Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
EGY ROKKANT VALLOMÁSAI @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

EGY ROKKANT VALLOMÁSAI

This entry was posted by on szombat, 14 szeptember, 2013 at

Egy rokkant vallomásai

Van egy kedves jó barátom. Most 81 éves. Az örökségéért kapott karpótlási jegyekből 6 katasztrális hold földet vásárolt. A föld kövesútra torkolló végén, egy takaros kis házzal, valahol Zalában. Mindjárt, az első évben a bérelt traktor alá került, egy rosszul sikerült fordulónál. Összetört a medence csontja. Az operáció sikerül, ő élve maradt, de a kórházból kikerülve menni is alig tudott. Ám a szüleitől ráragadt földszeretet mégsem engedte, az éppen megszerzett földjét, más kezébe jutni. A mindig nehezen kapott segítséggel, amennyire bírta, mindent megtett, hogy rokkant nyugdíját, a kis föld hozamával kiegészítse. Maradék idejét, inkább csak télen, olvasással, tv mellett múlatta. Aztán akadt egy ugyancsak merész menyecske, aki az életét vele összekötötte, aki jó partner lett munkában, szellemi eszmefuttatásokban. Most már kettejüknek akadt dolog a házban, a ház körül és hát mondanivaló a hazában, a világban zajló dolgokról.

Gyulával, a későbbi a baráttal egy szüret hozott össze bennünket. Felesége jött hozzánk szedőnek. A férj pedig érdeklődő szemlélődőnek. Magam, miután a kilencvenet is elhagytam már, megengedhettem, hogy a szüretet más irányítsa. Egy-egy pohárka bor mellett kiderült, hogy Gyula ugyancsak jártas, az itthon való dolgokban, de a világban zajló eseményekben is. A szó-szót, a találkozó, találkozót követett. Mígnem csaknem minden napos lett köztünk a terefere. Már az első benyomás, nem csak kedvező, de mindenben megnyerő is volt. Széles tudásanyagon nyugvó harcos vitakészség. Új dolgok, elképzelések megértése, sőt ilyenek megtalálása, indoklása, mind része lett a barátságnak, ami keletkezett. Annak is, hogy most, ennek az egyszerű, nagyszerű embernek a vallomásait leírjam, esetleg közre is adjam. /Az alábbi mondanivaló beszélgetéseink eszenciája./

Milyen hát Gyula, mint ember, milyen hazafisága, világszemlélete, amiről azt gondolom, hogy sokan örülhetnének, talán mindenki örülhetne, ha sajátja lehetne?

Mesélte, hogy szüleinek 33 hold földje volt. Apját a Don menti harcok „nyelték el”, Édesanyja mell- rákban szenvedett. 42 évesen temették. „Földjüket, tanyájukat a hazai, ill. a világ őrület, a kommunizmus kebelezte be.”

Beszélgetéseinkben, elsőként az tűnt fel, hogy igen érdekelte, milyen ő maga. Faggatott, mondjam el, hogy milyennek tartom őt. /Eleinte elhárítottam a választ, mondván nem sok érdemlegest tudnék mondani./ Mindent tudni akar magáról.  Munkamódszere: a nap kezdetén, egy-egy munkafázis elején tisztán látni mi is a tennivaló. Mindig végig gondolja, megvan-e minden, ami kell. Azt, hogy hogyan kezdi el a munkát. Meg van- e minden hozzávaló. A nap, ill. a munkafázis végén az foglalkoztatja, hogy hogyan sikerült? Miként lett volna könnyebb, eredményesebb? Mi a tanulság? Kedves barátom azt juttatta eszembe, hogy van egy világmozgalom, a Subud, amelyben az emberebb emberré válás igénye, minden tagot arra késztet, hogy önmaga jobbítása legyen a fundamentuma minden tevékenységnek. Ehhez eszközük a latihan: elmélyült önvizsgálat, szigorú önkritika, őszinte önértékelés, az Isten közelségének a tudata. Gyula erről ugyan mit sem tudott, de nagyon hamar rátalált az Indiában keletkezett, azóta elterjedt mozgalom mondanivalójára, amelynek célja az emberi világ békességének a megtalálása. Az eszköz ehhez, szerintük, az önmagunk emberebb emberré nevelése, a magunk erejével, mások segítségével. Ez a csak”belső tapasztalással”/latihan/ megszerezhető személyes Isten-keresés a ma divatos, ezoterikus irányzatok egyik megjelenési formája. Hozzá kell tenni, hogy minden ezekben a dolgokban jártas személy tisztában van azzal, hogy a keresztény vallások mindegyikének egyik központi törekvése, céljában, egybe esik az ember jobbítására irányuló Subud gondolatokkal.

Amikor erről polemizáltunk, Gyula arra utalt, hogy vannak itthon ismertebb, káros „világmozgalmak” is. Olvasta Bogár László írásait a globalizmusról, újabban, a világot átfogó neoliberalizmusról írtakat is. Barátom szerint is, minden bizonnyal van egy „világerő,” aminek törekvése a megtermelt javak, értékek minél nagyobb volumen„kiszivattyúzása” az éhbérért, vagy az éppen, a jólét küszöbén élő kiszolgálók által megtermelt anyagi és szellemi javak sokaságából. Az így nyert értékek felhalmozott tömege elegendő az érdekeik szerinti irányításhoz, sőt lehetőség a fegyveres testületek felhasználására is. Ez együtt, egy szörnyű, az emberiség többségét nyomorba döntő, pusztulását előidézni képes veszély. – Arra a következtetésre jutottunk, hogy talán, mivel a pártok döntő többsége véglegesen a nagytőke uralma alá került, itt az ideje, hogy a szakmák, államismeretekben is felkészült, tagság által választott képviselői legyenek az államhatalom irányítói, kerüljenek a parlamentekbe. Azt kétségtelenül látjuk, hogy egyes pártok, egyre inkább, veszélyt jelentenek a kívánatos, zavarmentes emberi együttélésre. Abban viszont nem sikerült közös nevezőre jutnunk, hogy az új megoldás honnan kaphatna, kritikával is élő, támogatást és alkalmas szakmai segítséget valamilyen új megoldáshoz.

