Gondolatok oktatásról nevelésről…

Felsőoktatásunk átalakítása

A köznevelési törvény, reményeink és várakozásunk szerint, elindította azt a tanügyi folyamatot, amely alsó- és középszinten lehetővé teszi a szükségessé vált nívós fejlődési tendenciát, mind az oktatás, mind a nevelés vonatkozásaiban. Ennek lehet, kívánjuk legyen következménye a felsőoktatás minőségi átalakulása is. Néhány napja vehettük tudomásul, hogy az illetékes minisztérium, az érdekelt szervezetekkel együtt működve létrehozott három bizottságot a lényeges tennivalók előkészítésére. Üdvözöljük ezt, és várjuk, hogy érdemleges, eredményes munka kezdődjön. A tennivalók elodázhatatlanok. Már is késésben vagyunk.

Mondanivalónk lényegének kifejtése előtt két alapvető dolgot hozunk szóba. 1.A bizottsági munka alapértelmét a felsőoktatás minőségének javításra irányuló teendőben látjuk. 2. A felsőoktatás problémája magyar gond. Megoldását itthon és nekünk kell elvégezni. /A másutt eredményesen felhasznált eljárások, a felsőoktatás magyar előzményeinek figyelembe vételével alkalmazhatók!/

A minőség javításának indokai:

Felsőoktatásunk korszerűsítése nem várathat magára. A világ felsőoktatási intézményeinek rangsorában nem állunk előkelő helyen. Még lényegesebb, hogy hazai szükségleteink kielégítése a túl- és az aluldotáltság ellentmondásait szenvedi. A beiskolázás nem veszi figyelembe a valós hazai szükségleteket.

Sok, közöttük néhány, oktatóval gyengén dotált, intézmény van. Tény, hogy a politika úgy is jelen van az egyetemeken, hogy a múlt, de a ma emberei is, politikai érdemként kaptak helyet az oktatói karban. Ez  nem minden esetben jelenti, hogy ők egyben a testületek gyenge pontjai. Ennek ellenére, jelenlétük megosztó. Akadálya az egységes oktatói/nevelői hatások érvényesülésének. Holott erre elengedhetetlenül szükség lenne azért is, mert a középfok egyenlőre, és még számos évig, nem produkálja a nélkülözhetetlen kulturált /intelligens/ viselkedés, magatartás elvárásait. /Az egyetemnek, ebben a helyzetben, ezt a nevelő funkciókat is vállalnia kell. A kulturáltság hiánya a végzettek estében felsőoktatást is minősíti./

Gondot okoz, hogy a bolognai rendszer nem minden szakmában  pozitív hatású, a kredit  pedig alkalmat ad, hogy fontos stúdium kimaradjon. Meg kell vizsgálni, hogy hol van ezeknek hasznos szerepük. Ott kell alkalmazni!

A laza elvárások, a sok lehetséges utóvizsga és évismétlés káros következményeit a majdani munkahelyek, de maga a hallgató is megszenvedi.

Érdekes és veszélyesnek minősíthető jelenség figyelhető meg a felsőoktatás felekezeti intézményeiben. A felekezeti hovatartozás esetenként feledteti a szakmai értékek fontosságát.

Kirekeszti az ökomenikus szempontokat az oktatók kiválasztásakor. A következmény: alulképzett, szakmai gyakorlat hiányával,  az elvárásoknak nem megfelelő képesítésű oktató, és ennek folyamodványai. / A kutatómunka háttérbe szorul, laza elvárások, elégtelen felkészültség, a munkahely elégedetlensége, a fiatal rossz közérzete, stb./ Egy olyan helyzet van kialakulóban, melyben egyrészt az egyes egyházakon belüli irányzatok ütköznek, másrészt a keresztény egyházak egymás között is rivalizálnak, Ezek esetleges következményeit felismerve, jó lenne mihamarabb lépni az egyházakon belül.

Az intézmények önállósága:

Nem vonható kétségbe, hogy az önállóság joga  megilleti az összes felsőoktatási intézményt mégpedig a belső rendet, a tanulmányi kereteket, az elvárásokat, a hallgatókkal kapcsolatos követelményeket illetően. Ezen alapszik felelősségük a társadalommal szemben.

Ugyancsak teljes jogkörrel rendelkeznek a saját bevételeket illetően. –  Eldöntendő, hogy mi történjen a tandíjak esetében. Nem elképzelhetetlen, hogy ezek felett is az intézmény rendelkezzen. Egészen más a helyzet a költségvetésen keresztül folyó dotációk esetében. Ez a pénz adókból származik és a költségvetésen keresztül áramlik a felsőoktatásba. A költségvetés felelőse pedig az állam.  Joga és kötelessége az ellenőrzés. Az persze nem kizárt, hogy egyetértés esetén, ezen jogokat részben, vagy egészében átruházza.

Minden hasonló kaliberű esemény természetes izgalmi állapotot produkál azokban akik számára nem közömbös az, ami kis hazánkban, a jobbítás érdekében történik. Felsőoktatásunk jelenünk, de főként jövőnk szempontjából egyik meghatározó összetevő.Ez a  magyarázata, hogy az egyházakat a pártokat, a fiatalságot, de az idős generációt, nó és természetesen az illetékes állami szerveket is munkára, véleménymondásra készteti. Az educatió eruditiót von maga után. Vagyis a nevelés teszi lehetővé a műveltség növekedését. S erre mérhetetlenül nagy szüksége van mindnyájunknak!

E rébusz ürügyén, szándékom szerint, egy kurta eszmefuttatást teszek a gyermekfogalom alakulásáról. /Ez a fogalom, értelmezésem szerint folyton változik!/

Hosszú életem nagyobbik felét pedagógusként tengettem. Ez a szó nem zokszó! Hálás vagyok, hogy tanító, tanár, majd főiskolai oktató is lehettem. Rengeteg tapasztalat gyűlt össze a több mint negyven év alatt. A gyermek fogalma mégis homályban maradt. Kerestem és találtam definíciókat, nem is akárhol. Az ENSZ egyezmény így fogalmaz: „Az a személy, aki a tizennyolcadik évét nem töltötte be. Kivéve, ha a reá alkalmazott jogszabályok értelmében nagykorúságát korábban elérte.” Ez a definíció nem csak érvényes, de jogilag precíz is. Mégsem elég annak, aki hivatásból gyermeket nevel. – Kerestem és találtam egy velem egykorú előbb kőműves, tüdőműtéte után költő írásában számomra nem csak megkapó, de igaznak és tovább gondolandónak ítélt körülírást: „A gyermek ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Titkok ablaka.

Mert azt is tudni akarom, hogy mit mond a szakma, kutakodni kezdtem a neveléstörténetben. Nem vállalkozom arra, hogy a régmúlt vonatkozó mondanivalóját is szóba hozzam. Talán érdemes sem lenne. A 19. száza végétől kelt írásokat lapoztam át.

Pukánszky Béla a gyermekkor története c. könyvében azt monda, hogy a század végétől a jól nevelt, illedelmes, engedelmes ideált fogadták el szakmai körökben. Ez a felfogás a 20. század első felében pedig uralkodó nevelési cél lett. Az így megfogalmazott elvárás nem az aktuális, nem a valóságos gyermek fogalmát adta, hanem a kívánatos gyermek képét vázolta fel.

