Gondolatok oktatásról nevelésről…

Várhegyen, hűs lomb alatt
Diszkrét zene mellett
Igaz mesét mondok
Annak, kik rám figyelnek.

Kis családunk gyakorta
Utazott Apóshoz napokra.

Az Ő érces hangja,
Rossz a fülem, mégis hallja,
Minket köszönt és barátot
Mindenkit szívvel látott.

A tanyája mindig tárva
Lelkének nem volt zárja
Várt tréfás szóval, jó borral

Nem törődve futó korral.

Aztán, váratlanul itten hagyott
Csapot-papot, pincét, vezérbotot.
Lánya lett az örököse
Mindenét neki gyűjtötte.

Unokája ki most gazda
A szüretet irányítja.
Gyűl a szőlő, ledarálják
A préslevet hordóba tárolják.

A kotyogó kittyen-kottyan
Forr a bor, ki ne fusson!
Töltögetés és derítés
Ízlés szerint keverés.

Ismétlődő kezelés
Nagy munka a borfejtés.
Karácsonyra kiderül
Vinkó, jó bor sikerül?

Tavasszal, ha megérjük
Harmadfejtés megmondja
Lett-e az új bornak
Szomorodni bukéja?

Várhegyen majd jövőre
Vidám nótát hallgatva
Köszönjük mit múlt adott
Kérünk vidám holnapot.

Érfalvy Ferenc

Érfalvy Ferenc

Archaikus sorok

Szurkosszeren (Nova) születtem
egy kicsike házban.
Kiskertünk aljában patakba
ért lábam.
Gyermekkorom Göcsejben telt,
Apám
és a zalai paraszt lett
a példám.
Ifjúságom bölcsője Kőszeg,
az Alpok alján,
pályám indítója a képző
a Gyöngyös partján.
Nagy szerelmem a Balaton
Somogyban,
partjait szívesen jártam
magamban.
Vétettem Isten s ember ellen
gyakorta,
meg is szenvedtem érte
dohogva.
Ennek vége harmincöt
éve, végre
egy hajadon huszonhét évével
kezét adta érte.
Most itt vagyok öregen
elaggva,
mint Krisztus a keresztfán
megroggyadva.
Ám amiért e sorokat ide
vetem,
Köszönő szó akar lenni
Szívem.
Köszönni akarok valamit,
amit alig lehet:
Szerelmedet, gondos szép
kezedet.

Most engedd el a további
szép szókat,
ez a dadogás nagyon
fojtogat.
Mégis el kell mondanom
valamit,
bár tudjuk mindketten,
hogy mit.
Te vagy s leszel számomra
az élet,
míg Szent Mihály lován
itt a végítélet.
Te és fiunk, meg Lívi
utamat kísérni
jöttetek és lesztek, kik
messzire mentek.
Felidézek másokat is szorongva,
szeretettel,
ám veletek élek igaz nagy
hittel.
A hit telve szkepszissel,
reménnyel,
oldja a gondokat égi
fényességgel.
S amikor elmegyek s csak
emlék leszek,
gondolatban újra eljövök,
és öledbe rózsát teszek,
mert ott is igazán szeretlek.
Jó lesz nekem,
ti lesztek. mint vagytok.
vigaszom, mindenem.
De most félre a kicsinyes
gondot,
legyetek, mint vagytok.
igaz magatok!

Kaposvár, 2011. 11. 01.

Hazánk polgárai előtt három fundamentális feladat tornyosul. El kell indulni a szociális szabadság kiszélesítésének göröngyös útján, újra kell teremteni a nemzet államát, és meg kell újítani a szakralitást. Ezeket, a tennivalókat hazánk újkori történelme és a nemzetközileg eluralkodott gazdasági anomáliák és ideológiák tették elkerülhetetlenné.

1. Történelmünk a 20. évszázad elején /l918/ szenvedte el a kommün borzalmait, a második világháború után meg a szovjet megszállást. Népünk elenyésző kis töredéke, a lumpen elemekkel az élen, a megszálló hadsereg és a Szovjetunióban kiképzett brigantik vezényletével, nyílt és titkos eszközökkel irtó hadjáratot indítottak a nemesség, az értelmiség, a kis- és középparasztság, a kisiparosok, minden hazafi ellen, felszámolva a magyar nagyipart is. Recsk, Hortobágy, stb. csak jelzőkarók a szociális szabadság felszámolásának, minden józan emberi jogosultság sárba tiprásának tévútján. Országunk lakóinak döntő hányadát nem csak megfosztották szabadságától, de agymosással a józan tárgyilagosságot is ki akarták irtani. A tudatba préselt ideológiával el akarták fogadtatni, hogy a kommunista eszmerendszer nélkül nincs valódi emberi élet. felborítva minden ésszerűséget és kiirtva a jóérzést is. Ezek a törekvések ugyan kevés sikerrel jártak mégis, ma is hatással vannak és nem csak a volt komisszárokra, de számos más hazánkfiára is.

A tömény és agresszív hatás megszűnt ugyan a fordulat évével, a szovjet hadsereg kivonulásával mégis ma is akadálya a szociális szabadság szélesedésének. A volt uralkodó réteg ugyanis megragadva a kínálkozó lehetőséget jelentős gazdasági pozíciókat szerzett, sőt a felemás rendszerváltoztatás lehetővé tette számukra a hatalomba való visszatérést is, addig hogy három ciklusban uralkodó pozícióhoz jutottak. Sőt ma is ők birtokolják a magyar tőke nagyobbik hányadát. Napjainkban, amikor a szociális szabadság újraélesztésében érdekelt erők kézharmados parlamenti többségük birtokában új rend megteremtésén fáradoznak nem csak hazai ellenségként lépnek fel, de a hasonszőrű európai politikai erőket uszítva mindent elkövetnek, az európai parlamentet is felhasználva, hogy akadályokat gördítsenek törekvéseink útjába.

2. Átfogó támadást indítottak a nemzeti állam felélesztése ellen is. Tudják, hogy az erős nemzeti állam nem csak a kozmopolita törekvések elleni eszköz, de lehetőség a nagyobb szociális szabadság szempontjából is. Igyekeznek ehhez  külföldi támogatást biztosítani, még a hazaárulás kritériumát  kimerítő eszközöket is felhasználva. Itthon propagandájuk minden nemzeti államot erőstő törekvés ellen ágál, uszít. Elveti az Alaptörvény és minden sarkalatos törvény lényeges elemét. Szeretné megakadályozni a régóta esedékes átalakítást a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásügybe, stb. Félnek az új államrendtől, attól hogy gazdasági lehetőségeik csökkennek és ezzel hatalmi aspirációik is semmissé, válnak. Ma már –elnézést- a sarokba szorított kutya módján viselkednek. Tuják hogy a világpolgárság eszméje és az arra támaszkodó jólét van veszélyben.Amig a globalizmus uralja a világ egy részét, persze vannak támasztékaik. Ám az ellensúly, a BICS kialakulóban, talán megszületőben van. Ezzel a glo-balizmusra is alkonyi idők várnak. Kína pl. a deklaráltan kommunista állam engedményt tett a nem kisszámú hazai és külföldi kis-és közepes vállalatok magántulajdonának létrehozására. Ezek minden kétséget kizáróan a szociális szabadság megjelenésének formái és hát a nemzeti államok jellegzetességei.

3. Aközelmúltban ment végbe az internacionalizmus, a kozmopolitizmus,a globalizmus terjedésével egyidőben a szakralitás visszaszorulása, visszaszorítása. Az istenhit a szociális szabadság és a nemzeti államok jellegzetes velejárója. Ahol ezek megvalósultak ott mindenki tudja, van olyan erő, ami az emberek közötti rendet, viszonyt szabályozza. E nélkül nincs, nem lehet társadalmi életet még feltételezni sem. Mózes foglalta először írásba a tízparancsolatot. Ma az emberi együttélést szabályozó törvényeket a következőképpen fogalmazhatjuk meg: védd az ember életét és méltóságát, védd közösségeit és környezetét, védd tulajdonát és alkotásait. Ezek a szabályok a szakralitással összefüggésben természetfeletti parancsolatok. Nélkülözhetetlen, lényegi elemei az emberi együttélésnek. A tízparancsolat első három követelménye az Isten létét, szerepét hangsúlyozza, súlyt ad az embereket szabályozó elvárásoknak, a szakralitást fejezi ki.

Fídelitatis, nemzeti identitás, szakralitás a világban újraéledő törekvések,   célok,megvalósitásra váró feladatok.Eszközei a hüség és a bátorság!

Az emberiség az imént megkezdett 21. évszázad első évtizedének második felében ismét válságjelenségekkel szembesült. Miután ez ismétlődik a gondolkodó és a megoldásban érdekelt hozzáértők keresik azokat a jellegzetességeket, amelyek ismételten jelen vannak, amikor ez a lejtmenet beindul. Úgy tűnik, hogy a mostani változat három markáns jellegzetességet mutat és ezek változatai a korábbi esetekben is jelen voltak. Az egyik a szociális szabadság kérdése, a másik a nemzeti államok, a harmadik a szakralitás újraélesztésének dolga, problémája.

1.E három közül talán a legutópisztikusabb megtalálni és megteremteni a tömegek szabadságának lehetőségét, formáit. A szabadság iránti vágy minden bizonnyal együtt születet az emberrel már akkor, amikor rálépett az ontogenezis útjára, amikor kialakult a személyisége. Történelmünk során mégis  távolodtunk megvalósításától, mígnem mára egyre fojtogatóbb a hiánya. A megoldás kísérletei mindmáig megbuktak egyrészt, mert    szélsőségeket képviseltek, másrészt, mert hiányzott a következetesség a végigvitel során, harmadsorban, mert a kezdeményezők nem vették eléggé figyelembe a realitásokat és nem utolsó sorban, mert az ellenérdekelt erők rendelkeztek erős közhatalommal. Pedig a társadalom érdeke, benne az egyesek többsége javának természetes állapota a szabadságot preferálná.

. A közösségekben, mint nélkülözhetetlen formációkban minden egyén, ugyan korlátozott, ám jogszerű, a természeti jogból származó szabadságra tarhat igényt. A korlát a közösség érdeke, amennyiben ezzel ütközik az egyén igénye, a közösséget illet az elsőbbség. A természetes szabadságjog abból fakad ill., azon nyugszik, hogy az egyes ember, általános ember mivoltán túl, személyiség is, azaz számos vonatkozásban különbözik mindenki mástól, gyakran igen jelentős mértékben. Vannak pl. éjt-nappallá tévő, szorgos és vannak a munkától ódzkodó, vannak kiváló szellemi adottságokkal, képességekkel rendelkező és vannak önhibájukból analfabéta embertársaink. Ezekből a személyiségjegyekből fakadó különbségek természetesen kifejezésre jutnak, többek között az anyagi javak elosztásában is. Ezzel szemben fel nem sorolható okok folytán egy-egy személy szinte felmérhetetlen vagyonra tett szert, míg a szorgos munkavégzők közül tömegesen nincstelenségre kárhoztattak. A különbség csak addig volna elfogadható, amíg az az egyes és felmenői munkáján alapul. Régen, már a homályba vesző időkben felrúgták a vonatkozó erkölcsi törvényeket, úgyannyira, hogy ma már a megoldás reménye is elillant, sokan nem tarják elérhetőnek, megvalósíthatónak az igazságosabb elosztást, a szociális szabadság szélesítését. Pedig hát mindkét fél / a nagytőkés, a dolgozó tömegek/ olyan helyzetbe jutott, hogy a járható út megtalálása mindenkinek elemi érdeke. Ami mára a tulajdonviszonyokban kialakult tarthatatlanná vált.

A kiút megtalálása végett tudomásul kell venni, hogy a szabadság eredendő természeti jog, minden ember, szültésekor magával hozza. Előbb a szülő gyámolításával majd saját erejéből jogosult rá. Ezt az egyedül emberhez illő állapotot, viszonyt létre kell hozni. Mindenki érzi, nagyon sokan tudják ezt.

Néhány komplikát probléma tisztázásra vár. Az egyik, hogy mi az emberi szabadság anyagi alapja. Biztosan nem tévedek, ha azt állítom, hogy a magántulajdon, akinek van magántulajdona szabad, lehet. Persze az anyagiak mellett egyéb pl. szellemi feltételek is, szükségeltetnek. A szabadság foka persze függ a tulajdon mértékétől és minőségétől is.A munkán alapuló magántulajdon akkor képes megteremteni a szabadságot, ha ki tudja elégíteni az adott kis közösség, a család igényeit és meg tudja teremteni azt a tartalékot, ami szükséges, hogy bizonytalan természeti és társadalmi helyzetekben biztonságot jelentsen. Nem kétséges,hogy ez az állapot csak fokozatosan, évek, generációk multán jöhet létre. Ezek is csak alapot jelentenek.A szabadság, mint már jeleztük, szellemi, kulturális feltételeket is megkiván. Ez utóobbiak létrejötte a gyarapodó anyagiak folyamánya. Csak fokozatosan nő pl. a középosztály szinvonalához. Más a helyzet a nincstelen értelmiség esetében. Neki szellemi tőkéje hasznositásával kell előteremtenie a magántulajdonát  és a szükséges tartalékot. Kultturális szinvonala a középosztályhoz valo tartozás adottsága.

Hogyan állunk ma a szabadság anyagi alapjainak birtoklásával? A nagytőkés sokszorosan rendelkezik vele és ezt a tulméretezett lehetőséget arra is felhasználja, hogy befolyásolja, megszerezze a politikai hatalmat egészen a korlátozhatatlanság határáig.

A gobális tőke urai manapság már nem közvetlenül, hanem ügynökeik mozgósításával szereznek érvényt érdekeiknek. Ez az állapot oda-vissza növeli az anyagi erejüket és a politikai befolyásukat. a világhatalom bebíztosításának reményéig. – A munkástömegek bérért, sokszor éhbérért dolgoznak. Így aztán nem képesek még az elfogadható színvonalú nívót sem elérni. Nem is említve a tömeges munkanélküliséget.

