöttét is eredményezi. Megtörténik a család, nagycsalád, a nemzetség, a törzs kialakulása, majd idővel a nagyobb egységek is megjelennek: az ősközösség, a rabszolgaság, a feudalizmus, a kapitalizmus formációiban. Történelmi tény, hogy a XX. század második évtizedében kialakítottak egy szocializmusnak nevezett formációt, előre készített elmélet (Marx-Engels) alapján. A történetek bizonysága szerint, ez a próbálkozás nem volt sem megalapozott, sem életképes. Az alkalmazott brutális erőszak, a despotikus diktatúra hatására rövid időn belül meggyengült, hatalmas gazdasági és erkölcsi pusztítás után, a népek ellenállása miatt, szükségszerűen került le a történelem színpadáról. (Kína ugyan ma is szocialista államnak mondja magát, ám berendezkedése egyértelműen kapitalista, állama pedig diktatúra.)

Az ontogenezis tehát a Homo sapiens megjelenésétől számítható és ma is ismétlődik egyre tökéletesítve a munkát és korrigálva a közösségeket. (Kétséget kizáróan ez a fejlődési folyamat manapság lassulni látszik és világszerte feszülő problémákkal terhes.) Az egymásra következő generációk ontogenezise természetesen tartalmaz filogenetikus elemeket. Ám bizonyos, hogy bekövetkezik az emberi törzsfejlődés lemenő ága.

 

Az ontogenezis lényege

A törzsfejlődés hosszú időszakában a generációk rendre váltották egymást. A generációk tagjai az egyes emberek. Az ontogenezis minden egyes ember élete során lejátszódó egyedi történés. A mai, akár az őserdőkben, akár a legfejlettebb európai vagy amerikai városokban élő ember születésekor rálép az egyedfejlődés útjára, ezt végigjárva jut el a mindannyiunk számára elkerülhetetlen enyészetig.

Az egyedfejlődés során a test, a zsigerek, az érzékszervek és az idegrendszer a kezdő zygota állapottól eljut a kifejlődésig, majd az elmúlásig. Ez idő alatt természetes szükséglet a test és a szellem karbantartása, fejlesztése, ápolása.

A törzs- és egyedfejlődést végigtekintve talán sikerült megalapozni a személyiségről való fejtegetést. A személyiség az egyed testének és szellemének egyedi megkülönböztető jellegzetessége. Alábbiakban külön lesz szó a szomatikumról és a szellemről. Ez azonban csak elméletileg lehetséges, ugyanis a kettő a valóságban elválaszthatatlan. Az elkülönítés a jobb megértés miatt mégis kívánatos, sőt elkerülhetetlen. Lássuk az egyik részrendszert:

A szomatikum a személyiség egyik összetevője. A testi szervezet a szakemberek (orvosok) körében jól ismert. „Az ember testi-szervezete (szomatikum) az ontogenezisben akként alakul, ahogyan a filogenezisben beprogramozott és a csirasejtek egyesülésekor a zygota állapotban egybeszerveződött alapvető „törvényszerűségek”, a vezérlési rendszer előírja.” (Gegesi Kiss Pál: Gyermekgyógyászat, 1978. nov. 409. o.) A zygotaállapotból kiindulva minden emberben kialakul az egyéni sajátosságokat is hordozó testi szervezet, az élettani, a morfológiai működés is. Az egyed testi organizmusának alapegységei a testrészek, a zsigerek, az érzékszervek és az idegrendszer az agyközponttal. Ez a szervezet már a Cro magnoni embernek is sajátja. A ma felé haladva csupán jelentéktelen különbségek észlelhetők aszerint, hogy a természeti és a társadalmi környezet milyen alkalmazkodást tesz lehetővé, illetve „vár el”. A testi szervezeti organizmus szabályozórendszereként is működik. Működése elsősorban az egyed fennmaradását, életben tartását érvényesíti, ám a faj fennmaradását is szolgálja. Az érzékszervek és az idegrendszer, mint a részrendszer elemei elsősorban az érzékelés és az észlelés, másrészt a gondoskodás eszközeként megalapozza a testi szükségletek kielégítését, de javítja a faj fennmaradásának lehetőségét, és alapot teremt a szellemi működéshez is. A testi szervezeti részrendszer így tölti be a szerepét.

 

A tudat, a szellem és a lélek fogalma

Mielőtt a másik szabályozási rendszerről szólnék, szükségesnek gondolom, a fent jelzett fogalmak tisztázását. Ennek elkerülhetetlensége abból adódik, hogy a pszichikum, a pszichológia fogalmakat, jelentésük szerint használva (lélek, lélektan) azok félreértéseket generálhatnak.

Az egyik gond, hogy a tudat vagy a szellem fogalom használata helyes-e. A tudatot tudatos tudatként szokás értelmezni. Álláspontom szerint a személyiség második részeleme több ennél. Mégpedig alkotó képességeivel. Eszerint a szellem alkotó tudatos tudat.

A másik probléma, hogy a lélek és a szellem fogalmak sem tisztázottak. Úgy gondolom a megoldás az lehet, ha a lelket, eredeti jelentése szerint Isteni adományként értelmezzük. Aki az egyén halála után tovább él. – Az emberi szellem pedig alkotó tudatos tudatként, egyedi emberi termék, az egyes ember produktuma, változik, fejlődik, alkot, felejt, a test enyészésével megszűnik, ill. tartalma írásban, médiákban, alkotásokban fennmaradhat.

 

A szellem a személyiség másik összetevője

Nem egyszerű, ahogy érzékeltettük, a szomatikumot mint a személyiség egyik szabályozó rendszerét bemutatni. Ettől is nagyobb feladat az emberi szellemet mint a másik jelzőrendszert körülírni. – Egyértelmű, hogy a szellemi tevékenység anyagi eszközei az érzékszervek és az agyközpontú idegrendszer.

Az öt érzékszerv külső vagy belső ingerek hatására lép működésbe és az idegrendszeren keresztül közvetít impulzusokat az agyközpontba, úgy hogy stimulálja az idegvégződéseket, az érzékszerveket. Az így keletkezett ingerületek, az idegpályákon keresztül az agyközpontban vagy tudatosulnak, vagy a tudatküszöb alatt maradnak. A szakirodalom ez utóbbiakat feltétlen reflexként tartja számon. Hatásuk a reflexíven keresztül spontán jelentkezik (nyálképződés, szopásmimika, stb). A tudatosulást előidéző ingerhatások ugyancsak reflexíven keresztül, azt bejárva, szellemi tevékenységet generálnak. Fontos tudni, hogy a szellemi tevékenység csak az élő szervezet egészében működik. Sem az agynak, sem az idegrendszernek nincs önálló, az élettől független, különálló tevékenysége. A szellemi élet minden megszületett emberben előröl kezdődik és az ontogenezis során folyamatosan alakítja ki az éppen aktuális szellemi tartalmakat. Ezek a tartalmi elemek tanulással válnak sajátunkká. A tanulás a régebbi generációk szellemi produktumait is tartalmazza.

A szellemi termékek nem tárgy, hanem működésszerűségek. A környezethet (természet, társadalom) való tartozás alkalmazkodást, függést, változtatásra vagy tartalékolásra való törekvést jelent. Vagyis az ember egyidejűleg függ, alkalmazkodik, változtatni akarja a környezetét vagy tartalékolni akarja, amit a természettől, a társadalomtól kap. Meg kell jegyezni azt is újra, hogy a szomatikum és a szellem funkcionális egységet alkotnak. Ezek figyelembevételével tekinthetjük át a szellem tartalmát és lényegét. A szellem tartalma az értelmes, alkotó tudás, amit az agy az idegrendszer segédletével dolgoz ki, vesz át, vagy „tárol”. Ám ezekhez még érzelmi, akarati, erkölcsi, értékelési, értékítéleti, stb. mozzanat is társul. Feltárja bensőnket, megjeleníti a természeti és társadalmi környezetet, az összefüggéseket stb. Tudatosítás után az egyes tartalmakat és összefüggéseket felhasználja, dolgozik velük. Például mesevilágot teremt, megfogalmazza a jövő lehetséges perspektíváit, stb. A szellem tehát alkotó tudatos tudat, mint ilyen a személyiség egyik részrendszere.