A reformpedagógia foglalkozik elsőként azzal, hogy a nevelési cél eléréséhez milyen eljárások szükségesek. A „formáló-alakító,” „a kibontakozást segítő” attitűdöt ajánlja. Ebben a korban két szemlélet kap teret: a felnőtthöz hasonlító, mérő, és az aktuális gyermeket önmagához viszonyító, mérő nézet. Ez utóbbi sem rekeszti ki azonban a felnőtthöz történő viszonyítást és ezért nem tud felelni kérdésünkre.

A fentebb mondottak korunkban is érvényesülnek. Ám a gyermek- modell átalakulóban van. Az ok, ill. az indíték az a sok bizonytlanság, ami a gyermek vonzatában is jellemző és elháríthatatlan. Korunk, a posztmodern kor /a 20. század második felétől/ egyrészt számos és gyorsütemű átalakulás kiváltója, másrészt a modern eszközökkel széles tömegeknek adott betekintési lehetőségeket akár a tudomány berkeibe is. Bizonytalan sokszor a jelen, a jövő mindenképpen. „Sokszor azt sem tudjuk, hol a fejünk.” És ez mind érinti a gyermeket is. Hatására mindenki nap, mint nap más. Hogy is lehetne általános érvényű megállapításokat tenni a bennünket foglalkoztató kérdésre: ki is a gyermek?

A gyermeki lényeg kutatója szinte megadhatatlan nehézség elé került. Feladata megoldását támogathatja pl Jean Pizget, aki felismerve a gyermek biológiai fejlődésének hatásait fontos fogódzót jelent.A zygota állapotban kialakult gén komplexum eligazít abban, hogy a testi fejlődés, normális körülmények között milyen irányokat vesz, mit eredményez.

Utal, Pizget arra is, hogy a szociális hatások jelentősen közrejátszanak abban, hogy a gyermek mivé lesz, merre tart. Hangoztatta, pl. hogy az intellektus fejlesztése nagyfontosságú nevelői tennivaló, de a gyermeki lényeget nem tárta fel. Talán nem is tehette, hiszen nem ismerte fel, hogy a gyermek is személyiség, csak rá jellemző, egyedi biológiai és szociális jegyekkel.

Az ezredforduló táján merőben uj nézőpont születet éppen a személyiségelmélet gyermekre alkalmazott eredményei révén. A gyermek személyiség lévén önálló értékkel, különálló meghatározottsággal bír és folyvást alakul, változik. Ez a felfogás napjainkban számos kutatómunka kerete. Szabolcs Éva és Golnhofer Erzsébet véleménye, hogy a ma divatos gyermekkor eltűnését valló nézetek sem állják meg a helyüket. Van gyermekkor!

A fentebb jelzettek következtében ez a kor talán rövidül és a lényegét illetően, éppen mert az más is,  új és új narratívák születnek. Természetesnek lehet mondani, hogy a gyermekről szóló narratíákvák egymás mellett élnek, időről időre újak keletkeznek. Mindenkinek jogában áll saját szemével látni. De a bizonyítás eszközéről nem mondhatunk le, azt számon kell kérni!

Az ablakon belátni  nem lehetetlen. Ám mert belül titkok vannak, mert változásban lévő titkokról van szó, mert mi is saját szemmel nézünk, nem mindannyian látjuk és mondjuk, ugyanazt, amit látunk. Hogy ez a relativizmus bűne, nem lehetelem! Mégsem a tudomány haláláról van itt szó, hanem a realításról!

A gyermekkor meghatározása

A gyermek a csecsemő és a felnőtt kor között élő személyiség. Exogén és endogén tényezők hatására  fejlődik /változik/. Fejlődését előbb a külső /természeti, társadalmi/ erők dominanciája jellemzi, de egyre meghatározóbb szerepet kapnak a saját belső / testi, szellemi/ tényezők./ A felnőttkor küszöbétől e két tényező szerepet cserél. Azaz a belső erők szerepe lesz domináns./

Mondanivalómmal a köznevelési törvényből és az új NAT-ból eredő nevelési tennivalókra akarom a figyelmet felhívni.

Az ember élete során akaratlanul is megszerzi a kultúra bizonyos elemeit és a társaihoz való alkalmazkodás kialakult szokásait.

Korunkban elvárás,hogy mindenki minél több és mélyebb tudnivalót raktározzon el,tudást és jóneveltséget mondjon magáénak.Ez teszi lehetővé a helytállást és a kiegyensúlyozott viszonyokat a közösségekben,megalapozza a saját magunkkal való elégedettséget is.

A nevelődés igénye,minden bizonnyal,az ontogenezis során kialakult.Az emberi és társadalmi környezet indítékai miatt azért jött létre,hogy az együttélés minél kevesebb csorbát szenvedjen és a munka minél több eredményt alapozzon meg.Az idősebb nemzedék átadta ismereteit,tapasztalatait az őt követő generációnak.A fiatalság persze nem elégedett meg a tanultakkal és nem mindenben fogadta el az addig kialakult viszonyokat.Mindkettőt igyekezett módosítani,kiegészíteni amivel hozzájárult a fejlődéshez.

A posztmodern korban,korunkban a közösségi és az egyéni ambicíók modern nevelő-oktató intézményeket igényelnek.Ezekben ma a tanítás-oktatás  mellett igen jelentős nevelő funkciókat is el kell látni.A magyarázat egyrészt az együttélési szabályok rendszeres és nagyfoku sérülése:az erkölcs szabályozó erejének elerőtlenedése,másrészt az a nagyfokú társadalmi pluralizáltság,ami megosztja,sőt szembe állítja az embereket,de a közösségeket is a jó,a szép,az igaz megítélésében.Tehát elkerülhetetlenné vált a nevelő jelleg erősítése az intézményekben.A félreértés elkerülése miatt hangsúlyozzuk,hogy továbbra is fontos,talán a legfontosabb és a leghatékonyabb nevelési eszköz a tanítás-oktatás. Nagyon fontos mégis az együttélési szabályok megismertetése és elfogadtatása,sőt a valódi cél az ezek szerinti magatartás meghonosítása.Persze a munka eredményes csak akkor lehet,ha élvezi a családok és a társadalom támogatását.

Számos igen fontos tennivaló esedékes a siker megalapozása érdekében.

Az egyik,hogy ki kell dolgozni azt az erkölcsi bázisrendszert,amelyre bizton támaszkodhat a nevelőmunka. – Talán túlzottnak tűnik az a kísérlet amelyre itt most vállalkozunk,ám nem előzmények nélkül tesszük. Pálvölgyi Ferenc a Mester és Tanítvány c.pedagógiai folyóirat négy számában közzétett tanulmányában szó esik bizonyos fundamentális erkölcsi értékekről.Ezt figyelembe véve a konzervatív erkölcsi értékrend elemeit a következőben látom:

-szakralitás

az ember   élete

méltósága

közösségei

könyezete

tulajdona

alkotásai

A szakralitás a vallásos ember,a többi minden ember fundamentális értéke.Együtt a ma elvárható erkölcs alapbázisát jelentik,hiszen alapvető emberi,közösségi elvárásokat fejeznek ki.Ez a bázis kétségtelenül nagyon általános.Mégis minden erkölcsi érték számára elegendő arra,hogy orientáljon.Az viszont kétségtelen,hogy önmagában elégtelen a nevelési feladatok bonyolult,sok összetevőjű tényezőinek meglátásához, méginkább elfogadtatásához.Ebből is következik,hogy a hét fundamentális értéknek a komponenseit is fel kell tárni.Persze ez megoldhatatlan feladatnak tűnhet és minden bizonnyal szükségtelen is,mert a komponensek  folyton változnak és ki is cserélődnek.Elegendő ha az erkölcs összetevőinek aktuális hányadával próbálkozunk.Megtehetjük,hiszen ennek is van előzménye,amit jól használhatunk: Hankis Elemér és munkatársai a rendszerváltást megelőzően számos/igen sok/komponenst írtak össze.Ezeket tárták a vizsgált minta tagjai elé azzal a feladattal,hogy válasszák ki a legfontosabb tizet és állítsák azokat fontossági sorrendbe.Az eredmény hazánkban a következő lett:béke,család,felelősség,szavahihetőség,a haza biztonsága,boldogság,bátorság,munka,anyagi jólét,segítőkészség.Az USA-ban a sorrend így alakult:béke,szavahihetőség,család,szabadság,törekvés,felelősség,megbocsátás,előítélet-mentesség,boldogság,önérzet.Itthon a bölcsesség a 34.helyre került,ott a 12.-re.Nálunk az üdvösség a 36.,azUSA-ban a 16.

A felsorolt erkölcsi komponensek utalnak arra,hogy rengeteg van belőlük.Hogy aktuálisan,adott közegben igen jelentős a megítélésbeli külömbség.Utalnak arra,hogy egy adott értékrend,kor,társadalom,politika,sőt egyén függő.Látható,hogy a szóbahozott összetevők mind csatlakoztathatók az erkölcsi értékbázis valamely eleméhez.A fundamentális értékek tehát betöltik orientáló szerepüket,a komponensek belőlük fakadnak.- Ebből következően a ma aktuális értékeket keresők olyan összetevőket állíthatnak össze,amelyek az általános bázissal korrelálnak.

Zárásként azokra a fő feladatokra utalok,amelyek a felkészülést segíthetik:

1.Alaposan ismerni kell a mai elvárásokat/2011-es CXC törvény , az új NAT/.Ezek konkretizálják a ma aktuális értékeket.

2.Nagy jelentősége van a tantestületek előkészítő konzultációinak/egységes szemlélet az iskolák aktuális értékrendje,egymást támogató,egymás munkájára épülő látásmód,tevékenység/.

3.A tantestület által közösen kidolgozott pedagógiai program a helyi elvárásokat összegezi ebből a szempontból is./Alkotó tantestület,pedagógiai közösség!/

4.Az osztályfőnök által irányított,osztályban tanító kollégák munkájának koordinálása./Az alsó tagozat is érintett,ha nem egy tanító dolgozik az osztályban,meg mert a gyerekek napközisek is./

5.Elengedhetetlen a reflexív egyéni szemlélet és az érintett kollégák egymás munkájára reflektáló együttműködése.

6.Folyamatos feladat annak tisztánlátása,hogy a megértett,de még az elfogadott norma sem elégítheti ki a pedagógust.Elérendő cél a norma szerinti magatartás,a norma gyakorlatban történő megvalósulása.

Morus az Utópiában az ideális államról meditál. Ebben az írásban az elit és a tömeg harmóniájáról ábrándozunk.

Ma a Földön több mint hétmilliárd ember él. Ennek csak apró töredéke éri el az elit szintjét. Ez akkor is így van, ha minden kis és nagy embercsoportnak is meg vannak a maga kiválóságai. – Mint köztudott a társadalmi tagozódás igen sokrétű és sokszínű. Vannak kiebb nagyobb gazdasági, politikai, kulturális és egyéb csoportok. Mindnek megvan a maga elitje és tömege. Egy család elitje a legkülönb családtag, a művésztársadalom elitje az alkotók egy vagy több egyede. A politikai közösségek kiválóságai jelentik a politikai elitet. Persze joggal teszünk különbséget politikus és államférfi között. Ez az eliten belül is más két minőség. Meg kell jegyezni,hogy a vezető gyakorta nem azonos a legjobbak egyikével.

A fentieket azért bocsátottuk előre, mert e nélkül nem kísérelhetnénk meg a számunkra fontos fogalmak körülírását.

Eszerint a különböző embercsoportok kiváló egyede vagy egyedei tartoznak az elit kategóriába. Lehet, hogy túl szűkre szabtuk a határt, ám mégis sok kiválóságot ölel fel ez a körülírás, mert ha az emberiség egészét tekintjük tényleg sok nagyszerű társunkról lehet tudomásunk.

Tömeg, adott szinten a döntő többség, vezetett, irányításra szoruló nagy embercsoport.

E két fogalommal jelzett tagozódás bizony jelentős problémákkal terhes. Ezért átszik érdemesnek vele foglalkozni. A gond analóg a vezetők és vezetettek ütközéseivel. Az látszik ésszerűnek, ha pillantást vetünk a konfliktusok okaira. Ezek ugyanis valószínűleg jelzik az elhárítás teendőit is

Kétségtelen, hogy egész életünk a káosz melegágya. A köröttünk lévő dolgok, a velük való ténykedés is rengeteg variációt hordoz. Az ember is annyiféle ahány, személyiség: mindenki más, két egyforma nem akad közte. A bonyolult természet és társadalom tehát akadálya az egyetértő gondolatoknak, méginkább az összehangolt tetteknek.

Ehhez társul még az ember fogyatékosságaiból /tunyaság, rosszakarat, túlzásokra való hajlam, a hatalmaskodás ördöge, stb. stb./ fakadó sok akadály. Számosan nem veszik tudomásul, hogy a Föld csak abban az esetben ad lehetőséget az emberiség ellátására, ha vigyázunk ellátóképességére, óvjuk a lepusztulástól, ha mindnyájan szorgosa dolgozunk a számunkra adott poszton: a földműves a földön, a munkás a gyárban, a tisztviselő a hivatalban, a vezető a maga posztján, stb. ha a vagyonost nem ragadja el a vagyon éhe, nem halmoz, megbecsüli azokat akik nála dolgoznak, arra is gondol, hogy minden ember jogos igénye a szociális szabadság és ehhez anyagi alapok is kellenek akkor az elithez tartozhat és ez dicséret.

Ha tényleg mindenki akarja, hogy minden ember /a tunyák, a garázdák, a henyék, stb. kivételével/ megkapja az „élni érdemes” életérzést akkor be kell tartani legalább az erkölcs alapkövetelményeit: védeni kell az ember életét és máltóságát, közösségeit és környezetét, vagyonát és alkotásait! Ezek az együttélési normák magukat értelmezik, teljesen egyértelműek, mégis kell egy-egy megjegyzés pl. a túlméretezett vagyonnal kapcsolatosan. A nagyvagyonnal rendelkezők hajlamosak túlzásokra. Ugyanis az egyre nagyobb gazdagság növeli azt az éhséget, ami már nem ismer határt. Az „arány és mérték” aranyszabályának kiiktatása természetesen megbont minden emberi értékrendet, és csak növeli az amúgy sem kismérvű káoszt. A bírált gazdasági hatalmasságok az elit torzói csupán.  A politikai vezetők, ha a tömeg érdekében akarnak cselekedni igen kemény fába, vágják fejszéjüket. Erre aligha számíthatunk, amíg gazdasági érdekek alapján szerveződő pártok uralják a hatalmi posztokat. Ám megérett ill. a közeljövőben bizonyára megérik az idő a változás megtörténésére. A gazdasági alapozottságú hatalmi struktúrát fel kell váltania a hozzáértést és az erkölcsi rendet képviselő új hatalomnak. A törvényhozásban szakmai képviseletnek kell érvényesülnie: A földműveseket, a munkásokat, iparosokat, hivatalnokokat, tanárokat, egészségügyi dolgozókat, mérnököket, tudósokat, stb. stb. a saját elitjük képviselje a politikai fórumokon. Közülük is azok, aki a politikai tudományokban jártassak, azaz értik a köz- és az államigazatás lényegét. Ilyen képzett, tehetséges és becsületes emberekkel lehet reményünk az emberibb világ megteremtésére, az elit és a tömeg egymásra találására. Nagy idők tanúi vagyunk. A mondottak dióhéjban akartak jelezni egy lehetséges célt és útvonalat. Lehetőségeink miatt kérnünk kell sok hozzáértő, szintén aggódó társunk hathatós sgitségét.

