Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
erfalvy @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

Author Archive

MAGYAR CREDO

Posted by on hétfő, 5 szeptember, 2016

Magyar credo

 

Hiszünk Magyarország felvirágzásában.

Hiszünk a magyar nép életerejében.

Hogy vezetőink nemzetünket szolgálják,

Hogy kiteljesedik a nemzeti identitás

És érvényesül a szociális szabadság.

Hogy a szerető családi közösség

És a szakralitás újraéled.

Hiszünk, mindnyájan akik öntudatos

És kötelességteljesítő polgárok vagyunk.

VISSZAEMLÉKEZÉS

Posted by on szerda, 28 január, 2015

/A jelen őrzi a múltat. Néha persze kozmetikáz!/

Szerelmünk

Tisztasága, a hegyi forrás vízére,

Mélysége, a tengerek mélységeire,

Ereje a vízesés zajgó zuhatagára,

Nagysága a rónák végtelenségére,

Szépsége aranyhidas naplementére

emlékeztet.

Minden,

A szép téli tájék bágyadt, ragyogó fehérje,

Szilaj szikrázón, rohanó szán csilingelése,

Duruzsoló kályhánk meghitt szobánk szögletén,

Megértő, szelíd szó, megsejtett gondolat,

Ölelés, felejtés, elrebegett mondat,

csak Rólad beszél.

Ez volt:

A Neked aggódva okozott ború, s gyötrelmek,

A tán csak percekre mért szegényes örömek,

Vágyódás és veszély, rajongás és szeszély,

Jövőnk távol ködlő messze fénye,

Egymásba fonódó szívünk minden reménye

mindössze a kezdet.

Budapest, 2015. január 28.

ÖSSZEMBERI ERKÖLCSI ÉRTÉKEK

Posted by on szerda, 28 január, 2015

A Dalai Láma „Túl a valláson” című könyvét elolvasva, vele a „világi etika” megalkotásának aktualitását illetően, szinkronban, arra teszünk kísérletet, hogy az összes hívő és hitetlen /ateista/, vagyis mind a hétmilliárd ember számára elfogadható erkölcsi elvek kidolgozását kezdeményezzük. Ezt a feladatot teljesíteni képtelenségnek látszhat ugyan, keresése viszont nem csak lehetséges, de talán, ma már esedékes is. Az önbizalom onnan ered, kapja a támogatást, ahol az emberi tömegek közös lényege lakozik. Ezt a közöst kell megtalálni. Persze a feladat nem egyszerű. Egyik akadály, hogy mindig az egyes emberrel találkozunk, és ő személyiség is.  A személyiség, bár a közöst, a lényeget is hordozza, az egyediséget, a különbségeket tárja mindenek előtt elénk. Persze az sem kétséges, hogy benne a lényegi közös is ott van, hogy mindenkiben lakozik a lényegi azonos, amit mindnyájan, az emberi faj egyedeként hordozunk. Ez a minden más létezőtől megkülönböztető lényeg, az emberi specifikum pedig nem más, mint a t u d a t o s t u d a t. /Megértett ismeret./ Az a képesség, hogy az érző idegek, és érzékszervek által felfogott érzetek az idegpályákon az emberi agyba jutva tudatosulnak. Ezek birtokában vehetünk tudomást környezetünkről, önmagunkról, sőt emlékezhetünk a múlt történéseire, de a jövőbe is betekintést kaphatunk. Továbbá, kivitelezésre megtervezhetünk olyan dolgokat, amiket csak ezután hozunk létre.

A magunk elé tűzött feladat, első látásra is, szerénységre int. Szó sem lehet, erre nem vagyunk képesek, hogy valamiféle új etika tankönyvet írjunk. Mindössze az „össztársadalmi etika” legfontosabbnak tűnő elveit, az alapelveket próbáljuk keresni és megfogalmazni! Ám ez sem egyszerű. /Tudjuk azt is, hogy amit erről mondunk bizonyosan korrekciókra és kiegészítésekre szorul./

A lényegre térve abból indultuk ki, hogy a tudattal rendelkező ember számára, a viszonylagosan zavartalan élethez is szükséges valami támpont, szabály, ill. szabály rendszer, ami eligazít a jó, a rossz, az igaz, stb. megítélésében, az élet vitelében.

Keressük tehát az erkölcs fundamentumát. Napjainkig ezeket csaknem kizárólagosan a vallásban vélték megtalálni. Anélkül, hogy a vallást, mint fontos alapot kétségbe vonnánk, biztosra vehetjük, hogy van magában az emberi természetben és a társdalomban is olyan saját tényező, ami alapját képezi az etikai normáknak. Ezt a vallások sem cáfolják. A tízparancsolat első három „paragrafusa” ugyan a szakralitás körébe tartozik, a többi hét azonban emberi, társadalmi elvárás. Nem meglepő tehát, hogy vannak, akik ezt tekintik meghatározónak. Ugyanis pl. a katolikus vallás és egyház maga is számos alkalommal, pl. a Második Vatikáni Zsinaton /1962=1965/ is foglalkozott ezzel, a nagyon fontosnak tekintet problémával. Megvitatták az aktuális etikai témákat is.

Vannak, akik az alapokat, az ember életének, méltóságának, közösségeinek, környezetének, tulajdonának, alkotásainak tiszteletében, védelmében találják meg.

A fentiekből kitűnik, hogy az erkölcsnek a bázisát, de a lényegét is eltérő módon lehet értelmezni, interpretálni. Ezek a lehetséges különbözőségek vezetnek oda, hogy nézeteltérések támadnak az egyes felfogások között és, hogy mást és mást minősítenek pl. jónak, igaznak stb. Ennek a nem kívánatos, sőt káros következményekkel járó állapotnak a felszámolásához járulhat hozzá, ha keressük és ki is dolgozzuk az emberiség közös lényegéből és érdekeiből fakadó erkölcsi értékeket, és az összemberi etikát. Mi most csupán az etikai alapokat, és nem az etika teljességét keressük.

Azt találtuk, hogy az összemberi etika két pilléren nyugodhat. Az egyik pillér annak felismerése, elfogadása, hogy emberi mivoltunk közös, lényege azonos, úgy ahogy mindenkiben közöst az egyéni boldogságra, és a szenvedés elkerülésére való törekvés.

Ez a lényeg pedig nem más, mint a t u d a t u s   t u d a t. A másik ilyen meghatározó tényező annak megértése és elfogadása, hogy az e g y m á s r az   u t a l t s á g az emberi létezés feltétele. /Még a remete is rászorul mások termékeire, közreműködésére. Csak így folytathatja imádságos életét!/. A bemutatott két tényező, egyrészt utal a saját és mások boldogulása összhangjának alapjaira, másrészt indokolja az etikai tudatosságnak és a belső értékek ápolásának fontosságát.