Adódik a  döntő kérdés: mit lehet tenni a szabad emberek számának szaporitásáért?  Előbb le kell szögezni, hogy ez a törekvés nem jelent egyenlőségre való igényt./Az ember személyiség!/ Jelenti viszont, hogy minden dolgozni akaró és tudó embertársunk, munkája mértéke és minősége arányában kapjon lehetőséget a szabadság agyagi feltételeinek létrehozására, sőt a szükséges kultúra elsajátítására is. Lehetséges-e ennek a ma sokak által utópisztikusnak kikiáltott, ám mégis általános emberi óhajnak a  megvalósítása, napirendre tűzése? Vagy másként, illúzió-e a globalizmus és egyéb tőkék urai hatalmának korlátozása, leépitése? – A kommunizmus kísérlete, kísértete riasztó, Kína utóbbi néhány évtízdének története mégis elgondolgoztató. A deklaráltam is kommunista társadalmi és állami berendezkedés, igaz kapitalista technikával és technológiával kapitalista jellegű gazdaságot produkált. És ezt sajátos és poztív kínai tapasztaatokkal is ötvözte. Sőt megjelennek a kínai kis- és középvállalkozók a mezőgazdaságban,az iparban és külföldön is. Tény hogy az agrár és az ipari termelés továbbra is döntően állami kézben maradt. Ám kérdéses, hogy tartósan-e és hogy milyen mértékben nő a magánvagyon? A kor által mennyiben kikényszeríttet belátásról van-e szó vagy csak átmeneti eszközként van-e napirenden?  Esetleg tényleges irányzat a szabadság anyagi feltételei létrehozására? Feltételezésem szerint itt is egy általánosan esedékes történésről van szó, ahogy a szociális szabadság igénye jelentkezik a társulni törekvő Oroszországban, Indiában vagy Brazíliában Ez a társulási törekvés minden bizonnyal ellensúly is akar lenni, de lehetőség a magánvagyonok szaporodására is. Mások a körülmények az angolszász világbirodalomban, a globalizmus sújos gát a szabadság anyagi feltételeinek számszerű növekedésében. Nagy embertömegek nyögik a kiszolgáltatottság következményeit, és nagy erők védik a globális tőke uralmát. Az Európai Unió ebből a szempontból kedvezőbb helyzetet szült létrejöttével. Egyenlőre hagyott némi állami, nemzeti mozgásteret, nem szolgáltatja ki minden vonatkozásban a saját utat járó népeket az egyre jobban felszínre kerülő nagytőke érdekeltségeknek. A jelenleg melévő lehetőségek megmaradásáért azonban naponta meg kell küzdeni.Ismét egészen eltérő viszonyok találhatók az arab világban.Egyrészt végigsöpört ezen a tájon egy láncszerű szabadságküzdelem, másrészt megindult valamilyen egységesedési, legalább közeledési irányzat. Ma nem lehet tudni, de meg van a remény,hogy mint másutt felülkerekednek a szociális szabadságot igénylők, talán az ezért küzdeni is akaró társadalmi erők.

2. Ennek a sokágú és talán utópikusnak tűnő feladatnak a megoldásához a leghathatósabb eszköz az erős nemzeti állam lehetne. A nemzeti identitás ujraélesztése nem agyrém. Még akkor, sem ha a nagytőke és kiszolgálói, a liberálisok, a zöldek, a szocialisták és eszméjük, a kozmopolitizmus ma sokakat megtéveszt is..

Hogy mondanivalónk egyértelmü legyen három fogalmat, kívánok feleleveníteni Ezeket itt ebben az értelemben használjuk.

A nép fogalmával valamely terület pl. ország összlakosságát jelöljük .

A nemzet történelmileg kialakult emberi közösség, amelyet közös nyelv, kultúra, földrajzi terület, gazdasági élet köt össze.

Nemzetiségnek azt a nemzetrészt tekintjük, amely valamely országban él etnikai kisebbéként.

A közelmúlt és napjaink teret engedtek két, a világpolgárságot propagáló, a nemzeti kultúrát és identitást lebecsülő nézetnek: az internacionalizmusnak és a kozmopolitizmusnak. Az internacionalizmus lejáratta magát, csak filozófiai nézetként, esetleg nosztalgikus tudat elemként él tovább. A kozmopolitizmus egyes politikai irányzatokhoz kapcsolódva fungál. A liberalizmus hívei pl. az elit eszménye, és magatartásaként propagálja, másrészt a tömegek kulturális elszegényítését célozza meg, mint pl. a magyarországi SZDSZ oktatáspolitikája tette.

A fentebb jelzett törekvésekkel szemben Európában, de másutt is újraéled a nemzeti eszme. Nemzeti államok törnek felszínre, nemzetiségi önállósulási törekvések észlelhetők. /Közép és Délkelet Európa, Balkán, a Szovjet Unióról levált országok, az etnikai kisebbségek autonómia törekvései, stb./

Hazánkban, belső küzdelemben, európai ellenvélemény dacára újraéled a nemzeti identitás. Bár történelmünk számos néppel való keveredést tett elkerülhetetlenné a nemzeti eszme a nép és az értelmiség körében ma is erőteljesen él. A hazai ellenzék egy része ugyan ágál ez ellen is, mégis tömegesen tesznek hitet hazánk fiai magyarságukról. Ahogy Európa népei. a franciák, a németek, a csehek, stb. a magyarok is gyarapodtak kultúrában, fejlődtek minden téren a megtett sorsúton. A népek „vegyülése” eredményezte azokat az értékeket amik európaivá mégis magyarrá, nemzeti sajátosságokat hordozó nemzetté tettek bennünket. Megvalljuk. és büszkék vagyunk népmeséinkre, népzenénkre eredetiben és Kodály, vagy Bartók feldolgozásában. Meséinkben ott találjuk pl. az égigérő fát, amit művészeink meg szinre állitották, íróink megirták az európai irodalom egy-egy remekét, tudósaink ott vannak a világ élvonalában. Miért ne lennénk büszkék rájuk, és miért felejtkeznénk meg magyar voltunkról? A magyar cigányzene / van román is/ nemzetközileg jólismert, és elismert. A Benelux államokban, az ott tanuló egyetemistáink évek óta cigányzenével szerepelnek jeles alkalmakkor, jeles sikerrel és  évek óta kiállnak a pódiumra, hogy magyarságukat ott is megvallják és a magyar cigányoknak is elismerést, szerezzenek.

Úgy vagyunk az Unió tagjai, hogy az eddig megtett magyar utat

járjuk, magyar gazdaságot szervezünk, magyar kultúrát művelünk, miközben nem feledjük, hogy Európa majdnem minden népével, nemzetével szerződéses viszonyban vagyunk. Sőt azt sem, hogy a Föld népeinek sorába tartozunk. Alaptörvényünk nem támaszt akadályt sem az együttműködés, sem az együtt haladás elé Ám ragaszkodunk, hogy a preambulum úgy kezdődjék, ahogy nemzeti himnuszunk:”Isten áldd meg a magyart.’

A fentiekben jelzett nemzeti állam feladatai, közé tartozik a szabad emberek számának szaporítása. Első feladata tehát kidolgozni a terveket a nagyvagyonok lebontására, úgy hogy ne legyen szükség megszüntetésükre csupán a túlzásokat, mérsékeljék. Ezzel  párhuzamosan, ki kell dolgozniuk azt a konkrét tervet, ami lehetővé teszi az arány és mérték szerinti kis és közepes vállalkozások számának szaporodását, a munka mennyisége és minősége szerinti gyarapodást. A munkások bérének szabályozásával azt kell megcélozni, hogy számukra is lehetővé váljék a gyarapodás, az előrelépés a szociálisan szabad ember státusáig. Mindez azt is jelenti, hogy erős közhatalommal kell rendelkeznie a kialakuló nemzeti államnak, amely erős a nem könnyű, és nem egyszerű új viszonyok megértetésére és a minden bizonnyal erőteljes ellenállás felszámolására..

3. Jelenünk és jövőnk, az esedékes kemény feladatok megkívánják a szakralitás megújítását is, mert az erkölcs hiányában nem lennénk képesek helytállni. Az istenhit, a szükséges lelki erő pótolhatatlan kelléke és biztosítéka a megmaradásnak, a gyarapodásnak.

Öt világvallást tartunk számon, tudunk számos természeti vallásról. Ezek ugyan sokfélék, lényegük, ami közös bennük a szakralitás. Együtt, rövid idővel ezelőtt áthatották az egész emberiséget. Mára hatásuk szűkült, bár a süllyedő hajón minden nyelven elhangzik: „ments meg Uram minket.” „Mein Got.”Minden közösségben ott van, legalább csirájában az a gondolatvilág, amelyben helyt kap a túlvilág, az ember földi élete utáni sorsának kérdése.- Tudunk persze arról, hogy minden korban voltak un. Ateisták. Ma talán nő a számuk. Ha magyarázatot keresünk, ott találjuk azt a tényt, hogy a Föld egyetlen öntudatos lénye, az ember mára igen fejlett technikát és technológiát mondhat magáénak. Ezzel a Föld egészét leigázta már. A Világ meghódítására készül. És hát a „siker” elkábítja, már-már mindenhatónak gondolja önmagát. Az isten /így kisbetűvel –Nietzsche/ meghalt, mondják. Látszólagos bizonyítékuk az összeharácsolt hatalmas vagyon, ma jórészt pénz formájában, és az anyagi eszközök mindenhatóságának képzete. Tudatukból száműzik a tényeket pl., azt hogy a mérhetetlen gazdagság az emberek munkája, szorgalma, mindennapi izzadtsága eredményeként jött létre. A fejlett technika és működtetése is általuk lehetséges. A globalizálódott világ urai és ideológiai kiszolgálói hirdetik az ember mindenhatóságát, becsülik alá a vallás történelmi és jelen szerepét. Európában sokak számára érthetetlen, hogy az Unió miért „felejtkezik el” a kereszténység történelmi szerepéről alapdokumentumában, amikor az occidentális kultúra létrejöttének ez a szakralitás az egyik lényeges eleme. Európa kis populációkban élt különböző múltú, kultúrájú, nyelvű, stb. népei mind beépítették műveltségükbe saját identitásuk mellé a görög-római és a keresztény elemeket is. Ezekkel együtt adják azokat az értékeket, amelyekre minden európai büszke lehet, így értékes része az európai, a világkultúrának, ahol persze a szakralitás egyéb formái is megtalálhatók a történelem termékeként.A francia nemzet pl. nordikus, alpini, mediterrán, stb. emberek leszármazottja. Történelme során részesült számos nép anyagi és szellemi értékeiből a görög-római és a keresztény kultúra vívmányaiból is. Jelen korban gazdagodik más vallások tanításaiból, így lett Európa egyik kulturális központja.

A keresztény vallás egyik kitüntetett tanítása a keresztény erkölcs, aminek magva a Mózes által leirt tízparancsolat Az ebben foglaltak az emberiség egészének legfőbb együttélési szabályait, rögzíti. A mai kor nyelvén fogalmazva és csak a világi mondanivalót hangsúlyozva a következőképpen hangzik: védd az ember életét és méltóságát, védd az ember közösségeit és környezetét, védd az ember javait és alkotásait. Ez a mélygyökerű értékrend mindenütt a világon elengedhetetlen kelléke az emberi együttélésnek. Sokszor sérül ugyan, ám mindig eligazító követelmény, a helyes irány mutatója.

4. Nem kerülhetjük el, hogy a mondottakat ne konkretizáljuk néhány összefüggésben hazánkra.

El kell mondanunk, hogy a fordulat éve óta, a 2010. esztendő teremtette meg a legizgalmasabb időszakot. A kormány végre valóságos és hatékony fordulatot készített elő két év alatt. Az alaptörvényünk és számos arra épülő jogszabályunk megalkotása egyedülálló törvénykezési kurzust jelent, ami ugyan bizonyára nem hibátlan és nem is befejezett, ám a korrekciók és a folytatás máris megalapozott. Megteremtette az ország és lakossága számára az elodázhatatlan tennivalók feltételeit. A továbbiakban a törvények alkalmazás a feladat. Közben az új törvények is szaporodnak és a korrekciók, sem maradhatnak el. A megváltozott törvényi keretek néhány országgyűlési ciklus alatt, a hazán belül értelmes rendet, a nemzetközi kapcsolatokban az egyenjogúság alapján álló viszonyok létrejöttét célozták meg. Magyarországon szaporodnak a kis és a középvállalkozók, nő a szociális szabadság, fokozódik a nemzeti identitás,  nő a vallásos emberek.száma.

Libertás, nemzeti identitás, szakralitás. Ezek korunk és jövőnk alapproblémái. Mi magyarok, de Európa és a Világ népei is szorongva várjuk a munkán és az erkölcsi normákon nyugvó új élet eljöttét, a szociális szabadság kibontakozását, a nemzeti eszme és a természetfelettiben való hit újraéledését. Meggyőződésünk és a történelemből származó tanulság, hogy ezek együtt teremtik meg a

rövid életre ítélt ember hitét, itt a Földön, a kiérdemelt boldogságra.

Rubinstein könyvét olvasva felfigyeltem az alábbi két gondolatára: „… minden tevékenység a személyiségből, mint szubjektumból indul ki.”, „… a létezés síkján, minden adott szakaszban, a személyiség a kiinduló, a kezdőpont.” (Sz. L. Rubinstein: Az általános pszichológia alapjai. Ak. Kiadó II. köt. 1041. o) Magam is azt tapasztaltam, hogy a személyiség a pedagógus, de minden gyermekkel foglalkozó szakember számára igen fontos. Mégsem találtam olyan körülírást, meghatározást, amelyből egybehangzó lenne az egyetértő vélemény. Sőt B. Inhelder és J. Piaget a következőt mondja: „… ami a személyiséget illeti nincs rosszabbul meghatározott fogalom az egyébként is nehezen egyeztethető pszichológiai szótárban” (B. Inhelder és J. Piaget: A gyermek logikájától az ifjú logikájáig. Ak. Kiadó 1967. 335. o.)