Várhegyen, hűs lomb alatt
Diszkrét zene mellett
Igaz mesét mondok
Annak, kik rám figyelnek.

Kis családunk gyakorta
Utazott Apóshoz napokra.

Az Ő érces hangja,
Rossz a fülem, mégis hallja,
Minket köszönt és barátot
Mindenkit szívvel látott.

A tanyája mindig tárva
Lelkének nem volt zárja
Várt tréfás szóval, jó borral

Nem törődve futó korral.

Aztán, váratlanul itten hagyott
Csapot-papot, pincét, vezérbotot.
Lánya lett az örököse
Mindenét neki gyűjtötte.

Unokája ki most gazda
A szüretet irányítja.
Gyűl a szőlő, ledarálják
A préslevet hordóba tárolják.

A kotyogó kittyen-kottyan
Forr a bor, ki ne fusson!
Töltögetés és derítés
Ízlés szerint keverés.

Ismétlődő kezelés
Nagy munka a borfejtés.
Karácsonyra kiderül
Vinkó, jó bor sikerül?

Tavasszal, ha megérjük
Harmadfejtés megmondja
Lett-e az új bornak
Szomorodni bukéja?

Várhegyen majd jövőre
Vidám nótát hallgatva
Köszönjük mit múlt adott
Kérünk vidám holnapot.

Érfalvy Ferenc

Hazánk polgárai előtt három fundamentális feladat tornyosul. El kell indulni a szociális szabadság kiszélesítésének göröngyös útján, újra kell teremteni a nemzet államát, és meg kell újítani a szakralitást. Ezeket, a tennivalókat hazánk újkori történelme és a nemzetközileg eluralkodott gazdasági anomáliák és ideológiák tették elkerülhetetlenné.

1. Történelmünk a 20. évszázad elején /l918/ szenvedte el a kommün borzalmait, a második világháború után meg a szovjet megszállást. Népünk elenyésző kis töredéke, a lumpen elemekkel az élen, a megszálló hadsereg és a Szovjetunióban kiképzett brigantik vezényletével, nyílt és titkos eszközökkel irtó hadjáratot indítottak a nemesség, az értelmiség, a kis- és középparasztság, a kisiparosok, minden hazafi ellen, felszámolva a magyar nagyipart is. Recsk, Hortobágy, stb. csak jelzőkarók a szociális szabadság felszámolásának, minden józan emberi jogosultság sárba tiprásának tévútján. Országunk lakóinak döntő hányadát nem csak megfosztották szabadságától, de agymosással a józan tárgyilagosságot is ki akarták irtani. A tudatba préselt ideológiával el akarták fogadtatni, hogy a kommunista eszmerendszer nélkül nincs valódi emberi élet. felborítva minden ésszerűséget és kiirtva a jóérzést is. Ezek a törekvések ugyan kevés sikerrel jártak mégis, ma is hatással vannak és nem csak a volt komisszárokra, de számos más hazánkfiára is.

A tömény és agresszív hatás megszűnt ugyan a fordulat évével, a szovjet hadsereg kivonulásával mégis ma is akadálya a szociális szabadság szélesedésének. A volt uralkodó réteg ugyanis megragadva a kínálkozó lehetőséget jelentős gazdasági pozíciókat szerzett, sőt a felemás rendszerváltoztatás lehetővé tette számukra a hatalomba való visszatérést is, addig hogy három ciklusban uralkodó pozícióhoz jutottak. Sőt ma is ők birtokolják a magyar tőke nagyobbik hányadát. Napjainkban, amikor a szociális szabadság újraélesztésében érdekelt erők kézharmados parlamenti többségük birtokában új rend megteremtésén fáradoznak nem csak hazai ellenségként lépnek fel, de a hasonszőrű európai politikai erőket uszítva mindent elkövetnek, az európai parlamentet is felhasználva, hogy akadályokat gördítsenek törekvéseink útjába.

2. Átfogó támadást indítottak a nemzeti állam felélesztése ellen is. Tudják, hogy az erős nemzeti állam nem csak a kozmopolita törekvések elleni eszköz, de lehetőség a nagyobb szociális szabadság szempontjából is. Igyekeznek ehhez  külföldi támogatást biztosítani, még a hazaárulás kritériumát  kimerítő eszközöket is felhasználva. Itthon propagandájuk minden nemzeti államot erőstő törekvés ellen ágál, uszít. Elveti az Alaptörvény és minden sarkalatos törvény lényeges elemét. Szeretné megakadályozni a régóta esedékes átalakítást a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásügybe, stb. Félnek az új államrendtől, attól hogy gazdasági lehetőségeik csökkennek és ezzel hatalmi aspirációik is semmissé, válnak. Ma már –elnézést- a sarokba szorított kutya módján viselkednek. Tuják hogy a világpolgárság eszméje és az arra támaszkodó jólét van veszélyben.Amig a globalizmus uralja a világ egy részét, persze vannak támasztékaik. Ám az ellensúly, a BICS kialakulóban, talán megszületőben van. Ezzel a glo-balizmusra is alkonyi idők várnak. Kína pl. a deklaráltan kommunista állam engedményt tett a nem kisszámú hazai és külföldi kis-és közepes vállalatok magántulajdonának létrehozására. Ezek minden kétséget kizáróan a szociális szabadság megjelenésének formái és hát a nemzeti államok jellegzetességei.

3. Aközelmúltban ment végbe az internacionalizmus, a kozmopolitizmus,a globalizmus terjedésével egyidőben a szakralitás visszaszorulása, visszaszorítása. Az istenhit a szociális szabadság és a nemzeti államok jellegzetes velejárója. Ahol ezek megvalósultak ott mindenki tudja, van olyan erő, ami az emberek közötti rendet, viszonyt szabályozza. E nélkül nincs, nem lehet társadalmi életet még feltételezni sem. Mózes foglalta először írásba a tízparancsolatot. Ma az emberi együttélést szabályozó törvényeket a következőképpen fogalmazhatjuk meg: védd az ember életét és méltóságát, védd közösségeit és környezetét, védd tulajdonát és alkotásait. Ezek a szabályok a szakralitással összefüggésben természetfeletti parancsolatok. Nélkülözhetetlen, lényegi elemei az emberi együttélésnek. A tízparancsolat első három követelménye az Isten létét, szerepét hangsúlyozza, súlyt ad az embereket szabályozó elvárásoknak, a szakralitást fejezi ki.

Fídelitatis, nemzeti identitás, szakralitás a világban újraéledő törekvések,   célok,megvalósitásra váró feladatok.Eszközei a hüség és a bátorság!