 

A személyiség

A két részrendszer: a szomatikum és az emberi szellem elemzése teszi lehetővé a személyiség lényegének feltárását, megértését. Az emberősök, az előember még csak lehetőségei, előzményei az embereknek, a személyiség kialakulásának. Még nem emberek, tehát nem járják be az emberi ontogenezis útját. Az első egyedi ember a Homo sapiens, egyik korán felfedezett alakja a cro magnoni ősünk. E fejlettségi stádium jellemzője az emberi szomatikum teljessége. Ezen belül az agy térfogatának jelentős növekedése (ma 1500 cm3 körüli). Ezzel a szellemi tevékenység megalapozása a szomatikum oldaláról. Innen számítjuk az ember ontogenezisét, az egyedfejlődés kezdő időpontját. Azt a korszakot, amikortól az egyedfejlődésnek a tényleges lehetősége megteremtődött. Az emberi egyed fejlődése azzal jár, hogy a testi fejlődés, a környezeti hatások, a tevékenység, a szellemi erőfeszítések, stb. következtében eltérő, megkülönböztetésre alkalmas jellegzetességek alakulnak ki. Ezek az eltérő jegyek, a szomatikumban és a szellemi tevékenységben, adják az egyén egyediségét, összességük pedig a személyiség tartalmát. Az eltérő sajátosságok teszik ténnyé, hogy minden ember egyedi, hogy mindenki mindenki mástól különbözik, megkülönböztethető. Az alkat, a testrészek, az agytérfogat, a tapintásérzék, a hang, a beszédstílus és ritmus, a gondolkodásmód és eredményei stb. alapján minden egyén más, megkülönböztethetővé, felismerhetővé lett az ontogenezis produktumaként.

Az mondhatjuk, hogy a személyiség az ember egyedisége, a biogén és a szociogén összetevők mássága, ezek összessége. Exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként alakul ki, változik, fejlődik lehetővé téve a megkülönböztethetőséget, a felismerést.

Mondanivalóm inspirálója Rubinstein két, fent idézett gondolata, másrészt pedagóguspályám személyiség formálással kapcsolatos tapasztalatainak sokasága, ezen tanulságok összegzése.

Az egyik tanulság, hogy a lényeget tartalmazó személyiségfogalomra van szükség. Ennek birtokában és felhasználásával lehet eredményes személyiségfejlesztést folytatni. A többi tanulság azt tartalmazza, hogy a fogalom tartalmát ismerve mit kell tenni, mik a személyiségfejlesztés alkalmas módszerei.

Újra ismétlem, hogy a személyiség összetevői a testi-szervezet és az emberi szellem bonyolult rendszerének egyedisége. A szomatikum a genetikailag beprogramozott utat járja be a biológiai érzés során. Eközben kifejleszti az ember morfológiai és élettani funkcióit és sajátosságait. A szellem függ a megszületés utáni egyéni életet körülvevő természeti és főleg társadalmi hatásoktól. Ezek közül a korai szakaszban meghatározóak az egyénhez közel állók érzelmi töltésű hatásai.

A testi- szervezet morfológiai- élettani összetevői, jellegzetességei lényegében nem változtathatók. Annyit tehetünk, hogy közülük a kedvezőket erősítjük, a nemkívánatosakat gyengítjük. A szellem viszont az ontogenezis során jelentősen alakítható, sőt megszorítással, átalakítható. Születéskor az egyén biológiai lény és a korai érés folyamatában biológiai törvényszerűségek szerint fejlődik. Ekkor a „nevelés” módszere a gondozás, a táplálás. Ebben az érési szakaszban inkább csak az anyán keresztül hatnak más szociális tényezők. Ezek persze érintik a kialakuló szellemi életet is. A további érés során a belső erők is változnak, kialakul az érzelemvilág, ami a szellemi élet eleme. Ez a periódus érzelmi hatású eljárásokat kíván. – A további fejlődés, a szellemi életben, az értelmi elem lassú túlsúlyát eredményezi, majd lehetővé válik az absztrakt gondolkodás is. Az alkalmazható eljárások a verbális jellegű tanítás, oktatás, értékelés, önértékelés. A cél, hogy a személyiség szellemi szférájában a tudatos elemek váljanak dominánssá és az elvont gondolkodás elemei szaporodjanak. Ebben a szakaszban a nevelés- nevelődés kölcsönhatásának az érvényre juttatása a feladat. Ez a folyamat a 18. életév körül zárul. Az információ, az oktató, a felnőtt nevelő hatása ezt követően is természetesen jelen van, továbbra is hatnak nevelőmomentumaikkal, ám egyre inkább lehetővé és természetessé válik az önnevelés dominanciája: „a létezés síkján, minden adott szakaszban a személyiség a kiinduló, a kezdőpont.”

TANÁCSKOZÁS AZ ISKOLÁRÓL

Posted by on szerda, 7 december, 2011

Elolvastam a Szárny és teher (ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére) c. fajsúlyos összegezést.

Egy alapos átszervezést az oktatásügyben. Minden érdekelt elengedhetetlennek tart. Engem az esedékes tennivalók közül elsősorban a nevelés, azon belül az erkölcsi nevelés  megújjítása foglalkoztat. Az ehhez a témakörhöz illeszkedő gondolataimat vetem itt papírra, mert a fejlesztő munka lényege a nevelés és mert a mai hazai válságjelenségek közül a morális züllést tartom, egyrészt mindenre kiterjedőnek, másrészt a legveszélyesebbnek. „… ha az erkölcs megdől Róma rabigába görbed”, figyelmeztet a múlt. – Az iskola ma még őriz fontos nevelési-oktatási értékeket, ám ránehezedik egy sor téveszme (tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át a termelés módszereit), a rohampszichózis, a globalizmust szolgálni akarás, a nevelő-oktató munka és a pedagógus lebecsülése, stb. (Itt jegyzem meg és húzom alá, hogy az oktatást eszköznek tartom. Igaz, a nevelés legfőbb eszközének!)

 Átfogó, mindenre kiterjedő összegezést a már idézett Szárny és Teher c. munkában találtam. Én csak résztennivalókkal foglalkozom olyanokkal, amelyek elhanyagolása, átértelmezése káoszhoz vezetett a múltban, amelyek az iskolák érdemleges, hatékony munkáját csaknem ellehetetlenítették.

Előzetesen egy hézagos történelmi vázlat az iskola, a nevelés múltjáról:

  Az ifjú nemzedék fejlesztése a messze múltban a szülő feladatai közé tartozott. A korábbi nemzedékek felhalmozott tapasztalatainak a summáját átadták az utódoknak. Ez azzal is járt, hogy mert a fiatalság könnyebben, eredményesebben akarta elvégezni tennivalóit, nem csak átvette a régit, de saját tapasztalata, gondolkodása eredményeivel bővítette, gazdagította is azt. Javult a munka eredményessége, szaporodott, de korrigálódott is az ismeretanyag. Lassan megszületett, külön vált az ismeretközlő személye, megjelent az iskola szükségessége. A sumerok 3000 évvel ezelőtt leírták hogyan kell földet művelni, szántani, vetni. A leírtakat az olvasni tudók felolvasták, elmondták a földművelőknek. – Hazánkban az első iskolát a Szent Márton hegyen kolostorukban a Bencések alapították 996-ban, előbb mint Szent István koronát kapott. Innen számítva a 2009/10-es tanév az ezertizennegyedik. – Mekkora távlat. Mekkora utat járt be a tanügy! Az egyházi iskolák elemi, vallásos ismereteket nyújtó intézményeitől az első (pécsi, budai, nagyszebeni) egyetemig, a ma megújjulásra váró, felmérhetetlen értékeket megőrző iskolák sokaságáig. Virágzó évtizedek. Tatár-, törökdúlás, Trianon hatása, hogy csak végleteket jelezzek. Jellemző, ami a haza megcsonkítását követte. Klebelsberg nevével fémjelezve. Ismét visszafejlődés a szovjet megszállás idején, zuhanás az iskolák államosítása következtében. Ismét éledés 1989-től, az egyházi iskolák újjászervezésével. Párhuzamosan „a sokoldalúan fejlett ember” víziójával, majd a szociálliberális ámokfutás. – Ma ismét reális remény, hogy az új oktatásirányítás talán már a 2010-11-es tanévben megkezdi és fokozatosan véghez viszi a feltétlenül szükséges tartalmi változásokat, hogy az iskolák magukhoz térhessenek, tehessék a dolgukat: nevelhessenek, taníthassanak.