A múlt század hetvenes éveiben megkíséreltem felderíteni az ide vonatkozó irodalmat. A személyiség fogalmát, körülírását kerestem. 53 próbálkozást találtam. Többségük pszichológiai ihletettségű. Van a biológiai, van a társadalmi összetevőket és van a biogén és szociogén elemek összefüggéseit bemutatni igyekvő megoldás. Tanulmányaim, tapasztalataim és vizsgálódásom termékeként eljutottam egy újabb próbálkozáshoz.

Gondolatmenetem sémája, hogy az ember az ontogenezis során alakult személyiséggé. A személyiség összetevői a testi-szervezeti és a szellemi részrendszer. Összeállt egy vázlat is, amit azért közlök itt, mert a továbbiakban mondanivalóm vezérfonala lesz.

                            Törzsfejlődés                                       Az egyed organizmusa

                             (filogenezis)                                               (ontogenezis)

                          előember                                                       test

                                                                              szoma       zsigerek

                          Homos Sapiens                                             érzékszervek

                          (Cro Magnon)                                               idegrendszer       működésük

                     Közösségek

                          család

                          nagycsalád          társadalmi viszonyok                szellem

                          nemzetség           szerepek

                          törzs

                          -.-                                                                 személyiség

                          ősközösség                                                      a szoma, a szellem

                          rabszolga t.                                                      a társadalmi viszonyok, szerepek

                          feudalizmus                                                      egyedisége

                          kapitalizmus                                                     alkati, szellemi,

                          -.-                                                                   viselkedési különbözőségek

                          szocializmus

Az ember filogeneziséről

Az emberiség előtörténetének felvázolása, az időbeli távlatok és a rendelkezésre álló anyag szűkös volta miatt, sok bizonytalansággal terhes. A történtek távlatai oly nagyok, hogy a tudományok (geológia, archeológia, antropológia, őslénytan) megállapításai inkább feltevések, következtetések. Nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok sem az időtartamokat, sem a történéseket illetően. Ezt figyelembe véve mondjuk, hogy az előember (Homo habilis) 2 millió éve élt. A Homo erectus (felegyenesedett ősünk) másfél millió éves. Az ősember: a Neandervölgyi ember 50.000-100.000 évvel ezelőtt jelent meg. A gondolkozó ember (Homo sapiens) első leleteit a Cro Magnonban találták meg. Kb 30.000 évvel ezelőtt élt.

Bennünket most az ember ontogenezise foglalkoztat. Ennek megértéséhez elkerülhetetlen megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek az ember kialakulásához egyedi és szociális jellegrajzához hozzájárultak.

A munka szerepe

Az ember szociális jellege bizonyos tárgyak eszközként való használatával és az együttes tevékenység előnyeinek észlelésével fokozatosan alakult ki. A közösségekben az együttműködés alapja és tartalma a munka. Ez az együttműködés, egyre több eszköz használatával teszi lehetővé, hogy az ember kiemelkedjék a természetből, és fokozatosan úrrá legyen raja. Hogy valóban úrrá lehet-e, az nem egészen egyértelmű. Különböző természeti erők (földrengések, szökőár stb.) arra figyelmeztetnek, hogy az ember e téren se bízhatja el magát. A tevékenység munka jellege azt jelenti, hogy tudatosul, amit tesz, amit társaival együtt tesznek. Vagyis a tevékenységet előre megtervezi, megtervezik. Ez a „tervező munka” már primitív fokon is feltételezi a munka eszközeinek, tárgyának, saját lehetőségeinek, sőt az elérendő célnak az ismeretét is. Tevékenység közben kiigazítások, módosítások válhatnak szükségessé. Ezek növelik a munka eredményességét. Más megközelítésben, az együtt végzett tevékenység a közösségek létrejöttét is eredményezi. Megtörténik a család, nagycsalád, a nemzetség, a törzs kialakulása, majd idővel a nagyobb egységek is megjelennek: az ősközösség, a rabszolgaság, a feudalizmus, a kapitalizmus formációiban. Történelmi tény, hogy a XX. század második évtizedében kialakítottak egy szocializmusnak nevezett formációt, előre készített elmélet (Marx-Engels) alapján. A történetek bizonysága szerint, ez a próbálkozás nem volt sem megalapozott, sem életképes. Az alkalmazott brutális erőszak, a despotikus diktatúra hatására rövid időn belül meggyengült, hatalmas gazdasági és erkölcsi pusztítás után, a népek ellenállása miatt, szükségszerűen került le a történelem színpadáról. (Kína ugyan ma is szocialista államnak mondja magát, ám berendezkedése egyértelműen kapitalista, állama pedig diktatúra.)

Az ontogenezis tehát a Homo sapiens megjelenésétől számítható és ma is ismétlődik egyre tökéletesítve a munkát és korrigálva a közösségeket. (Kétséget kizáróan ez a fejlődési folyamat manapság lassulni látszik és világszerte feszülő problémákkal terhes.) Az egymásra következő generációk ontogenezise természetesen tartalmaz filogenetikus elemeket. Ám bizonyos, hogy bekövetkezik az emberi törzsfejlődés lemenő ága.

Az ontogenezis lényege

A törzsfejlődés hosszú időszakában a generációk rendre váltották egymást. A generációk tagjai az egyes emberek. Az ontogenezis minden egyes ember élete során lejátszódó egyedi történés. A mai, akár az őserdőkben, akár a legfejlettebb európai vagy amerikai városokban élő ember születésekor rálép az egyedfejlődés útjára, ezt végigjárva jut el a mindannyiunk számára elkerülhetetlen enyészetig.

Az egyedfejlődés során a test, a zsigerek, az érzékszervek és az idegrendszer a kezdő zygota állapottól eljut a kifejlődésig, majd az elmúlásig. Ez idő alatt természetes szükséglet a test és a szellem karbantartása, fejlesztése, ápolása.

A törzs- és egyedfejlődést végigtekintve talán sikerült megalapozni a személyiségről való fejtegetést. A személyiség az egyed testének és szellemének egyedi megkülönböztető jellegzetessége. Alábbiakban külön lesz szó a szomatikumról és a szellemről. Ez azonban csak elméletileg lehetséges, ugyanis a kettő a valóságban elválaszthatatlan. Az elkülönítés a jobb megértés miatt mégis kívánatos, sőt elkerülhetetlen. Lássuk az egyik részrendszert:

A szomatikum a személyiség egyik összetevője. A testi szervezet a szakemberek (orvosok) körében jól ismert. „Az ember testi-szervezete (szomatikum) az ontogenezisben akként alakul, ahogyan a filogenezisben beprogramozott és a csirasejtek egyesülésekor a zygota állapotban egybeszerveződött alapvető „törvényszerűségek”, a vezérlési rendszer előírja.” (Gegesi Kiss Pál: Gyermekgyógyászat, 1978. nov. 409. o.) A zygotaállapotból kiindulva minden emberben kialakul az egyéni sajátosságokat is hordozó testi szervezet, az élettani, a morfológiai működés is. Az egyed testi organizmusának alapegységei a testrészek, a zsigerek, az érzékszervek és az idegrendszer az agyközponttal. Ez a szervezet már a Cro magnoni embernek is sajátja. A ma felé haladva csupán jelentéktelen különbségek észlelhetők aszerint, hogy a természeti és a társadalmi környezet milyen alkalmazkodást tesz lehetővé, illetve „vár el”. A testi szervezeti organizmus szabályozórendszereként is működik. Működése elsősorban az egyed fennmaradását, életben tartását érvényesíti, ám a faj fennmaradását is szolgálja. Az érzékszervek és az idegrendszer, mint a részrendszer elemei elsősorban az érzékelés és az észlelés, másrészt a gondoskodás eszközeként megalapozza a testi szükségletek kielégítését, de javítja a faj fennmaradásának lehetőségét, és alapot teremt a szellemi működéshez is. A testi szervezeti részrendszer így tölti be a szerepét.

A tudat, a szellem és a lélek fogalma

Mielőtt a másik szabályozási rendszerről szólnék, szükségesnek gondolom, a fent jelzett fogalmak tisztázását. Ennek elkerülhetetlensége abból adódik, hogy a pszichikum, a pszichológia fogalmakat, jelentésük szerint használva (lélek, lélektan) azok félreértéseket generálhatnak.

Az egyik gond, hogy a tudat vagy a szellem fogalom használata helyes-e. A tudatot tudatos tudatként szokás értelmezni. Álláspontom szerint a személyiség második részeleme több ennél. Mégpedig alkotó képességeivel. Eszerint a szellem alkotó tudatos tudat.

A másik probléma, hogy a lélek és a szellem fogalmak sem tisztázottak. Úgy gondolom a megoldás az lehet, ha a lelket, eredeti jelentése szerint Isteni adományként értelmezzük. Aki az egyén halála után tovább él. – Az emberi szellem pedig alkotó tudatos tudatként, egyedi emberi termék, az egyes ember produktuma, változik, fejlődik, alkot, felejt, a test enyészésével megszűnik, ill. tartalma írásban, médiákban, alkotásokban fennmaradhat.

A szellem a személyiség másik összetevője

Nem egyszerű, ahogy érzékeltettük, a szomatikumot mint a személyiség egyik szabályozó rendszerét bemutatni. Ettől is nagyobb feladat az emberi szellemet mint a másik jelzőrendszert körülírni. – Egyértelmű, hogy a szellemi tevékenység anyagi eszközei az érzékszervek és az agyközpontú idegrendszer.

Az öt érzékszerv külső vagy belső ingerek hatására lép működésbe és az idegrendszeren keresztül közvetít impulzusokat az agyközpontba, úgy hogy stimulálja az idegvégződéseket, az érzékszerveket. Az így keletkezett ingerületek, az idegpályákon keresztül az agyközpontban vagy tudatosulnak, vagy a tudatküszöb alatt maradnak. A szakirodalom ez utóbbiakat feltétlen reflexként tartja számon. Hatásuk a reflexíven keresztül spontán jelentkezik (nyálképződés, szopásmimika, stb). A tudatosulást előidéző ingerhatások ugyancsak reflexíven keresztül, azt bejárva, szellemi tevékenységet generálnak. Fontos tudni, hogy a szellemi tevékenység csak az élő szervezet egészében működik. Sem az agynak, sem az idegrendszernek nincs önálló, az élettől független, különálló tevékenysége. A szellemi élet minden megszületett emberben előröl kezdődik és az ontogenezis során folyamatosan alakítja ki az éppen aktuális szellemi tartalmakat. Ezek a tartalmi elemek tanulással válnak sajátunkká. A tanulás a régebbi generációk szellemi produktumait is tartalmazza.

A szellemi termékek nem tárgy, hanem működésszerűségek. A környezethet (természet, társadalom) való tartozás alkalmazkodást, függést, változtatásra vagy tartalékolásra való törekvést jelent. Vagyis az ember egyidejűleg függ, alkalmazkodik, változtatni akarja a környezetét vagy tartalékolni akarja, amit a természettől, a társadalomtól kap. Meg kell jegyezni azt is újra, hogy a szomatikum és a szellem funkcionális egységet alkotnak. Ezek figyelembevételével tekinthetjük át a szellem tartalmát és lényegét. A szellem tartalma az értelmes, alkotó tudás, amit az agy az idegrendszer segédletével dolgoz ki, vesz át, vagy „tárol”. Ám ezekhez még érzelmi, akarati, erkölcsi, értékelési, értékítéleti, stb. mozzanat is társul. Feltárja bensőnket, megjeleníti a természeti és társadalmi környezetet, az összefüggéseket stb. Tudatosítás után az egyes tartalmakat és összefüggéseket felhasználja, dolgozik velük. Például mesevilágot teremt, megfogalmazza a jövő lehetséges perspektíváit, stb. A szellem tehát alkotó tudatos tudat, mint ilyen a személyiség egyik részrendszere.

A személyiség

A két részrendszer: a szomatikum és az emberi szellem elemzése teszi lehetővé a személyiség lényegének feltárását, megértését. Az emberősök, az előember még csak lehetőségei, előzményei az embereknek, a személyiség kialakulásának. Még nem emberek, tehát nem járják be az emberi ontogenezis útját. Az első egyedi ember a Homo sapiens, egyik korán felfedezett alakja a cro magnoni ősünk. E fejlettségi stádium jellemzője az emberi szomatikum teljessége. Ezen belül az agy térfogatának jelentős növekedése (ma 1500 cm3 körüli). Ezzel a szellemi tevékenység megalapozása a szomatikum oldaláról. Innen számítjuk az ember ontogenezisét, az egyedfejlődés kezdő időpontját. Azt a korszakot, amikortól az egyedfejlődésnek a tényleges lehetősége megteremtődött. Az emberi egyed fejlődése azzal jár, hogy a testi fejlődés, a környezeti hatások, a tevékenység, a szellemi erőfeszítések, stb. következtében eltérő, megkülönböztetésre alkalmas jellegzetességek alakulnak ki. Ezek az eltérő jegyek, a szomatikumban és a szellemi tevékenységben, adják az egyén egyediségét, összességük pedig a személyiség tartalmát. Az eltérő sajátosságok teszik ténnyé, hogy minden ember egyedi, hogy mindenki mindenki mástól különbözik, megkülönböztethető. Az alkat, a testrészek, az agytérfogat, a tapintásérzék, a hang, a beszédstílus és ritmus, a gondolkodásmód és eredményei stb. alapján minden egyén más, megkülönböztethetővé, felismerhetővé lett az ontogenezis produktumaként.