Az emberiség az imént megkezdett 21. évszázad első évtizedének második felében ismét válságjelenségekkel szembesült. Miután ez ismétlődik a gondolkodó és a megoldásban érdekelt hozzáértők keresik azokat a jellegzetességeket, amelyek ismételten jelen vannak, amikor ez a lejtmenet beindul. Úgy tűnik, hogy a mostani változat három markáns jellegzetességet mutat és ezek változatai a korábbi esetekben is jelen voltak. Az egyik a szociális szabadság kérdése, a másik a nemzeti államok, a harmadik a szakralitás újraélesztésének dolga, problémája.

1.E három közül talán a legutópisztikusabb megtalálni és megteremteni a tömegek szabadságának lehetőségét, formáit. A szabadság iránti vágy minden bizonnyal együtt születet az emberrel már akkor, amikor rálépett az ontogenezis útjára, amikor kialakult a személyisége. Történelmünk során mégis  távolodtunk megvalósításától, mígnem mára egyre fojtogatóbb a hiánya. A megoldás kísérletei mindmáig megbuktak egyrészt, mert    szélsőségeket képviseltek, másrészt, mert hiányzott a következetesség a végigvitel során, harmadsorban, mert a kezdeményezők nem vették eléggé figyelembe a realitásokat és nem utolsó sorban, mert az ellenérdekelt erők rendelkeztek erős közhatalommal. Pedig a társadalom érdeke, benne az egyesek többsége javának természetes állapota a szabadságot preferálná.

. A közösségekben, mint nélkülözhetetlen formációkban minden egyén, ugyan korlátozott, ám jogszerű, a természeti jogból származó szabadságra tarhat igényt. A korlát a közösség érdeke, amennyiben ezzel ütközik az egyén igénye, a közösséget illet az elsőbbség. A természetes szabadságjog abból fakad ill., azon nyugszik, hogy az egyes ember, általános ember mivoltán túl, személyiség is, azaz számos vonatkozásban különbözik mindenki mástól, gyakran igen jelentős mértékben. Vannak pl. éjt-nappallá tévő, szorgos és vannak a munkától ódzkodó, vannak kiváló szellemi adottságokkal, képességekkel rendelkező és vannak önhibájukból analfabéta embertársaink. Ezekből a személyiségjegyekből fakadó különbségek természetesen kifejezésre jutnak, többek között az anyagi javak elosztásában is. Ezzel szemben fel nem sorolható okok folytán egy-egy személy szinte felmérhetetlen vagyonra tett szert, míg a szorgos munkavégzők közül tömegesen nincstelenségre kárhoztattak. A különbség csak addig volna elfogadható, amíg az az egyes és felmenői munkáján alapul. Régen, már a homályba vesző időkben felrúgták a vonatkozó erkölcsi törvényeket, úgyannyira, hogy ma már a megoldás reménye is elillant, sokan nem tarják elérhetőnek, megvalósíthatónak az igazságosabb elosztást, a szociális szabadság szélesítését. Pedig hát mindkét fél / a nagytőkés, a dolgozó tömegek/ olyan helyzetbe jutott, hogy a járható út megtalálása mindenkinek elemi érdeke. Ami mára a tulajdonviszonyokban kialakult tarthatatlanná vált.

A kiút megtalálása végett tudomásul kell venni, hogy a szabadság eredendő természeti jog, minden ember, szültésekor magával hozza. Előbb a szülő gyámolításával majd saját erejéből jogosult rá. Ezt az egyedül emberhez illő állapotot, viszonyt létre kell hozni. Mindenki érzi, nagyon sokan tudják ezt.

Néhány komplikát probléma tisztázásra vár. Az egyik, hogy mi az emberi szabadság anyagi alapja. Biztosan nem tévedek, ha azt állítom, hogy a magántulajdon, akinek van magántulajdona szabad, lehet. Persze az anyagiak mellett egyéb pl. szellemi feltételek is, szükségeltetnek. A szabadság foka persze függ a tulajdon mértékétől és minőségétől is.A munkán alapuló magántulajdon akkor képes megteremteni a szabadságot, ha ki tudja elégíteni az adott kis közösség, a család igényeit és meg tudja teremteni azt a tartalékot, ami szükséges, hogy bizonytalan természeti és társadalmi helyzetekben biztonságot jelentsen. Nem kétséges,hogy ez az állapot csak fokozatosan, évek, generációk multán jöhet létre. Ezek is csak alapot jelentenek.A szabadság, mint már jeleztük, szellemi, kulturális feltételeket is megkiván. Ez utóobbiak létrejötte a gyarapodó anyagiak folyamánya. Csak fokozatosan nő pl. a középosztály szinvonalához. Más a helyzet a nincstelen értelmiség esetében. Neki szellemi tőkéje hasznositásával kell előteremtenie a magántulajdonát  és a szükséges tartalékot. Kultturális szinvonala a középosztályhoz valo tartozás adottsága.

Hogyan állunk ma a szabadság anyagi alapjainak birtoklásával? A nagytőkés sokszorosan rendelkezik vele és ezt a tulméretezett lehetőséget arra is felhasználja, hogy befolyásolja, megszerezze a politikai hatalmat egészen a korlátozhatatlanság határáig.

A gobális tőke urai manapság már nem közvetlenül, hanem ügynökeik mozgósításával szereznek érvényt érdekeiknek. Ez az állapot oda-vissza növeli az anyagi erejüket és a politikai befolyásukat. a világhatalom bebíztosításának reményéig. – A munkástömegek bérért, sokszor éhbérért dolgoznak. Így aztán nem képesek még az elfogadható színvonalú nívót sem elérni. Nem is említve a tömeges munkanélküliséget.

Adódik a  döntő kérdés: mit lehet tenni a szabad emberek számának szaporitásáért?  Előbb le kell szögezni, hogy ez a törekvés nem jelent egyenlőségre való igényt./Az ember személyiség!/ Jelenti viszont, hogy minden dolgozni akaró és tudó embertársunk, munkája mértéke és minősége arányában kapjon lehetőséget a szabadság agyagi feltételeinek létrehozására, sőt a szükséges kultúra elsajátítására is. Lehetséges-e ennek a ma sokak által utópisztikusnak kikiáltott, ám mégis általános emberi óhajnak a  megvalósítása, napirendre tűzése? Vagy másként, illúzió-e a globalizmus és egyéb tőkék urai hatalmának korlátozása, leépitése? – A kommunizmus kísérlete, kísértete riasztó, Kína utóbbi néhány évtízdének története mégis elgondolgoztató. A deklaráltam is kommunista társadalmi és állami berendezkedés, igaz kapitalista technikával és technológiával kapitalista jellegű gazdaságot produkált. És ezt sajátos és poztív kínai tapasztaatokkal is ötvözte. Sőt megjelennek a kínai kis- és középvállalkozók a mezőgazdaságban,az iparban és külföldön is. Tény hogy az agrár és az ipari termelés továbbra is döntően állami kézben maradt. Ám kérdéses, hogy tartósan-e és hogy milyen mértékben nő a magánvagyon? A kor által mennyiben kikényszeríttet belátásról van-e szó vagy csak átmeneti eszközként van-e napirenden?  Esetleg tényleges irányzat a szabadság anyagi feltételei létrehozására? Feltételezésem szerint itt is egy általánosan esedékes történésről van szó, ahogy a szociális szabadság igénye jelentkezik a társulni törekvő Oroszországban, Indiában vagy Brazíliában Ez a társulási törekvés minden bizonnyal ellensúly is akar lenni, de lehetőség a magánvagyonok szaporodására is. Mások a körülmények az angolszász világbirodalomban, a globalizmus sújos gát a szabadság anyagi feltételeinek számszerű növekedésében. Nagy embertömegek nyögik a kiszolgáltatottság következményeit, és nagy erők védik a globális tőke uralmát. Az Európai Unió ebből a szempontból kedvezőbb helyzetet szült létrejöttével. Egyenlőre hagyott némi állami, nemzeti mozgásteret, nem szolgáltatja ki minden vonatkozásban a saját utat járó népeket az egyre jobban felszínre kerülő nagytőke érdekeltségeknek. A jelenleg melévő lehetőségek megmaradásáért azonban naponta meg kell küzdeni.Ismét egészen eltérő viszonyok találhatók az arab világban.Egyrészt végigsöpört ezen a tájon egy láncszerű szabadságküzdelem, másrészt megindult valamilyen egységesedési, legalább közeledési irányzat. Ma nem lehet tudni, de meg van a remény,hogy mint másutt felülkerekednek a szociális szabadságot igénylők, talán az ezért küzdeni is akaró társadalmi erők.