 Az új oktatásirányításnak – tudjuk – nem lesz könnyű dolga. Az előkészületek segítséget jelentenek, ám mérhetetlenül sok a feladat.

 1. Alapkérdéssel kezdem.

A tudatos pedagógiai tevékenység mindig is feltételezte a célrairányultságot. A cél megfogalmazása a mai plurális viszonyok között csaknem lehetetlen, ha mint eddig, valamely társadalmi osztály, vagy ideológia elvárásait akarjuk érvényesíteni. (A többi társadalmi csoportnak ez nem derogálni!) Az is kivihetetlen, hogy minden réteg, ideológia érdekeit külön megfogalmazva, rétegiskolákat szervezzünk. Miután a mai plurális társadalom felszámolását semmi sem indokolja, sőt megmaradását szinte mindenki evidensnek tartja, a pedagógia egyik feladata megtalálni azt a közöst, ami minden csoport valós érdekeit kifejezi, egyidejűleg a gazdasági és az általános kulturális fejlődésének is bázisa. Van ilyen közös alap: az ember maga: annak biológiai, szociális és szellemi valósága. Minden ember egyidejűleg biológiai, szociális és szellemi lény. Persze az egyes ember személyiség is: az ember általános jellegének egyedi, sajátos konkrétsága. (Ember, egyidejűleg személyiség.) Az embernek mint biológiai lénynek egészségre, edzettségre, munkabírásra, stb. van szüksége. Szociális lényként sokféle társadalmi viszonynak az eleme, bizonyos társadalmi szerepeket tölt be („játszik el”), szellemi tevékenységet folytat: gondolkodik, akar, erkölcsiséggel, jellemmel, stb. rendelkezik. – Tehát a közös: az általános emberi konkretizálódása, megjelenése pedig a személyiség. E két jelleg egysége adja a nevelési cél megfogalmazásának az alapját. Miszerint a pedagógia általános célja az általános emberi (biológiai, szociális, szellemi) fejlesztése a személyiség (az egyediség) fejlesztésével párhuzamosan. Ez a munka a szülő, a pedagógus, a társadalmi és a természeti környezete, valamint az egyén együttes, egymás kiegészítő tevékenysége. Az ember exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként fejlődik, lesz más. – Legyen többet érő!

 Azt gondolom, hogy a nevelési célnak is meg van a maga történetisége. Szerintem abban az értelemben, ahogy erről Heller Ágnes beszél a genezis könyvének elemzése során indokolva, miért szereti olvasni a Bibliát: „… az ezeken a szövegeken való gondolkodás kivezet – az éppen most – imádatába beleszédült korunkból, mivel minden, amiről itt szó van túlmutat az időbeliségen. A nagyon ősi nagyon jelenvaló, a nagyon jelenvaló nagyon ősi.” (1) A múlt, a jelen és a jövő egymásra épülnek, az utóbbi nem megtagadja az előbbit, hanem ráépül. Ha a folyamat pozitív, meghaladja azt. Végül is egységet alkotnak. Az gondolom ez a felismerés is alátámasztja a nevelés általános céljairól mondottakat.

 Az általános cél lehetővé teszi bizonyos konkretizálást is, a közoktatás célját a következőkben fogalmazom meg: A korosztály fejlettségét figyelembe véve fejleszti, edzi a gyermek testét, megismerteti a fontos egészségügyi és higiéniai elvárásokat, sarkall ezek betartására. A közösségekhez (család, osztály, iskola, lakóhely, nemzet) való tartozást tudatosítja, alakítja, képviseli „az egymásért is vagyunk” gondolatot és gyakorlatot. Megtaníttatja a korszerű általános műveltség elemeit, alapvető összefüggéseit, alakítja a pozitív erkölcsiséget, a szilárd jellemet és akaratot. Segíti az egyénnek megfelelő  szakma megválasztását, megalapozza a szakmában, illetve a felsőoktatásban való helytállást.

 2. Acélok megvalósítását csak a fejlesztőtényezők, az exogén és endogén erők együttműködése esetében és csak akkor várhatjuk,hogy nevelőtevékenységünk átgondolt, aktuális és pozitív értékrendszerre támaszkodik. Az általános értékrendszer fundamentumát már Mózes II. könyvében megtalálhatjuk. A tízparancsolat 3 első igéje a vallásos ember értékei, ám a többi általános emberi, társadalmi értékeket ír le. Ezeket én fundamentális értékeknek tartom. (Pálvölgyi szerint a fundamentális értékek: védd az ember életét és méltóságát, védd az ember környezetét és közösségeit, védd az ember alkotásait és javait.) (2) – Az emberiség történetének utóbbi két és fél évezrede bizonyság, hogy majdnem mindenütt elfogadják, kívánatosnak tartják ezeket. Viszont az is tény, hogy nagy rendszerességgel sérülnek. Mégis ható erők, figyelmeztető, óvó jelzőtáblák.

 3. Napjaink szakírói – minden bizonnyal, mert társadalmunk többrétegű válságjelenségei közül a morális válság látszik a legsúlyosabbnak, – az erkölcsi értékrend kidolgozását tekintik sürgősnek.

3.1. Abból indulnak ki, hogy bár a XX. század elején még Jean Piaget nyomán, a fejlesztő feladatok közül a mentális rendszer látszott dominánsnak mégsem ez a meghatározó. A kutatások arra utalnak, hogy az információ mennyisége és ezek feldolgozása meghatározóbb szerepet tölt be a nevelésben, nevelődésben, így az erkölcsi nevelésbe is. Ez a körülmény arra ösztönözte a szakírókat, hogy az új koncepciót a konsturktivista pedagógiára építsék. (3) Pálvölgyi Ferenc ezen az alapon dolgozta ki Az erkölcsi nevelés univerzális értékközpontú modelljét. (4)

3.2. Ennek a modellnek az értékeit ajánlom az új oktatásirányítás figyelmébe az iskolákban történő alkalmazás céljából.

      A fent idézett tanulmány IV. fejezete (5) ad eligazítást a részletekről. Itt a modell vázlatát idézem:

3.2.1. Az első pedagógiai szuperérték: Az emberi élet védelme

                   lehetséges komponensei:

–         életvédelem

–         bátorság

–         empátia

–         jóakarat

–         kötelességtudat

–         önfeláldozás

–         segítőkészség

3.2.2. A második szuperérték: Az emberi személy értékének és méltóságának védelme

                   Komponensek:

–         bizalom

–         elfogadás

–         értéktudat

–         határozottság

–         önfegyelem

–         tisztelet

–         tolerancia

3.2.3. A harmadik szuperérték: A család és a társadalom védelme

                   Komponensek:

–         felelősségérzet

–         figyelmesség

–         kötelezettségvállalás

–         közösségi szellem

–         megbocsátás

–         nemzettudat

–         szeretet

3.2.4. A negyedik szuperérték: Az igazság és a kölcsönös szabadság védelme

                   Komponensek:

–         döntési képesség

–         emlékezőképesség

–         etikai érzék

–         igazságosság

–         kongruencia

–         méltányosság

–         önérvényesítés

3.2.5. Az ötödik szuperérték: A testi és lelki egészség védelme

                   Kompetenciák:

–         aktivitás

–         alkotóerő

–         gyakorlati érzék

–         harmónia

–         nyitott gondolkodás

–         kreativitás

–         önkifejezés

3.2.6 A hatodik szuperérték: A szellemi értékek védelme

                   Komponensek:

–         céltudatosság

–         értékszemlélet

–         jövőkép

–         hagyományőrzés

–         kíváncsiság

–         műveltség

–         önfejlesztés

3.2.7. A hetedik szuperérték: Az anyagi javak védelme

                   Komponensek:

–         becsületesség

–         megbízhatóság

–         pontosság

–         munkaszeretet

–         karitativitás

–         mértékletesség

–         helyes gazdálkodás

A szuperértékek és a lehetséges komponensek itt csupán tájékoztatásra, figyelemfelkeltésre szolgálnak. Felhasználásuk a fentebb idézett eredeti tanulmány ismeretét feltételezi. Akkor is csak orientációs szerepet tölthetnek be. Domináns bennük az erkölcsi, de univerzális értékeket fogalmaznak meg, egyrészt abban az értelemben, hogy mindenkire érvényesek, másrészt, hogy elemei a nevelés egyéb területeit is áthatják.