Az mondhatjuk, hogy a személyiség az ember egyedisége, a biogén és a szociogén összetevők mássága, ezek összessége. Exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként alakul ki, változik, fejlődik lehetővé téve a megkülönböztethetőséget, a felismerést.

Mondanivalóm inspirálója Rubinstein két, fent idézett gondolata, másrészt pedagóguspályám személyiség formálással kapcsolatos tapasztalatainak sokasága, ezen tanulságok összegzése.

Az egyik tanulság, hogy a lényeget tartalmazó személyiségfogalomra van szükség. Ennek birtokában és felhasználásával lehet eredményes személyiségfejlesztést folytatni. A többi tanulság azt tartalmazza, hogy a fogalom tartalmát ismerve mit kell tenni, mik a személyiségfejlesztés alkalmas módszerei.

Újra ismétlem, hogy a személyiség összetevői a testi-szervezet és az emberi szellem bonyolult rendszerének egyedisége. A szomatikum a genetikailag beprogramozott utat járja be a biológiai érzés során. Eközben kifejleszti az ember morfológiai és élettani funkcióit és sajátosságait. A szellem függ a megszületés utáni egyéni életet körülvevő természeti és főleg társadalmi hatásoktól. Ezek közül a korai szakaszban meghatározóak az egyénhez közel állók érzelmi töltésű hatásai.

A testi- szervezet morfológiai- élettani összetevői, jellegzetességei lényegében nem változtathatók. Annyit tehetünk, hogy közülük a kedvezőket erősítjük, a nemkívánatosakat gyengítjük. A szellem viszont az ontogenezis során jelentősen alakítható, sőt megszorítással, átalakítható. Születéskor az egyén biológiai lény és a korai érés folyamatában biológiai törvényszerűségek szerint fejlődik. Ekkor a „nevelés” módszere a gondozás, a táplálás. Ebben az érési szakaszban inkább csak az anyán keresztül hatnak más szociális tényezők. Ezek persze érintik a kialakuló szellemi életet is. A további érés során a belső erők is változnak, kialakul az érzelemvilág, ami a szellemi élet eleme. Ez a periódus érzelmi hatású eljárásokat kíván. – A további fejlődés, a szellemi életben, az értelmi elem lassú túlsúlyát eredményezi, majd lehetővé válik az absztrakt gondolkodás is. Az alkalmazható eljárások a verbális jellegű tanítás, oktatás, értékelés, önértékelés. A cél, hogy a személyiség szellemi szférájában a tudatos elemek váljanak dominánssá és az elvont gondolkodás elemei szaporodjanak. Ebben a szakaszban a nevelés- nevelődés kölcsönhatásának az érvényre juttatása a feladat. Ez a folyamat a 18. életév körül zárul. Az információ, az oktató, a felnőtt nevelő hatása ezt követően is természetesen jelen van, továbbra is hatnak nevelőmomentumaikkal, ám egyre inkább lehetővé és természetessé válik az önnevelés dominanciája: „a létezés síkján, minden adott szakaszban a személyiség a kiinduló, a kezdőpont.”

Elolvastam a Szárny és teher (ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére) c. fajsúlyos összegezést.

Egy alapos átszervezést az oktatásügyben. Minden érdekelt elengedhetetlennek tart. Engem az esedékes tennivalók közül elsősorban a nevelés, azon belül az erkölcsi nevelés  megújjítása foglalkoztat. Az ehhez a témakörhöz illeszkedő gondolataimat vetem itt papírra, mert a fejlesztő munka lényege a nevelés és mert a mai hazai válságjelenségek közül a morális züllést tartom, egyrészt mindenre kiterjedőnek, másrészt a legveszélyesebbnek. „… ha az erkölcs megdől Róma rabigába görbed”, figyelmeztet a múlt. – Az iskola ma még őriz fontos nevelési-oktatási értékeket, ám ránehezedik egy sor téveszme (tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át a termelés módszereit), a rohampszichózis, a globalizmust szolgálni akarás, a nevelő-oktató munka és a pedagógus lebecsülése, stb. (Itt jegyzem meg és húzom alá, hogy az oktatást eszköznek tartom. Igaz, a nevelés legfőbb eszközének!)

 Átfogó, mindenre kiterjedő összegezést a már idézett Szárny és Teher c. munkában találtam. Én csak résztennivalókkal foglalkozom olyanokkal, amelyek elhanyagolása, átértelmezése káoszhoz vezetett a múltban, amelyek az iskolák érdemleges, hatékony munkáját csaknem ellehetetlenítették.

Előzetesen egy hézagos történelmi vázlat az iskola, a nevelés múltjáról:

  Az ifjú nemzedék fejlesztése a messze múltban a szülő feladatai közé tartozott. A korábbi nemzedékek felhalmozott tapasztalatainak a summáját átadták az utódoknak. Ez azzal is járt, hogy mert a fiatalság könnyebben, eredményesebben akarta elvégezni tennivalóit, nem csak átvette a régit, de saját tapasztalata, gondolkodása eredményeivel bővítette, gazdagította is azt. Javult a munka eredményessége, szaporodott, de korrigálódott is az ismeretanyag. Lassan megszületett, külön vált az ismeretközlő személye, megjelent az iskola szükségessége. A sumerok 3000 évvel ezelőtt leírták hogyan kell földet művelni, szántani, vetni. A leírtakat az olvasni tudók felolvasták, elmondták a földművelőknek. – Hazánkban az első iskolát a Szent Márton hegyen kolostorukban a Bencések alapították 996-ban, előbb mint Szent István koronát kapott. Innen számítva a 2009/10-es tanév az ezertizennegyedik. – Mekkora távlat. Mekkora utat járt be a tanügy! Az egyházi iskolák elemi, vallásos ismereteket nyújtó intézményeitől az első (pécsi, budai, nagyszebeni) egyetemig, a ma megújjulásra váró, felmérhetetlen értékeket megőrző iskolák sokaságáig. Virágzó évtizedek. Tatár-, törökdúlás, Trianon hatása, hogy csak végleteket jelezzek. Jellemző, ami a haza megcsonkítását követte. Klebelsberg nevével fémjelezve. Ismét visszafejlődés a szovjet megszállás idején, zuhanás az iskolák államosítása következtében. Ismét éledés 1989-től, az egyházi iskolák újjászervezésével. Párhuzamosan „a sokoldalúan fejlett ember” víziójával, majd a szociálliberális ámokfutás. – Ma ismét reális remény, hogy az új oktatásirányítás talán már a 2010-11-es tanévben megkezdi és fokozatosan véghez viszi a feltétlenül szükséges tartalmi változásokat, hogy az iskolák magukhoz térhessenek, tehessék a dolgukat: nevelhessenek, taníthassanak.

 Az új oktatásirányításnak – tudjuk – nem lesz könnyű dolga. Az előkészületek segítséget jelentenek, ám mérhetetlenül sok a feladat.

 1. Alapkérdéssel kezdem.

A tudatos pedagógiai tevékenység mindig is feltételezte a célrairányultságot. A cél megfogalmazása a mai plurális viszonyok között csaknem lehetetlen, ha mint eddig, valamely társadalmi osztály, vagy ideológia elvárásait akarjuk érvényesíteni. (A többi társadalmi csoportnak ez nem derogálni!) Az is kivihetetlen, hogy minden réteg, ideológia érdekeit külön megfogalmazva, rétegiskolákat szervezzünk. Miután a mai plurális társadalom felszámolását semmi sem indokolja, sőt megmaradását szinte mindenki evidensnek tartja, a pedagógia egyik feladata megtalálni azt a közöst, ami minden csoport valós érdekeit kifejezi, egyidejűleg a gazdasági és az általános kulturális fejlődésének is bázisa. Van ilyen közös alap: az ember maga: annak biológiai, szociális és szellemi valósága. Minden ember egyidejűleg biológiai, szociális és szellemi lény. Persze az egyes ember személyiség is: az ember általános jellegének egyedi, sajátos konkrétsága. (Ember, egyidejűleg személyiség.) Az embernek mint biológiai lénynek egészségre, edzettségre, munkabírásra, stb. van szüksége. Szociális lényként sokféle társadalmi viszonynak az eleme, bizonyos társadalmi szerepeket tölt be („játszik el”), szellemi tevékenységet folytat: gondolkodik, akar, erkölcsiséggel, jellemmel, stb. rendelkezik. – Tehát a közös: az általános emberi konkretizálódása, megjelenése pedig a személyiség. E két jelleg egysége adja a nevelési cél megfogalmazásának az alapját. Miszerint a pedagógia általános célja az általános emberi (biológiai, szociális, szellemi) fejlesztése a személyiség (az egyediség) fejlesztésével párhuzamosan. Ez a munka a szülő, a pedagógus, a társadalmi és a természeti környezete, valamint az egyén együttes, egymás kiegészítő tevékenysége. Az ember exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként fejlődik, lesz más. – Legyen többet érő!

 Azt gondolom, hogy a nevelési célnak is meg van a maga történetisége. Szerintem abban az értelemben, ahogy erről Heller Ágnes beszél a genezis könyvének elemzése során indokolva, miért szereti olvasni a Bibliát: „… az ezeken a szövegeken való gondolkodás kivezet – az éppen most – imádatába beleszédült korunkból, mivel minden, amiről itt szó van túlmutat az időbeliségen. A nagyon ősi nagyon jelenvaló, a nagyon jelenvaló nagyon ősi.” (1) A múlt, a jelen és a jövő egymásra épülnek, az utóbbi nem megtagadja az előbbit, hanem ráépül. Ha a folyamat pozitív, meghaladja azt. Végül is egységet alkotnak. Az gondolom ez a felismerés is alátámasztja a nevelés általános céljairól mondottakat.

 Az általános cél lehetővé teszi bizonyos konkretizálást is, a közoktatás célját a következőkben fogalmazom meg: A korosztály fejlettségét figyelembe véve fejleszti, edzi a gyermek testét, megismerteti a fontos egészségügyi és higiéniai elvárásokat, sarkall ezek betartására. A közösségekhez (család, osztály, iskola, lakóhely, nemzet) való tartozást tudatosítja, alakítja, képviseli „az egymásért is vagyunk” gondolatot és gyakorlatot. Megtaníttatja a korszerű általános műveltség elemeit, alapvető összefüggéseit, alakítja a pozitív erkölcsiséget, a szilárd jellemet és akaratot. Segíti az egyénnek megfelelő  szakma megválasztását, megalapozza a szakmában, illetve a felsőoktatásban való helytállást.

 2. Acélok megvalósítását csak a fejlesztőtényezők, az exogén és endogén erők együttműködése esetében és csak akkor várhatjuk,hogy nevelőtevékenységünk átgondolt, aktuális és pozitív értékrendszerre támaszkodik. Az általános értékrendszer fundamentumát már Mózes II. könyvében megtalálhatjuk. A tízparancsolat 3 első igéje a vallásos ember értékei, ám a többi általános emberi, társadalmi értékeket ír le. Ezeket én fundamentális értékeknek tartom. (Pálvölgyi szerint a fundamentális értékek: védd az ember életét és méltóságát, védd az ember környezetét és közösségeit, védd az ember alkotásait és javait.) (2) – Az emberiség történetének utóbbi két és fél évezrede bizonyság, hogy majdnem mindenütt elfogadják, kívánatosnak tartják ezeket. Viszont az is tény, hogy nagy rendszerességgel sérülnek. Mégis ható erők, figyelmeztető, óvó jelzőtáblák.

 3. Napjaink szakírói – minden bizonnyal, mert társadalmunk többrétegű válságjelenségei közül a morális válság látszik a legsúlyosabbnak, – az erkölcsi értékrend kidolgozását tekintik sürgősnek.

3.1. Abból indulnak ki, hogy bár a XX. század elején még Jean Piaget nyomán, a fejlesztő feladatok közül a mentális rendszer látszott dominánsnak mégsem ez a meghatározó. A kutatások arra utalnak, hogy az információ mennyisége és ezek feldolgozása meghatározóbb szerepet tölt be a nevelésben, nevelődésben, így az erkölcsi nevelésbe is. Ez a körülmény arra ösztönözte a szakírókat, hogy az új koncepciót a konsturktivista pedagógiára építsék. (3) Pálvölgyi Ferenc ezen az alapon dolgozta ki Az erkölcsi nevelés univerzális értékközpontú modelljét. (4)

3.2. Ennek a modellnek az értékeit ajánlom az új oktatásirányítás figyelmébe az iskolákban történő alkalmazás céljából.

      A fent idézett tanulmány IV. fejezete (5) ad eligazítást a részletekről. Itt a modell vázlatát idézem:

3.2.1. Az első pedagógiai szuperérték: Az emberi élet védelme

                   lehetséges komponensei:

–         életvédelem

–         bátorság

–         empátia

–         jóakarat

–         kötelességtudat

–         önfeláldozás

–         segítőkészség

3.2.2. A második szuperérték: Az emberi személy értékének és méltóságának védelme

                   Komponensek:

–         bizalom

–         elfogadás

–         értéktudat

–         határozottság

–         önfegyelem

–         tisztelet

–         tolerancia

3.2.3. A harmadik szuperérték: A család és a társadalom védelme

                   Komponensek:

–         felelősségérzet

–         figyelmesség

–         kötelezettségvállalás

–         közösségi szellem

–         megbocsátás

–         nemzettudat

–         szeretet

3.2.4. A negyedik szuperérték: Az igazság és a kölcsönös szabadság védelme

                   Komponensek:

–         döntési képesség

–         emlékezőképesség

–         etikai érzék

–         igazságosság

–         kongruencia

–         méltányosság

–         önérvényesítés

3.2.5. Az ötödik szuperérték: A testi és lelki egészség védelme

                   Kompetenciák:

–         aktivitás

–         alkotóerő

–         gyakorlati érzék

–         harmónia

–         nyitott gondolkodás

–         kreativitás

–         önkifejezés

3.2.6 A hatodik szuperérték: A szellemi értékek védelme

                   Komponensek:

–         céltudatosság

–         értékszemlélet

–         jövőkép

–         hagyományőrzés

–         kíváncsiság

–         műveltség

–         önfejlesztés

3.2.7. A hetedik szuperérték: Az anyagi javak védelme

                   Komponensek:

–         becsületesség

–         megbízhatóság

–         pontosság

–         munkaszeretet

–         karitativitás

–         mértékletesség

–         helyes gazdálkodás

A szuperértékek és a lehetséges komponensek itt csupán tájékoztatásra, figyelemfelkeltésre szolgálnak. Felhasználásuk a fentebb idézett eredeti tanulmány ismeretét feltételezi. Akkor is csak orientációs szerepet tölthetnek be. Domináns bennük az erkölcsi, de univerzális értékeket fogalmaznak meg, egyrészt abban az értelemben, hogy mindenkire érvényesek, másrészt, hogy elemei a nevelés egyéb területeit is áthatják.