2. Ennek a sokágú és talán utópikusnak tűnő feladatnak a megoldásához a leghathatósabb eszköz az erős nemzeti állam lehetne. A nemzeti identitás ujraélesztése nem agyrém. Még akkor, sem ha a nagytőke és kiszolgálói, a liberálisok, a zöldek, a szocialisták és eszméjük, a kozmopolitizmus ma sokakat megtéveszt is..

Hogy mondanivalónk egyértelmü legyen három fogalmat, kívánok feleleveníteni Ezeket itt ebben az értelemben használjuk.

A nép fogalmával valamely terület pl. ország összlakosságát jelöljük .

A nemzet történelmileg kialakult emberi közösség, amelyet közös nyelv, kultúra, földrajzi terület, gazdasági élet köt össze.

Nemzetiségnek azt a nemzetrészt tekintjük, amely valamely országban él etnikai kisebbéként.

A közelmúlt és napjaink teret engedtek két, a világpolgárságot propagáló, a nemzeti kultúrát és identitást lebecsülő nézetnek: az internacionalizmusnak és a kozmopolitizmusnak. Az internacionalizmus lejáratta magát, csak filozófiai nézetként, esetleg nosztalgikus tudat elemként él tovább. A kozmopolitizmus egyes politikai irányzatokhoz kapcsolódva fungál. A liberalizmus hívei pl. az elit eszménye, és magatartásaként propagálja, másrészt a tömegek kulturális elszegényítését célozza meg, mint pl. a magyarországi SZDSZ oktatáspolitikája tette.

A fentebb jelzett törekvésekkel szemben Európában, de másutt is újraéled a nemzeti eszme. Nemzeti államok törnek felszínre, nemzetiségi önállósulási törekvések észlelhetők. /Közép és Délkelet Európa, Balkán, a Szovjet Unióról levált országok, az etnikai kisebbségek autonómia törekvései, stb./

Hazánkban, belső küzdelemben, európai ellenvélemény dacára újraéled a nemzeti identitás. Bár történelmünk számos néppel való keveredést tett elkerülhetetlenné a nemzeti eszme a nép és az értelmiség körében ma is erőteljesen él. A hazai ellenzék egy része ugyan ágál ez ellen is, mégis tömegesen tesznek hitet hazánk fiai magyarságukról. Ahogy Európa népei. a franciák, a németek, a csehek, stb. a magyarok is gyarapodtak kultúrában, fejlődtek minden téren a megtett sorsúton. A népek „vegyülése” eredményezte azokat az értékeket amik európaivá mégis magyarrá, nemzeti sajátosságokat hordozó nemzetté tettek bennünket. Megvalljuk. és büszkék vagyunk népmeséinkre, népzenénkre eredetiben és Kodály, vagy Bartók feldolgozásában. Meséinkben ott találjuk pl. az égigérő fát, amit művészeink meg szinre állitották, íróink megirták az európai irodalom egy-egy remekét, tudósaink ott vannak a világ élvonalában. Miért ne lennénk büszkék rájuk, és miért felejtkeznénk meg magyar voltunkról? A magyar cigányzene / van román is/ nemzetközileg jólismert, és elismert. A Benelux államokban, az ott tanuló egyetemistáink évek óta cigányzenével szerepelnek jeles alkalmakkor, jeles sikerrel és  évek óta kiállnak a pódiumra, hogy magyarságukat ott is megvallják és a magyar cigányoknak is elismerést, szerezzenek.

Úgy vagyunk az Unió tagjai, hogy az eddig megtett magyar utat

járjuk, magyar gazdaságot szervezünk, magyar kultúrát művelünk, miközben nem feledjük, hogy Európa majdnem minden népével, nemzetével szerződéses viszonyban vagyunk. Sőt azt sem, hogy a Föld népeinek sorába tartozunk. Alaptörvényünk nem támaszt akadályt sem az együttműködés, sem az együtt haladás elé Ám ragaszkodunk, hogy a preambulum úgy kezdődjék, ahogy nemzeti himnuszunk:”Isten áldd meg a magyart.’

A fentiekben jelzett nemzeti állam feladatai, közé tartozik a szabad emberek számának szaporítása. Első feladata tehát kidolgozni a terveket a nagyvagyonok lebontására, úgy hogy ne legyen szükség megszüntetésükre csupán a túlzásokat, mérsékeljék. Ezzel  párhuzamosan, ki kell dolgozniuk azt a konkrét tervet, ami lehetővé teszi az arány és mérték szerinti kis és közepes vállalkozások számának szaporodását, a munka mennyisége és minősége szerinti gyarapodást. A munkások bérének szabályozásával azt kell megcélozni, hogy számukra is lehetővé váljék a gyarapodás, az előrelépés a szociálisan szabad ember státusáig. Mindez azt is jelenti, hogy erős közhatalommal kell rendelkeznie a kialakuló nemzeti államnak, amely erős a nem könnyű, és nem egyszerű új viszonyok megértetésére és a minden bizonnyal erőteljes ellenállás felszámolására..

3. Jelenünk és jövőnk, az esedékes kemény feladatok megkívánják a szakralitás megújítását is, mert az erkölcs hiányában nem lennénk képesek helytállni. Az istenhit, a szükséges lelki erő pótolhatatlan kelléke és biztosítéka a megmaradásnak, a gyarapodásnak.

