Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
A KORSZELLEM MEGNYILVÁNULÁSAI @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

A KORSZELLEM MEGNYILVÁNULÁSAI

This entry was posted by on kedd, 7 december, 2010 at

A „korszellem” egy adott kor gondolkodásának általános, irányt mutató jellemzői, melyek a társadalom tudatának homlokterében vannak. (Szellemtörténeti mellékíze szalonképességét megkérdőjelezi.) Negligálása azonban nem indokolt. Kidolgozottsága kétségtelenül hiányos. Amikor alkalmazzuk csupán megnyilvánulásaira utalunk. Az alábbiak egyes jegyeit és az elmúlt száz évben játszott szerepét interpretálom.

 

Idézet a Macskaköröm-ből:

„Gyurcsány Ferenc rajongói, üzletfelei, lekötelezettjei nem tapsolták meg a Magyar Köztársaság elnökét. Sokatmondó hallgatásukat nyilván ők a civil kurázsi újabb felemelő megnyilvánulásának tartották, mindenesetre sem Nyakó István, sem Lendvai Ildikó nem sipítozott-sápítozott – neveletlenséget, bunkóságot, a művelt világ megvetését kiváltó szégyent emlegetve.” (A szerző Ugró Miklós)

Kettős mérce. Ha az egyik teszi szégyen, ha a másik civil kurázsi. Elgondolkodtató! Ez a korszellem? Nézzük rövid történetét.

Első találkozásom ezzel a kifejezéssel a harmincas években volt. Az élő történelem, az akkori közelmúlt, a trianoni diktátum azt követelte, hogy gazdálkodjunk okosan megmaradt lehetőségeinkkel. Önerőnket, tudásunkat, kultúránkat nem annektálhatták. Ettől remélhettük megmaradásunkat, gyarapodásunkat. Segítségünkre volt a szilárd, élő erkölcs, bázisul szolgált erőfeszítéseinkhez, eredményeink növeléséhez. Szerepet kapott természetesen az ifjúság eleje is. A munkásfiatalokkal kiterebélyesedő cserkészmozgalom pl. azon munkálkodott, hogy váljunk különb emberekké, legyünk jobb magyarok.

Ezt a korszellemet képviselte a kultúrpolitika a százszámra épített falusi, tanyasi iskolával, a középiskola követelményeinek növelésével, az ötéves tanítóképzés megszervezésével, egyetemek átmentéseivel, stb. A munka összességében sikeres volt, annak ellenére, hogy nacionalista túlzások is megjelentek. A korszellem szemben állt ezekkel, és mindenfajta szélsőségekkel: a baloldal túlzásaival, a liberalizmus egyoldalúságával, a szélsőséges jobboldali nézetekkel. Szilárd erkölcsi alapon az ország valós érdekei és lehetőségeit tartotta szem előtt, ezeket preferálta.

Felidézése azért aktuális, mert a mai nehézségek analóg jellegűek, megoldásukhoz az akkori gondolkodás és munka tapasztalatai segítséget jelenthetnek.

Ennek a lehetséges segítségnek a jelentőségét akkor értékelhetjük, ha elemezzük a történteket.

Lezajlott a számunkra szerencsétlen második világháború. Emberi és anyagi veszteségeink mellett a szovjet megszállás során tradícióink elapadtak. Gazdátlan tér teremtődött a marxizmus számára. Az értelmiséget kényszeresen „átképezték”. Ez a tömegek tudatára is negatív hatással volt, mert elvették az emberi és nemzeti ideáljainkat. Az Aczél nevével fémjelzett TTT idején, többek között, a szellemtörténet képviselőinek munkái a tiltott kategóriába kerültek, felejteni akarván mindent, ami nem internacionalizmus.

Ma a kozmopolitizmus, a globalizmus (mindkettő nemzetköziség) hatja át a regnáló államhatalmat. Az általános politika elszakadt a nemzet lelkétől, a gazdaságpolitika pedig a nemzet érdekeitől. A szellemi élet közpénzből dotált képviselői, kitüntetetten a média – feladatával ellentétben – a pénz és az erotika hangján beszél. A gazdaság mind nagyobb része az idegenek kezébe került /a globalizáció, a tőkehiány ürügyén/ késztetésre elnyeli azt, ami magyar. A hozzánemértés, a pazarlás következtében a költségvetés hiánya és az államadósság soha nem tapasztalt mértékben nőtt. A dilettáns, reformnak nevezett őrület, a 3 millió szegény mellett a középosztályt is tönkreteszi.

