Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
ÚJRAÉLEDÉS @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

ÚJRAÉLEDÉS

This entry was posted by on szerda, 25 szeptember, 2013 at

Szép őszi napok sorjáznak. A Nap már kissé bágyadt, csak néha süt órákig. Akkor is sápadt, meg igen nagyon bágyadt. Ülök a tornácon egy több évtizedes karszékben, amit fiam nemrég hozott rendbe. Most megint stabil. – Igen? Mi az? Szürkül, fakul a látás, elhagy a hallás. Aztán minden sötét lesz. –  Az egész nem tart sokáig. – Lassan újra tisztul a látás, a hallás is. A karfába görcsösen markol a kezem. Értem. Újra itt vagyok!  Nem akarok jelentőséget tulajdonítani az egésznek. Azt hiszem, a kilencvennegyedik életévben ez gyakran megesik. Aztán néhány óra multán repeta. Na, ennek fele sem tréfa. Elhatározom, elmondom, akit ez illet, a feleségemnek. Nem csalódtam most sem benne. Rám néz. Ugyanazt gondoljuk. Nincs miért csodálkozni. Ez az élet rendje! Ami mégis meglep, hogy most, és vajon még hányszor, újraéledek.

Ez a kis történet önmagában hétköznapi, semmi eset. Mégis lehet, megihlet.

Történelmünk jut eszembe. Nemzetünk hányszor alélt el? –  Számolni sem lehet. Újraéledése mégis mindig bekövetkezett. Tatár, török, német, Trianon. Legutóbb az orosz vetett reánk szemet. Dúltak, vittek, amit csak lehetett. Még ha saját rombolásunkat nem számolom is, iszonyodom. Sajnos ez utóbbiból is akadt, s nem is ritkán. Sokszor meg nagyon is kiadósan.

Mondanivalónk most a szovjet megszállás utáni vajúdás, megújulás problémáit interpretálja. Nemzetünk huszadik századi alélt állapota l945-től datálható. A szovjet csapatok ittléte, szabadságunkat még lélegezni sem engedte. A háború rombolása, a jóvátétel csaknem minden életerőt kiszivattyúzott népünkből. A lerombolt haza talpra állítása most mégis a békés élet barikádjaira hívta az ország lakosságát. Az a hihetetlennek tűnő erőfeszítés, amit népünk Budapesten, a vidéki városokban és falvakban tanúsított, az aléltság megszűnését, az élni akarást tanúsította. Ezt a lendületet törte derékba, a megszállóknak való kiszolgáltatottság, akiket sajnos számos hazai kommunista és megtévesztett ember is támogatott. A marxista internacionalizmus égisze alatt olyan brutális eljárások és jogtiprások történtek, hogy évtizedekre megbénulni látszott minden emberies megoldás. Az így előidézett bénultság, párosulva némi agymosással, nem kevés „pártoló tagot”, sőt élharcost is produkált népünk megtévesztett, félrevezetett rétegeiből. Az internacionalizmus másik nemzetközi párja, a kozmopolitizmus is felütötte a fejét. Nem maradt tétlen a liberalizmus új változata sem. Nagy gond adódott abból is, hogy ezek az izmusok tisztázatlan fogalmakként kóvályogtak a köztudatban. / Sajnos napjainkig nincs másként. Ezért mielőtt megkezdett mondanivalónkat folytatnánk, megkíséreljük, a lehető legrövidebben, leírni a köztudat nagyobbik hányadában, leginkább elfogadott, társadalom felfogásra vonatkozó politikai, ideológiai fogalmak aktuális jelentését: Konzervativizmus: jövőre orientált múlt és jelen értelmezés. Neoliberalizmus: az értelmiség politikai szerepének eltúlzása, a korlátok nélküli szabadság jogok hangoztatásával. Azt gondolják önmagukról, hogy a tudományokba belekóstolt ember már-már mindenható. Ezzel a felfogással támogatják az őket éltető nagytőkét. Internacionalizmus: a nemzetközi proletárhatalom elkésett képviselete. Megbukott a Szovjetunió felbomlásával. Kozmopolitizmus: a világpolgár felfogása: ahol a jólét, ott a haza. Szocializmus: a népi érdekek képviseletének széles körű hangoztatása. Valójában a letűnt szocializmus nosztalgikus képviselete ürügyén, a kisebb, ill. a mostanság képződött tőkések érdekeinek a képviselete./ – – Talán a további mondanivalóink közérthetőbbek lesznek, ha a fent körülírt fogalmakkal dolgozunk.

Történelmünk, a kétezredik évek elején, a remény és az aggodalom hullámhegyei és völgyei között menetelt. A gyaloglás tartalma talán, valahogy így, írható le, röviden, orvosi zsargonnal:

A háború befejeződése – aléltság. Újjáépítés – éledés. Megszállás, rémuralom – kóma. A szovjet csapatok kivonulása, szabad választások – éledés. Antal, Boross – gyógyulás. Horn Gyula – visszaesés. Orbán – a beteg újra mozog.  Meggyesi, Gyurcsány, Bajnai – görcsös vonaglás. Orbán másodszor – ébredés, feléledés, a lábra állás kísérlete.