Az ebben az írásban kidolgozott nevelési cél és az idézett értékközpontú erkölcsi nevelés (Pálvölgyi) jó összhangban vannak. A neveléselmélet az erkölcsi nevelés fő feladataként a közösségi, a humanizmusra, a munkára, a fegyelemre, a hazafiságra nevelést jelölte meg. E mellett értelmi, testi, esztétikai, technikai és világnézeti nevelést szorgalmaz. (Ez a mondat csak emlékeztetni akar!)

 4. A személyiség fejlődésének az alábbi szakaszai különíthetők el:

4.1. Családi/óvodai fejlődési periódus, ahol a pozitív szokások, a magatartás, a viselkedés szabályainak elemei alakulnak ki a példa és a szoktatás, részben a meggyőzés eszközeivel is.

4.2. A 6-10 éveseknek a normák megértésével, jelentőségével is barátkozniuk kell. Pozitív és negatív viselkedési, magatartási jelenségeket is megítélnek.

4.3. A 10-14 évesek előtt az a feladat áll, hogy a szociális környezet társadalmi, világnézeti jelenségeit megértsék, bírálják, képesekké kell válniuk az egyezkedésre is.

4.4. A 14-18 éves korban végbemegy a személyiség kialakulása, egyes személyiségjegyek megerősödnek, a morális tapasztalatokat értékelik és azokat követik, vagy elvetik.

4.5. 18 éven túl alakul ki az érett személyiség, ám ez a köznevelés határain kívül esik már.

5. Atovábbiakban az oktatásirányítás egyéb esedékes, változtatást igénylő tennivalóit jelzem:

5.1. a pedagógusképzést ki kell emelni a bolognai rendszerű egyetemi képzésből, önállóvá kell tenni.

5.2. Elengedhetetlen a felvételi vizsga. Meg kell kísérelni az alapműveltség meglétének vizsgálatát és a pályaalkalmasság felderítését is.

5.3. Az 1-8. osztályok tanítóinak a képzésére 4 év elegendőnek látszik. Az alsó tagozatban használt módszereket ne váltsa fel azonnal a tanári magatartás. Egyrészt a 8. osztály befejezéséig ügyelni kell az alsó tagozatban szerzett készségek megerősítésére, fejlesztésére, másrészt a „szaktárgyak” anyaga vegye figyelembe, hogy a középiskola is tanítja ezeket. Tehát jól válogatott bevezető ismeretelemeket, alapismereteket kell tanítani.

5.4. A középiskolák részére 2 szakos tanárképzés szükséges. Ehhez 5 év kell.

5.5. Minkét képzésben jelentősen mélyebb, alaposabb neveléselméleti, iktatáselméleti és oktatáspszichológiai képzésre van szükség. Nélkülözhetetlen a metodikai és a meghosszabbított gyakorlati képzés.

5.6. A viselkedéskultúra kialakítása a középiskolában történhetne, ám mert ott sokszor elnagyolt és mert a pedagógus munkájában átlagon felüli jelentőségű, kiegészítésére az egyetemi képzés során is szükség van.

5.7. A közoktatásban a tantervi követelmények fokozatos, erőteljes növelését látom szükségesnek (káros ha nem értékelnek, ha nincs házi feladat, ha nem lehet osztályt ismételni, stb. Az iskola az életre készít fel, az élet igen kemény munkát vár el! A középszintű érettségi igényszintje az érettségi leminősítése. Inkább végbizonyítványt! Az emeltszint követelményei sem érik el az érett ember nívóját.

                   – a magasabb érettségi követelményeket meg kell alapozni az általános iskolában és a középiskola első osztályától.

 6. Az újjáépítésben káros lenne mindenfajta rohammunka. A jelen nívóra tekintettel alaposan előkészített, fokozatosan megvalósuló innováció indokolt.

 7. Az új minisztérium rendelkezzen saját és társadalmi elméleti bázissal (pedagógiatörténet, neveléselmélet, oktatáselmélet, oktatáspszichológia). A változtatásoknál szakemberek kontrollja szükséges.

      A miniszter elismert szakember legyen. Az oktatáspolitikát beosztott (államtitkár) képviselje, aki oktatás- és pedagógus képviseletet is ellát (költségvetés, a pedagógiai presztizse).

8. Meg kell oldani a szakfelügyelet újraszervezését (elengedhetetlen az irányító munkához, de mindenekelőtt szaktanácsadást és ellenőrzést végezzen).

9. Országos Rendtartás kidolgozás is esedékes. Úgy ahogy a NAT, ez is adaptálandó az iskolában (helyi igények, sajátosságok, tapasztalatok).

10. Gátat kell szabni a jogszabály dömpingnek és annak a gyakorlatnak, hogy az iskolákkal készíttetnek szabályzatokat.

11. az iskoláknak nyugalomra van szükségük! A pedagógus eredményes és hatékony munkát csak bizalmi légkörben képes végezni.

12. Amédiák bevonásával országos mozgalmat lenne jó indítani a szülői felelősség újraélesztésére, az iskolával való jó együttműködésre.

Az itt jelzett javaslatok, észrevételek hitem szerint, hozzájárulhatnak a megújjuló nevelőmunka jobb eredményeihez. Ahhoz, hogy minden megszülető magyar műveltségben több, akaratban erősebb, erkölcsben, lélekben tisztább, sorsban eredményesebb legyen elődeinél.

Jegyzet:

1. Imhol Vagyok, Múlt és Jövő Kiadó 2006. 286. o.
2. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere, III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 149. o.
3. Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyermekben. Konstruktivizmus és pedagógia
4.  Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 135. o.
5. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere IV. rész Mester és Tanítvány 24. szám 117. o.

Társadalmunk a változtatás lázában ég. Csak az Oktatási Államtitkárság közzétett három vitaanyagot: a közoktatásról, a felsőoktatásról és a pedagógus életpályamodellről. Van min gondolkoznunk! Szívesen tesszük, hiszen gyermekeinkről, iskoláinkról és hát rólunk van szó, meg a jövőről.

Minden bizonnyal sokan ragadunk tollat – számomra alapozóan fontosnak tűnik, hogy egyaránt értő módon beszéljünk. Ezért elengedhetetlen néhány pedagógiai, de egy-két politikai fogalom tisztázása. A fő feladatot természetesen s Vitaanyagok adják, azok tartalmi mondanivalója. – A változások szükségességének megértéséhez át kell tekintenünk a közelmúlt társadalmi átrendeződését.

1. A szükségesnek vélt alapfogalmak, ahogy azokat 90 éves agyam megőrizte.

1.1   A nevelés az a pedagógiai folyamat, amely az ember biológiai, társadalmi, szellemi adottságait fejleszti szakember irányításával, a nevelt aktív közreműködésével.

1.2   Az oktatás a nevelés leghatékonyabb eszköze (értelmi nevelés), ismereteket közvetít, azokat a tanuló igyekszik megérteni és konstruktív módon bedolgozni ismeretei rendszerébe.

1.3   A személyiség az ember biogén, szociogén és szellemi összetevőinek organikus egysége. Exogén és endogén erők együttes hatására alakul ki, változik, fejlődik, lehetővé teszi a megkülönböztethetőséget, a felismerhetőséget. Az ember egyedisége.

1.4   Az erkölcsi nevelés az a pedagógiai folyamat, amely plurális környezetben stabil és ésszerű értékeket képvisel úgy, hogy a jelentkező problémákat kritikusan és alkotó módon megoldani törekvő embereket nevel.

1.5   A fent körülírt fogalmak a politika értelmezését is megkívánják: „a társadalom és az állam vezetése, a hatalom megszerzésére, illetve megtartására irányuló közös vagy egyéni tevékenység.”

1.6   A pluralista állam kritériumai: a szabad választás; az érdekek, értékek sokfélesége, ütközése; a kormányra történő nyomás lehetősége; a társadalom igényeire érzékeny államhatalom.

1.7   A közösség társadalmi csoport, amely közös érdekek alapján összetartozási tudattal, időleges állandósággal működik együtt, többnyire közös eszméket is képvisel.

(Az 1, 5, 6, 7 alatt szereplő fogalmak szükséges kiegészítői, megalapozói a pedagógiai alapfogalmak megértésének és felhasználásának.)

2. A társadalom aktuális átrendeződése

Neveléspolitikánk értelmezéséhez elengedhetetlen a végbement társadalmi változások áttekintése.

2.1. A nemesség, élen a főnemességgel évszázadokon keresztül meghatározója volt a gazdaságnak és a politikának. Kultúrája hordozta saját fejlődésének és az európai műveltségnek a legértékesebb elemeit. A maga után hagyott építészeti alkotások (az alkotók érdemeit is hordozva) például a legértékesebb emlékeink. Műpártolásuk relikviái a múzeumok és a magángyűjtemények sokaságában ma is fellelhetők.

2.2. A kiegyezést követően a fokozatosan megerősödő polgárság az ipar fejlődése, a gazdaság gerjesztője, majd a kultúra mecénása. (Márai Sánsor írásai!)

2.3. A parasztság a falusi gazdaságot virágoztatta fel. Megőrizte és ápolta a népi-nemzeti hagyományainkat.

2.4. Munkásságunk számban gyarapodott, szakértelmét itthon és külhonban becsülték.

2.5. Értelmiségünk, az érettségizettek és a felsőfokon végzettek, intelligenciában és szaktudásban kiállták a világgal a versenyt.

2.6. A szovjet megszállás és a laikusok hatalmának következményei:

2.6.1. A nemességet, a polgárságot, az értelmiség nagy részét, a parasztság és az iparosok javát nemükben likvidálták.

2.6.2. A munkásságot felhígították, képzését elhanyagolták, erkölcsét megrontották, gondolkodásukat idegen eszmékkel telítették.

2.6.3. Az újgazdagok hozzáértése, lelkiismeretessége, kultúrája felszínes, hézagos, erkölcse, az ügyeskedéstől az eluralkodott korrupcióig, megmételyezett.

2.6.4. Az érettségi értéke, a többség esetében, szégyenletes. Az értelmiség nagy részének felkészültsége silány.

2.6.5. Az emberek nagyobbik részének munkamorálja, életnívója folyamatosan romlik.

2.6.6. Politikai életünk az elnyomás, a dilettantizmus, egyre inkább a globalizmus hálójában vergődött.

3. A kialakuló új rend

3.1. 2010 májusában a megalakult új kormány alapozó, átalakító munkába kezdett. Az elkerülhetetlenül szükséges jogszabály-módosítások, a törvénykezés „nagyüzemét” indították el. Az elszámoltatás kezdetét vette. – A lényegi változások még váratnak magukra. Az előzményeket ismerve ez nem is lehet másként. Csak átgondolt, szorgos munka hozhatja meg a kívánt változást, sok törődés és számos év árán. Nem lehetünk türelmetlenek!

Európa ügyeiben irányítóként részt venni nagyon megtisztelő, ám energia- és időigényes feladat. Tudjuk, ez nem járhat együtt saját soros ügyeink késleltetésével.

3.2. A napjainkban kialakuló új rend alapjaiban már demokratikus. Ám az igazi demokrácia felé mégis csak útban vagyunk. A még le nem zárt küzdelmek elvezethetnek a megújuláshoz. Ellenfeleink a megvalósítást ma és még sokáig akadályozzák. A globalizmus haszonélvezőivel suttyomban kötött megegyezésüket felhasználva ma is szítanak.

4. Az új neveléspolitika közvetlen előzményei

4.1. Pluralista társadalmunk készül az új neveléspolitika érvényre juttatására. Előkészítése 2009-ben, Ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére című, nagyon átgondolt és szakmailag megalapozott munkával vette kezdetét. Azóta elkészült az Új Közoktatási Törvény és A pedagóguspálya-életmodell vitaanyaga, érdemes eszmecserére várva. Kész a felsőoktatásra vonatkozó törvénytervezet is. Ezek a dokumentumok az új neveléspolitikát képviselik. Alább a formálódó dokumentumok fő vonásaira kívánok rámutatni.

4.1. A klebensbergi neveléspolitika a neveléselmélet, a didaktika és a neveléstörténet elvárásaira épült. Ezeknek az elméleteknek az eredményeit használta fel, amikor a nevelés és a tanítás hogyanjáról gondolkodott, és körülírta a nevelés-oktatás tartalmát az 1920-as évek társadalmi igényei szerint.

4.2. 1945 után továbbra is ezeknek a diszciplínáknak engedtek teret. Először az államosítással és a nyolcosztályos általános iskolák meghonosodásával történt némi változás. A didaktika az értelmi, a testi, az esztétikai nevelés elvárásai érvényben maradtak. A politechnikai nevelés a gyakorlati foglalkozások utóda lett. A világnézeti nevelés a nietzschei elvek és a marxizmus hatására materialista elvek szerint formálódott, éles vallásellenes felhanggal. Az erkölcsi nevelés iránti elvárások simultak a fentiekhez. Ám sok helyen egyáltalán nem gyökeresedtek meg. A szocialista nevelésügy, a 70-es évek táján, a Politikai Főiskolán megkísérelte a szocialista erkölcsi nevelés elméletének kidolgozását, ám alig jutott tovább annál, hogy a neveléselméletben megfogalmazott erkölcsi elvek elé odabiggyesztette a szocialista jelzőt („szocialista hazafiságra nevelés”). Az oktatás eredményei, részben materialista hatásokra, részben az oktatáspolitika ellentmondásai miatt fokozatosan, még a felsőoktatásban is, részben a kontraszelekció, részben az oktatói kar felhígulása miatt estek. A levelező oktatás lehetőségei miatt nem volt képes színvonalas képzésre.

