Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS MA ÉS TALÁN MAJD @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

OKTATÁSIRÁNYÍTÁS MA ÉS TALÁN MAJD

This entry was posted by on szerda, 12 január, 2011 at

Zilált társadalmunk egyik engem különösen foglalkoztató eseménysora az a rohammunka, amit az oktatásügyben végeznek Magyar Bálint színrelépése óta. Mándi Iván Fabulya feleségei című remekének egy mondata jutott eszembe: „Döng a dob a dzsungelben, átírni, átírni!” Mindent ami érték át kell írni a dzsungel egyik urának akarata szerint. Hogy ennek az akaratnak a hátterében mi munkál (anyagi érdekeltség, a halhatatlanság vágya, kificamított liberális eszmék) csak sejtem, de azt tudom, hogy amit tesznek az sem a gyermekek érdekeit sem a társadalom jövőét nem szolgálja; emberi és társadalomellenes. Ez a metódus nem az emberben rejlő lehetőségeknek a kibontakozását célozza meg, hanem páriákat kíván szolgáltatni a tőke nagyobb és kisebb urai számára. Mindezt arcátlanul, az uralt társdalom anyagi bázisát felhasználva a hatalom eszközeivel kívánja tenni. Azt felejti el csupán, hogy bár mai is felül a gálya ám alul elsöprő erejű a népek árja. A gátszakadás pedig bármikor bekövetkezhet. Anélkül, hogy ezt bárki is óhajtaná a figyelmeztetés nagyon időszerű.

A) Amikor 1940-ben a tanítói oklevelemet átvettem ezzel egyidejűleg elkötelezettje lettem a  nevelésügynek. Hosszú több szintes pedagógus munkán és tanulmányaim során most 69 év múltán egyre élesebben jelentkezik az a kérdés, hogy az ország lakosságának döntő többségét és a népgazdaságot is gyökereiben érintő ágazat mutatói miért romlanak évről-évre. S ez akkor amikor a tudásalapú társadalom igénye egyre követelőbb.

A felelősség ebben az esetben is széleskörű. Tekintsük át az érintettek körét:

B) A gyermek rengeteg rendezetlen ismerettel kerül iskolába. A tanítónak kell a buksi fejekben rendet teremteni, az ismerethalmaznak a rendezését elvégezni. Neki kell a nélkülözhetetlen alapismereteket, készségeket, kompetenciákat kialakítania. Közben figyel a nebuló személyiségjegyeire, egyediségére. Korunk felkészült pedagógusa szülészként is fungál, felszínre segíti az adottságokat. – Ez együtt majdhogynem megoldhatatlan teher a harminc fő körüli osztályokban (az individuális nevelés persze mindig csak kevesek lehetősége volt, ma csaknem kizárt).

C)  A szülő ha van munkája, annak időigényessége és terhei miatt, meg mert a másodállás nélkülözhetetlen az elfogadható életminőséghez magára kénytelen hagyni csemetéjét. Ha meg munkanélküli meg mert esetenként felelőtlen is nem teljesíti szülői kötelmeit. A gyermeknek marad a TV, az utca, a szintén elárvult haver.

D)  A tanár mellékmunkákért lohol, fáradtan, enerváltan megy órára a nagy létszámú osztályba, ahol sok elhanyagolt hiányosan nevelt „csak meggörbüljön a karó” felfogású srácot talál. Az elvárások alig teljesülnek: nem alakulnak ki az elengedhetetlen alapismeretek, alapkészségek, kompetenciák. A hiátusok továbbgyűrűzve akadályai az érettségire történő érdemleges felkészülésnek (adott a középszintű érettségizettek nagy száma), de akadályai a felsőoktatás jobb eredményeinek is. A minisztérium pedig még rásegít a tanulói jogokat hangoztatva, akarva akaratlan inspirálója a tanulói, szülői felelőtlenségnek, sőt az atrocitásoknak is.

E) Kétségtelen, hogy az oktatásirányítás felelősége a legnagyobb – mit tesz a minisztérium – négyévenként más-más értékrend szerint irányít, megfeledkezik a nevelésről holott minden iskolának leghatékonyabb eszköze és legfőbb feladata a ez lenne.