Ez a kísérlet, napjaink valóban érdekes problémája. Járjuk hát körül, keresve a felfelé vezető göröngyös utakat!

Fontos tudni, hogy egy bármilyen derék, de még egy kiváló államférfi sem elég egymagában.  Rendkívül nagy az igény számos, nagyszerű munkatársra. Pl. a jövő perspektíváit képviselő jövőkép megalkotása elképzelhetetlen hozzáértő, elkötelezett politikusok, tudósok híján. A valóságos jelen, de a múlt ismerete sem nélkülözhető, ha jövőt tervezünk. A regnáló kormány ezt az elvárást figyelembe véve dolgozta ki a több ciklusra is helytálló terveket, elképzeléseket. Azzal a szükséges és elkerülhetetlen megkötéssel, hogy a változásokat figyelve, korrekciókra is elkerülhetetlenül sor kerülhet, ill. kerül. Ez az odafigyelés és a rátámaszkodó rugalmasság elengedhetetlen. Ám ez nem eredményezheti a helyesen értelmezet konzervatív /fentebb/ alapállás feladását. Igen nagy súlyt kap, a jövő tervezésben, az Alaptörvény minden passzusa. Itt arra utalunk, hogy „… szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.” Orbán szavaival:„Vissza kell térnünk a keresztény gyökerekhez.” Ez teremheti meg az elodázhatatlan erkölcsi megújulás alapjait. Az erkölcs mai állapota kriminális. Sem a szabálysértési, sem a bírósági, de még a rendőrségi eljárások sem jelentenek hathatós megoldást. Az erély, az említett szervek részéről, elkerülhetetlen. Megoldást, persze csak hosszú távon, a valláserkölcs felélesztése, a hatékony erkölcsi nevelés hozhat. Ám napjainkban a keresztény egyház is nehézségekkel küzd. A leromlott állapotok felszámolása ott is napirendre került. Ferenc pápa a napokban figyelmeztet, hogy… „kártyavárként” összeomolhat az egyház „ha nem találunk új egyensúlyt.” Az új egyensúly persze adott: az evangélium szerinti élet. Várjuk, várhatjuk az új egyensúly létrejöttét. Ez a tennivaló elsősorban persze az egyházat terheli. De az állam is szerepet vállalhat, és hát a hívőnek is számos, kemény tennivalója akad, hiszen önmagukról van szó. Az ember önmagára találásával, az emberek egymásra találásával jöhet el a nosztalgikus régmúlt mai, lehetséges változata.

A megkezdett úton haladva már akadnak biztató eredmények. Ezekről csak érintőlegesen essék itt szó. Ilyen pl. az erős állam megteremtésének víziója, eredményei, a nagy lendülettel elkészült közigazgatási, egészségügyi, oktatási megújulás. Kölcsön visszafizetés, lejárat előtt. Sikeres államkötvény kibocsátás. Rezsicsökkentés. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálat. A pedagógus pályamodellel együtt járó fokozatos fizetésjavítás. Nem hallgathatunk arról sem, hogy ez a folyamat rendszeres továbbképzést is jelent. Stb.

Mivel a tennivalókon a hangsúly, ezekről bővebben! .-  Mindjárt megjegyezzük: az itt felsorolt, de a fel nem sorolt, eredmények sem jelenthetnek megnyugvást. A finomítás, a további fejlesztés, folyamatosan feladat. Pl. Van előrelépés a felsőoktatásban. /A diáktüntetések jórészt indokolatlanok voltak. A követeléseik többsége a hallgatók könnyebbségét célozta. Ezek teljesítése egyben a tanulmányi színvonal további csökkenésével is járt volna. Pl. a sok utóvizsga, évismétlés, stb. engedélyezése./ Nem kétséges, hogy a közoktatásban tapasztalható igényesebb elvárások ott, de a felsőoktatásban is színvonal növekedést vonnak maguk után, néhány év távlatában. De ezen túlmenően éveket igénylő feladat a bolognai, a kreditrendszer újragondolása, de az egész felsőoktatás színvonalának a növelése érdekében teendő intézkedések kidolgozása is.

