Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
VILÁGUNK FOLYTON MÁS,MEGVÁLTOZTATNI MÉGIS ALIG LEHET @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

VILÁGUNK FOLYTON MÁS,MEGVÁLTOZTATNI MÉGIS ALIG LEHET

This entry was posted by on péntek, 26 július, 2013 at

Ez az első látásra badarságnak látszó mondat, ha a dialektika eszközével nézzük, egészen egyszerű, hétköznapi tény. –  A dialektika jelentése: vitatkozás, vitakészség, érvelés. –  A fogalom Szókratész filozófiájában jelenik meg először. Platón, Kant, Hegel is használja. Az utóbbinál azt jelenti, hogy a fogalmak ellentétekre bomlanak, fejlődnek és magasabb egységben összefoglalódnak. Persze nem csak a gondolatok, de a természet, a társadalom is vizsgálható a dialektika módszerével. Vagyis a világ egyéb összetevőinek is sajátja, hogy részei fejlődnek, felbomlanak és újra, magasabb szinten összegeződnek.

Nézzük ezt a természetre alkalmazva. Elsőnek azt a nézetet tekintsük meg, mely szerint, a Világ öntörvényű /az anyag törvényei szerint mozog/. Ebben az esetben tény, hogy a nagy természet igen hosszú életű, mondhatjuk örök. Érdemben megváltoztatni aligha, ill. alig tudjuk. Ha meg  teremtett, /a változás törvényei a teremtő által beleoltottak/ akkor is beláthatatlanul hosszú életű és éppen úgy mit az előbbiekben, az ember által alig módosítható, alakítható. /Csak megjegyezzük: ebből a szempontból a két felfogás között nincs lényegi különbség!/

Az emberre vetítve hasonló a kép. Amennyiben az evolúció elmélete az igaz, az ember is örökké más, egy-egy ember megváltoztatása pedig csak évtizedek eredménye lehet, mint ezt a szülő, még inkább a pedagógus egy életen át tapasztalja. Amennyiben a teremtés a tény, ugyan ez a helyzet.

A társadalomra kérdezve sem mondhatunk mást.

Az a szándékunk, hogy a fenti eszmefuttatást részletesen, a társadalom napirenden lévő folyamatában tekintjük át, hazánk megmaradásért mostanság vívott küzdelmében. / Kell tennünk még egy megjegyzést: a marxista filozófia a dialektikát a természet és a társadalom törvényeként is értelmezi. Ezt az álláspontot nem vitatjuk, mert úgy véljük, hogy vannak erre utaló tények is.

A konkrét, a választ kereső, kérdésünk tehát: Igaz-e, hogy hazánk, a Duna-medence, mindig és ma is ténylegesen változik? Megváltoztatása, átalakítása mégis csak nagy erőfeszítések árán, hosszú időszak alatt lehetséges?

A kérdés első felére a válasz: határozott igen. Nap, mint nap mindenki érzékeli, érzékelheti, hogy új és új dolgok jönnek létre a természeti környezetben és a társadalom minden szférájában. A természet rendje, és az emberi munkálkodás következményeként, a folytonos változás tényleges folyamat. Az igazolgatást tehát, ebben a vonatkozásban, akár meg is takaríthatjuk. Ezt tesszük!

A társadalmat illetően már jelentősen komplikáltabb a dolgunk. Egyrészt ez a terület az ember lakhelye. Az ember pedig önmagában is igen bonyolult létező. Létével: személyiségével, és egyidejű társadalmi meghatározottságával, tevékenységével, tudatosságával, de szabad akaratával is igen csak bonyolítja a képletet.

Aztán a társadalmi létfeltételének sokszektorúsága /politika, gazdaság, kultúra, stb. stb./ további nehézségek forrása az elemzéskor.  – Arra nem is vállalkozunk, hogy a teljesség igényét szolgáljuk. Csupán a fontosabb társadalmi szektorokat vesszük sorra, az általunk kreált sorrendben. Jól tudjuk, hogy „bár felül a gálya s alul a víznek árja, azét a víz az úr.” A politika azért szerepel most mégis első helyen, mert egyrészt napjaikban szerepét sokszorosan hangsúlyozzák, másrészt mert valóságosan sok bajunk van miatta.

