Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
FELELŐSSÉG A KIMONDOTT GONDOLATOKÉRT, A TETTEKÉRT @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

FELELŐSSÉG A KIMONDOTT GONDOLATOKÉRT, A TETTEKÉRT

This entry was posted by on kedd, 9 július, 2013 at

Az emberpalánta nem magával hozza a felelősséget. Megszerzi. Aztán halálig a vállán cipeli.

Amikor a kis emberke belecsöppen a nagyvilágba kész dolgok sokasága övezi. A fény, talán zavarja, mert ugyancsak pislog látásán. Aztán egy dologra koncentrál. Sír, mert éhes. Az emlő közelségét megérzi. Rá csap. Mohón szívni kezdi. Nem érdekli most semmi más. –  Aztán telnek a napok, hetek, hónapok, évek. Szisztematikusan ismerkedik, egyre mohóbban önszorgalomból, de késztetésre is a környezettel, a világgal. Hamarosan kipróbálhatja nagyszerű képességét, választhat, választani kényszerül. Ez a képesség születéskori ajándék: szabad akaratként lett terhes tulajdonuk. Ez a pontosan körül nem határolható időpont, amitől kezdve a gyötrelem is része életének: mit, melyiket válassza! Megszületik a legnagyobb emberi, lelki-szellemi teher, a felelősség terhe. A témám ugyan távol áll ettől a „kisded” problémától, mégis  ide kívánkozott. Úgy gondolom ugyanis, hogy korunk emberének, ha nem az egész emberiségnek az a gondja, hogy tud-e, akar-e felelősséggel gondolkodni, élni! – Erre persze van rövid direkt válaszom: tud, ha akar. A kérdés tehát akar-e? A válasz persze nem könnyű, nem is egyszerű. Sőt nagyon is felelősség-terhes! De nézzük a medvét!

A felelősség behálózza az egész életet. A terhel önmagunkért, embertársainkért, az emberiségért, de a természeti környezetért is, engem is és mindenkit. Megkerülhetetlen, hogy engem is! Ha ezt nem látom be, nincs szó, mit vesztegetni lenne érdemes ebben a dologban. Tehát, és ez sarokpont: felelek önmagamért önmagamnak és másoknak, másokért önmagamnak és másoknak, persze a természeti környezetért is önmagamnak és másoknak is. Ej kérem, ez olyan szájbarágós, fenyegetős gyerekesség. –  Igen? Talán legyünk büszkék, hogy nap mint nap rágalmazunk, gáncsolunk másokat, szidjuk egymást, a „felettünk és alattunk lévőket”egyaránt. Elvesszük, ami a másé, a szomszédé, a szomszéd nemzeté. Mi hétköznapi emberek kicsiben, az oligarcha, az erős nagyban, mígnem rabszolgává, bérrabszolgává nem lesznek mindazok, akikkel ez megeshet.  – „ Okos, ügyes” emberek teszik ezt. Mi aprók is, a nagytőke urai, a dúsan megfizetett menedzserek és a fel sem sorolható más hasonszőrűek is.

Gyűljünk össze, „rakjunk egy nagy – nagy tüzet,”tanácskozzunk. Talán meg kellene, együttes akarattal, önerőből rendezni az apokalipszist? Vezényszóra a tűzbe ugorhatnánk hét milliárdnyian! De mert eszünkbe ötlik Madách szava: „Ember küzdj és bízva bízzál! „. Mégsem tesszük. –  Hát azzal lehet-e valamit kezdeni, amiről fentebb beszéltünk? Talán igen! Miért ne próbálnánk ki? Hiszen éltünket ugyancsak óvni szeretnénk. Gondolkodjunk erről is!

Mi emberek közösségi lények vagyunk. Másokkal együtt tengetjük, máskor élvezzük napjainkat. Hogy ez lehetővé váljon, tudni kell egymáshoz alkalmazkodni. Ez alapfeltétel. Eszköz pedig a felelősség magunkért és másokért. Hogy valaki vállalni tudja, napi küzdelmet kell folytatnia önmagával. Csiszolni kell gondolkodását, tetteinek minden elemét. Önnevelés, de mások nevelő hatásának a befogadása is elengedhetetlen. Csak a hajlítható ember juthat másokhoz közel és fejlődik közösségivé, valódi emberré.

Az itt jelzett problémakomplexumot talán példán lehetne érzékelhetővé tenni. Próbáljuk meg!