Barátom úgy látja, hogy hasonló nemzetközi teher a neoliberalizmus is. Egyrészt, mert szintén a nagytőke káros törekvéseit szolgálja. Másészt, mert ideológiai alapja annak az értelmiségnek, aki a tudomány poharába éppen csak belekortyolt. Ez az állapot, amelyben, nem kevés értelmiségi, nagyon erősnek, hogy ne mondjam, mindenhatónak képzeli magát. A tudomány, esetleg a tudományok peremén már jártas emberek életérzése ez. De anélkül, hogy tudnák, megtapasztalták volna, annak mélységeit és megláthatták volna, hogy az ember, ezekben a mélységekben is mennyire esendő, mennyire parány. Ők azok akik, anélkül, hogy tudnák, van még a megismerteken túl is valami, valaki, ami, aki már az ember hatáskörén kívül esik. Nagy tudósaink hívják fel erre a figyelmet. Illő, szükséges szerénységet ajánlanak ott a mélységekben, de a magasságokban is! Az ember „csodákra” képes. Ám mert született, meg is hal! És ez sem rajta múlik! Gyula ehhez még hozzátette: „Az életfolyamatot, a sorsot sem mi tartjuk a kezünkben.”

Számomra fölöttébb érdekes barátom mondanivalója a szabadságról. Úgy vélekedik, hogy a szabadság természeti jog /korai liberális gondolat!/, a régmúltban elorozták, s ma már aligha van lehetőség megvalósítására. Holott hiánya a szegénység, az elnyomott népek, néprétegek forrongásának oka. Másik ide kapcsolódó érdekes gondolata, hogy viszonylag könnyen meg lehetne teremteni a szabadság minimális alapjait. Az anyagi alap, szerinte: akkora magántulajdon, amekkora elég egy-egy adott család zavartalan megélhetéséhez, meg némi tartalék az esetleges nehéz időkre. A szellemi feltétel pedig, a felnőttséget igazoló érettségi bizonyítványnak megfelelő, általános műveltség. – A másik gondolata a szakralitás fontosságát hangsúlyozza. Indoklása, dióhéjban: Az ember élete során fokozatosan jut rengeteg tapasztalat birtokába. Ezek a tapasztalatok konkrét segítői az eredményes munkavégzésnek. Mégis az egyén mindennapi életében, de a társdalom tevékenysége során is igen gyakran adódnak, a rendelkezésre álló tapasztalatok ellenére, a megvalósítást akadályozó helyzetek. Ezek megoldásában az új tapasztalatok, a tanulás, mások tudása, segítség lehet, mégis rendre akadnak dolgok, amikhez a földön fellelhető erőforrások elégtelenek. Ilyekor tudatosul, hogy létezik egy természetfeletti lény. Ilyenkor fakad fel:”Istenem adj erőt, segíts!” Vagy szimplán: ”Mein Gott! „ Mert más nemzetek fiaiban, lányaiba is fel-fel sejlik a segítség végső forrása.  –  Szobájának ajtaján ezt olvastam: „Ha valakit az Úr Isten magyarnak teremtett és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember!” gróf Széchenyi István

Identitásáról, magyarságáról tán szót sem kellene ejteni e mondat olvastán. Ám mégis el kell mondanom, hogy kabátja hajtókáján március l5-n, és utána is, néhány napig, ott van a kokárda. Házának ablakából gyakran integet a háromszínű zászló. Persze ezek mégis csupán külsőségek. Még akkor is, ha a múlt embereinek környezetében, kemény gerincet is jelent. Mégsem ez a lényeg! Mert magyarság tudata egész lényét átitatja.  Kitűnik beszédéből, ahogy a magyar történelemről, a hazáról kifejti mondanivalóját, villogtatja széleskörű ismereteit. Teljesíti állampolgári kötelezettségeit. Fel se merül benne, hogy jó lenne az adó megfizetéséről megfelejtkezni, vagy elkerülni a voksolás kötelezettségét. De másokat is figyelmeztet az ide tartozó tennivalókra. Gazdaságával járó mindennapi munkáját példásan teljesíti. Talán kissé groteszk, mégis leírom: Ma, amikor találkoztunk, éppen telkének zugaiból, kettesben feleségével, kézzel távolították el a még ott szemtelenkedő parlagfüvet! No komment!

Portrét rajzoltam, színes krétával, feketét – akarva – nem is használtam. Egyrészt Deák Ferenc szava lebegett előttem: újságírónak /nem mintha az volnék/: „Hazudni nem szabad!” Másrészt, mert a hír ma alig több mint rémség, holott így nincs benne semmi reménység, a pozitív példa meg, csupán, fehér holló. Mondanivalóm    így még hézagpótló.  Ha meg újságíró lennék, megtanulnám, hogy „Az újságírás hatalom, amellyel meg kell tanulni, élni, és nem visszaélni!” Ilyen, s ezekhez hasonló gondolatok cirkáltak fejemben, miközben ezt a semmilyen műfajt nem képviselő, írást papírra vetettem.


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.