Ki tagadhatja, hogy ez a katasztrófa az első világháború utánival analóg. A különbség az, hogy azt a háború és ellenfeleink okozták, ezt honi vezetőinknek „köszönhetjük”. Akkor a kivezető út első lépéseit a kultúrpolitikával, a kultúra decentralizálásával tettük meg. Olyan vezetőkkel, akik nem csak ismerték, de művelték is a történelmet. Nem fikciókkal kísérleteztek, hanem tudományosan feltárt tényekre támaszkodtak.

Ma minisztereink „nem szakemberek, hanem elsősorban politikusok”, a miniszterelnök, aki helyettük talán mégsem ért mindenhez, szabja meg tennivalóikat. – Nem lenne reális igény, hogy minden állami vezetőtől államférfiúi erényeket várjunk, de minden politikustól a posztja követeli meg, hogy ismerje a valós utat, amit a nép megjárt. És ez nem valamiféle retrospektív múltba tekintő kíváncsiskodás, hanem a valóságos jelenképnek, mint kiindulási alapnak, a felvázolásához elengedhetetlen feltétel, szükséglet, de egyben hatalmas erkölcsi erő is. Ha hiányzik a múlt ismerete, úgy mint az emlékezetét vesztett ember, aki már nem okulhat, oktalanul rohan vesztébe.

Jelen kormányzatunk – akarva-akaratlan – szétroppantja történeti múltunkat. „Homokra légvárat épít.” Nem veszi figyelembe, hogy büntetlenül nem térhet le a történelem útjáról. Nincs lehetőség ugrásokra, csak a fokozatosság a reális. Nem létezik nulladik, de önkényesen értelmezett múlt sem. Propaganda iratok, internetes blogok, drága kommunikációs hivatalok helyett tudományosan feltárt közelmúlt és jelenképre van szükségünk. Nem az események, hanem az összefüggések a fontosak ha államügyekről, a feladatok megalapozásáról, ha a támogatás megszerzéséről van szó. Az emberek számára evidens, hogy a múltból fakad a jelen, s erre épülhet a jövő. Viszont érthetetlen, hogy miért nem profit szerint adóznak a külföldi cégek, a bankok, a biztosítók. Miért akadályozzák a magyar kis- és középvállalkozókat, miért nincs több munkalehetőség, röviden: miért a külföldi nagytőkére támaszkodik a magyar államvezetés? – Miért sorvasztja el a falvakat sok-sok értékével? – Erkölcsében tiszta, a történelmet ismerő, azzal számolni tudó politikust fogad el népünk. Az ilyent tiszteli is!

A mai korszellem megélhető demokráciát, folyamatosan növekvő lehetőségeket, kisebb terheket és tisztességet vár el. Ezzel ellentétesen azonban két szembenálló nézetrendszer alakult ki.

Az egyik balliberális, liberokrata töltésű. Ez módszereiben a kádárihoz hasonlít (a parasztok padlása üres, most a középosztályé kerül sorra, a pergő homok 3 milliónak a szájáig ér, másoknak a térdéig, derekáig), tartalmában a külföldi nagytökéhez törleszkedő hazai tőkések szemlélete. Lényegében a megszerzett vagyon gyarapításán és védelmén munkálkodnak. Sajátos a demokrácia felfogásuk: a négyévenkénti választáson, bármily eszközzel, megszerzett hatalom mindenhatósága, kényszerű engedményekkel. Erkölcsi nihilizmus, a vallás elavultságának hirdetése, annak kényszerű megtűrésével.

A másik nézetrendszer tartalmában nemzeti, erkölcsi megalapozottságú. Demokrácia felfogása a nép érdekeinek, az egyén szabadságjogainak a képviselete. Történelmileg megalapozott nemzetgazdaság, korlátozott külföldi tőkével (a tőkehiányra tekintettel).

A két korszellem szemben, harcban áll egymással, sokszor nemtelen eszközökkel, ami károsítja kultúrnívónkat és megítélésünket is. Ma mindkét oldalon aktív emberek vannak az élen. Az aktivitás, az aktív ember nélkülözhetetlen, de csak akkor használ, ha reális célokat szolgál. Az irreális törekvések, aktív emberek kezében előbb-utóbb destrukcióvá fajulnak, anarchiát élesztenek. Ezt akadályozza meg a tudományos történelemismeret, az erre épülő jövőtervezés és annak ütemes kiteljesítése.

Jelenleg irreális célok, aktív ember kezében, okozzák nehézségeinket, hordozzák a felfordulás veszélyét. Bármily meglepő, manapság az ellenzék tartja vissza a készülő káoszt, – és hát a hatalom erőfitoktatása – Érdekes, van – egyelőre – közösen munkált pozitív következmény is.

Comments are closed.