Manapság sok szó esik itthon és Európában is arról, hogy miként lehetne kikecmeregni abból a nyomorult helyzetből, amelybe a válság sodorta bele a világ nagyobbik hányadát. Kétféle megoldási mód került eddig szóba. Egyik: teremtsük meg az egységes Európát. Váljon minden itt élő ember európaivá. Legyen európai kozmopolitává, aki ezen a földrészen születet, vagy bárhonnan ide jött. A liberálisok ábrándja ez. Támogatást találnak a szocialisták és az un. zöldek között. A másik oldal az erős nemzetállamokra esküszik. Azt vallja, hogy a konzervatív szemlélet, a keresztény gyökerek, a munkára /nem a fiskálispolitikára/ támaszkodó társadalom képes a csőd szélére juttatott államokat a gödörből kivonszolni.

Az egységes Európa, úgy tűnik, születő félben van. A születést levezényelő asszisztencia azonban nem elégé felkészült. Nincs egyetértés számos kardinális kérdésben. A vezetők nem rendelkeznek a szükséges tudással. Elegendő tapasztalatot nem is szerezhettek. Számos kérdésben az egyetértés is hiányzik. Kitapintható a nagy, a nagyobb országok torzsalkodása, a több befolyásért, a hatalmi pozíciókért.  Az érdekek képviseletét pártok látják el. Őket eltérő világfelfogásuk, ideológiájuk állítja egymással szembe. –  A másik irányultság a „gyökereket” tarja meghatározónak. A múltat, a jelent, a jövőt folyamatként szemléli. Úgy véli, hogy a múlt az alap, erre kell építkezni. A leglényegesebb gond mégis, hogy míg az első csoportosulás a fináncoligarchia érdekei szerint gondolkodik és tesz, addig a másik fél önállóságért, függetlenségért hadakozik. Ezen az alapon képzel el körülhatárolt együttműködést, ami minden érintett értékeit és érdekeit figyelembe veszi. –  A szülési fájdalmak elkerülhetetlenek, szaporítani őket persze nem feltétlenül kellene. Hozzáértő orvosra van, sürgősen szükség. Mert bizony a félig felkészült kuruzsló még azt a veszélyt is jelenti, hogy a magzat elvetél. Aztán ha ténylegesen akarjuk az együtt működést, az orvos-asszisztenciát sem lenne hiba szűkíteni. Jelenleg ugyanis nem csak szükségtelenül sokan vannak, de az apparátus igen drága is. A kevésbé tehetős országok büdzséje nem is bírja.

Ezeknek a szerény és bizonyára nem minden fontos kérdést érintő mondanivalónak a szándékolt célja, hogy az alább sorra kerülő megoldási lehetőségek értékelését előkészítse.

Az együttműködésnek eddig három változata hámozható ki a vonatkozó irodalomból:

1.A baloldal által körvonalazott unió-szerű együttműködés. Ez az elképzelés szoros, mindenoldalú kapcsolatok tervez, az erős európai hatalmak irányításával. Azzal az álcázott törekvéssel is, hogy lehetőséget teremtsen a Valutaalapnak és a Világbanknak, a mögöttük lévő pénzügyi hatalmasságoknak, a Föld egészére kiterjesztendő uralom megszerzésére. Humánus mondanivaló is kiolvasható mondataikból kellő odafigyeléssel. Arra hivatkoznak, hogy a világbéke és az általános jólét csak akkor teremthető meg és tartható fenn, ha egységes központ vezényli a gazdaságot a civilizáció legjobb eszközeivel. Így bőségesen termelődik minden szükségleti cikk és nincs akadálya bőséges elosztásnak sem. Tudjuk ez inkább mézes madzag, mint reális ígéret.

Azt gondolom, hogy a fentieket felesleges elemezni és cáfolni. Egyértelmű, hogy az emberi természettel teljesen szemben áll ez a gondolkodásmód. Ugyanis az ember személyiség /egyszeri, egyedi/ és szabadág igényével lép a világba. Erről lemondani nem is tudd, de nem is akar.

Az együtt működésnek történeti formái voltak az un. világhatalmak /Róma, Dzsingisz kán ázsiai birodalma/. Ma is létezik az angolszász birodalom /USA, Anglia, Kanada, Ausztrália/. Ez a tény váltja ki, hogy néhány fejlődő ország versenyre kel napjainkban is. A legismertebb ezek közül Kína, de Oroszország, India, Brazília is ide sorolható. Ezek együttműködése sem elképzelhetetlen. Vannak jelek köztük a közeledés építésére.