A vallások többsége szerint az embert Isten t e r e m t e t t e. A természettudományok egy része azt állítja, hogy az evolúció során, egy emberelődből fejlődött ki, és népesítette be a Földet. Akkor is, ha az egyik, akkor is, ha a másik, az eredet tényleges magyarázata, egyet értés van abban, hogy a h o m o s a p i e n s legrégebbinek vélt leletét Cro Magnonban találták meg. Ő és társai a gondolkodó, a tudatos tudattal rendelkező ember első ismert egyedei. Valószínűleg Afrika szülöttei. Innen származhattak és széledhettek szét a Föld minden tájára. Ma ugyan több mint hétmilliárd főt számlálnak, de minden kétséget kizáróan,

e m b e r  v o l t u k l é n y e g, ebben, a z o n o s. Valamennyien emberek. /Ahogy a majmok majom voltukban valamennyien majmok./ Specifikumuk, hogy valamennyien képesek a tudatos tudatukat, valamilyen szinten használni. Ebben áll emberi mivoltuk lényege, és ez minden emberben azonos. A tudományok igazolták, és ma már a köztudatban is elismerik, hogy leszármazottaik, emberi lényüket tekintve, megőrizték, ma is őrzik, sőt gyarapítják ezt az emberré avató specifikumukat: a t u d a t o s – t u d a t o t. Természetesen a személyiségüknek megfelelő, különböző szinteken.

Az e g y m á s r az   u t a l t s á g, akár csak a közös lényeg felismerése és elfogadása, szintén emberi voltunkból következik. Abból, hogy társas lényként tehetünk csak szert, egyre bővülő szükségleteink kielégítésére. A termelés, már kezdeti fokon is, bizonyos munkamegosztást követelt. /Volt, aki a vadak elejtésében, más a ház körüli munkákban találta meg az adottságainak megfelel tennivalót./ Az akkor lehetséges szükségletet is a különböző munkát végzők állították elő és biztosítottál egymásnak a termékek cserjével. Ma sincs másként! = A csere, a felesleg megjelenésével természetes emberi kapcsolat lett.

Vállalkozásunk legnehezebb feladatát véljük a fentiekkel előkészítettnek. További feladatunk, hogy megkezdjük kidolgozni az összemberi etika fundamentumát jelentő a l a p o k a t. Meg akarjuk találni azokat a legfontosabb erkölcsi elveket, amelyek az ember értékeit és érdekeit képviselik, figyelemmel a már körülírt két fundamentális alapra, amiket úgy interpretáltunk, hogy azok a közös etika alapjai.

Szándékunk szerint a vallástól ugyan nem független, de mégsem a vallásra támaszkodó, a politikai elvektől szintén nem független etikán munkálkodunk, de elzárkózunk a politika sokszínű, újra és újra csalódást okozó erkölcsi kívánságaitól. Emberi etikát akarunk, a minden ember számára elfogadható etikai elveken keressük!

Nézzük, hát mire futja erőnkből, felkészültségünkből.

Hangsúlyt kíván az a tény, hogy vallásos ember vagyok. A római katolikus egyháznak a tagja. Ennek megfelelően a tízparancsolatot és a hegyi beszéd mondanivalóját tartom erkölcsöm vallásos pilléreinek.

Tudom viszont azt is, hogy a számszerűen meg sem határozható hitvallások és a természeti vallások mindegyike, sőt az ateisták is hisznek a világ folyamatait, történéseit meghatározó természetfeletti, vagy természeti tényezőben / a materialisták pl. az anyagot tekintik minden létező alapjának/. Tagjaikkal szemben a legkülönbözőbb követelményeket támasztják, és ez erkölcsi téren sincs másként. Kiugró példa ugyan, de az iszlám az emberölést, a hit terjesztése érdekében, túlvilági jutalommal ígéri honorálni. Az ateisták a természet „műveit”, öntörvényű fejlődésnek, önfejlődésnek minősítik.

Mindezek ellenére mi összemberi erkölcsöt keresünk, ill. szeretnénk kimunkálni. Ennek szükségességét, többek között, pl. az erőszakmentesség elvének érvényre juttatása /Gandhi/ is szorgalmazza. Fenti fejtegetésben a „világi” erkölcs  a l   a p j a  i t  az ember közös lényegében és egymásra utaltságában véltük megtalálni Ezt követően azt fogjuk, megkísérelni, hogy megfogalmazzuk az erkölcs legfontosabb szuperértékeit, azzal a céllal, hogy rámutassunk a legfontosabb, és mindenki által elfogadható fundamentális erkölcsi alapokra, azokra a sarkalatos értékekre, amelyek az összemberi etikában meghatározó szerepet töltenek be,= i l y e n e k: anélkül, hogy tartalmukat most kifejtenénk:

– az ember élete értékének, méltóságának,

– a családnak és más közösségeknek,

– az igazságnak és a szabadságnak,

– a testi és a lelki egészségnek,

– a szellemi értékeknek,

– a természeti környezetnek,

– az anyagi javaknak a megbecsülése, védelme, gyarapítása.

Mai tudásunknak megfelelően ezeket az értékeket tekinthetjük a legfontosabbaknak. Nem kitaláltuk, hanem, reményeink szerint, megtaláltuk őket! Mindannyian evidens tartalommal rendelkeznek. Ezért a magyarázatuktól eltekinthetünk, és csak jelzésként, mondjuk, hogy pl. a szabadság jelentése, közismerten anyagi és/vagy szellemi függetlenséget hordoz, ami mindenkit megillet,

Meg kell jegyezni, hogy az entitások érvényre jutását akadályozhatja egy-egy adott személyiség. Ugyanis az ember általános lényege mellet, a környezeti hatások és a nevelés révén, egyediségre is szert tesz. Az egyediség pedig lehetőség az általánostól való elkülönülésre, pl. az egyén külön-véleményének a kialakítására.

Utalnunk kell arra is, hogy a személyiségtől függően van vallásos érzület és tudat is. Ebben kapnak helyet a szakralitás tényezői. Felfogásunk szerint ezek az összemberi etikai értékek mellé, azokhoz kapcsolódva, egymásra  hatással képezhetik az ember etikájának részeit. A Dalai Lámától kölcsönzött gondolatnak megfelelően a viszonyuk olyan, mint a víz és a tea viszonya, /a tea lényege is a víz, de fűszerrel./

Záró gondolatként még annyit, hogy az általam szuperértékeknek nevezett társadalmi elvárások megértése, elfogadása csak tudatos tanulást követő elkötelezettséggel lehetséges. Csak ilyen közegben adhatja meg az alapját az egységes erkölcs létrejöttének. A tanulás számos eszköz segítségével, azok alkalmazásával mehet végbe, lehet eredményes. Azt is feltételezve, hogy az eszközöket tudatosan használjuk. A szuperértékkel vezérmotívumokként számolunk, alkalmazkodunk hozzájuk. Mindegyikük számos komponens figyelembevételével és felhasználásával válik tartalmas mondanivalóvá. Hatékonyságukhoz persze nélkülözhetetlen és elengedhetetlen, hogy a belső emberi értékeinket is folyamatos ápoljuk! Ezek a belső értékek, mint a szeretet, a tolerancia, a becsületesség, a békevágy, a kedvesség stb. stb. pedig rendszeresen kapnak támogatást a vallásoktól is, a vallásos emberek esetében, és ez nem lebecsülendő erő meggyökeresedésük tekintetében. Ugyanakkor többségük az ember természetes igénye is, és mint ilyen, nem csak a vallásos ember belső értékei. Joggal tekinthetjük tehát az erkölcsöt az emberi természet következményének, és a vallásos ember esetében, a vallás által is támogatott mindennapi szükségletnek. ,

Hogyan nézzünk, ezek után, a szekularizációra? Kétségtelen, hogy a történelem adott szakaszaiban, a vallás visszaszorításának eszköze volt, de a társadalom és a tudomány fejlődése nyomán lehetőség kínálkozik arra is, hogy a hit és az emberi természet etikai összetevőinek összekötő kapcsa szerepét is betöltse.