Vizsgáljuk meg hát a politika jelentőségét és szerepét. – A politika jelenléte a társadalomban, az írott történelemben, az ókortól ismert. /A társadalom kérdéseivel való törődést jelenti./ Az egymásra következő korokban, ebben az ételemben, minden szabad ember joga és kötelessége politizálni. A jogosultság, a ma felé haladva, egyre szélesült /nőtt a szabad emberek köre/, míg nem, tulajdonképpen, mára minden állampolgár jogosult rá, akit gyakorlásából, törvényes okok miatt, ki nem zártak, vagy arra képtelenné nem vált. Napjaink nagy terhe, hogy kevesen élnek e jogukkal, ill. hogy számosan nem teljesítik – és ezt hangsúlyozni kell – ezt a kötelezettségüket. Egyik itt fészkelő ellentmondás pedig abban jelölhető meg, hogy míg szinte mindenki elvárja a legfőbb politikai szervezet: az állam gondoskodását, a nehézségekben, legalább a segítő törődését, ugyan akkor a jogosult- kötelezett, nem megy el még szavazni sem. A mai törvényes rend szerint a többséget szerzett párt, pártok, ill. vezetőik kötelesek vállalni az állami élet minden irányú felelősségét. Ugyanakkor a választópolgár még a szavazó urnákat is elkerüli kényelemből, felelőtlenségből. –  Ez tarthatatlan. A változás, változtatás nem várathat magára. – Ám nem akarunk az egyoldalúság hibájába esni. Bizonyára a pártok és a politikusok, tehát a politikát művelők számlája sem mutat mindig egyenleget. Minden párt rendelkezik ugyan felkészült, a politikát értő és lelkiismeretesen művelő vezetőkkel és tagokkal. De nyílt titok ennek az ellenkezője is: a hozzá nem értő, lelkiismeretlen, sőt a korrupt politikus jelenléte is a különböző párt és állami funkciókban. Minden bizonnyal, itt a változtatás még indokoltabb és sürgetőbb, mint azt a választópolgárok vonatkozásában hangsúlyoztuk. Nem túlzunk, ha kivitelezését sürgősnek, sőt azonnal megoldandónak minősítjük. /Ez a pártok elemi érdeke is!/

/Minden bizonnyal aligha, legalább is azonnal, biztosan nem oldható meg ez a gordiuszi csomó. Csak most formálódó véleményt vetünk hát papírra, amikor a pártok „lecserélésének” a gondolatát érleljük. A kiinduló tétel: „Mivel a pártok érdekképviseletek, sosem tudnak népi minimumokat megfogalmazni, /pedig azokra elengedhetetlenül, sürgősen szükség van/ vagy ha mégis, akkor meg nem képesek egységesen képviselni azokat. Másrészt, mert a pártok által képviselt érdekszférák összeegyeztethetetlenek, nem alkalmasak az egész, a számos szakmát képviselő társadalom, a nép közös érdekeinek a megjelenítésére, szolgálatára.” –  Úgy gondoljuk, hogy más, alkalmasabb választási metódusra lenne szükség.  Azt mondjuk, hogy szakma-csoportokat kellene, a Statisztikai Hivatalnál elfekvő adatokat felhasználva, kialakítani. Talán nem lehetetlen meghatározni, hogy az egyes szakma-csoportoknak hány képviselőjük legyen. –  Bizonyára nem lenne könnyű, de talán mégsem lehetetlen megoldani ezt. Valószínűsíthető, hogy megérné a ráfordított energiát. – Az eredményt közhírré kellene tenni. A képviselőjelölteket pályáztatni lehetne, igényes pályázati feltételek mellett. A szakmák pályázói közül, a választók szavazhatnák meg a legrátermettebbeket, a kvóta számának megfelelően. – Legtekintélyesebb kritikusunk a fentieket „hülyeségnek” nyilvánította. – Még is úgy vélem, a megoldás megtalálása sürgető!  – Íme, más lehetőség: A népi minimum kellene /ma is!/. Ezt szakértők: alkotmányjogászok, történészek, ideológiával nem fertőzött tudósok dolgozhatnák ki./Az ideológiák ismerete nem jelent „fertőzöttséget”, „vak” képviselete, követése igen!/   A parlamenti elfogadását követően, a törvényhozók kidolgozhatnának egy törvényt arról, hogy a népi minimum képviselete minden képviselő, minden állami tisztviselő joga és kötelessége. Ennek szellemében lehetne az új választásokat kiírni– a pálya persze szabad! Keressünk és találjunk a mainál, és az itt javasoltaknál jobbat!/