Az ebben az írásban kidolgozott nevelési cél és az idézett értékközpontú erkölcsi nevelés (Pálvölgyi) jó összhangban vannak. A neveléselmélet az erkölcsi nevelés fő feladataként a közösségi, a humanizmusra, a munkára, a fegyelemre, a hazafiságra nevelést jelölte meg. E mellett értelmi, testi, esztétikai, technikai és világnézeti nevelést szorgalmaz. (Ez a mondat csak emlékeztetni akar!)

 4. A személyiség fejlődésének az alábbi szakaszai különíthetők el:

4.1. Családi/óvodai fejlődési periódus, ahol a pozitív szokások, a magatartás, a viselkedés szabályainak elemei alakulnak ki a példa és a szoktatás, részben a meggyőzés eszközeivel is.

4.2. A 6-10 éveseknek a normák megértésével, jelentőségével is barátkozniuk kell. Pozitív és negatív viselkedési, magatartási jelenségeket is megítélnek.

4.3. A 10-14 évesek előtt az a feladat áll, hogy a szociális környezet társadalmi, világnézeti jelenségeit megértsék, bírálják, képesekké kell válniuk az egyezkedésre is.

4.4. A 14-18 éves korban végbemegy a személyiség kialakulása, egyes személyiségjegyek megerősödnek, a morális tapasztalatokat értékelik és azokat követik, vagy elvetik.

4.5. 18 éven túl alakul ki az érett személyiség, ám ez a köznevelés határain kívül esik már.

5. Atovábbiakban az oktatásirányítás egyéb esedékes, változtatást igénylő tennivalóit jelzem:

5.1. a pedagógusképzést ki kell emelni a bolognai rendszerű egyetemi képzésből, önállóvá kell tenni.

5.2. Elengedhetetlen a felvételi vizsga. Meg kell kísérelni az alapműveltség meglétének vizsgálatát és a pályaalkalmasság felderítését is.

5.3. Az 1-8. osztályok tanítóinak a képzésére 4 év elegendőnek látszik. Az alsó tagozatban használt módszereket ne váltsa fel azonnal a tanári magatartás. Egyrészt a 8. osztály befejezéséig ügyelni kell az alsó tagozatban szerzett készségek megerősítésére, fejlesztésére, másrészt a „szaktárgyak” anyaga vegye figyelembe, hogy a középiskola is tanítja ezeket. Tehát jól válogatott bevezető ismeretelemeket, alapismereteket kell tanítani.

5.4. A középiskolák részére 2 szakos tanárképzés szükséges. Ehhez 5 év kell.

5.5. Minkét képzésben jelentősen mélyebb, alaposabb neveléselméleti, iktatáselméleti és oktatáspszichológiai képzésre van szükség. Nélkülözhetetlen a metodikai és a meghosszabbított gyakorlati képzés.

5.6. A viselkedéskultúra kialakítása a középiskolában történhetne, ám mert ott sokszor elnagyolt és mert a pedagógus munkájában átlagon felüli jelentőségű, kiegészítésére az egyetemi képzés során is szükség van.

5.7. A közoktatásban a tantervi követelmények fokozatos, erőteljes növelését látom szükségesnek (káros ha nem értékelnek, ha nincs házi feladat, ha nem lehet osztályt ismételni, stb. Az iskola az életre készít fel, az élet igen kemény munkát vár el! A középszintű érettségi igényszintje az érettségi leminősítése. Inkább végbizonyítványt! Az emeltszint követelményei sem érik el az érett ember nívóját.

                   – a magasabb érettségi követelményeket meg kell alapozni az általános iskolában és a középiskola első osztályától.

 6. Az újjáépítésben káros lenne mindenfajta rohammunka. A jelen nívóra tekintettel alaposan előkészített, fokozatosan megvalósuló innováció indokolt.

 7. Az új minisztérium rendelkezzen saját és társadalmi elméleti bázissal (pedagógiatörténet, neveléselmélet, oktatáselmélet, oktatáspszichológia). A változtatásoknál szakemberek kontrollja szükséges.

      A miniszter elismert szakember legyen. Az oktatáspolitikát beosztott (államtitkár) képviselje, aki oktatás- és pedagógus képviseletet is ellát (költségvetés, a pedagógiai presztizse).

8. Meg kell oldani a szakfelügyelet újraszervezését (elengedhetetlen az irányító munkához, de mindenekelőtt szaktanácsadást és ellenőrzést végezzen).

9. Országos Rendtartás kidolgozás is esedékes. Úgy ahogy a NAT, ez is adaptálandó az iskolában (helyi igények, sajátosságok, tapasztalatok).

10. Gátat kell szabni a jogszabály dömpingnek és annak a gyakorlatnak, hogy az iskolákkal készíttetnek szabályzatokat.

11. az iskoláknak nyugalomra van szükségük! A pedagógus eredményes és hatékony munkát csak bizalmi légkörben képes végezni.

12. Amédiák bevonásával országos mozgalmat lenne jó indítani a szülői felelősség újraélesztésére, az iskolával való jó együttműködésre.

Az itt jelzett javaslatok, észrevételek hitem szerint, hozzájárulhatnak a megújjuló nevelőmunka jobb eredményeihez. Ahhoz, hogy minden megszülető magyar műveltségben több, akaratban erősebb, erkölcsben, lélekben tisztább, sorsban eredményesebb legyen elődeinél.

Jegyzet:

  1. Imhol Vagyok, Múlt és Jövő Kiadó 2006. 286. o.
  2. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere, III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 149. o.
  3. Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyermekben. Konstruktivizmus és pedagógia
  4.  Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 135. o.
  5. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere IV. rész Mester és Tanítvány 24. szám 117. o.

ÚJ TÖRVÉNY AZ ISKOLÁKNAK

Posted by on szerda, 7 december, 2011

Társadalmunk a változtatás lázában ég. Csak az Oktatási Államtitkárság közzétett három vitaanyagot: a közoktatásról, a felsőoktatásról és a pedagógus életpályamodellről. Van min gondolkoznunk! Szívesen tesszük, hiszen gyermekeinkről, iskoláinkról és hát rólunk van szó, meg a jövőről.

Minden bizonnyal sokan ragadunk tollat – számomra alapozóan fontosnak tűnik, hogy egyaránt értő módon beszéljünk. Ezért elengedhetetlen néhány pedagógiai, de egy-két politikai fogalom tisztázása. A fő feladatot természetesen s Vitaanyagok adják, azok tartalmi mondanivalója. – A változások szükségességének megértéséhez át kell tekintenünk a közelmúlt társadalmi átrendeződését.

  1. A szükségesnek vélt alapfogalmak, ahogy azokat 90 éves agyam megőrizte.

1.1   A nevelés az a pedagógiai folyamat, amely az ember biológiai, társadalmi, szellemi adottságait fejleszti szakember irányításával, a nevelt aktív közreműködésével.

1.2   Az oktatás a nevelés leghatékonyabb eszköze (értelmi nevelés), ismereteket közvetít, azokat a tanuló igyekszik megérteni és konstruktív módon bedolgozni ismeretei rendszerébe.

1.3   A személyiség az ember biogén, szociogén és szellemi összetevőinek organikus egysége. Exogén és endogén erők együttes hatására alakul ki, változik, fejlődik, lehetővé teszi a megkülönböztethetőséget, a felismerhetőséget. Az ember egyedisége.