Bizonyos, hogy valami nincs rendjén abban, ahogy manapság életünket éljük. Talán az, hogy nagy figyelmet szentelünk a külsőségeknek, az anyagiaknak, és túlságosan keveset az erkölcsnek, a belső értékeknek. Amit pedig ez utóbbiakra fordítunk, az meg, esetenként, megoszt bennünket. Olyan etikára van tehát igény, amely elfogadható azoknak, akik hívők és azoknak is, akik nem.

Budapest, 2015. január 10.

MAGYAR PAKTUM

Posted by on szerda, 28 január, 2015

Amennyiben a világ, de ha csupán Európa történetét áttekintjük számos nehezen érthető hazai történésre lelhetünk. Spanyolországban pl. a Moncloa – paktumot 1977-ban kötötték meg és már 1985-ben beléptek az Európai Gazdasági Közösségbe. Magyarország 2004 óta az Unió tagja, de ma sincs a spanyol paktumhoz hasonló megállapodásunk, holott hiánya már az „égbe kiált”. Saját történelmünk is ránk pirit, hiszen l848-ban Budapesten a Pilvax kávéházban megszületett a Mit kíván a magyar nemzet című kiáltvány, ami az akkor esedékes problémáinkat foglalta össze, de/és a szabadságharc alatti törekvéseink alapvető mondanivalója maradt, sőt ma is példája lehetne egy most esedékes megállapodásnak. Annak a 10-15 alapvető fontosságú kérdésnek a megfogalmazására, amelyek segíthetnének megoldani a legfontosabb gazdasági és társadalmi problémáinkat, a minden párttal és civil szervezettel történő kötelező egyetértés előírásával. Hogy ehhez, a siker reményében hozzá foghassunk természetesen szükséges a nemzeti szuverenitás alapjainak a megléte a pártok és a civil szervezetek közötti megállapodásnak ez feltétele.

A paktum szükségességének emlegetése politikai körökben fel-felbukkan, de ódzkodás, „nem szeretem” hangulat és magatartás övezte a témát. A pártok, de a civil szervezetek is kerülgették, kóstolgatták a lehetőségeket. Mígnem a napokban a DEKA, Iványi Gábor metodista lelkész és Ferge Zsuzsa szociológus március 15-re „összehívták” a „Nemzeti Egyeztető Fórumot” és meghirdették a „Demokratikus Kerekasztalt.” Mindkét rendezvényre várják a magyar elit krémjét. Lehet erre azt mondani: „na, végre!” Azt is „Várjuk meg, mire mennek”. Ugyanakkor az is felvillan az agyakban, hogy milyen alapon nyúlnak ők ehhez a témához. Nem mondanám, hogy tilos, de azt igen, hogy ez az „elit krém” ugyancsak avas. Szóval tegyék, próbálják még Orbánt is „elzavarni”, de a nemzeti tömegek képviselőinek is lépniük kell. Tenniük kell a magukét. Az egyik lehetőség a magamfajta látó, halló, és értő, „nincs mit vesztenem” helyzetű közembernek a kezdeményezése, akit még a kora is véd. Azzal a reménnyel, hátha ráharapnak, a hozzáértők közül valakik, erre a fontos tennivalóra!

Az első probléma, megkeresni a szükséges szellemi kapacitást. Az a gondolatom, hogy a MTA volt elnökei közül valakik, hárman-négyen / Pl. Lovas László, Vizi E Szilveszter, Pálinkás József, Glatz Ferenc/ tehetnének ajánlást ara a 10-15 szakemberre, akik akarják is, tudják is mi a tennivaló a paktum létrehozása érdekében. Jó segítség lehetne számukra néhány szakíró, mint pl. Oplatka András, aki Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szerkesztője is volt sokáig. Ők együtt alkothatnák azt a grémiumot /irányító, vezető testület/, amely a munkát elvégezné. A verbuválódó kis közösség az államfőtől kaphatná a felkérést és a megbízást is. Feladatuk a paktum megalkotása és javaslattétel a pártok és a civil szervezetek képviselőinek.

Csak jelzésként, néhány passzus a paktum lehetséges tartalmából. Döntő jelentőségűek: a gazdaság, a honvédelem, az oktatás, az egészségügy kérdései, de gondolni kell, a kisebbségi politika, a civil szervezetek tevékenysége, a mezőgazdaság komplex fejlesztése, a külpolitika egységes értelmezése, kezelésére is, stb.

A javaslatot népszavazás szentesíthetné!

Az országgyűlés feladata lenne a szükséges törvények, jogszabályok megalkotása, a költségek biztosítása, a javaslat, ill. a népszavazás eredményének megfelelően.

Ez, az egyesek által, talán naivnak minősíthető elgondolás, kezdeményezés nem is akar más szerepet magára vállalni, mint hogy zörget azokon az ajtókon, amelyek mögött a magyarságnak jövőt akaró tudós emberek ülnek, a magyar értelmiségnek, akiknek kutya kötelességük, most és mindenkor, a jövőt jelentő és biztosító munka élén állni! Az ország érdeke minden magán, párt és civil szempontot is felülír!

Budapest, 2015. január 21.

A KÖZVAGYON SZARKÁI

Posted by on szerda, 28 január, 2015

/Erkölcsi kötelességünk beszélni, ha a hallgatás félrevezet!/

Pesti lakásunk teraszának állandó vendége egy szarka /Pica pica/ házaspár. Szinte naponként körüljárják tágas teraszunkat, de a szomszédoknál is rendszeresen vendégeskednek. Jól élnek a városban is, holott igazi tanyájuk az erdőszél, a mocsaras, lápos, fás vidék. Eleséget bőségesen találnak, szereznek. Gömbölyded testük bizonyíték, hogy nem élnek rosszul. Érdekes megfigyelni, hogy fekete-fehér tollazatuk fekete részei kékes, zöldes, bíboros fényben csillognak, ha rájuk süt a nap. Nem meglepő, ha ez az emberben tetszést fakaszt. Mégis tudjuk róluk, hogy lopósak. És nem, csak élelmet, de mindenféle csecse-becsét is eloroznak.

Nem véletlen, tehát hogy a közélet orzóit szarkának titulálják. Ők abból lopnak, amit a munkás, a paraszt, a szellemi dolgozó előállít, ill. amit abból adóban a köznek befizet. Ők azok, akik szarkaként gondoskodnak jólétükről. Amit lopnak koránt sem csupán csecse becse. Súlyos milliókra, milliárdokra taksálható, amit zsebre tesznek. A közpénzek vándorolnak, már-már szervezetten, magánzsebbe /Azt suttogják, hogy 20 százalék az alsó határ, amit elvárnak az orcátlan, nem ritkán magas beosztású kufárok./ És láss csodát, védelmet élveznek és nem csak a gaztettek, de a gazok is. Pedig még csillogó tollazatuk sincs.