4.3. 2004-től a neveléspolitikában is eluralkodott a pártirányítás. A pedagógiai elvárásokat kezdték kiszorítani. Ez alig néhány év alatt a nevelő-oktató munka „vészhelyzetéhez” vezetett. Nálunk ez az az időszak, ami Franciaországban a XIX. Század végén következett be. Ahogy Renan akkor megfogalmazta: „Ma az oktatás-nevelés kérdése a nemzet élet-halál kérdése.” – Az iskolának „tudásgyár”, „szolgáltató intézmény” funkciót szántak. Egyik nyáron Lillafüreden három napos konferenciát szerveztek „Adaptáljuk az ipari üzemek módszereit az iskolában” címmel. A tanulói jogok túlhangsúlyozásával megbontották a tanulmányi és az iskolai fegyelmet, eluralkodott az erőszak is.

4.4. A továbbiakban az új neveléspolitika alapján születőben lévő törvényről lesz szó. Megjegyzem, hogy a plurális társadalomban egymás mellett élnek konzervatív, kereszténydemokrata és más, az előbbieket vitató, tagadó nézetek. Az új oktatáspolitika nem zárja ki, hogy eltérő értékek érvényesüljenek egymást ki nem záró érvénnyel. A liberalizmus értékrendje például nemcsak eltér, de ütközik is a konzervatív elvárásokkal. Ennek ellenére elképzelhető egyes értékek egymás mellett élése, sőt liberális alapállású magániskola szervezése is.

4.5. A jobb megértés érdekében megkísérlem a különbségeket fellebbenteni. 1994-től szociálliberális nézetek kaptak hangot, 1998 és 2002 között ismét túlsúlyba jutottak a pedagógiai törvényszerűségek, majd 2002-től uralomra jutott a neoliberális eszmerendszer.

A liberalizmus oktatáspolitikája a párt (esetenként a pártelit) szempontjait képviseli. A konzervatív, a kereszténydemokrata oktatáspolitika összemberi értékeket és a pedagógiai törvényszerűségeket preferálja. Ott a profittermelés szempontjai, itt a személyiség, a közösségek érdekei dominálnak. Ott az iskolai munka az oktatásban merül ki, itt a személyiség és közösségek fejlődését szolgálja. Ott az egyén különállása a fontos, itt a harmonikus együttélésre nevelnek. Ott a digitális tábla elsősorban profitot biztosított, itt a nevelő-oktató munka hathatós eszköze.

5. Az új neveléspolitika alapján életbe lépő törvény új vonásai

–    Nem szolgáltatás, közszolgálat.

–    Szereplőinek a hatáskörét a kötelességek és a jogok egyensúlyában írja le.

–        A szakmai döntéseket szakemberre bízza.

–        Az intézmények önállóak maradnak, de az állami szerepvállalás megnő.

–        Bevezeti az ingyenes tankönyvellátást.

–        Tartalmi szabályozást ír elő.

–        Az érettségi követelményeit fokozza.

–        Szakmai ellenőrzést honosít meg.

–        A finanszírozást új alapokra helyezi.

–        Megteremti a differenciált és átjárható iskolarendszert.

–        A tehetséggondozást és a felzárkóztatást új alapokra helyezi.

–        A középiskolák feladatává teszi, hogy a tanulók körülbelül fele alkalmassá váljon felsőfokú tanulmányokra.

–        Megkívánja, hogy a tudás húzóerővé váljon.

6. Javaslatok

6.1. A törvény a Köznevelési Törvény címet kapja.

–    A vonatkozó életkor (3-18 év) dominánsan nevelőtevékenységet igényel.

–        Az oktatás nevelési eszköz, a leghatékonyabb.

–        Az érett személyiség a 18. életév táján/után alakul ki. Az önnevelés ebben az időszakban válik folyamatosan meghatározóvá.

–        A miniszter/államtitkár „nevelési-oktatási” jelzőt használhatna.

–        (Az információ és az oktató a felsőoktatásban is képvisel nevelő momentumokat, ám, mert ebben a korban már az önfejlesztésen van hangsúly, ott az oktatás szó használata az indokolt.)

6.2. A Köznevelési Törvény célját a köznevelés szabályozásaként értelmezem.

6.3. A köznevelés (-i rendszer) célját az alábbi részletességgel és módosítással javaslom leírni: „Az ember biológiai szükségleteinek, társadalmi lényegének, szellemi igényeinek figyelembevételével felkészíteni a gyermeket az életben való elindulásra, a szakma megválasztására. Cél a test fejlesztése, erősítése, edzettségének, munkabírásának fokozása, a higiénia szükségességének felismertetése, a társadalmi életben való aktív részvétel megalapozása, ismereteinek, képességeinek (tanulni tudás), készségeinek, jártasságainak, attitűdjeinek, erkölcsi értékrendjének, akaratának, érzelemvilágának erősítése, gazdagítása, az alakuló személyiség társadalmi beilleszkedésének segítése, irányítása; hazafiasságra, a nemzet, az ország építésére, védelmére való készség kialakítása.”

(A vitaanyagban meglévő alábbi résszel folytatva: „célja továbbá… aktívan részt vesz”–ig.)

6.4. A leírt cél a köznevelés egészében érvényes, megvalósításán munkálkodni kell, ám ez nem zárja ki, hogy az Alapelvekben foglaltak szerint „a szülőknek jogukban áll világnézetük szerint iskolát választani gyermekeiknek.”

7. Atársadalom plurális szerkezetű marad. Felszámolása nem is lehetséges, de nem is kívánatos, hiszen minden konkrét személyiség mindig különbségeket mutat. Ez természetesen inspirálja az együttgondolkodást, az együttes tevékenységeket. Az önkéntesen szerveződött, de a kényszerközösségek is együttműködve jelentősen többre képesek, mint a magányos emberek sokasága. Közösségben az összeadott erőfeszítés, de a személyiség különbségeiből fakadó egymást támogató tevékenység is megsokszorozza az eredményeket.

Újraolvasva írásomat, sajnálom, hogy ridegre sikerült. Baj, mert iskolarendszerünket talán az óvoda és alsó tagozat kivételével, hideg, sokszor rideg, indokolatlanul túlzott racionális légkör jellemzi, az ember csak megfelelő érzelmi töltöttséggel képes jól dolgozni a nehézségeket elviselni a korunk által megkövetelt kihívásoknak megfelelni. A művészeti nevelésnek mindenkit el kell érnie, nehogy féloldalasan, a szépet, a kellemeset nem ismerve töltsük napjainkat, töltsük el életünket. Meg hát a művészetek kikapcsolnak, regenerálják telített idegrendszerünket.

Mit Respeckt gesagt: „Tanügyi Bácsik! Engedjétek énekelni a gyermekeket.” (Kodály Zoltán)

Megjelent:

Mester és Tanítvány 27.

2010. augusztus 132.o.

Elolvastam a Szárny és Teher (ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére) c. fajsúlyos összegezést.

Egy alapos átszervezést az oktatásügyben minden érdekelt elengedhetetlennek tart. Engem az esedékes tennivalók közül elsősorban a nevelés, azon belül az erkölcsi nevelés megújítása foglalkoztat. Az ehhez a témakörhöz illeszkedő gondolataimat vetem itt papírra, mert a fejlesztő munka lényege a nevelés, és mert a mai hazai válságjelenségek közül az erkölcsi züllést tartom, egyrészt mindenre kiterjedőnek, másrészt a legveszélyesebbnek. „… ha az erkölcs megdől, Róma rabigába görbed”, figyelmeztet a múlt. – Az iskola ma még őriz fontos nevelési-oktatási értékeket, ám ránehezedik egy sor téveszme (tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át a termelés módszereit), a rohampszichózis, a globalizmust szolgálni akarása, a nevelő-oktató munka és a pedagógus lebecsülése, stb. (Itt jegyzem meg és húzom alá, hogy az oktatást eszköznek tartom. Igaz, a nevelés legfőbb eszközének!)

Átfogó, mindenre kiterjedő összegezést a már idézett Szárny és Teher c. munkában találtam. Én csak résztennivalókkal foglalkozom, olyanokkal, amelyek elhanyagolása, vagy átértelmezése káoszhoz vezetett a múltban, s amelyek az iskolák érdemleges, hatékony munkáját csaknem ellehetetlenítették.

Előzetesen egy hézagos történelmi vázlat az iskola, a nevelés múltjáról:

Az ifjú nemzedék nevelése a régmúltban a szülő és a közvetlen közösségek feladatai közé tartozott. A korábbi nemzedékek felhalmozott tapasztalatainak a summáját átadták az utódoknak. Ez azzal is járt, hogy, mert a fiatalság könnyebben, eredményesebben akarta elvégezni tennivalóit, nemcsak átvette a régit, de saját tapasztalata, gondolkodása eredményeivel bővítette, gazdagította is azt. Javult a munka eredményessége, szaporodott, de korrigálódott is az ismeretanyag. Lassan megszületett, külön vált az ismeretközlő személye, megjelent az iskola szükségessége. A sumerok 3000 évvel ezelőtt leírták, hogyan kell földet művelni, szántani, vetni. A leírtakat az olvasni tudók felolvasták, elmondták a földművelőknek. – Hazánkban az első iskolát a Szent Márton hegyen kolostorukban a Bencések alapították 996-ban, előbb, mint Szent István koronát kapott. Innen számítva a 2009/10-es tanév az ezertizennegyedik. – Mekkora távlat. Mekkora utat járt be a tanügy kies hazákban! Az egyházi iskolák elemi, vallásos ismereteket nyújtó intézményeitől az első (pécsi, budai, nagyszebeni) egyetemig, a ma megújulásra váró, felmérhetetlen értékeket megőrző iskolák sokaságáig. Virágzó évtizedek. Tatár-, törökdúlás, Trianon hatása, hogy csak végleteket jelezzek. Jellemző, ami a haza megcsonkítását követte, Klebelsberg nevével fémjelezve. Visszafejlődés a szovjet megszállás idején, zuhanás az iskolák államosítása következtében. Ismét éledés 1989-től, az egyházi iskolák újjászervezésével, párhuzamosan „a sokoldalúan fejlett ember” víziójával, majd a szociálliberális ámokfutás veszélyeivel szemben. – Ma ismét reális remény, hogy az új oktatásirányítás talán már a 2010-11-es tanévben megkezdi, és fokozatosan véghezviszi a feltétlenül szükséges tartalmi változásokat, hogy az iskolák magukhoz térhessenek, tehessék a dolgukat: nevelhessenek, taníthassanak.

Az új oktatásirányításnak – tudjuk – nem lesz könnyű dolga. Az előkészületek nagyon is sok segitséget jelentenek, ám mérhetetlenül sok még a feladat.

1. Alapkérdéssel kezdem.

A tudatos pedagógiai tevékenység mindig is feltételezte a célra irányultságot. A cél megfogalmazása a mai plurális viszonyok között csaknem lehetetlen, ha mint eddig, valamely társadalmi osztály vagy ideológia elvárásait akarjuk érvényesíteni. (A többi társadalmi csoportnak ez derogálna!) Az is kivihetetlen, hogy minden réteg, ideológia érdekeit külön megfogalmazva, rétegiskolákat szervezzünk. Miután a mai plurális társadalom felszámolását semmi sem indokolja, sőt megmaradását szinte mindenki evidensnek tartja, a pedagógia egyik feladata megtalálni azt a közöst, ami minden csoport, a teljes népesség valós érdekeit kifejezi, és ami egyidejűleg a gazdasági és az általános kulturális fejlődésének is bázisa. Van ilyen közös alap, mi magunk, azaz az ember. Köztudott, hogy minden ember egyidejűleg biológiai, szociális és szellemi lény. Persze az egyes ember személyiség is: az ember általános jellegének egyedi, sajátos konkrétsága. (Ember, egyidejűleg személyiség.) Az embernek, mint biológiai lénynek egészségre, edzettségre, munkabírásra, szórakozásra, stb. van szüksége. Szociális lényként sokféle társadalmi viszonynak az „eleme”, bizonyos társadalmi szerepeket tölt be („játszik el”), szellemi tevékenységet folytat: gondolkodik, akar, erkölcsiséggel, jellemmel rendelkezik. –   E két jelleg egysége adja a nevelési cél megfogalmazásának az alapját. Eszerint a cél, az általános emberi (biológiai, szociális, szellemi) fejlesztése, a személyiség (az egyediség) fejlesztésével párhuzamosan. Ez a munka a szülő, a pedagógus, a társadalmi és a természeti környezet, valamint az egyén együttes, egymást kiegészítő tevékenysége. Az ember exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként fejlődik, lesz más, fejlődik, nevelődik. – Lesz többet érő!

Azt gondolom, hogy a nevelési célnak is megvan a maga történetisége. Szerintem abban az értelemben, ahogy erről Heller Ágnes beszél a genezis könyvének elemzése során, indokolva, miért szereti olvasni a Bibliát: „… az ezeken a szövegeken való gondolkodás kivezet – az éppen most – imádatába beleszédült korunkból, mivel minden, amiről itt szó van, túlmutat az időbeliségen. A nagyon ősi nagyon jelenvaló, a nagyon jelenvaló nagyon ősi.”¹ A múlt, a jelen és a jövő egymásra épülnek, az utóbbi nem megtagadja az előbbit, hanem ráépül. Ha a folyamat pozitív, meghaladja azt. Végül is egységet alkotnak. Azt gondolom ez a felismerés is alátámasztja a nevelés általános céljairól mondottakat.