1.4   Az erkölcsi nevelés az a pedagógiai folyamat, amely plurális környezetben stabil és ésszerű értékeket képvisel úgy, hogy a jelentkező problémákat kritikusan és alkotó módon megoldani törekvő embereket nevel.

1.5   A fent körülírt fogalmak a politika értelmezését is megkívánják: „a társadalom és az állam vezetése, a hatalom megszerzésére, illetve megtartására irányuló közös vagy egyéni tevékenység.”

1.6   A pluralista állam kritériumai: a szabad választás; az érdekek, értékek sokfélesége, ütközése; a kormányra történő nyomás lehetősége; a társadalom igényeire érzékeny államhatalom.

1.7   A közösség társadalmi csoport, amely közös érdekek alapján összetartozási tudattal, időleges állandósággal működik együtt, többnyire közös eszméket is képvisel.

(Az 1, 5, 6, 7 alatt szereplő fogalmak szükséges kiegészítői, megalapozói a pedagógiai alapfogalmak megértésének és felhasználásának.)

  1. A társadalom aktuális átrendeződése

Neveléspolitikánk értelmezéséhez elengedhetetlen a végbement társadalmi változások áttekintése.

2.1. A nemesség, élen a főnemességgel évszázadokon keresztül meghatározója volt a gazdaságnak és a politikának. Kultúrája hordozta saját fejlődésének és az európai műveltségnek a legértékesebb elemeit. A maga után hagyott építészeti alkotások (az alkotók érdemeit is hordozva) például a legértékesebb emlékeink. Műpártolásuk relikviái a múzeumok és a magángyűjtemények sokaságában ma is fellelhetők.

2.2. A kiegyezést követően a fokozatosan megerősödő polgárság az ipar fejlődése, a gazdaság gerjesztője, majd a kultúra mecénása. (Márai Sánsor írásai!)

2.3. A parasztság a falusi gazdaságot virágoztatta fel. Megőrizte és ápolta a népi-nemzeti hagyományainkat.

2.4. Munkásságunk számban gyarapodott, szakértelmét itthon és külhonban becsülték.

2.5. Értelmiségünk, az érettségizettek és a felsőfokon végzettek, intelligenciában és szaktudásban kiállták a világgal a versenyt.

2.6. A szovjet megszállás és a laikusok hatalmának következményei:

2.6.1. A nemességet, a polgárságot, az értelmiség nagy részét, a parasztság és az iparosok javát nemükben likvidálták.

2.6.2. A munkásságot felhígították, képzését elhanyagolták, erkölcsét megrontották, gondolkodásukat idegen eszmékkel telítették.

2.6.3. Az újgazdagok hozzáértése, lelkiismeretessége, kultúrája felszínes, hézagos, erkölcse, az ügyeskedéstől az eluralkodott korrupcióig, megmételyezett.

2.6.4. Az érettségi értéke, a többség esetében, szégyenletes. Az értelmiség nagy részének felkészültsége silány.

2.6.5. Az emberek nagyobbik részének munkamorálja, életnívója folyamatosan romlik.

2.6.6. Politikai életünk az elnyomás, a dilettantizmus, egyre inkább a globalizmus hálójában vergődött.

3. A kialakuló új rend

3.1. 2010 májusában a megalakult új kormány alapozó, átalakító munkába kezdett. Az elkerülhetetlenül szükséges jogszabály-módosítások, a törvénykezés „nagyüzemét” indították el. Az elszámoltatás kezdetét vette. – A lényegi változások még váratnak magukra. Az előzményeket ismerve ez nem is lehet másként. Csak átgondolt, szorgos munka hozhatja meg a kívánt változást, sok törődés és számos év árán. Nem lehetünk türelmetlenek!

Európa ügyeiben irányítóként részt venni nagyon megtisztelő, ám energia- és időigényes feladat. Tudjuk, ez nem járhat együtt saját soros ügyeink késleltetésével.

3.2. A napjainkban kialakuló új rend alapjaiban már demokratikus. Ám az igazi demokrácia felé mégis csak útban vagyunk. A még le nem zárt küzdelmek elvezethetnek a megújuláshoz. Ellenfeleink a megvalósítást ma és még sokáig akadályozzák. A globalizmus haszonélvezőivel suttyomban kötött megegyezésüket felhasználva ma is szítanak.

4. Az új neveléspolitika közvetlen előzményei

4.1. Pluralista társadalmunk készül az új neveléspolitika érvényre juttatására. Előkészítése 2009-ben, Ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére című, nagyon átgondolt és szakmailag megalapozott munkával vette kezdetét. Azóta elkészült az Új Közoktatási Törvény és A pedagóguspálya-életmodell vitaanyaga, érdemes eszmecserére várva. Kész a felsőoktatásra vonatkozó törvénytervezet is. Ezek a dokumentumok az új neveléspolitikát képviselik. Alább a formálódó dokumentumok fő vonásaira kívánok rámutatni.

4.1. A klebensbergi neveléspolitika a neveléselmélet, a didaktika és a neveléstörténet elvárásaira épült. Ezeknek az elméleteknek az eredményeit használta fel, amikor a nevelés és a tanítás hogyanjáról gondolkodott, és körülírta a nevelés-oktatás tartalmát az 1920-as évek társadalmi igényei szerint.

4.2. 1945 után továbbra is ezeknek a diszciplínáknak engedtek teret. Először az államosítással és a nyolcosztályos általános iskolák meghonosodásával történt némi változás. A didaktika az értelmi, a testi, az esztétikai nevelés elvárásai érvényben maradtak. A politechnikai nevelés a gyakorlati foglalkozások utóda lett. A világnézeti nevelés a nietzschei elvek és a marxizmus hatására materialista elvek szerint formálódott, éles vallásellenes felhanggal. Az erkölcsi nevelés iránti elvárások simultak a fentiekhez. Ám sok helyen egyáltalán nem gyökeresedtek meg. A szocialista nevelésügy, a 70-es évek táján, a Politikai Főiskolán megkísérelte a szocialista erkölcsi nevelés elméletének kidolgozását, ám alig jutott tovább annál, hogy a neveléselméletben megfogalmazott erkölcsi elvek elé odabiggyesztette a szocialista jelzőt („szocialista hazafiságra nevelés”). Az oktatás eredményei, részben materialista hatásokra, részben az oktatáspolitika ellentmondásai miatt fokozatosan, még a felsőoktatásban is, részben a kontraszelekció, részben az oktatói kar felhígulása miatt estek. A levelező oktatás lehetőségei miatt nem volt képes színvonalas képzésre.

4.3. 2004-től a neveléspolitikában is eluralkodott a pártirányítás. A pedagógiai elvárásokat kezdték kiszorítani. Ez alig néhány év alatt a nevelő-oktató munka „vészhelyzetéhez” vezetett. Nálunk ez az az időszak, ami Franciaországban a XIX. Század végén következett be. Ahogy Renan akkor megfogalmazta: „Ma az oktatás-nevelés kérdése a nemzet élet-halál kérdése.” – Az iskolának „tudásgyár”, „szolgáltató intézmény” funkciót szántak. Egyik nyáron Lillafüreden három napos konferenciát szerveztek „Adaptáljuk az ipari üzemek módszereit az iskolában” címmel. A tanulói jogok túlhangsúlyozásával megbontották a tanulmányi és az iskolai fegyelmet, eluralkodott az erőszak is.

4.4. A továbbiakban az új neveléspolitika alapján születőben lévő törvényről lesz szó. Megjegyzem, hogy a plurális társadalomban egymás mellett élnek konzervatív, kereszténydemokrata és más, az előbbieket vitató, tagadó nézetek. Az új oktatáspolitika nem zárja ki, hogy eltérő értékek érvényesüljenek egymást ki nem záró érvénnyel. A liberalizmus értékrendje például nemcsak eltér, de ütközik is a konzervatív elvárásokkal. Ennek ellenére elképzelhető egyes értékek egymás mellett élése, sőt liberális alapállású magániskola szervezése is.