A társadalom másik, a döntő szektora a gazdaság, annak ipari és mezőgazdasági ága. Nem tévedünk, ha a politikához viszonyítva elsőbbséget adunk számára, /annak ellenére, hogy itt a második helyen tárgyaljuk/. Ugyanis kétségtelen, hogy a gazdasági hatalom birtoklása adja a legerősebb, a döntő eszközt a politikai uralomhoz. Napjainkban pedig – ezt nagyon sokan tudják, és a bőrükön érzik is – hogy van egy globalizálódott gazdasági erő, ami lehengerel mindent, úgy, hogy kézben tartja a politikai apparátust, benne a fegyveres testületeket és a még aljasabb, de mindenütt felhasznált titkos szolgálatokat is. A kémhálózat a globális gazdasági hatalom birtokában,”békeidőben” is, nem csak teljes rálátást, de hatékony diktatúrát is lehetővé tesz. Biztosítja a globális uralom „mindenhatóságát”.

Hazánk is nyögi ezt a terhet. Jelenleg válság formájában, de szabadságának korlátai révén is. Az EU ugyan betű szerint, nemzetállamok együttműködése, de a valóságban a Világbank, az IMF és a Valuta Alap révén, a globális tőke képviselője. Az EU-n belül pedig, a nagyobb méret alapján jelentős egyenlőtlenség is érvényesül.

Amennyiben hazánk ipari és mezőgazdasági termelését tekintjük át, nagyon szerény eredményekről adhatunk számot. A nagyobb ütemű fejődés gátja a nemzetközi válság mellett a kommunizmus hazai kísérlete /1945 – 89/, a megörökölt adósság-tömeg, annak törlesztési kötelezettsége, a külföldiekre is támaszkodó belsőellenzék propagandája és aknamunkája.  – Tehát gazdaságunkat vizsgálva is arra a következtetésre juthatunk,hogy az állandó változás nem hozott, nem hozhatott lényegi megújulást ez-ideig. A kilábalás jeleit, ennek ellenére nem lehet tagadni!

A közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a közbiztonságban, stb. stb. kétségtelenül kedvezőbb az összkép, mégis csak kezdeti sikereket könyvelhetünk el. Ezt azonban nincs okunk úgy minősíteni, mint valamilyen helyben topogást. A változást, az előrelépést mindenütt érzékelni, tapasztalni lehet. A zökkenők a tempós ütemnek, és a dolgok természetéből következő időigényességnek tudhatjuk be. Az ügyeit intéző polgár rendre tapasztalja, hogy gyorsabban, szakszerűbben intézik dolgaikat. A köznevelésben, a nagyon is fontos nevelésre helyezték a hangsúlyt és a hatékonyabb eljárások alkalmazását szorgalmazzák az ismeretek, a készségek megszerzése, használni tudása érdekében. A nevelők képzése, munkájuk segítő ellenőrzése is igen hatékony, de csak idő múltán érzékelhető tényező.

Gondolataink a fennálló világ egyik érdekes ellentmondására kívánták felhívni a figyelmet: A folytonos mozgás, változás ellenére egy-egy emberöltő nem elég, hogy valaki a soron lévő új társadalmi minőséget megélhesse, érdemben élvezni tudja, pedig megdolgozott, „megszenvedett” érte. Falusi szólás: „Egy apa diófát azért ültet, hogy az unokája szüretelhessen róla.” Napjaink sok küzdelmének az értelme, jelentősége is tömörül ebben a rövid népi bölcseletben. Rámutat, hogy munkánk gyümölcsének a beéréséhez sok időre van szükség. Amit teszünk, túlmutat a ma rövid perspektíváin. A szülő mindig is ezt tette. Teszi, akkor is, amikor végzi családjáért, a sokszor robotnak minősíthető napi teendőit. Nemzetünk, – népünk, hitünk, meggyőződésünk szerint- a mi nagy családunk. Eljutni erre a gondolatra talán nem is olyan nehéz. Nehezebb ezt tudomásul véve, az így értelmezett nagy-családot a szívünk mellett a karunkkal, eszünkkel is szolgálni. Hittel, türelemmel és magabiztosan várni, míg a gyümölcs beérik. Bíznunk kell, hogy sokasodunk, akik a munkát, küzdelmet egyaránt napi dolgunknak tartjuk. Akkor is, ha tudjuk, csak unokáink szüretelhetnek a mostanság ültetett fáról.

 

 


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.