Öt világvallást tartunk számon, tudunk számos természeti vallásról. Ezek ugyan sokfélék, lényegük, ami közös bennük a szakralitás. Együtt, rövid idővel ezelőtt áthatották az egész emberiséget. Mára hatásuk szűkült, bár a süllyedő hajón minden nyelven elhangzik: „ments meg Uram minket.” „Mein Got.”Minden közösségben ott van, legalább csirájában az a gondolatvilág, amelyben helyt kap a túlvilág, az ember földi élete utáni sorsának kérdése.- Tudunk persze arról, hogy minden korban voltak un. Ateisták. Ma talán nő a számuk. Ha magyarázatot keresünk, ott találjuk azt a tényt, hogy a Föld egyetlen öntudatos lénye, az ember mára igen fejlett technikát és technológiát mondhat magáénak. Ezzel a Föld egészét leigázta már. A Világ meghódítására készül. És hát a „siker” elkábítja, már-már mindenhatónak gondolja önmagát. Az isten /így kisbetűvel –Nietzsche/ meghalt, mondják. Látszólagos bizonyítékuk az összeharácsolt hatalmas vagyon, ma jórészt pénz formájában, és az anyagi eszközök mindenhatóságának képzete. Tudatukból száműzik a tényeket pl., azt hogy a mérhetetlen gazdagság az emberek munkája, szorgalma, mindennapi izzadtsága eredményeként jött létre. A fejlett technika és működtetése is általuk lehetséges. A globalizálódott világ urai és ideológiai kiszolgálói hirdetik az ember mindenhatóságát, becsülik alá a vallás történelmi és jelen szerepét. Európában sokak számára érthetetlen, hogy az Unió miért „felejtkezik el” a kereszténység történelmi szerepéről alapdokumentumában, amikor az occidentális kultúra létrejöttének ez a szakralitás az egyik lényeges eleme. Európa kis populációkban élt különböző múltú, kultúrájú, nyelvű, stb. népei mind beépítették műveltségükbe saját identitásuk mellé a görög-római és a keresztény elemeket is. Ezekkel együtt adják azokat az értékeket, amelyekre minden európai büszke lehet, így értékes része az európai, a világkultúrának, ahol persze a szakralitás egyéb formái is megtalálhatók a történelem termékeként.A francia nemzet pl. nordikus, alpini, mediterrán, stb. emberek leszármazottja. Történelme során részesült számos nép anyagi és szellemi értékeiből a görög-római és a keresztény kultúra vívmányaiból is. Jelen korban gazdagodik más vallások tanításaiból, így lett Európa egyik kulturális központja.

A keresztény vallás egyik kitüntetett tanítása a keresztény erkölcs, aminek magva a Mózes által leirt tízparancsolat Az ebben foglaltak az emberiség egészének legfőbb együttélési szabályait, rögzíti. A mai kor nyelvén fogalmazva és csak a világi mondanivalót hangsúlyozva a következőképpen hangzik: védd az ember életét és méltóságát, védd az ember közösségeit és környezetét, védd az ember javait és alkotásait. Ez a mélygyökerű értékrend mindenütt a világon elengedhetetlen kelléke az emberi együttélésnek. Sokszor sérül ugyan, ám mindig eligazító követelmény, a helyes irány mutatója.

4. Nem kerülhetjük el, hogy a mondottakat ne konkretizáljuk néhány összefüggésben hazánkra.

El kell mondanunk, hogy a fordulat éve óta, a 2010. esztendő teremtette meg a legizgalmasabb időszakot. A kormány végre valóságos és hatékony fordulatot készített elő két év alatt. Az alaptörvényünk és számos arra épülő jogszabályunk megalkotása egyedülálló törvénykezési kurzust jelent, ami ugyan bizonyára nem hibátlan és nem is befejezett, ám a korrekciók és a folytatás máris megalapozott. Megteremtette az ország és lakossága számára az elodázhatatlan tennivalók feltételeit. A továbbiakban a törvények alkalmazás a feladat. Közben az új törvények is szaporodnak és a korrekciók, sem maradhatnak el. A megváltozott törvényi keretek néhány országgyűlési ciklus alatt, a hazán belül értelmes rendet, a nemzetközi kapcsolatokban az egyenjogúság alapján álló viszonyok létrejöttét célozták meg. Magyarországon szaporodnak a kis és a középvállalkozók, nő a szociális szabadság, fokozódik a nemzeti identitás,  nő a vallásos emberek.száma.

Libertás, nemzeti identitás, szakralitás. Ezek korunk és jövőnk alapproblémái. Mi magyarok, de Európa és a Világ népei is szorongva várjuk a munkán és az erkölcsi normákon nyugvó új élet eljöttét, a szociális szabadság kibontakozását, a nemzeti eszme és a természetfelettiben való hit újraéledését. Meggyőződésünk és a történelemből származó tanulság, hogy ezek együtt teremtik meg a

rövid életre ítélt ember hitét, itt a Földön, a kiérdemelt boldogságra.

Rubinstein könyvét olvasva felfigyeltem az alábbi két gondolatára: „… minden tevékenység a személyiségből, mint szubjektumból indul ki.”, „… a létezés síkján, minden adott szakaszban, a személyiség a kiinduló, a kezdőpont.” (Sz. L. Rubinstein: Az általános pszichológia alapjai. Ak. Kiadó II. köt. 1041. o) Magam is azt tapasztaltam, hogy a személyiség a pedagógus, de minden gyermekkel foglalkozó szakember számára igen fontos. Mégsem találtam olyan körülírást, meghatározást, amelyből egybehangzó lenne az egyetértő vélemény. Sőt B. Inhelder és J. Piaget a következőt mondja: „… ami a személyiséget illeti nincs rosszabbul meghatározott fogalom az egyébként is nehezen egyeztethető pszichológiai szótárban” (B. Inhelder és J. Piaget: A gyermek logikájától az ifjú logikájáig. Ak. Kiadó 1967. 335. o.)

A múlt század hetvenes éveiben megkíséreltem felderíteni az ide vonatkozó irodalmat. A személyiség fogalmát, körülírását kerestem. 53 próbálkozást találtam. Többségük pszichológiai ihletettségű. Van a biológiai, van a társadalmi összetevőket és van a biogén és szociogén elemek összefüggéseit bemutatni igyekvő megoldás. Tanulmányaim, tapasztalataim és vizsgálódásom termékeként eljutottam egy újabb próbálkozáshoz.

Gondolatmenetem sémája, hogy az ember az ontogenezis során alakult személyiséggé. A személyiség összetevői a testi-szervezeti és a szellemi részrendszer. Összeállt egy vázlat is, amit azért közlök itt, mert a továbbiakban mondanivalóm vezérfonala lesz.

                            Törzsfejlődés                                       Az egyed organizmusa

                             (filogenezis)                                               (ontogenezis)

                          előember                                                       test

                                                                              szoma       zsigerek

                          Homos Sapiens                                             érzékszervek

                          (Cro Magnon)                                               idegrendszer       működésük

                     Közösségek

                          család

                          nagycsalád          társadalmi viszonyok                szellem

                          nemzetség           szerepek

                          törzs

                          -.-                                                                 személyiség

                          ősközösség                                                      a szoma, a szellem

                          rabszolga t.                                                      a társadalmi viszonyok, szerepek

                          feudalizmus                                                      egyedisége

                          kapitalizmus                                                     alkati, szellemi,

                          -.-                                                                   viselkedési különbözőségek

                          szocializmus

Az ember filogeneziséről

Az emberiség előtörténetének felvázolása, az időbeli távlatok és a rendelkezésre álló anyag szűkös volta miatt, sok bizonytalansággal terhes. A történtek távlatai oly nagyok, hogy a tudományok (geológia, archeológia, antropológia, őslénytan) megállapításai inkább feltevések, következtetések. Nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok sem az időtartamokat, sem a történéseket illetően. Ezt figyelembe véve mondjuk, hogy az előember (Homo habilis) 2 millió éve élt. A Homo erectus (felegyenesedett ősünk) másfél millió éves. Az ősember: a Neandervölgyi ember 50.000-100.000 évvel ezelőtt jelent meg. A gondolkozó ember (Homo sapiens) első leleteit a Cro Magnonban találták meg. Kb 30.000 évvel ezelőtt élt.