4.5. A jobb megértés érdekében megkísérlem a különbségeket fellebbenteni. 1994-től szociálliberális nézetek kaptak hangot, 1998 és 2002 között ismét túlsúlyba jutottak a pedagógiai törvényszerűségek, majd 2002-től uralomra jutott a neoliberális eszmerendszer.

A liberalizmus oktatáspolitikája a párt (esetenként a pártelit) szempontjait képviseli. A konzervatív, a kereszténydemokrata oktatáspolitika összemberi értékeket és a pedagógiai törvényszerűségeket preferálja. Ott a profittermelés szempontjai, itt a személyiség, a közösségek érdekei dominálnak. Ott az iskolai munka az oktatásban merül ki, itt a személyiség és közösségek fejlődését szolgálja. Ott az egyén különállása a fontos, itt a harmonikus együttélésre nevelnek. Ott a digitális tábla elsősorban profitot biztosított, itt a nevelő-oktató munka hathatós eszköze.

5. Az új neveléspolitika alapján életbe lépő törvény új vonásai

–    Nem szolgáltatás, közszolgálat.

–    Szereplőinek a hatáskörét a kötelességek és a jogok egyensúlyában írja le.

–        A szakmai döntéseket szakemberre bízza.

–        Az intézmények önállóak maradnak, de az állami szerepvállalás megnő.

–        Bevezeti az ingyenes tankönyvellátást.

–        Tartalmi szabályozást ír elő.

–        Az érettségi követelményeit fokozza.

–        Szakmai ellenőrzést honosít meg.

–        A finanszírozást új alapokra helyezi.

–        Megteremti a differenciált és átjárható iskolarendszert.

–        A tehetséggondozást és a felzárkóztatást új alapokra helyezi.

–        A középiskolák feladatává teszi, hogy a tanulók körülbelül fele alkalmassá váljon felsőfokú tanulmányokra.

–        Megkívánja, hogy a tudás húzóerővé váljon.

6. Javaslatok

6.1. A törvény a Köznevelési Törvény címet kapja.

–    A vonatkozó életkor (3-18 év) dominánsan nevelőtevékenységet igényel.

–        Az oktatás nevelési eszköz, a leghatékonyabb.

–        Az érett személyiség a 18. életév táján/után alakul ki. Az önnevelés ebben az időszakban válik folyamatosan meghatározóvá.

–        A miniszter/államtitkár „nevelési-oktatási” jelzőt használhatna.

–        (Az információ és az oktató a felsőoktatásban is képvisel nevelő momentumokat, ám, mert ebben a korban már az önfejlesztésen van hangsúly, ott az oktatás szó használata az indokolt.)

6.2. A Köznevelési Törvény célját a köznevelés szabályozásaként értelmezem.

6.3. A köznevelés (-i rendszer) célját az alábbi részletességgel és módosítással javaslom leírni: „Az ember biológiai szükségleteinek, társadalmi lényegének, szellemi igényeinek figyelembevételével felkészíteni a gyermeket az életben való elindulásra, a szakma megválasztására. Cél a test fejlesztése, erősítése, edzettségének, munkabírásának fokozása, a higiénia szükségességének felismertetése, a társadalmi életben való aktív részvétel megalapozása, ismereteinek, képességeinek (tanulni tudás), készségeinek, jártasságainak, attitűdjeinek, erkölcsi értékrendjének, akaratának, érzelemvilágának erősítése, gazdagítása, az alakuló személyiség társadalmi beilleszkedésének segítése, irányítása; hazafiasságra, a nemzet, az ország építésére, védelmére való készség kialakítása.”

(A vitaanyagban meglévő alábbi résszel folytatva: „célja továbbá… aktívan részt vesz”–ig.)

6.4. A leírt cél a köznevelés egészében érvényes, megvalósításán munkálkodni kell, ám ez nem zárja ki, hogy az Alapelvekben foglaltak szerint „a szülőknek jogukban áll világnézetük szerint iskolát választani gyermekeiknek.”

7. Atársadalom plurális szerkezetű marad. Felszámolása nem is lehetséges, de nem is kívánatos, hiszen minden konkrét személyiség mindig különbségeket mutat. Ez természetesen inspirálja az együttgondolkodást, az együttes tevékenységeket. Az önkéntesen szerveződött, de a kényszerközösségek is együttműködve jelentősen többre képesek, mint a magányos emberek sokasága. Közösségben az összeadott erőfeszítés, de a személyiség különbségeiből fakadó egymást támogató tevékenység is megsokszorozza az eredményeket.

Újraolvasva írásomat, sajnálom, hogy ridegre sikerült. Baj, mert iskolarendszerünket talán az óvoda és alsó tagozat kivételével, hideg, sokszor rideg, indokolatlanul túlzott racionális légkör jellemzi, az ember csak megfelelő érzelmi töltöttséggel képes jól dolgozni a nehézségeket elviselni a korunk által megkövetelt kihívásoknak megfelelni. A művészeti nevelésnek mindenkit el kell érnie, nehogy féloldalasan, a szépet, a kellemeset nem ismerve töltsük napjainkat, töltsük el életünket. Meg hát a művészetek kikapcsolnak, regenerálják telített idegrendszerünket.

Mit Respeckt gesagt: „Tanügyi Bácsik! Engedjétek énekelni a gyermekeket.” (Kodály Zoltán)

CENTRUMBAN A MORÁL

Posted by on szerda, 7 december, 2011

Megjelent:

Mester és Tanítvány 27.

2010. augusztus 132.o.

 

Elolvastam a Szárny és Teher (ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére) c. fajsúlyos összegezést.

Egy alapos átszervezést az oktatásügyben minden érdekelt elengedhetetlennek tart. Engem az esedékes tennivalók közül elsősorban a nevelés, azon belül az erkölcsi nevelés megújítása foglalkoztat. Az ehhez a témakörhöz illeszkedő gondolataimat vetem itt papírra, mert a fejlesztő munka lényege a nevelés, és mert a mai hazai válságjelenségek közül az erkölcsi züllést tartom, egyrészt mindenre kiterjedőnek, másrészt a legveszélyesebbnek. „… ha az erkölcs megdől, Róma rabigába görbed”, figyelmeztet a múlt. – Az iskola ma még őriz fontos nevelési-oktatási értékeket, ám ránehezedik egy sor téveszme (tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át a termelés módszereit), a rohampszichózis, a globalizmust szolgálni akarása, a nevelő-oktató munka és a pedagógus lebecsülése, stb. (Itt jegyzem meg és húzom alá, hogy az oktatást eszköznek tartom. Igaz, a nevelés legfőbb eszközének!)

 

Átfogó, mindenre kiterjedő összegezést a már idézett Szárny és Teher c. munkában találtam. Én csak résztennivalókkal foglalkozom, olyanokkal, amelyek elhanyagolása, vagy átértelmezése káoszhoz vezetett a múltban, s amelyek az iskolák érdemleges, hatékony munkáját csaknem ellehetetlenítették.

 

Előzetesen egy hézagos történelmi vázlat az iskola, a nevelés múltjáról:

Az ifjú nemzedék nevelése a régmúltban a szülő és a közvetlen közösségek feladatai közé tartozott. A korábbi nemzedékek felhalmozott tapasztalatainak a summáját átadták az utódoknak. Ez azzal is járt, hogy, mert a fiatalság könnyebben, eredményesebben akarta elvégezni tennivalóit, nemcsak átvette a régit, de saját tapasztalata, gondolkodása eredményeivel bővítette, gazdagította is azt. Javult a munka eredményessége, szaporodott, de korrigálódott is az ismeretanyag. Lassan megszületett, külön vált az ismeretközlő személye, megjelent az iskola szükségessége. A sumerok 3000 évvel ezelőtt leírták, hogyan kell földet művelni, szántani, vetni. A leírtakat az olvasni tudók felolvasták, elmondták a földművelőknek. – Hazánkban az első iskolát a Szent Márton hegyen kolostorukban a Bencések alapították 996-ban, előbb, mint Szent István koronát kapott. Innen számítva a 2009/10-es tanév az ezertizennegyedik. – Mekkora távlat. Mekkora utat járt be a tanügy kies hazákban! Az egyházi iskolák elemi, vallásos ismereteket nyújtó intézményeitől az első (pécsi, budai, nagyszebeni) egyetemig, a ma megújulásra váró, felmérhetetlen értékeket megőrző iskolák sokaságáig. Virágzó évtizedek. Tatár-, törökdúlás, Trianon hatása, hogy csak végleteket jelezzek. Jellemző, ami a haza megcsonkítását követte, Klebelsberg nevével fémjelezve. Visszafejlődés a szovjet megszállás idején, zuhanás az iskolák államosítása következtében. Ismét éledés 1989-től, az egyházi iskolák újjászervezésével, párhuzamosan „a sokoldalúan fejlett ember” víziójával, majd a szociálliberális ámokfutás veszélyeivel szemben. – Ma ismét reális remény, hogy az új oktatásirányítás talán már a 2010-11-es tanévben megkezdi, és fokozatosan véghezviszi a feltétlenül szükséges tartalmi változásokat, hogy az iskolák magukhoz térhessenek, tehessék a dolgukat: nevelhessenek, taníthassanak.