Az általános cél felismerése lehetővé tesz bizonyos konkretizálást is. A közoktatás célját a következőkben fogalmazom meg: a korosztály fejlettségét figyelembe véve fejleszti, edzi a gyermek testét, megismerteti a fontos egészségügyi és higiéniai elvárásokat, sarkall ezek betartására, a közösségekhez (család, osztály, iskola, lakóhely, nemzet) való tartozást tudatosítja, alakítja, képviseli „az egymásért is vagyunk” gondolatot és gyakorlatot. Megtaníttatja a korszerű általános műveltség elemeit, alapvető összefüggéseit, alakítja a pozitív erkölcsiséget, a szilárd jellemet és akaratot. Segíti az egyénnek megfelelő szakma megválasztását, megalapozza a szakmában, illetve a felsőoktatásban való helytállást.

2. A célok megvalósítását csak a fejlesztőtényezők, az exogén és endogén erők együttműködése esetén, és csak akkor várhatjuk, ha nevelőtevékenységünk átgondolt, aktuális és pozitív entitásokra támaszkodik. Az általános értékrendszer fundamentumát már Mózes II. könyvében megtalálhatjuk. A tízparancsolat 3 első igéje a vallásos ember értékei, ám a többi általános emberi, társadalmi értékeket ír le. Ezeket én fundamentális értékeknek tartom. (Pálvölgyi szerint a fundamentális értékek: védd az ember életét és méltóságát, védd az ember környezetét és közösségeit, védd az ember alkotásait és javait.)² – Az emberiség történetének utóbbi két és fél évezrede bizonyság, hogy majdnem mindenütt elfogadják, kívánatosnak tartják ezeket. Viszont az is tény, hogy nagy rendszerességgel sérülnek. Mégis ható erők, figyelmeztető, óvó jelzőtáblák.

3. Napjaink szakírói – minden bizonnyal, mert társadalmunk  válság jelenségei közül a morális válság látszik a legsúlyosabbnak, – egy aktuális etika  kidolgozását tekintik sürgősnek.

3.1. Abból indulnak ki, hogy bár a XX. század elején még Jean Piaget nyomán, a fejlesztő feladatok közül a mentális rendszer látszott dominánsnak, mégsem ez a meghatározó. A kutatások arra utalnak, hogy az információ mennyisége és ezek feldolgozása meghatározóbb szerepet tölt be a nevelésben, nevelődésben, így az erkölcsi nevelésben is. Ez a körülmény arra ösztönözte a szakírókat, hogy az új koncepciót a konsturktivista pedagógiára /az uj ismeret a már meglévő tudásanyagra támaszkodva jön létre / építsék.³ Pálvölgyi Ferenc ezen az alapon dolgozta ki Az erkölcsi nevelés univerzális értékközpontú modelljét.  

3.2. Kívánatos lenne az említett modell alapos megismerése, de, mert  az eredeti mű megtalálható, most csak a modell érték rendszerét ajánlom az új oktatásirányítás figyelmébe az iskolákban történő terjesztés és felhasználás céljából.

Tehát, a részletekről a fent idézett tanulmány IV. fejezete⁵ ad teljes képet. Itt a modellben kidolgozott értékrend vázlatát idézem:

3.2.1. Az első pedagógiai szuperérték: Az emberi élet védelme

Komponensei /lehetséges összetevői/:

• életvédelem
• bátorság
• empátia
• jóakarat
• kötelességtudat
• önfeláldozás
• segítőkészség, stb.

3.2.2. A második szuperérték: Az emberi személy értékének és méltóságának védelme

Komponensek:

• bizalom
• elfogadás
• értéktudat
• határozottság
• önfegyelem
• tisztelet
• tolerancia, stb.

3.2.3. A harmadik szuperérték: A család és a társadalom védelme

Komponensek:

• felelősségérzet
• figyelmesség
• kötelezettségvállalás
• közösségi szellem
• megbocsátás
• nemzettudat
• szeretet, stb.

3.2.4. A negyedik szuperérték: Az igazság és a kölcsönös szabadság védelme

Komponensek:

• döntési képesség
• emlékezőképesség
• etikai érzék
• igazságosság
• kongruencia
• méltányosság
• önérvényesítés, stb.

3.2.5. Az ötödik szuperérték: A testi és lelki egészség védelme

Kompetenciák:

• aktivitás
• alkotóerő
• gyakorlati érzék
• harmónia
• nyitott gondolkodás
• kreativitás
• önkifejezés, stb.

3.2.6 A hatodik szuperérték: A szellemi értékek védelme

Komponensek:

• céltudatosság
• értékszemlélet
• jövőkép
• hagyományőrzés
• kíváncsiság
• műveltség
• önfejlesztés, stb.

3.2.7. A hetedik szuperérték: Az anyagi javak védelme

Komponensek:

• becsületesség
• megbízhatóság
• pontosság
• munkaszeretet
• karitativitás
• mértékletesség
• helyes gazdálkodás, stb.

A szuperértékek és a komponensek itt csupán tájékoztatásra, figyelemfelkeltésre szolgálnak. Felhasználásuk a fentebb idézett eredeti tanulmány ismeretét feltételezi. Azzal is csak orientációs szerepet tölthetnek be. Domináns bennük az erkölcsi, de univerzális értékeket is megfogalmazna, egyrészt abban az értelemben, hogy mindenkire érvényesek, másrészt, hogy elemei a nevelés egyéb területeit is áthatják.

Az ebben az írásban kidolgozott nevelési cél és az idézett értékközpontú erkölcsi nevelés (Pálvölgyi) jó összhangban vannak. A neveléselmélet az erkölcsi nevelés fő feladataként a közösségi, a humanizmusra, a munkára, a fegyelemre, a hazafiságra nevelést jelölte meg. E mellett értelmi, testi, esztétikai, technikai és világnézeti nevelést szorgalmaz. (Ez a mondat csak emlékeztetni akar!)

4. A személyiség fejlődésének az alábbi szakaszai különíthetők el az erkölcsi nevelés szempontjából:

4.1. Családi/óvodai fejlődési periódus, ahol a pozitív szokások, a magatartás, a viselkedés szabályainak elemei alakulnak ki a példa és a szoktatás, részben a meggyőzés eszközeivel is.

4.2. A 6-10 éveseknek a normák megértésével, jelentőségével is barátkozniuk kell. Sokféle ismerettel gazdagodnak. Pozitív és negatív viselkedési, magatartási jelenségeket is megítélnek már.

4.3. A 10-14 évesek előtt az a feladat áll, hogy a szociális környezet társadalmi, világnézeti jelenségeit megértsék, bírálják, sőt képesekké kell válniuk az egyezkedésre /párbeszédre/ is.

4.4. A 14-18 éves korban végbemegy a személyiség kialakulása, egyes személyiségjegyek megerősödnek, a morális tapasztalatokat értékelik, és azokat követik vagy bírálják. /A felnőtté válás időszaka./

4.5. A 18. éven túl alakul ki az érett személyiség, ám ez a korszak a köznevelés határain kívül esik már.

5. A továbbiakban az oktatásirányítás egyéb esedékes, változtatást igénylő tennivalóit jelzem:

5.1. Az oktatásirányítás munkájának fontos területe a NAT kidolgozása. Végre olyan NAT-ra van szükség, amely ténylegesen nemzeti, de európai műveltségi tartalmakkal is rendelkezik. Olyanra, ami alapértékeket, tudnivalókat, normákat tartalmaz. Előhívja a 18. életévig megszerzendő tudnivalókat, az ajánlott emberi értékeket. Ezek ismeretét meg követeli. Behatárolja a korosztályok ismeret- és kompetencia anyagát. Meghatározza a feljebblépés elvárásait.

5.2. A pedagógusképzést ki kell emelni a bolognai rendszerű egyetemi képzésből. Önállóvá kell tenni!

5.3. A felsőoktatásba történő belépéshez engedhetetlenül szükséges a felvételi vizsga. Ott meg kell kísérelni az alapműveltség meglétének vizsgálatát, és a pályaalkalmasság felderítését is.

5.4. Az 1-8. osztályok tanítóinak a képzésére 4 év elegendőnek látszik. Az alsó tagozatban használt módszereket ne váltsa fel azonnal a tanári magatartás. Egyrészt a 8. osztály befejezéséig ügyelni kell az alsó tagozatban szerzett készségek megerősítésére, fejlesztésére, másrészt a „szaktárgyak” anyaga vegye figyelembe, hogy a középiskola is tanítja ezeket. Tehát jól válogatott bevezető ismeretelemeket,  alapismereteket kell tanítani.

5.5. A középiskolák részére 2 szakos tanárképzés szükséges. Ehhez 5 év kell.

5.6. Mindkét képzésben jelentősen mélyebb, alaposabb neveléselméleti, oktatáselméleti és oktatáspszichológiai képzésre van szükség. Nélkülözhetetlen a metodikai és a meghosszabbított gyakorlati képzés.

5.7. A viselkedéskultúra kialakítása a középiskolában történhetne, ám mert ott sokszor elnagyolt, és mert a pedagógus munkájában átlagon felüli jelentőségű, kiegészítésére az egyetemi képzés során is szükség van.

5.8. A közoktatásban a tantervi követelmények fokozatos, erőteljes növelését látom szükségesnek (káros, ha nem értékelnek, ha nincs házi feladat, ha nem lehet osztályt ismételni, stb.). Az iskola az életre készít fel, az élet igen kemény munkát vár el! A középszintű érettségi igényszintje az érettségi leminősítése. Inkább végbizonyítványt! Az emelt szint követelményei sem érik el az érett ember nívóját.  (A magasabb érettségi követelményeket meg kell alapozni az általános iskolában és a középiskola első osztályától.)

6. Az iskolarendszer újjáépítésben káros lenne mindenfajta rohammunka. A jelen nívóra tekintettel alaposan előkészített, fokozatosan megvalósuló innováció indokolt.

7. Az új minisztérium rendelkezzen belső és külső elméleti bázissal (pedagógiatörténet, neveléselmélet, oktatáselmélet, oktatáspszichológia). A változtatásoknál szakemberek kontrollja szükséges.

A miniszter elismert szakember legyen. Az oktatáspolitikát beosztott (államtitkár) képviselje, aki pedagógus képviseletet is ellát (költségvetés, a pedagógiai presztizse).

8. Meg kell oldani a szakfelügyelet újraszervezését (elengedhetetlen az irányító munkához, de mindenekelőtt szaktanácsadást és ellenőrzést végezzen).
9. Országos Rendtartás kidolgozása is esedékes. Úgy, ahogy a NAT, ez is adaptálandó az iskolában (helyi igények, sajátosságok, tapasztalatok).
10. Gátat kell szabni a jogszabálydömpingnek és annak a gyakorlatnak, hogy az iskolákkal készíttetnek szabályzatokat.
11. Az iskoláknak nyugalomra van szükségük! A pedagógus eredményes és hatékony munkát csak bizalmi légkörben képes végezni.
12. A médiák bevonásával országos mozgalmat lenne jó indítani a szülői felelősség újraélesztésére, az iskolával való jó együttműködés szorgalmazása érdekében!

Az erkölcsi nevelés megújulása hitem szerint hozzájárul a nevelőmunka jobb eredményeihez. Ahhoz, hogy minden megszülető magyar, műveltségben több, akaratban erősebb, erkölcsben, lélekben tisztább, sorsban eredményesebb legyen elődeinél.

Jegyzet:

1. Imhol Vagyok, Múlt és Jövő Kiadó 2006. 286. o.
2. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere, III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 149. o.
3. Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyermekben. Konstruktivizmus és pedagógia
4. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere III. rész Mester és Tanítvány 23. szám 135. o.
5. Pálvölgyi Ferenc: Az értékközpontú nevelés konstruktivista rendszere IV. rész Mester és Tanítvány 24. szám 117. o.

Zilált társadalmunk egyik engem különösen foglalkoztató eseménysora az a rohammunka, amit az oktatásügyben végeznek Magyar Bálint színrelépése óta. Mándi Iván Fabulya feleségei című remekének egy mondata jutott eszembe: „Döng a dob a dzsungelben, átírni, átírni!” Mindent ami érték át kell írni a dzsungel egyik urának akarata szerint. Hogy ennek az akaratnak a hátterében mi munkál (anyagi érdekeltség, a halhatatlanság vágya, kificamított liberális eszmék) csak sejtem, de azt tudom, hogy amit tesznek az sem a gyermekek érdekeit sem a társadalom jövőét nem szolgálja; emberi és társadalomellenes. Ez a metódus nem az emberben rejlő lehetőségeknek a kibontakozását célozza meg, hanem páriákat kíván szolgáltatni a tőke nagyobb és kisebb urai számára. Mindezt arcátlanul, az uralt társdalom anyagi bázisát felhasználva a hatalom eszközeivel kívánja tenni. Azt felejti el csupán, hogy bár mai is felül a gálya ám alul elsöprő erejű a népek árja. A gátszakadás pedig bármikor bekövetkezhet. Anélkül, hogy ezt bárki is óhajtaná a figyelmeztetés nagyon időszerű.

A) Amikor 1940-ben a tanítói oklevelemet átvettem ezzel egyidejűleg elkötelezettje lettem a  nevelésügynek. Hosszú több szintes pedagógus munkán és tanulmányaim során most 69 év múltán egyre élesebben jelentkezik az a kérdés, hogy az ország lakosságának döntő többségét és a népgazdaságot is gyökereiben érintő ágazat mutatói miért romlanak évről-évre. S ez akkor amikor a tudásalapú társadalom igénye egyre követelőbb.