  1. A minisztérium látja el a tanügyigazgatást. Rengeteg a jogszabály, a jogszabály módosítás és ez mind az iskolákra zúdul. Az elmúlt esztendőkben a középiskolák minisztériumi utasításra (nem útmutatásra) 27 szabályzatot készítettek. Ezzel az iskolák belső rendjét áttekinthetetlenné tették volna. Ám mert a fióknak készültek, csak az igazgatók és közvetlen munkatársaik tennivalóit szaporították. – Szóba kerül az iskolák önállósága ezzel szemben – szervezeti vonatkozásban – a centralizálás lett a divat.
  2. A szervező munka is minisztériumi tennivaló. A szervezés dömpingjét élik meg az iskolák. Általában végig nem gondolt rohammunkával, megfelelő előkészítés és hatástanulmány nélkül, ötletszerűen máskor az idegenben is csupán kísérletként alkalmazott elképzeléseket adaptálva kerülnek sorra. A pedagógiatörténet, a pedagógiai tapasztalatok, törvényszerűségek rendre kimaradnak a látókörből. Így vált elképzeléseikben az iskola tudásgyárrá, szolgáltató intézménnyé. Ez a gondolkodás vezetett oda, hogy országos konferenciát szerveztek az ipari módszerek oktatásban lehetséges felhasználásának megtárgyalására. A felsőoktatásban a bolognai rendszer a honi felsőoktatás-történet és az aktuális állapotok mérlegelése nélkül nyert polgárjogot. Ám a három év egyetemet végzettek sorsa, lehetőségei, tehát jövője mindmáig tisztázatlan elhelyezkedési lehetőségeik, munkakörük kérdéses.

Mind a tanügyigazgatásban, mind a szervező munkában káros, tehát megengedhetetlen a rohammunka, aminek tanúi voltunk. Magyar Bálint szerepe legyen figyelmeztetés. Az oktatásirányításnak rá kell végre döbbennie, hogy mindenféle változtatásnak a jelenből kell kiindulnia. A jelen viszont a múltra épül. A múlt és a jelen adhat elégséges alapot a jövő felvázolásához, előkészítéséhez. A tervezőmunka, a jövő még annyira kis léptékű módosítása is ennek az összefüggésnek a figyelembevételét igényli. Még inkább igaz ez „az egész” átszervezése esetén. Nincs helye semmiféle rohampszihózisnak az irányítás a szervezés időigénye, nyugodt meggondolást, ésszerű tervezést, és fokozatos megvalósítást kíván. Tartalmában iskola- és pedagógiatörténeti szemléletnek kell érvényesülnie, össztársadalmi célokat, érdekeket szolgálva (ki kell rekeszteni a csoport vagy pártszempontokat, érdekeket).

Tudom, hogy súlyos, de azt is, hogy megalapozott észrevételek a fentiek. A tény az, hogy a minisztérium manapság téves utakon jár. Ám mégsem ez a legnagyobb bűne.

  1. A legtöbb, legsúlyosabb rombolást a tartalmi irányításban követték el. – Kérdés elfogadják-e, hogy a nevelési terv, a tanterv és az iskolák rendje játssza a központi szerepet az oktatásirányításban. A már elemzett feladatoknak is ezt kell szolgálnia. Sajnos ez a szemlélet ma hiányzik – fentebb utaltam a nevelés és az oktatás viszonyára, megismétlem: az oktatás eszköz, a nevelésnek is a legfőbb eszköze, mert igen hatékony (az oktatás természetesen ismeret nyújtás) a Nemzeti Alaptanterv fogyatékossága éppen itt érzékelhető. Nincs megjelölve benne, hogy milyen embert, milyen személyiséget kíván szolgálni és végképp nem nemzeti. Pedig napnál világosabb, hogy korunk művelt erkölcsös embert igényel, aki a termelést irányítja (különböző szinteken és ellátja). Az olyan eszmék, hogy az iskola tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át az ipari módszereket nem csak a legnemesebb emberi lényeget negligálja, de embertelen célokat is preferál. Az ember általában, a személyiség konkrétan a legtökéletesebb, a legnemesebb teremtmény. Érte, érdekében kell szervezni, irányítani a nevelőmunkát. Az iskolának az embert, a személyiséget kell szolgálnia. Ha ez a szolgálat eredményes lesznek mindig korszerűbb üzemek, lesz elegendő termék a mezőgazdaságba, iparban, tudományban, környezetünk egészségessé válik újra. Nyugalom lesz, lesznek prosperáló közösségek: család, nemzet, európai közösség.
  2. A nevelő- oktatómunka tartalmának summája a tanterv. A jelenlegi alapjában elhibázott laza is meg hiányos is. Nem jelöl meg sem nevelési, sem oktatási feladatokat. Olyan tantervre van szükség, amely megjelöli a célt: kiteljesíteni az embert, megcélozni az értékes személyiséget, személyiségjegyeket körvonalaz, rámutat milyenekké lenne jó válni. Megjelöli az egyes korosztályok számára az elvárásokat a feljebblépés feltételeit. Figyelemmel van korunk konkrét igényeire, tartalmazza a hazai és a világműveltség aktuális elemeit. Ki kell fejeznie azt is, hogy az iskola csupán felkészít. A fiatal a hivatását, a munkáját megismerni, főként szolgálni az életben tartja meg. Olyan felkészítésre van szükség, amely természetesként tekinti az élethosszig való tanulás igényét, a test és a szellem folyamatos edzését.
  3. A mi világunkban igen nehéz megállapodni arról, hogy mi legyen a nevelés célja, hogy milyen műveltségbeli elemek szolgálják legjobban a cél megközelítését. Bármennyire is eltérőek az érdeket, a vallott értékek, nem takaríthatjuk meg az egyeztetést, a közös megtalálásának nehéz, valószínűleg hosszadalmas munkáját. A célok és az alkalmas eszközök, inkább: tudnivalók, készségek, kompetenciák egybehangolt, összecsengő rendjének megtalálása a gyermekek, a tanárok, a szülők, az egész társadalom elemi érdeke. Sem az időt, sem az energiát nem sajnálhatjuk erre. Csakis az így nevelődött gyermek kaphat olyan Adriané fonalat, ami nem csak elvezet az egyre igényesebb emberi társadalmi magaslatokhoz, de mert tévutak is vannak, arra is jó, hogy visszataláljon az útra, amelyen járni helyes és célravezető.
  4. A nevelő- oktatómunka általános céljait és tartalmát központilag lehet és kell kidolgozni. Elvileg a központ rendelkezik a szükséges anyagi feltételekkel (állami költségvetés) és a minisztériumnak vannak meg a legjobb lehetőségei a hozzáértő személyi feltételek, a legképzettebb, a legtapasztaltabb szakszemélyzet kiválasztására. Eredmény persze csak abban az esetben várható, ha a központ legfrekventáltabb képviselőinek munkáját a pedagógiatörténet, a pedagógia és a pszihológia törvényszerűségei szabják meg, irányítják.
  5. Hogy a nevelő oktatómunka eredményes lehessen az iskolában rendre van szükség. Ezt szolgálja a rendtartás, amit ugyancsak központi szerkesztésben kell elkészíteni. Az adaptáció már iskolai feladat.