 

Az új oktatásirányításnak – tudjuk – nem lesz könnyű dolga. Az előkészületek nagyon is sok segitséget jelentenek, ám mérhetetlenül sok még a feladat.

 

  1. Alapkérdéssel kezdem.

A tudatos pedagógiai tevékenység mindig is feltételezte a célra irányultságot. A cél megfogalmazása a mai plurális viszonyok között csaknem lehetetlen, ha mint eddig, valamely társadalmi osztály vagy ideológia elvárásait akarjuk érvényesíteni. (A többi társadalmi csoportnak ez derogálna!) Az is kivihetetlen, hogy minden réteg, ideológia érdekeit külön megfogalmazva, rétegiskolákat szervezzünk. Miután a mai plurális társadalom felszámolását semmi sem indokolja, sőt megmaradását szinte mindenki evidensnek tartja, a pedagógia egyik feladata megtalálni azt a közöst, ami minden csoport, a teljes népesség valós érdekeit kifejezi, és ami egyidejűleg a gazdasági és az általános kulturális fejlődésének is bázisa. Van ilyen közös alap, mi magunk, azaz az ember. Köztudott, hogy minden ember egyidejűleg biológiai, szociális és szellemi lény. Persze az egyes ember személyiség is: az ember általános jellegének egyedi, sajátos konkrétsága. (Ember, egyidejűleg személyiség.) Az embernek, mint biológiai lénynek egészségre, edzettségre, munkabírásra, szórakozásra, stb. van szüksége. Szociális lényként sokféle társadalmi viszonynak az „eleme”, bizonyos társadalmi szerepeket tölt be („játszik el”), szellemi tevékenységet folytat: gondolkodik, akar, erkölcsiséggel, jellemmel rendelkezik. –   E két jelleg egysége adja a nevelési cél megfogalmazásának az alapját. Eszerint a cél, az általános emberi (biológiai, szociális, szellemi) fejlesztése, a személyiség (az egyediség) fejlesztésével párhuzamosan. Ez a munka a szülő, a pedagógus, a társadalmi és a természeti környezet, valamint az egyén együttes, egymást kiegészítő tevékenysége. Az ember exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként fejlődik, lesz más, fejlődik, nevelődik. – Lesz többet érő!

 

Azt gondolom, hogy a nevelési célnak is megvan a maga történetisége. Szerintem abban az értelemben, ahogy erről Heller Ágnes beszél a genezis könyvének elemzése során, indokolva, miért szereti olvasni a Bibliát: „… az ezeken a szövegeken való gondolkodás kivezet – az éppen most – imádatába beleszédült korunkból, mivel minden, amiről itt szó van, túlmutat az időbeliségen. A nagyon ősi nagyon jelenvaló, a nagyon jelenvaló nagyon ősi.”1 A múlt, a jelen és a jövő egymásra épülnek, az utóbbi nem megtagadja az előbbit, hanem ráépül. Ha a folyamat pozitív, meghaladja azt. Végül is egységet alkotnak. Azt gondolom ez a felismerés is alátámasztja a nevelés általános céljairól mondottakat.

 

Az általános cél felismerése lehetővé tesz bizonyos konkretizálást is. A közoktatás célját a következőkben fogalmazom meg: a korosztály fejlettségét figyelembe véve fejleszti, edzi a gyermek testét, megismerteti a fontos egészségügyi és higiéniai elvárásokat, sarkall ezek betartására, a közösségekhez (család, osztály, iskola, lakóhely, nemzet) való tartozást tudatosítja, alakítja, képviseli „az egymásért is vagyunk” gondolatot és gyakorlatot. Megtaníttatja a korszerű általános műveltség elemeit, alapvető összefüggéseit, alakítja a pozitív erkölcsiséget, a szilárd jellemet és akaratot. Segíti az egyénnek megfelelő szakma megválasztását, megalapozza a szakmában, illetve a felsőoktatásban való helytállást.

 

  1. A célok megvalósítását csak a fejlesztőtényezők, az exogén és endogén erők együttműködése esetén, és csak akkor várhatjuk, ha nevelőtevékenységünk átgondolt, aktuális és pozitív entitásokra támaszkodik. Az általános értékrendszer fundamentumát már Mózes II. könyvében megtalálhatjuk. A tízparancsolat 3 első igéje a vallásos ember értékei, ám a többi általános emberi, társadalmi értékeket ír le. Ezeket én fundamentális értékeknek tartom. (Pálvölgyi szerint a fundamentális értékek: védd az ember életét és méltóságát, védd az ember környezetét és közösségeit, védd az ember alkotásait és javait.)2 – Az emberiség történetének utóbbi két és fél évezrede bizonyság, hogy majdnem mindenütt elfogadják, kívánatosnak tartják ezeket. Viszont az is tény, hogy nagy rendszerességgel sérülnek. Mégis ható erők, figyelmeztető, óvó jelzőtáblák.

 

  1. Napjaink szakírói – minden bizonnyal, mert társadalmunk  válság jelenségei közül a morális válság látszik a legsúlyosabbnak, – egy aktuális etika  kidolgozását tekintik sürgősnek.

3.1. Abból indulnak ki, hogy bár a XX. század elején még Jean Piaget nyomán, a fejlesztő feladatok közül a mentális rendszer látszott dominánsnak, mégsem ez a meghatározó. A kutatások arra utalnak, hogy az információ mennyisége és ezek feldolgozása meghatározóbb szerepet tölt be a nevelésben, nevelődésben, így az erkölcsi nevelésben is. Ez a körülmény arra ösztönözte a szakírókat, hogy az új koncepciót a konsturktivista pedagógiára /az uj ismeret a már meglévő tudásanyagra támaszkodva jön létre / építsék.3 Pálvölgyi Ferenc ezen az alapon dolgozta ki Az erkölcsi nevelés univerzális értékközpontú modelljét.  

3.2. Kívánatos lenne az említett modell alapos megismerése, de, mert  az eredeti mű megtalálható, most csak a modell érték rendszerét ajánlom az új oktatásirányítás figyelmébe az iskolákban történő terjesztés és felhasználás céljából.

Tehát, a részletekről a fent idézett tanulmány IV. fejezete5 ad teljes képet. Itt a modellben kidolgozott értékrend vázlatát idézem:

3.2.1. Az első pedagógiai szuperérték: Az emberi élet védelme

Komponensei /lehetséges összetevői/:

  • életvédelem
  • bátorság
  • empátia
  • jóakarat
  • kötelességtudat
  • önfeláldozás
  • segítőkészség, stb.

3.2.2. A második szuperérték: Az emberi személy értékének és méltóságának védelme

Komponensek:

  • bizalom
  • elfogadás
  • értéktudat
  • határozottság
  • önfegyelem
  • tisztelet
  • tolerancia, stb.

3.2.3. A harmadik szuperérték: A család és a társadalom védelme

Komponensek:

  • felelősségérzet
  • figyelmesség
  • kötelezettségvállalás
  • közösségi szellem
  • megbocsátás
  • nemzettudat
  • szeretet, stb.