A felelősség ebben az esetben is széleskörű. Tekintsük át az érintettek körét:

B) A gyermek rengeteg rendezetlen ismerettel kerül iskolába. A tanítónak kell a buksi fejekben rendet teremteni, az ismerethalmaznak a rendezését elvégezni. Neki kell a nélkülözhetetlen alapismereteket, készségeket, kompetenciákat kialakítania. Közben figyel a nebuló személyiségjegyeire, egyediségére. Korunk felkészült pedagógusa szülészként is fungál, felszínre segíti az adottságokat. – Ez együtt majdhogynem megoldhatatlan teher a harminc fő körüli osztályokban (az individuális nevelés persze mindig csak kevesek lehetősége volt, ma csaknem kizárt).

C)  A szülő ha van munkája, annak időigényessége és terhei miatt, meg mert a másodállás nélkülözhetetlen az elfogadható életminőséghez magára kénytelen hagyni csemetéjét. Ha meg munkanélküli meg mert esetenként felelőtlen is nem teljesíti szülői kötelmeit. A gyermeknek marad a TV, az utca, a szintén elárvult haver.

D)  A tanár mellékmunkákért lohol, fáradtan, enerváltan megy órára a nagy létszámú osztályba, ahol sok elhanyagolt hiányosan nevelt „csak meggörbüljön a karó” felfogású srácot talál. Az elvárások alig teljesülnek: nem alakulnak ki az elengedhetetlen alapismeretek, alapkészségek, kompetenciák. A hiátusok továbbgyűrűzve akadályai az érettségire történő érdemleges felkészülésnek (adott a középszintű érettségizettek nagy száma), de akadályai a felsőoktatás jobb eredményeinek is. A minisztérium pedig még rásegít a tanulói jogokat hangoztatva, akarva akaratlan inspirálója a tanulói, szülői felelőtlenségnek, sőt az atrocitásoknak is.

E) Kétségtelen, hogy az oktatásirányítás felelősége a legnagyobb – mit tesz a minisztérium – négyévenként más-más értékrend szerint irányít, megfeledkezik a nevelésről holott minden iskolának leghatékonyabb eszköze és legfőbb feladata a ez lenne.

1. A minisztérium látja el a tanügyigazgatást. Rengeteg a jogszabály, a jogszabály módosítás és ez mind az iskolákra zúdul. Az elmúlt esztendőkben a középiskolák minisztériumi utasításra (nem útmutatásra) 27 szabályzatot készítettek. Ezzel az iskolák belső rendjét áttekinthetetlenné tették volna. Ám mert a fióknak készültek, csak az igazgatók és közvetlen munkatársaik tennivalóit szaporították. – Szóba kerül az iskolák önállósága ezzel szemben – szervezeti vonatkozásban – a centralizálás lett a divat.
2. A szervező munka is minisztériumi tennivaló. A szervezés dömpingjét élik meg az iskolák. Általában végig nem gondolt rohammunkával, megfelelő előkészítés és hatástanulmány nélkül, ötletszerűen máskor az idegenben is csupán kísérletként alkalmazott elképzeléseket adaptálva kerülnek sorra. A pedagógiatörténet, a pedagógiai tapasztalatok, törvényszerűségek rendre kimaradnak a látókörből. Így vált elképzeléseikben az iskola tudásgyárrá, szolgáltató intézménnyé. Ez a gondolkodás vezetett oda, hogy országos konferenciát szerveztek az ipari módszerek oktatásban lehetséges felhasználásának megtárgyalására. A felsőoktatásban a bolognai rendszer a honi felsőoktatás-történet és az aktuális állapotok mérlegelése nélkül nyert polgárjogot. Ám a három év egyetemet végzettek sorsa, lehetőségei, tehát jövője mindmáig tisztázatlan elhelyezkedési lehetőségeik, munkakörük kérdéses.

Mind a tanügyigazgatásban, mind a szervező munkában káros, tehát megengedhetetlen a rohammunka, aminek tanúi voltunk. Magyar Bálint szerepe legyen figyelmeztetés. Az oktatásirányításnak rá kell végre döbbennie, hogy mindenféle változtatásnak a jelenből kell kiindulnia. A jelen viszont a múltra épül. A múlt és a jelen adhat elégséges alapot a jövő felvázolásához, előkészítéséhez. A tervezőmunka, a jövő még annyira kis léptékű módosítása is ennek az összefüggésnek a figyelembevételét igényli. Még inkább igaz ez „az egész” átszervezése esetén. Nincs helye semmiféle rohampszihózisnak az irányítás a szervezés időigénye, nyugodt meggondolást, ésszerű tervezést, és fokozatos megvalósítást kíván. Tartalmában iskola- és pedagógiatörténeti szemléletnek kell érvényesülnie, össztársadalmi célokat, érdekeket szolgálva (ki kell rekeszteni a csoport vagy pártszempontokat, érdekeket).

Tudom, hogy súlyos, de azt is, hogy megalapozott észrevételek a fentiek. A tény az, hogy a minisztérium manapság téves utakon jár. Ám mégsem ez a legnagyobb bűne.

1. A legtöbb, legsúlyosabb rombolást a tartalmi irányításban követték el. – Kérdés elfogadják-e, hogy a nevelési terv, a tanterv és az iskolák rendje játssza a központi szerepet az oktatásirányításban. A már elemzett feladatoknak is ezt kell szolgálnia. Sajnos ez a szemlélet ma hiányzik – fentebb utaltam a nevelés és az oktatás viszonyára, megismétlem: az oktatás eszköz, a nevelésnek is a legfőbb eszköze, mert igen hatékony (az oktatás természetesen ismeret nyújtás) a Nemzeti Alaptanterv fogyatékossága éppen itt érzékelhető. Nincs megjelölve benne, hogy milyen embert, milyen személyiséget kíván szolgálni és végképp nem nemzeti. Pedig napnál világosabb, hogy korunk művelt erkölcsös embert igényel, aki a termelést irányítja (különböző szinteken és ellátja). Az olyan eszmék, hogy az iskola tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át az ipari módszereket nem csak a legnemesebb emberi lényeget negligálja, de embertelen célokat is preferál. Az ember általában, a személyiség konkrétan a legtökéletesebb, a legnemesebb teremtmény. Érte, érdekében kell szervezni, irányítani a nevelőmunkát. Az iskolának az embert, a személyiséget kell szolgálnia. Ha ez a szolgálat eredményes lesznek mindig korszerűbb üzemek, lesz elegendő termék a mezőgazdaságba, iparban, tudományban, környezetünk egészségessé válik újra. Nyugalom lesz, lesznek prosperáló közösségek: család, nemzet, európai közösség.
2. A nevelő- oktatómunka tartalmának summája a tanterv. A jelenlegi alapjában elhibázott laza is meg hiányos is. Nem jelöl meg sem nevelési, sem oktatási feladatokat. Olyan tantervre van szükség, amely megjelöli a célt: kiteljesíteni az embert, megcélozni az értékes személyiséget, személyiségjegyeket körvonalaz, rámutat milyenekké lenne jó válni. Megjelöli az egyes korosztályok számára az elvárásokat a feljebblépés feltételeit. Figyelemmel van korunk konkrét igényeire, tartalmazza a hazai és a világműveltség aktuális elemeit. Ki kell fejeznie azt is, hogy az iskola csupán felkészít. A fiatal a hivatását, a munkáját megismerni, főként szolgálni az életben tartja meg. Olyan felkészítésre van szükség, amely természetesként tekinti az élethosszig való tanulás igényét, a test és a szellem folyamatos edzését.
3. A mi világunkban igen nehéz megállapodni arról, hogy mi legyen a nevelés célja, hogy milyen műveltségbeli elemek szolgálják legjobban a cél megközelítését. Bármennyire is eltérőek az érdeket, a vallott értékek, nem takaríthatjuk meg az egyeztetést, a közös megtalálásának nehéz, valószínűleg hosszadalmas munkáját. A célok és az alkalmas eszközök, inkább: tudnivalók, készségek, kompetenciák egybehangolt, összecsengő rendjének megtalálása a gyermekek, a tanárok, a szülők, az egész társadalom elemi érdeke. Sem az időt, sem az energiát nem sajnálhatjuk erre. Csakis az így nevelődött gyermek kaphat olyan Adriané fonalat, ami nem csak elvezet az egyre igényesebb emberi társadalmi magaslatokhoz, de mert tévutak is vannak, arra is jó, hogy visszataláljon az útra, amelyen járni helyes és célravezető.
4. A nevelő- oktatómunka általános céljait és tartalmát központilag lehet és kell kidolgozni. Elvileg a központ rendelkezik a szükséges anyagi feltételekkel (állami költségvetés) és a minisztériumnak vannak meg a legjobb lehetőségei a hozzáértő személyi feltételek, a legképzettebb, a legtapasztaltabb szakszemélyzet kiválasztására. Eredmény persze csak abban az esetben várható, ha a központ legfrekventáltabb képviselőinek munkáját a pedagógiatörténet, a pedagógia és a pszihológia törvényszerűségei szabják meg, irányítják.
5. Hogy a nevelő oktatómunka eredményes lehessen az iskolában rendre van szükség. Ezt szolgálja a rendtartás, amit ugyancsak központi szerkesztésben kell elkészíteni. Az adaptáció már iskolai feladat.

Mind a tanterv (nevelési terv), mind a rendtartás elemi igény és ez abból fakad, hogy a közösségi léthez szabályozás szükséges. Az a kívánatos, hogy az országos közösségből induljunk ki, mert az egyes intézmény nem képes átlátni az egész igényeit. Ha az országos közösség megjelöli, kifejezi elvárásait, az adaptáció kézenfekvő. A centralizáció tehát ebben az összefüggésben elengedhetetlen kellék. Az iskolák önállósága tehát behatárolt, abban fejeződik ki, hogy az országos elvárásokat adaptálja, helyi jelleggel, elvárásokkal alkalmazza.

Természetes, hogy az így értelmezett állami tartalmi irányítás magasfokú szakmai hozzáértést, komoly erőfeszítést, felelőséget, kreativitást vár el az apparátus egészétől, élő kapcsolatot a napi gyakorlattal, ezért a szakfelügyeletet nem nélkülözheti.

Kívánatos hát, hogy a majdani nevelésügyi miniszter és a minisztériumi szakemberek tekintettel legyenek amit Gorkij mond: „A nevelés sine quanonja felkészíteni a fiatalt a jó az igaz a szép keresésére és szolgálatára.” Ezt kiegészíti egy Széchenyi gondolat: „A jól elrendelt munka, szóval az ész a nemzeti gazdaság talpköve.” A nevelés ma is aktuális céljára és tartalmára utal ez a két gondolat.

Vég Antal írja: Orpheus azért nem lett zseni, mert a döntő pillanatban nem volt képes együtt látni az egyest és az általánost. – Nos ez az oktatáspolitikában mindaddig így lesz, amíg a miniszter pártpolitikus vagy amíg a pártpolitika kisajátítja az oktatásügyet. Megoldhatatlan ugyanis az az ellentmondás, ami a politika és a nevelés között van. A politika mindig csoportérdekeket, a nevelés össztársadalmi érdekeket kell, hogy szolgáljon. Ma nemzeti keretben állami érdekeket. A szocialisták nálunk ma kapitalista érdekeket szocialista eszközökkel, a szabad demokraták kificamított liberális elveket hatalmi eszközökkel próbálnak érvényre juttatni. Mindkét változat akadály a szakszerűségnek. Az egyes és az általános között nincs antagonizmus. Mégis zseni kell a kettő szükséges együttlátásához. Ezzel szemben a kapitalista érdek és a szocialista módszerek, de a liberális értékek hatalmi eszközök között az ellentét kibékíthetetlen.

Ha a zseni nem volna olyan kevés, mint a fehér holló a nevelési miniszter helyére egy mai Kelberberg lenne jó. Neki is évek kellenének a mostani zűrzavar megszűntetéséhez. Ma az elvárható a szakmai hozzáértés a magyar neveléstörténet a pedagógia és a pszihológia törvényszerűségeinek alkalmazása. Kitűntetett szerepet szánnék a morális dimenziónak. Talán még meg lehetne állítani a társadalom totális lezüllését, természetesen együttműködve a összes illetékes intézménnyel.

Szeptember elején előfordul, hogy az iskola csengőjét vélem hallani, ha a telefon csörög. Eszmélés utána  kagylót a fülemhez emelem. A hívó kedves ismerős, évfolyamtársam volt a kőszegi proszekudiában. 72 éve így tanév elején találkoztam vele először. Mekkora idő egy kurta emberi létből! Akkor öt hosszú emlékezetes évet töltöttünk együtt, indulásnál harmincketten, kemény öt év után tizennégyen, ma mindössze ketten. Ketten emlékezünk pár perc alatt a Képzőnkre, tanárainkra, társainkra. Rövid mondatokban idézzük fel a dugadőlt malomból alakított Gyöngyösparti épületet, a téglafallal körülvett internátust. Tanárainkat. Mindenki sorra kerül becenéven (Gömbi, Fukszmann, stb) egy-egy pillanatfelvétellel. Inta tanár úrra sem neheztelünk, pedig elrontotta az oklevelünket. Kövess barátom is, magam is úgy gondoljuk, hogy igen sokat, szüleink után a legtöbbet köszönhetünk nekik. Szilárd erkölcsi alapállást, hazaszeretetet, széles körű műveltséget szerezhettünk, az ódon falak között tőlük. Barátom büszke, hogy jó bizonyítványát ők írták alá. Magam, ha újra kezdhetném az első oklevelet akkor is ott szeretném átvenni.

Köszönjük az emberséget, a hivatástudatot, amit tőlük kaptunk. A már elment társainknak a barátságot, amit sosem csorbított sem az idő, sem a távolság. „Folam-naplónk” – ami, míg diákok voltunk ott íródott nap mint nap, aztán utazott velünk előbb az öt, majd a két-hároméves találkozóinkra, azokat is megörökítve-összetartotta végig a 1935-40 évfolyamot, a „Folamtagokat”.