2. Az együttműködés másik lehetséges formája a kontinensek népeinek az összehangolódása. A jelen   európai kísérlet ennek a példája, de  tudunk pl. az afrikai népek összefogásának az eszméjéről is.

3. Felszínre került újra a középkorban honos nemzetállam eszméje is. Az EU deklaráltan nemzetállamok szövetsége. A valóságban azonban szó sincs erről. Magyarország és számos más európai ország,   különböző  módon ugyan, de kifejezte idetartozását. A SZU-ról levált európai, ázsiai országok többsége is ebbe a kategóriába sorolja magát. Nem feledkezhetünk meg a nemzetiségek napjainkban feltörő, legalább részben lehetséges, önállósulási igényéről sem.

A nemzetállamok újraalakulása, erősödése, szaporodása napirenden van. Megvalósításuk ma is forradalmi megoldást igényel. Ennek aztán több változata került napirendre. Lényegük, persze mégis azonos: „Gyors, megrázó társadalmi jelenség, teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert, kulturális és gazdasági átalakulást eredményez.”

A világuralomra törő államok ádáz ellenzői minden ilyen törekvésnek. Túlhaladottnak, károsnak minősítenek minden ilyen kísérletet. Véleményük szerint retrográd, megakadályozandó, elhárítandó ez az igény, mert akadálya az emberiség előbbre jutásának. Méltánylandó érvük persze alig akad.

A türelmetlen, megfontolatlan szélsőségesek és számosan, a felelősséget aligha érző, honfitársaink közül rapid módszert ajánlanak. Pl. a „pesti srácokra” bíznák, az amúgy valóban esedékes teendőket.

Kardinális dolgunk, hogy a fentebb körülírt forradalmunk nem késhet, de nem is vállalhat felelőtlen kockázatokat. Megvalósítása mély történelem ismeretet, a múlt alapként történő figyelembevételét, de a jelen gondos elemzését is megköveteli. A szembenálló belső és főként a külső ellenzők nagy erők felett rendelkeznek, módszereikben nem válogatnak, céljaik a miénkkel szemben állnak és számukra a mérhetetlen jólét és uralom elengedhetetlen eszközeit jelentik. Úgy gondolják ez minden galádságra is „feljogosítja” őket.

Forradalmunk eredményes megvívása ezért indult a „fülke forradalommal.” A demokrácia eszközével juttatta hatalomra, kétharmados többséggel azt a pártot, amelyik előre, gondos mérlegelés, latolgatás után megalapozott tervet készített. Meghatározta a teendők sorrendiségét. Figyelembe vette az adott nemzetközi  és  európai  viszonyokat. Vértezete az egyre gyarapodó nemzeti támogatásból és a kezdeti sikerektől folyton erősödik. Olyan hajrát produkált, amelyben, egyrészről a humánus szempontok domináltak /nem hulltak fejek, még a bűnös elemek is megtarthatták, sokszor galádul szerzett vagyonukat is/. Másrészről megerősödhettek azok a gazdasági és társadalmi tényezők, amelyekre egyre nagyobb szükség lesz. Hiszen szó sincs a forradalmi folyamat befejezéséről. A kezdeti eredmények inkább a további, elkerülhetetlen küzdelem feltételeinek a bázisát teremtették meg. Arra hívnak és biztatnak, hogy minden lehetséges erőbedobással folytassuk küzdelmünket nemzeti függetlenségünkért és népünk anyagi gyarapodásáért. Tudnunk kell, hogy adományokból sosem gyarapodhatunk. Csak a megfontolt küzdelem és az eredménnyel járó mindennapi aprómunka lehet a bázisunk. Gazdálkodnunk a sajátunkból kell. A kölcsön, az adóság mindig a hitelező javát szolgálja.

Még számos év és felmérhetetlen sok munka árán leszünk szabadok és fokozatosan gazdagabbak.  Ehhez persze kell még, hogy az Isten is megáldja a magyart!

Megfogalmazott gondolataink, véghez vitt tetteink, a gondosan elemzett valóságra támaszkodva adják eredményes munkánk biztos bázisát. Joggal bízunk összehangolt erőinkben!


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.