A miértre aligha lehet egyebet mondani, mint, hogy a pénz mákonyával megfertőzött, erkölcsi érzékkel nem rendelkező pszichopaták „ferde hajlamaival”, az önző emberek „orgiájával”van találkozásunk.

Ennél is rosszabb az a körülmény, hogy a becsületes, munkájukhoz értő, nem korrumpálható beosztottak, mert nem megvehetők, nemcsak útba vannak, de megtorlásra, akár állás-vesztésre is számíthatnak. Olyan következményekre, amelyek fokozatosan és szisztematikusan kiölik mindazt, ami az emberben még emberi. Hát ez már valódi mocsár a városban, de a falvakban is. Bűzös kigőzölgése belepi lassan az eget is.

Nem várhatunk, ennek véget kell vetni! És sürgősen, ha emberként akarunk élni.  S, mert az erkölcsi törvények, elvárások erőtlenek, a jogot kell igénybe venni, hogy végre rend legyen ebben a tolvaj dzsungelben. Az indok pedig nem csupán annyi, hogy a lopás erkölcsileg, jogilag, tehát társadalmilag elítélendő. Az is a mérlegen van, hogy a korrupció ellen tett észrevételek, netán bírálatok, nem csak kellemetlenek a bűnözőknek, de ma már üldözést is kiváltanak, egyes esetekben. Most még talán alattomban, aztán majd nyíltan is. = /Okot elbocsátásra, megtorlásra bármikor lehet kreálni./

Pedig mindenkinek illene tudnia azt is, hogy nem csak az erkölcs, a jogszabályok  tiltják a lopást, a korrupciót. Tiltja társadalmi szerződésünk, az alkotmány is. Anélkül, hogy elővennénk a vonatkozó paragrafusokat kijelenthetjük, hogy a polgárnak az alkotmány szerint sincs semmiféle jogosultsága meglopni a közösséget. Deák Ferenc az újságírókat inti: „nem szabad hazudni.” /A hazugság és a lopás testvérek./ Az alkotmány a polgárnak, minden polgárnak, a hatalom gyakorlójának is azt parancsolja, hogy: N E   L O P J! = Én, az ósdi pedagógus, akinek még nádpálcája is van, kegyetlenül ráütök a tolvaj kezére, és pedig azért, mert ez az alkotmányból fakadó kötelességem.= És akkor is, ha személyes kockázattal jár az efféle eszközhasználat!

A szarka eredendően mocsári madár. A város csak időleges, átmeneti lakhelye. Az ember, a természet részeként sem vállalhat szarka szerepet! Akkor ugyanis előbb-utóbb a láp lakójává válna, hiszen ott volna az igazi otthona. A fajunk azonban nem csupán a Föld lakója, de ura is. A szerepcsere, a szarkával, csak átmenti. Meg kell, meg fogunk szabadulni az emberi szarkáktól, még ha sok idő kell is hozzá!

Budapest,   2014. december 14.

MAJTÉNYI HAZASZERETETE

Posted by on szerda, 28 január, 2015

Karácsonykor kaptam egy könyvet ajándékba. A címe: Romok Ormán. Szerzője Majtényi László. A borító hátlapján olvasható Eszterházy Péter fülszövege. Ennek egyik gondolata: „egy könyv a hazaszeretetről, az emberi méltóságról és autonómiáról, a polgári erényekről, a hol ájtatos, hol új pogány halandzsabeszédről: rólunk.” Eszterházyt idéztem, Majtényi egyik mondanivalójával, csupán a hazaszeretetről írt gondolatával, vitatkozom.

A fülszövegből vett idézettöredék: „…könyv a hazaszeretetről…” teszi számomra elkerülhetetlenné, hogy a „r ó l u n k” mondottakról, a liberális felfogásról, velük szembeszegülve, néhány észrevételt tegyek.

Az általam választott cím arra kötelez, hogy felhívjam a figyelmet: időszerű lenne megkeresni azokat a nemzeti minimumként aposztrofálható kérdéseket, amelyekben az egyetértés, egy hazán belül, elengedhetetlen, ha építeni és nem rombolni akarunk.

Eszterházy azt állítja, hogy a könyv egyik értéke, amit a hazaszeretetről, az egyetértése jutás szándékéval, mond. Amennyiben az egyetértés egyet jelent Majtényi felfogásával, el is fogadhatnánk a megállapítást.  Mivel a hazaszeretet Magyarországon általános vita tárgya, tisztázni kell azt, hogy: Mi hát a hazaszeretet? Az én javaslatom, hogy fogadjuk el, amit erről a Nagylexikon mond, mert akkor van támpont. Gondos elemzéssel rögtön kiderül, hogy vannak, akik erről egészen mást gondolnak. Talán jó lenne, de nem érdemes, hogy az ott található szöveget idézzem, mert hát azt bárki fellapozhatja.

Azért kell erre hivatkoznom, mert mindenki tudja, hogy a kozmopolita és a liberális nézetek ezzel nincsenek szinkronban. A világpolgárok és az abszurd szabadságot hirdető polgártársaink gondolkodása szerint a hazát szeretni / nem feszegetik, hogy kinek az érdekében / az egyén dolga. Nem pedig az összmagyar értékekből és érdekekből fakadó, erkölcsi elveken nyugvó „törvény”, amit a történelem igazolt. Persze most megkérdezhetik: Vannak-e ilyen általános értékek, érdekek? Talán két igazolt választ is megkockáztatok. Az egyiket, kétezer évnél is régebben, kőtáblára írták. A tízparancsolatra gondolok. Ennek három első „paragrafusa” szakrális jellegű, a többi hét az emberre, a társadalomra érvényes előírás, szabály. Ezt egészítették ki aztán a Hegyi beszédben mondottak. A másik válasz, modernebb megfogalmazásban azt mondja, hogy védd az ember életét, méltóságát, közösségeit, környezetét, javait és alkotásait. Ezek az ember mindenkori érdekei, és egyben legfőbb értékei is! „A hazát igazán szeretni annyit tesz, mint a hazát lakó népet szeretni és boldogulására minden erővel törekedni”

A társadalom törvényei nemcsak léteznek, de ismertek is. Betartásuk akadálya az ember szabad akarata és rosszra való hajlama. Ám ezekkel szemben is léteznek, akár emberi eszközök is. A szabad akarat birtokában a törvények ellen elkövetett hibákat fel lehet ismerni, be lehet vallani és jóvá is lehet tenni. Ha pedig valaki nem kételkedik a szakralitásban, számíthat a szeretet Istenének kegyelmére.