A nevelés-oktatásügy azért kapott elsőbbséget, mert a szakmánkról van szó. –  Az ország egyéb dolgai közül a gazdasági gondok és megoldásuk ugyancsak nagy erőfeszítéseket igényelnek. Ezt a kérdéskört érintve az ipart és a mezőgazdaságot illetően, közel sem a teljeség igényével, a következőkre hívom fel a figyelmet: Iparunk úgy jutott a mai kedvező előjeleket mutató állapotába, hogy egyrészt szakembereink jó, talán a legjobb teljesítményeket produkálják, másrészt adottságaink, egyéb területeken is, kedvezőek egyes nemzetközi vállalatok részére, harmadrészt országunk földrajzi helyzete alkalmas logisztikai feladatok teljesítésére. –  Néhány konkrét termelési ágat érintve, a következő jellemző dolgokat mondhatjuk / teljesség igénye nélkül/: Gyógyászati termékeinket külföldön is elismerik. A gépkocsi-gyártást külhoni cégek birtokolják, számos magyar beszállítóval együttműködve. A gyártmányoknak van keresletük.  Mezőgazdaságunk, mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben kilábalt a mélypontról. Gabona-termelésünk, szürke marha tenyészetünk, borászatunk is felfutóban van. A malomipar jól teljesít, húsiparunk likviditási gondokkal küzd. Egy-egy önkormányzat résztulajdont vállal, ezzel munkahelyeket is ment. Új húsfeldolgozó létesítése is folyamatban van. Cukoriparunk mindössze a kaposvári üzemet jelenti. Az EU kvóta rendszere visszadobta cukorrépa termelésünket és cukorgyártásunkat. – Nemzetgazdaságunk számos külföldi kapcsolattal rendelkezik, ezek a kapcsolatok napjainkban szaporodnak a keleti nyitás és egyes afrikai államokkal létesülő szerződéseknek köszönhetően.

Van egy igen kényesnek ítélt területe a társadalmi hercehurcának. Kitérnék előle, sajnos lelkiismeretem nem engedi. A politikáról van szó. Minden állampolgár napi dolgáról. Az állammal való törődésről. Napjainkban a politikai pártok állnak ennek a tevékenységnek az élén. Rendszerint egy-egy politikus, jobb esetben az a bizonyos párt elit, aki valamely, rendszerint gazdasági érdekcsoport szempontjait akarja érvényre juttatni.. /Miért ne legyek magam is körmönfont!/ Ezek a pártok valamiféle „váltógazdálkodásban” érdekeltek. Hiszen egy-egy ciklus után nekik áll a zászló, ha nyernek. Zászló? Nem! A korrupció, a közpénzekben való dúskálkodás. Illegális, eléggé el nem ítélhető, bűzös machinációk, akár sorozatban a közérdek rovására, az egyre mélyebb magánzsebekbe ömlesztve, a közpénz jelentős hányadát. A sok pénz tulajdonosa rendszerint úgy viselkedik, mint a drogos, sosem elég a „jóból”. – Az ide fűzött gondolatokból elég! Magam is sokallom! – Amit még mindenképpen el kell mondanunk, az a szavazatokkal történő manipuláció. Mindig számolni kell vele! Egy másik elengedhetetlen kívánni való az állampolgár tudatos felkészülése a szavazásra és a döntésének megfelelő voksolás. A voksolásra való felkészülés lényege a tájékozottság. A pártok szóban, médiában, ígérvényeikben történő ajánlásainak, elvárható őszinteségüknek a mérlegelése. Annak számbavétele, hogy milyen érdekcsoportok állnak mögöttük, honnan a kampányra felhasznált pénz. Milyen érdemleges eredményeik vannak, ha a múltban kormányon voltak már. Milyen az érvelésük, vannak e mögöttes tények, vagy csupán csak ígérgetek, stb. A használt hangnem sokat elárul. A durvaság nem csak méltatlan az ügyhöz, de a kulturáltságot is bemutatja. A műveltséghiány, ebben az esetben is, az alkalmatlanság jele. A szavazás pedig állampolgári kötelezettség!

A magunk elé tartott tükör társadalmunk néhány szegmensét próbálta, a betű segítségével, bemutatni. Talán több, kevesebb sikerrel. Megláttat néhány fontos részletet, összefüggést. Célunkat akkor közelítettük meg, ha sikerült felhívni a figyelmet az esedékes, mindenkire kötelező tárgyszerű, reális gondolkodásra és feladatvégzésre. Dolgaink csak a folytonos, jóindulatú eszmecsere és a szorgos munka révén rendeződhetnek. Alkotmányunk az állampolgári jogok, de a kötelességek tárháza is. „A jogok gyakorlása csak a kötelezettségek teljesítőit illetik meg”, mondják egyesek. Ez azonban nem így van! Mindenkinek élnie kell vele!  A kis történet, ott a mondanivaló elején, adta az indítást a fenti eszme-futtatásra. Az aléltságból való ébredés az egyes embert csak kevésszer örvendezteti meg. Születtünk, meghalunk. Nemzetünk aléltságai másként viselkednek, még ha a magunk hibájából következtek is be. /Sokszor mi vagyunk az ok!/ Ebből viszont, ha a baj kóma jellegű is, mindig van kiút. Kell, hogy legyen! Csakhogy a kivezető ösvényt /ami aztán sztráda is lehet, majd, évek multán/ meg kell tervezni, meg kell építeni, legalább kaviccsal fel kell hinteni, hogy sárban járni ne kelljen. –  Min hogy akarjuk, hogy megépüljön, dolgozni kell, sokat kell dolgozni, kézzel, fejjel, szívvel, mindnyájuknak!


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.