3.2.4. A negyedik szuperérték: Az igazság és a kölcsönös szabadság védelme

Komponensek:

  • döntési képesség
  • emlékezőképesség
  • etikai érzék
  • igazságosság
  • kongruencia
  • méltányosság
  • önérvényesítés, stb.

3.2.5. Az ötödik szuperérték: A testi és lelki egészség védelme

Kompetenciák:

  • aktivitás
  • alkotóerő
  • gyakorlati érzék
  • harmónia
  • nyitott gondolkodás
  • kreativitás
  • önkifejezés, stb.

3.2.6 A hatodik szuperérték: A szellemi értékek védelme

Komponensek:

  • céltudatosság
  • értékszemlélet
  • jövőkép
  • hagyományőrzés
  • kíváncsiság
  • műveltség
  • önfejlesztés, stb.

3.2.7. A hetedik szuperérték: Az anyagi javak védelme

Komponensek:

  • becsületesség
  • megbízhatóság
  • pontosság
  • munkaszeretet
  • karitativitás
  • mértékletesség
  • helyes gazdálkodás, stb.

A szuperértékek és a komponensek itt csupán tájékoztatásra, figyelemfelkeltésre szolgálnak. Felhasználásuk a fentebb idézett eredeti tanulmány ismeretét feltételezi. Azzal is csak orientációs szerepet tölthetnek be. Domináns bennük az erkölcsi, de univerzális értékeket is megfogalmazna, egyrészt abban az értelemben, hogy mindenkire érvényesek, másrészt, hogy elemei a nevelés egyéb területeit is áthatják.

Az ebben az írásban kidolgozott nevelési cél és az idézett értékközpontú erkölcsi nevelés (Pálvölgyi) jó összhangban vannak. A neveléselmélet az erkölcsi nevelés fő feladataként a közösségi, a humanizmusra, a munkára, a fegyelemre, a hazafiságra nevelést jelölte meg. E mellett értelmi, testi, esztétikai, technikai és világnézeti nevelést szorgalmaz. (Ez a mondat csak emlékeztetni akar!)

 

  1. A személyiség fejlődésének az alábbi szakaszai különíthetők el az erkölcsi nevelés szempontjából:

4.1. Családi/óvodai fejlődési periódus, ahol a pozitív szokások, a magatartás, a viselkedés szabályainak elemei alakulnak ki a példa és a szoktatás, részben a meggyőzés eszközeivel is.

4.2. A 6-10 éveseknek a normák megértésével, jelentőségével is barátkozniuk kell. Sokféle ismerettel gazdagodnak. Pozitív és negatív viselkedési, magatartási jelenségeket is megítélnek már.

4.3. A 10-14 évesek előtt az a feladat áll, hogy a szociális környezet társadalmi, világnézeti jelenségeit megértsék, bírálják, sőt képesekké kell válniuk az egyezkedésre /párbeszédre/ is.

4.4. A 14-18 éves korban végbemegy a személyiség kialakulása, egyes személyiségjegyek megerősödnek, a morális tapasztalatokat értékelik, és azokat követik vagy bírálják. /A felnőtté válás időszaka./

4.5. A 18. éven túl alakul ki az érett személyiség, ám ez a korszak a köznevelés határain kívül esik már.

 

  1. A továbbiakban az oktatásirányítás egyéb esedékes, változtatást igénylő tennivalóit jelzem:

5.1. Az oktatásirányítás munkájának fontos területe a NAT kidolgozása. Végre olyan NAT-ra van szükség, amely ténylegesen nemzeti, de európai műveltségi tartalmakkal is rendelkezik. Olyanra, ami alapértékeket, tudnivalókat, normákat tartalmaz. Előhívja a 18. életévig megszerzendő tudnivalókat, az ajánlott emberi értékeket. Ezek ismeretét meg követeli. Behatárolja a korosztályok ismeret- és kompetencia anyagát. Meghatározza a feljebblépés elvárásait.

5.2. A pedagógusképzést ki kell emelni a bolognai rendszerű egyetemi képzésből. Önállóvá kell tenni!

5.3. A felsőoktatásba történő belépéshez engedhetetlenül szükséges a felvételi vizsga. Ott meg kell kísérelni az alapműveltség meglétének vizsgálatát, és a pályaalkalmasság felderítését is.

5.4. Az 1-8. osztályok tanítóinak a képzésére 4 év elegendőnek látszik. Az alsó tagozatban használt módszereket ne váltsa fel azonnal a tanári magatartás. Egyrészt a 8. osztály befejezéséig ügyelni kell az alsó tagozatban szerzett készségek megerősítésére, fejlesztésére, másrészt a „szaktárgyak” anyaga vegye figyelembe, hogy a középiskola is tanítja ezeket. Tehát jól válogatott bevezető ismeretelemeket,  alapismereteket kell tanítani.

5.5. A középiskolák részére 2 szakos tanárképzés szükséges. Ehhez 5 év kell.

5.6. Mindkét képzésben jelentősen mélyebb, alaposabb neveléselméleti, oktatáselméleti és oktatáspszichológiai képzésre van szükség. Nélkülözhetetlen a metodikai és a meghosszabbított gyakorlati képzés.

5.7. A viselkedéskultúra kialakítása a középiskolában történhetne, ám mert ott sokszor elnagyolt, és mert a pedagógus munkájában átlagon felüli jelentőségű, kiegészítésére az egyetemi képzés során is szükség van.

5.8. A közoktatásban a tantervi követelmények fokozatos, erőteljes növelését látom szükségesnek (káros, ha nem értékelnek, ha nincs házi feladat, ha nem lehet osztályt ismételni, stb.). Az iskola az életre készít fel, az élet igen kemény munkát vár el! A középszintű érettségi igényszintje az érettségi leminősítése. Inkább végbizonyítványt! Az emelt szint követelményei sem érik el az érett ember nívóját.  (A magasabb érettségi követelményeket meg kell alapozni az általános iskolában és a középiskola első osztályától.)

 

  1. Az iskolarendszer újjáépítésben káros lenne mindenfajta rohammunka. A jelen nívóra tekintettel alaposan előkészített, fokozatosan megvalósuló innováció indokolt.

 

  1. Az új minisztérium rendelkezzen belső és külső elméleti bázissal (pedagógiatörténet, neveléselmélet, oktatáselmélet, oktatáspszichológia). A változtatásoknál szakemberek kontrollja szükséges.

A miniszter elismert szakember legyen. Az oktatáspolitikát beosztott (államtitkár) képviselje, aki pedagógus képviseletet is ellát (költségvetés, a pedagógiai presztizse).

  1. Meg kell oldani a szakfelügyelet újraszervezését (elengedhetetlen az irányító munkához, de mindenekelőtt szaktanácsadást és ellenőrzést végezzen).
  2. Országos Rendtartás kidolgozása is esedékes. Úgy, ahogy a NAT, ez is adaptálandó az iskolában (helyi igények, sajátosságok, tapasztalatok).
  3. Gátat kell szabni a jogszabálydömpingnek és annak a gyakorlatnak, hogy az iskolákkal készíttetnek szabályzatokat.
  4. Az iskoláknak nyugalomra van szükségük! A pedagógus eredményes és hatékony munkát csak bizalmi légkörben képes végezni.
  5. A médiák bevonásával országos mozgalmat lenne jó indítani a szülői felelősség újraélesztésére, az iskolával való jó együttműködés szorgalmazása érdekében!

 

Az erkölcsi nevelés megújulása hitem szerint hozzájárul a nevelőmunka jobb eredményeihez. Ahhoz, hogy minden megszülető magyar, műveltségben több, akaratban erősebb, erkölcsben, lélekben tisztább, sorsban eredményesebb legyen elődeinél.

 

 

 

Jegyzet:

  1. Imhol Vagyok, Múlt és Jövő Kiadó 2006. 286. o.
  2. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere, III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 149. o.
  3. Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyermekben. Konstruktivizmus és pedagógia
  4. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 135. o.
  5. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere IV. rész Mester és Tanítvány 24. szám 117. o.