Majtényi 479 oldalas, szokatlanul apró betűs kiadású könyvét, lupe segítségével átolvasva, benne a fentebb írtakhoz képest, más értékrenddel találkoztam. A liberális felfogással. Ezt azok a polgártársak tették magukévá, akik feladták az összmagyar nézőpontjukat és egy szűk, és egyre szűkülő csoport érdekeit képviselik. Ők azok, akiket ugyan megérintett a tudomány, de mélységeit még mesze nem látták meg. Ők azok, akik ennek a szellemi erőnek vélt hatására, egy, egyre szűkülő csoportocska érdekeinek /nem pedig értékeinek/ szolgálatára szegődtek. Rátelepszenek a fungáló rendszer valóságos, vagy vélt hibáira, bakijaira. Ezeket feltupírozva kiáltják bele, a számukra egyre sötétedő éjszakába, hogy „vészjelzéseket” látnak mindenfelé. Sötét fellegek vannak az égen, pusztulást jósolnak. Ilyennek akarják láttatni a magyar valóságot, és mindenkivel el akarják hitetni, hogy a harmadik köztársaság romokban hever Ezeket a szavakban létező r o m o k a t „népszerűsítik.” Az általuk szavakból „épített” romok ormáról, papír vagy bádog szócsövekkel kiáltanak kilátástalanságot, pusztulást.

Mondanivalójukból az is kitetszik, hogy sértődött, megbántott emberek, aki az őket ért bántás miatt nem csak ártani akarnak, de bosszúvágytól fűtve, a szintén megbántott, de hallgatag társaik szószólója szerepét is vállalják. És ezt hősi pátosszal teszik. Bár, a le-szavazott kisebbségnek szánt vigasz, majdnem, teljesen hatástalan. = Úgy van ez, mint amikor én, az aprócska betűket, eszközzel olvasván, könnyezek. Ők az előrejutás lehetőségét konstatálva, az irigységükben épített romok ormára mászva szenvednek „karcolásokat”. A karcolások, okozta fájdalmukban, az elvesző jövőjüket siratják. De nem csak sírnak, döfködésre is van még, egyre gyengülő izmaikban némi erő. Nem átallják pl. Vas Istvánra hivatkozva idézni, azt, az akkor nagyon is indokolt gondolatot, hogy ti. /„ De, annak, aki lényegét kutatja,/ Kifordult belét végre megmutatja / a létezés.” =Vas Istvánt idézik mintha ő, a zsidóüldözés áldozataként, ebben a versében, a „mai világ kifordult beleit” előre látta volna. Ez a csúsztatás is jól példázza azt a beállítottságot, amit mindenütt megtalálunk azokban az írásokban, szóbeli nyilatkozatokban, amelyeknek célja besározni azt a politikai rendszert, amelyik nem megy bele semmiféle kompromisszumba a nemzetellenes, a nemzeti létjogosultságot tagadó nézetek képviselőivel. Majtényi az általa kreált romok ormán, könyvében, mellőzöttségének ad hangot és azt reméli, hogy a mára elavulttá vált liberális nézetek újraéledhetnek. Holott a szabadság régen is csak korlátozottan érvényesülhetett, hiszen az ember személyiség voltából következően az egyéni törekvéseknek határt szabnak a természeti és társadalmi korlátok. Bár a két évszázada még aktuális nézet, az elnyomás brutalitása miatt, akkor indokolt volt, mára csak szűk csoportocskák érdekeinek korhadó pillére.

Majtényi hazafisága nem képvisel semmiféle közös emberi érdeket, értéket! Anakronizmus, hiszen elavult alapokon áll. A szabadon értelmezett szabadságot tekinti „szentírásnak”. Szerinte az egyén dönti el, hogy mi a szabadság: szabad-e az ország, benne a nép és önmaga. Azt állítja, hogy, mert neki sok minden nem tetszik, itt az apokalipszis. Jelszava és álláspontja: „mindent szabad, ami másnak nem árt”. Hogy mi az, ami másnak nem árt, természetesen azt is, a „mindent jobban tudó” liberális mondja meg. Nehéz ehhez érdemlegeset mondani. Nehéz ehhez híveket toborozni. Ezért van, hogy tovább gyéríti magát ez most is zilált, tábor. Majtényi hazaszeretetének aktuális jelvénye a kifakult, szél tépte trikolor.

Budapest, 2015. január 12.

CSODABOGARAK

Posted by on szerda, 28 január, 2015

A világ tele van érdekességekkel. Színes a természet, de a társadalom is. Nagyszerű nézni, ahogy rügyeznek a fák, hajtanak a bokrok ágacskái. Ahogy sarjad a fű, nő a friss szőlő- vessző. Érdekes betekinteni egy óvodába az apróságok közé. Egy üzemcsarnokban megnézni a sürgés-forgást. Egy irodában a rendet, a pedantériát. Ellesni egy bírósági tárgyaláson a vádló és a védő érvelését. A természet és a társadalom a rendet preferálja. Megköveteli az embertől az értelem szerinti magatartást, a fegyelmet, a normális viselkedést, az ésszerű életvitelt. Ez az általános! — Eszerint kellene a dolgoknak folyniuk, így lenne jó mindenkinek: fűnek, fának, állatnak. embernek.

Az emberi valóság azonban más. Színesebb, ha tetszik zagyvább.

Nekem most a nem jellemzőről, az emberek közötti különlegességekről, az emberi „csodabogarakról” van némi mondanivalóm. Vegyük mindjárt a korosztályomat, az öregeket, mondjuk nyolcvanon felül. Tisztelet a kivételnek. Vannak százasok is akik „százasan”élik, szerencséjükre, vígan tengetik az életüket. De bizony a döntő többség különccé, csodabogárrá válik. Közülük a többség bizony  szellemi és testi elesettséggel van „megáldva”. Róluk a humánum által megkövetelt tisztelet hangján illik szót ejteni. Nehéz nekik! A bonyolult életvitel még azzal is megterhelte őket, hogy utolsó idejükben úgy viselkednek, úgy élnek, hogy már nem tudnak önmagukért semmit sem, felelősséget végkép nem, vállalni. Ők is csodabogarak. Ők, azonban kegyelmet kaptak, hogy testi meglétük elviselhető maradhasson és szellemük is pislákolhasson legalább, sőt néha még „lángra is lobbanhasson.” /Ilyenek is, nem kevesen vannak/. A többi közül kerül ki a „Csodabogarak” egyike – másikja. Kellemetlenek ők, de azért nem veszélyesek. Inkább a bogaraik miatt kell velük foglalkozni. Van egy-egy rögeszméjük, ezt, azt képzelnek magukról.  Nehezen várják ki az esedékes történéseket, az lesz a jelmondatuk: „Adjad uram, de mindjárt!” Türelmetlenek, de megbékélésre is hajlanak. Vitatkoznak, zavarja őket, mert nincs igazuk. A partnert marasztalják el. Aztán hamar megbékélnek és várják a következő elmarasztalni valót. Égnek, mert már nem sokáig!