Mind a tanterv (nevelési terv), mind a rendtartás elemi igény és ez abból fakad, hogy a közösségi léthez szabályozás szükséges. Az a kívánatos, hogy az országos közösségből induljunk ki, mert az egyes intézmény nem képes átlátni az egész igényeit. Ha az országos közösség megjelöli, kifejezi elvárásait, az adaptáció kézenfekvő. A centralizáció tehát ebben az összefüggésben elengedhetetlen kellék. Az iskolák önállósága tehát behatárolt, abban fejeződik ki, hogy az országos elvárásokat adaptálja, helyi jelleggel, elvárásokkal alkalmazza.

Természetes, hogy az így értelmezett állami tartalmi irányítás magasfokú szakmai hozzáértést, komoly erőfeszítést, felelőséget, kreativitást vár el az apparátus egészétől, élő kapcsolatot a napi gyakorlattal, ezért a szakfelügyeletet nem nélkülözheti.

Kívánatos hát, hogy a majdani nevelésügyi miniszter és a minisztériumi szakemberek tekintettel legyenek amit Gorkij mond: „A nevelés sine quanonja felkészíteni a fiatalt a jó az igaz a szép keresésére és szolgálatára.” Ezt kiegészíti egy Széchenyi gondolat: „A jól elrendelt munka, szóval az ész a nemzeti gazdaság talpköve.” A nevelés ma is aktuális céljára és tartalmára utal ez a két gondolat.

Vég Antal írja: Orpheus azért nem lett zseni, mert a döntő pillanatban nem volt képes együtt látni az egyest és az általánost. – Nos ez az oktatáspolitikában mindaddig így lesz, amíg a miniszter pártpolitikus vagy amíg a pártpolitika kisajátítja az oktatásügyet. Megoldhatatlan ugyanis az az ellentmondás, ami a politika és a nevelés között van. A politika mindig csoportérdekeket, a nevelés össztársadalmi érdekeket kell, hogy szolgáljon. Ma nemzeti keretben állami érdekeket. A szocialisták nálunk ma kapitalista érdekeket szocialista eszközökkel, a szabad demokraták kificamított liberális elveket hatalmi eszközökkel próbálnak érvényre juttatni. Mindkét változat akadály a szakszerűségnek. Az egyes és az általános között nincs antagonizmus. Mégis zseni kell a kettő szükséges együttlátásához. Ezzel szemben a kapitalista érdek és a szocialista módszerek, de a liberális értékek hatalmi eszközök között az ellentét kibékíthetetlen.

Ha a zseni nem volna olyan kevés, mint a fehér holló a nevelési miniszter helyére egy mai Kelberberg lenne jó. Neki is évek kellenének a mostani zűrzavar megszűntetéséhez. Ma az elvárható a szakmai hozzáértés a magyar neveléstörténet a pedagógia és a pszihológia törvényszerűségeinek alkalmazása. Kitűntetett szerepet szánnék a morális dimenziónak. Talán még meg lehetne állítani a társadalom totális lezüllését, természetesen együttműködve a összes illetékes intézménnyel.


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.