A másik „Csodabogár” az újságíró. /Amit róla írok nem általános érvényű, de kevés a kivétel!/ Ő már a nemkívánatos kategóriába tartozik. Hatalma van, de élni vele nem tanult meg. Visszaélni annál inkább. A másik jellemzője, hogy a hazugságot nem tartja undorítónak, ellenkezőleg megengedhető eszköznek, céljai elérése érdekében. A harmadik

Fő bűne hogy esetenként valaki mást szolgál, dús pénzekért. Az előbb röviden, négy sorban itt együtt van a róla alkotott általános megítélés lényege. Csodabogár, a kártékony fajtából.  Mellesleg arra is hajlamos, hogy keverjen-kavarjon. Ha napjainkban egy-egy párt korifeusa, szócsöve, akkor ez a státusz különösen alkalmas, hogy kiélje valódi énjét.— /Persze tudom, hogy most esedékes lenne a híreket továbbító pozitív szerepéről is szót ejteni. Meg is tenném, ha nem a csodabogarakról beszélnék./

Az imént utaltam már arra, hogy ki a harmadik „Csodabogár”: a politikus, ill. közülük, aki a közszolgálat helyett, mellett saját zsebét tömi. Ráadásul azt gondolja, hogy érdemei hegycsúcsként magasodnak. A politika, mint közszolgálat, az egyik elengedhetetlen tevékenység minden emberi közösségben. Már a család is igenli az érdekeit szolgáló szervezést, vezetést. Ez már elemi politika már. Elengedhetetlenül szükségessé vált, amikor őseink családdá szerveződtek. És mindaddig pozitív szerepet játszik, amíg a kisebb, vagy a nagyobb közösségek érdekeiben, azaz közösségi érdekben tevékenykedik. Csakhogy az ember egyik ősbűne a nagyra vágyás. A másik, a gazdagodási vágy, aminek következtében, háttérbe szorul minden más, minden. ami emberi, ami az ember számára a megmaradás, az együtt élés, az együtt munkálkodás feltétele. Eluralkodik a z emberi munka gyümölcsének az igazságtalan elosztása, a k i z s á m á n y o l á s.

A politika tehát korunkra, szükségessége mellett, óriási teherré is vált. Ha nem sikerül szennyétől megtisztítani, elveszejt.

A fent körülírt három „csodabogár” tulajdon képen két kategóriába sorolható.  Az öregember állat, a maga genetikai és pszichikai eredetű bogaraival, fogyatékosságaival az élet természetes, kiküszöbölhetetlen. Utolsó szakasza. Nincs eszköz kiiktatására, ha meg mégis lenne, ill. ha alkalmaznák, akkor, embertelensége miatt, a kulturált társadalom tiltakozna ellene.

A másik csodabogár „fajta” merőben más megítélésre szerzett „érdemet”. Még magyarázkodásra sincs jogosultságuk. Annyira bűnösök és kártékonyak, hogy kegyelemre sem tarthatnak igényt. Országon belüli, országok közötti machinációikból többet már nem visel el az emberiség. Mert újságíró, politikus nélkül a modern világ elképzelhetetlen, tőlük várjuk a megújulást, a tényleges közszolgálatot. Másként és az anyagiakról is szólva: a megszolgált bérre mindenki jogosult, a politikus, az újságíró is. Mindössze a hivatásszerű, a közösséget szolgáló tevékenységre tartunk, ezért igényt. Azaz tartsák nyilván, hogy az újságírás, politika közszolgálat. Erre feladatra jött létre, ez a funkciója.  Attól újságíró, attól politikus vaklaki, hogy meg tanult élni a hatalommal és nem él vele vissza, meg, hogy sosem hazudik.

Csodabogár számos vénember. Ezt toleráljuk. Az itt szóba hozott másik két „Csodabogár” azonban, kíméletet nem érdemem, amíg csodabogár önmagát fel nem számolja.

Budapest, 2015. január 4.

LAIKUS EGY KÓRHÁZBAN

Posted by on szerda, 28 január, 2015

Előzmények: A látogatás nem akaratlagos, Kényszerű.

Elmúltam 94 éves. Gyógyintézettel korábban is volt találkozásom. Most, amint később megtudtam, hasnyálmirigy gyulladás késztetett újabb látogatásra. Egyik nap este hét körül rosszul lettem. A háziorvos mentőt hívott. Előre bocsátom az utazást csak elmondás alapján rekonstruálhattam, meg a velem este 10-ig történteket is, mivel eszméletlen voltam. Eszerint a látogatás azzal kezdődött, hogy vért vettek, aminek következtében ma, a kilencedik napon, már tűnőben van a keletkezett vérömleny. Feleségem a közelemben volt, amíg a vizsgálatok folytak. Tíz óra táján egy csarnokban eszméltem. Kiderült, hogy a „halottasház” előszobájában vagyok. Ezt a képzetet az diktálja, hogy egy paravánnal részben takart tolóágyon, egy férfi feküdt és mellette pityegett a szívritmust jelző műszer, míg nem a pityegés abbamaradt. Egy ápoló eldobta kesztyűjét és az illetőt kitolta a helyiségből, hogy kis vártatava egy hasonló állapotban lévő hölgyet hozzon.

Felségem, miután az első eredmények megvoltak, éjfél után hazament. Jó magam egy szobába kerültem, ahol infúziót kaptam. Hajnalban megtudtam, hogy további kezelésre a belgyógyászatra visznek. Ott, három ágyas szobába kerültem. Azon álmélkodtam, hogy minden ágy csillogott, de szinte egy sem volt jó állapotban. Az ágyak, „behúzott fékek” ellenére csúszkáltak. Az éjjeli- szekrények fiókjai nehezen, a polcaik egyáltalán nem működnek.

Meglepett, hogy számos ápoló van. Döntő többségük figyelmes, szolgálatkész és hozzáértő munkát végez. Közülük is kiemelkedett egy fiatal férfi precizitásával, körültekintő, segítőkész magatartásával. Az osztályvezető főorvos asszony együtt-érző, figyelmes és a laikus számára is érzékelhetően hozzáértő, nagyon szimpatikus módon viszonyult a betegekhez. Bizalmat keltett minden ténykedésével, szíves és szívélyes magatartásával. Veszteségnek érzem, hogy éppen most ment, a biztosan megérdemelt, szabadságára. Helyettese, szűkszavúságával, ridegségével a fásultság látszatát keltette. A más osztállyal való együttműködést illetően nem volt segítőkész.  Bántó és egyben elutasító mondatot mindössze egyet hallottam. Megfogalmazója egy fiatal /tudomásom szerint/ rezidens orvos volt, aki egy hozzátartozó kérdésére, hogy ti. Otthon mire kell, a beteg ellátásával kapcsolatosan figyelni, azt mondta a kíséretből, hogy „nem kell bablevest enni”. Ezt a”kiszólást” is kompenzálták azzal, hogy diabetikus nővér adott, az illető számára, nagyon is hasznosítható eligazítást

Nem kétséges, hogy orvosaink és az ápoló személyzet heroikus munkát végez, bántóan alacsony honoráriumért. A fáradtság, de a fásultság is csaknem természetes. Mégis, amikor meleg szívvel köszönöm, amit értem – fogadatlan prókátorként mondom – értünk betegekért tettek és tesznek, kérem, hogy legyenek tekintettel a betegek pszichéjéből fakadó érzékenységre is. A fiatalság meg azért tölti rezidens idejét, hogy az élet valóságát érzékelve tanuljon.

Kaposvár, 2014. november 14.

A GONDOLKODÁSNAK MÚLTBELI BÁZISA IS VAN

Posted by on szerda, 28 január, 2015

Mielőtt a fenti címben jelzett mondani való kifejtését megkezdhetnénk, egy hosszabb eszmefuttatás látszik szükségesnek a gondolkodás korunkban szokásos jellegzetességeiről. Csak így indokolhatjuk, a jelzett téma átgondolásának időszerűségét!

A ma politikusa, de a hétköznapi ember sem tudja elképzelni a világot államhatalom nélkül. Hiszen gondolkodásunk nagyon is mához kötött. És ezt a viszonyt sokan öröknek tekintik. Ma és minden korban rendszerint az itt talált, többnyire bizony sanyarú élet ad tápot gondolatainknak. Pedig, hát a mi világunk egyre szánalmasabb. Különös erővel, Madách az Ember tragédiája c. drámájában mutatja be azt a kacskaringós és szégyellhető utat, amelyen az emberiség az utolsó két évezredben járt, és ahol mostanra a szeretet, boldogság, béke, jóság, őszinteség, együttérzés, barátság, szívjóság és hasonló emberségek fokozatosan korszerűtlenekké válnak, előbb salakká silányulnak, aztán lassan ki is halnak. „Ahogy a Föld öregszik egyre inkább eltűnik az, ami vonz, ami szép.” Nincs igazi szeretet, csak szenvedély mohó vágy, sóvárgás, gyűlölet, utálat, közöny. Idegenné, ellenséggé válnak egymásnak az emberek a gondolkodásban, de mindennapjaikban is. Persze ez a sanyarú valóság igen csak erős hatással van arra, amit gondolunk, és ahogy gondolkodunk.

Aki Madáchot olvassa, jórészt csak a hanyatlást érzékeli, nem látja az egész magyar mindenséget. Madách figyelmeztetni akar. Nem szándéka bemutatni a teljes valóságot, ill. csak az „Ember küzdj és bízva bízzál” szavakkal utal a jövő lehetőségeire, hallgatva a ma értékeiről, a még meglévő jóságról, szépségről. Pedig nincs riasztó hiány ezekből ma sem! Vannak nagyszerű egyszerű emberek, kiváló tudósok, művészek, sportolók. A ma világa nem az enyészeté, hanem az újraéledésé, sőt a megigazulás lehetséges korszaka, az ember magára találásának ideje is lehet. Akik csak a senyvedést szemlélik, hamar betelnek a szóval, ami sokszor csupán ámítás. A tömegek érdekeit csak mímelő korifeusok szónoklataival szemben, viszont láthatjuk a pártok elit köreit gyarapodó módban, egymással való torzsalkodásukban. Ahogy a hatalomba férkőznek, megszedik magukat és vagy ismételnek, vagy „jóllakottan” tovább állnak, helyet hagyva újabb éheseknek. Ez a miliő nem ad megnyugvást sem a felszínen, sem a mélyben. A felszínen ma a megváltoztathatatlant láttató, hirdető emberek tudatában nincs egyéb, mint a mai állam és valóság sekélyes, felszínes szemlélete. Ami csak a mát engedi látni. A demokrácia jelszavát hangoztató pártok, hasonló érdekű külhoni „barátokra” támaszkodva, sokszor pénzért, anyagi előnyökért eladják még a lelküket, meggondolatlanul, még identitásukat is. A kozmopolita gondolkodás, már jó ideje rágja nemzetünk fiainak nem kis hányadát. A liberalizmus mai változatai pedig adnak ugyan fogódzót, annak, aki hisz az „értelmiség mindenhatóságában”, de ilyenek is egyre kevesebben vannak, ugyanis az efféle mindenhatóság csupán fikció.

Az ezekbe a kategóriába tartozó embertársaink nem vállalkoznak, de nem is képesek arra, hogy a szabad ember jövőjét megtervezzék, előkészítsék. Észleleteik a romlás, a végzet felé mutató jeleket látják, tudásuk pedig a sekélyes mára szűkül. Legfeljebb puffogtatnak a jövőre utaló jelszavakat. Különös élességgel tapasztaljuk a sekélyes mára orientáltságot a pártok berkeiben.

Lássunk konkrétan egyet közülük. Az MSZP-t pécéztük ki. Ez a párt a nemrég „elhunyt” és végkép leszerepelt MSZMP-nek az utódpártja. Volt „nagyjai” úgy búcsúztak, hogy „viszont látásra.” Az összeharácsolt vagyon és a galádul megszerezett többi gazdagsági pozíció persze elvileg meg is alapozhatta volna ezt a lehetőséget. A zászló azonban más szelet kapott. Így adta át helyét gyengécske utódjának. Az itt említett két párt tipikus példája a gazdasági érdek-csoportosulásnak, párt égisz alatt. De annak is, hogy egy-két erős / értsd: erőszakos/ nagyhangú, nagyobb erőfeszítés nélkül is lerombolhatja a „hajdan erős várat”.

.          Aktuális politikusaink a ma lehetőségeit megragadva elsősorban azt latolgatják, azon gondolkodnak, hogy mi az, amit ebből saját anyagi érdekeiknek megfelelően mihamarabb megragadhatnak. Persze azt állítani, hogy a köz közömbös számukra, igazságtalanság lenne. De a mában való gondolkodás, sajnos általánossá vált. Megakasztva minden törekvést, a gondolkodás tényleges funkciójának keresésére is.

Sajnos, csak ezzel a hosszú elemzéssel juthattunk el mondanivalónk közérthető vázlatához. /Elnézést!/

Egy negatív megállapítással kell kezdenem. A mai ember gondolkodása nem lát visszafelé. Lusta erre. Holott a régmúltja adja az alapot, a jövő perspektíváinak gyökereit.  A gondolkodásnak, a jövőről való gondolkodásnak is a rég múltban van a gyökere. Az emberré válás, az ősközösségi társadalom folyamatainak, a történelemnek a megértése nélkül, azaz az alapok, az előzmények nélkül minden gondolatunk „űrben lebeg”. A ma embere csak akkor tervezheti, láthatja meg jövőjét, ha van valós képe a régmúltról is.  Az akkor és az azóta élt ember gondolkodásáról is, hiszen attól máig, egy összefüggő, folyamat zajlott, tartalmi lényegét tekintve: az emberiség történelme.

A ma fungáló politikusok zöme nem érti, hogy nem lehet csupán a mából kiindulni, amikor a jövőt tervezik. Nem tanulták meg, hogy a jövő igazi és romlatlan alapja a régmúlt és az arra ráépült történelem. Csakis az ezeket tükröző ismeretéből és az ember egyediségéből, a személyiségből kiinduló gondolkodás juttathat el a mai valóság valódi ismeretéig, és csak ez alapozhatja meg a jövőről történő gondolkodást. Hangoztattuk már, és megismételjük, hogy gondolkodásunk klúja őseink természetes életének és a történelemnek az ismerete, De tudnunk kell azt is, hogy „Az ember minden tette, egész élete a személyiségéből vezethető le, érthető meg.”  Csupán a közelmúlt és a ma személete nem elegendő, nem alkalmas arra, hogy a valós, a tényleges távlatokat meglássuk.

Tehát, ha valaki messze előre, vagy csupán előre akar látni, annak a régmúltba, a máig tartó múltba is kell vetnie tekintetét. Ott találkozhatunk az emberrel, úgy pőrén, ott találjuk azt a társadalmat, amelyet még nem rontott meg emberi gőg, gonoszság, galádság, ott találhatók a tiszta személyiségek.

Kicsit másként, részletesebben!

Nézzük elsőnek magát az embert, aki az ontogenezis eredményeként épen a filogenezis útjára lép.  Az általa eddig megtett több évezredes út során kialakult az egyenes tartáshoz nélkülözhetetlen gerinc, és a két lábon járás. Kialakult az emberi test, középpontjában az idegrendszerrel és az aggyal. /Ennek akkori térfogata megközelítette már a mai emberé-ét!/. A szoma /test/ és a szellem sajátos, egyedi vonásai pedig, együtt a személyiséget képezik. Azt a sajátságos halmazt, ami alkalmas, hogy mindenkit felismerjünk, megkülönböztessünk. Persze tudnunk kell azt is, hogy mindenki egyedül önmaga is: ember. Tehát, ha tudjuk, hogy az „eredeti”, a még meg nem fertőzött ember, a Cro magnoni Homo Sapiens, a személyiség mai értékelésének megítélésének az alapja, akkor tévedünk az emberről mondottakban a legkevesebbet. S ennek óriási jelentősége van abban pl., hogy tudomásul vegyük: „mindenkinek mások a tulajdonságai, képességei, más a munkabírása, a teljesítménye és ennek következtében eltérő az elosztásból történő részesedésre való joga is.” Tehát az egyenlősdi nem megalapozott, nincs helye, nem indokolható. Ettől függetlenül mégis van, kell lennie „emberségnek”. Ezt követeli tőlünk a nagy emberi közösség, a maga sokrétűségével is, de saját, puszta létünk is. A csecsemő, a beteg, az öreg csak a munkabíróra számíthat, és ennek nem lehet csalódás a vége! Ez a puszta, hétköznapi humánum minimuma! De a tehernek itt nincs vége. Az ember közösségi lény is. Tehát el kell látni a társadalom  szervezését, irányítását, védelmét, stb. is. Csak közösségként, együttműködés esetén virágozhat a kis és a nagy embercsoport egyaránt. És ennek tetemes a költsége, amit szintén a termelés eredményeiből lehet fedezni. A termelés eredményei korunkban, sajnos még a kizsákmányolással is megterhelt. Ez utóbbi persze már sáp, akkor is, ha az a látszat, hogy a tőkés saját pénzét fekteti be, adja kölcsön. Ahogy a ma meglévő tőke és gyarapodása az emberi munka eredménye, ugyanúgy a tőke minden porcikája is a munkaerő produktuma.

Ahogy a személyiség a jövőtervezésének egyik bázisa, hasonlóan az ősközösségi társadalom is betöltötte ezt a szerepet. Az a talán nagyrészt spontán szerveződés, amit ma is megfigyelnek az ősközösség színvonalán élő embercsoportoknál, rávilágít a vezetővel már rendelkező, irányított embercsoportok életére. Valamilyen támpont a valós demokrácia mibenlétének megértésére. Az ősközösségi élet kemény, de valóban demokratikus. A vezető kiváló, /rendszerint, de nem mindenütt/ férfi. A felnőtt férfiak általában termelnek, a nők ellátják a háztartást és a háziállatokat. Alkalomadtán a munkamegosztás át, át csúszhat egymás terrénumába. Külön szervezik a fiatal fiuk és lányok, valamint a maga-tehetetlen öregek életét, tevékenységét. A vezető rendszerint ugyanabból a nemzetségből való és nagy tekintélynek örvend. /A tekintély a vezető nélkülözhetetlen kelléke!/ a tényleges demokrácia mindig tetten érhető. A legtöbb tevékenység kapcsán, befolyással van minden életfázisukra.

A mai gondolkodónak tűnhet úgy, hogy ezek primitív elképzelések csupán. Az itt szóba hozott „régiség” ma valóban korszerűtlen. De kétségtelen, hogy erőszak és pártérdekektől mentes világ az, amit felrajzoltunk. És ennél is fontosabb, hogy ez a közösség belül, nem szakad, anyagi érdekek függvényében, darabokra. Voltak persze más hasonló kis embercsoportok is, hasonló emberséges életközösségben. Amikor ezek érdekei ütköztek, és nem tudtak megegyezni, ott elindult valami a rossz úton és jelezte azt az irányt, amelyen járni, azóta is, nem csak veszélyes, de bizton a falanszter felé vezet.

Az általunk vázolt körülmények között élt embercsoportokkal kapcsolatosan az még a kérdés, hogy a régmúlt emberének és közösségeinek az ismeretét mikét hasznosíthatjuk!

Az nyilvánvaló, hogy az ősközösségek világát nem kívánja senki visszaállítani, nem is lehet! A mai technika és technológia, általában a korszerű tudás mást, sokkal, de sokkal többet nyújthat, még a mára túlságosan is felduzzadt emberek összességének is. Ami reálisnak látszik, hogy minden dolgozni képes embernek munkahelyet teremtsen az államhatalom /amíg van/ és biztosítsa, hogy mindenki munkája értékének /mennyiségének és minőségének/ megfelelő juttatásban részesüljön. Aztán valamikor majd ne a munkás, hanem a tőketulajdonos kapja a tisztes megélhetéshez szükséges részesedést /munka nélkül?/ a megtermelt javak értékéből. Ehhez pedig elengedhetetlen annak a kolosszális feladatnak a végrehajtása, melynek során a tőkések gazdasági és politikai hatalmát megtörik./ Ehhez ugyan ma világforradalom és/vagy istenítélet látszik szükségesnek! Ám nem minden látható előre!

Ha a fordulat valamikor majd mégis megtörténik, az azt követő egy-két évtized eltelte után, a pártok helyére társadalmi szervek kerülhetnek, a szakmák által felkészített és társadalomtudományokban jól képzett, választott, vezetésben jártas munkatársakkal, akkor jöhet létre, a már régtől emlegetet és eddig csak óhajtott demokrácia: a munkára épülő, a jóindulatú, embert becsülő, Istent tisztelő, nem ugyan hiba nélküli emberek közössége. Valamilyen olyan szerveződés, sokkal magasabb szinten, mint amilyen az ősközösség volt.

Záró gondolatként hangsúlyozom, hogy elképzeléseimet hozzáértők elé utalom és kérem bírálatukat azzal a megjegyzéssel, hogy valamiféle megoldás elkerülhetetlen, sokat tétovázni nem szabad, mert az Apokalipszis veszélye nagyon közeli!

Pest, 2014. dec.20.

FECSKEFÉSZEK

Posted by on kedd, 2 december, 2014

A bodor felhőre ülünk. Megyünk Pestre.
Két egymásnak teremtett füsti fecske.

Generációink bár nem esnek egybe,
A légeget mégis együtt szeljük, rendre.

Az út kellemes, nem is nagyon hosszú,
Járgányunk öreg, ám cseppet sem lassú.

A Reitter utcában keressük otthonunk.
Fészkünk kész, csak meg kell találnunk.

Gyermekeink rakták, valóságos csoda.
Amit alkottak, földi éltünk új otthona.

Érkezéskor a vénség lepihen nyomban,
A fiatal meg szárnyra kél és kisurran.

Körülnéz, majd lendületből, hirtelen
A nagystílű, tág teraszon terem.

Rendez, csinosít, otthont teremt.
Párja álmélkodva néz, és ért mindent:

Megérkeztünk, otthon vagyunk.
Istenünknek, teljes szívvel, hálát adunk.

2014. november