Bennünket most az ember ontogenezise foglalkoztat. Ennek megértéséhez elkerülhetetlen megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek az ember kialakulásához egyedi és szociális jellegrajzához hozzájárultak.

A munka szerepe

Az ember szociális jellege bizonyos tárgyak eszközként való használatával és az együttes tevékenység előnyeinek észlelésével fokozatosan alakult ki. A közösségekben az együttműködés alapja és tartalma a munka. Ez az együttműködés, egyre több eszköz használatával teszi lehetővé, hogy az ember kiemelkedjék a természetből, és fokozatosan úrrá legyen raja. Hogy valóban úrrá lehet-e, az nem egészen egyértelmű. Különböző természeti erők (földrengések, szökőár stb.) arra figyelmeztetnek, hogy az ember e téren se bízhatja el magát. A tevékenység munka jellege azt jelenti, hogy tudatosul, amit tesz, amit társaival együtt tesznek. Vagyis a tevékenységet előre megtervezi, megtervezik. Ez a „tervező munka” már primitív fokon is feltételezi a munka eszközeinek, tárgyának, saját lehetőségeinek, sőt az elérendő célnak az ismeretét is. Tevékenység közben kiigazítások, módosítások válhatnak szükségessé. Ezek növelik a munka eredményességét. Más megközelítésben, az együtt végzett tevékenység a közösségek létrejöttét is eredményezi. Megtörténik a család, nagycsalád, a nemzetség, a törzs kialakulása, majd idővel a nagyobb egységek is megjelennek: az ősközösség, a rabszolgaság, a feudalizmus, a kapitalizmus formációiban. Történelmi tény, hogy a XX. század második évtizedében kialakítottak egy szocializmusnak nevezett formációt, előre készített elmélet (Marx-Engels) alapján. A történetek bizonysága szerint, ez a próbálkozás nem volt sem megalapozott, sem életképes. Az alkalmazott brutális erőszak, a despotikus diktatúra hatására rövid időn belül meggyengült, hatalmas gazdasági és erkölcsi pusztítás után, a népek ellenállása miatt, szükségszerűen került le a történelem színpadáról. (Kína ugyan ma is szocialista államnak mondja magát, ám berendezkedése egyértelműen kapitalista, állama pedig diktatúra.)

Az ontogenezis tehát a Homo sapiens megjelenésétől számítható és ma is ismétlődik egyre tökéletesítve a munkát és korrigálva a közösségeket. (Kétséget kizáróan ez a fejlődési folyamat manapság lassulni látszik és világszerte feszülő problémákkal terhes.) Az egymásra következő generációk ontogenezise természetesen tartalmaz filogenetikus elemeket. Ám bizonyos, hogy bekövetkezik az emberi törzsfejlődés lemenő ága.

Az ontogenezis lényege

A törzsfejlődés hosszú időszakában a generációk rendre váltották egymást. A generációk tagjai az egyes emberek. Az ontogenezis minden egyes ember élete során lejátszódó egyedi történés. A mai, akár az őserdőkben, akár a legfejlettebb európai vagy amerikai városokban élő ember születésekor rálép az egyedfejlődés útjára, ezt végigjárva jut el a mindannyiunk számára elkerülhetetlen enyészetig.

Az egyedfejlődés során a test, a zsigerek, az érzékszervek és az idegrendszer a kezdő zygota állapottól eljut a kifejlődésig, majd az elmúlásig. Ez idő alatt természetes szükséglet a test és a szellem karbantartása, fejlesztése, ápolása.

A törzs- és egyedfejlődést végigtekintve talán sikerült megalapozni a személyiségről való fejtegetést. A személyiség az egyed testének és szellemének egyedi megkülönböztető jellegzetessége. Alábbiakban külön lesz szó a szomatikumról és a szellemről. Ez azonban csak elméletileg lehetséges, ugyanis a kettő a valóságban elválaszthatatlan. Az elkülönítés a jobb megértés miatt mégis kívánatos, sőt elkerülhetetlen. Lássuk az egyik részrendszert:

A szomatikum a személyiség egyik összetevője. A testi szervezet a szakemberek (orvosok) körében jól ismert. „Az ember testi-szervezete (szomatikum) az ontogenezisben akként alakul, ahogyan a filogenezisben beprogramozott és a csirasejtek egyesülésekor a zygota állapotban egybeszerveződött alapvető „törvényszerűségek”, a vezérlési rendszer előírja.” (Gegesi Kiss Pál: Gyermekgyógyászat, 1978. nov. 409. o.) A zygotaállapotból kiindulva minden emberben kialakul az egyéni sajátosságokat is hordozó testi szervezet, az élettani, a morfológiai működés is. Az egyed testi organizmusának alapegységei a testrészek, a zsigerek, az érzékszervek és az idegrendszer az agyközponttal. Ez a szervezet már a Cro magnoni embernek is sajátja. A ma felé haladva csupán jelentéktelen különbségek észlelhetők aszerint, hogy a természeti és a társadalmi környezet milyen alkalmazkodást tesz lehetővé, illetve „vár el”. A testi szervezeti organizmus szabályozórendszereként is működik. Működése elsősorban az egyed fennmaradását, életben tartását érvényesíti, ám a faj fennmaradását is szolgálja. Az érzékszervek és az idegrendszer, mint a részrendszer elemei elsősorban az érzékelés és az észlelés, másrészt a gondoskodás eszközeként megalapozza a testi szükségletek kielégítését, de javítja a faj fennmaradásának lehetőségét, és alapot teremt a szellemi működéshez is. A testi szervezeti részrendszer így tölti be a szerepét.

A tudat, a szellem és a lélek fogalma

Mielőtt a másik szabályozási rendszerről szólnék, szükségesnek gondolom, a fent jelzett fogalmak tisztázását. Ennek elkerülhetetlensége abból adódik, hogy a pszichikum, a pszichológia fogalmakat, jelentésük szerint használva (lélek, lélektan) azok félreértéseket generálhatnak.

Az egyik gond, hogy a tudat vagy a szellem fogalom használata helyes-e. A tudatot tudatos tudatként szokás értelmezni. Álláspontom szerint a személyiség második részeleme több ennél. Mégpedig alkotó képességeivel. Eszerint a szellem alkotó tudatos tudat.

A másik probléma, hogy a lélek és a szellem fogalmak sem tisztázottak. Úgy gondolom a megoldás az lehet, ha a lelket, eredeti jelentése szerint Isteni adományként értelmezzük. Aki az egyén halála után tovább él. – Az emberi szellem pedig alkotó tudatos tudatként, egyedi emberi termék, az egyes ember produktuma, változik, fejlődik, alkot, felejt, a test enyészésével megszűnik, ill. tartalma írásban, médiákban, alkotásokban fennmaradhat.

A szellem a személyiség másik összetevője

Nem egyszerű, ahogy érzékeltettük, a szomatikumot mint a személyiség egyik szabályozó rendszerét bemutatni. Ettől is nagyobb feladat az emberi szellemet mint a másik jelzőrendszert körülírni. – Egyértelmű, hogy a szellemi tevékenység anyagi eszközei az érzékszervek és az agyközpontú idegrendszer.

Az öt érzékszerv külső vagy belső ingerek hatására lép működésbe és az idegrendszeren keresztül közvetít impulzusokat az agyközpontba, úgy hogy stimulálja az idegvégződéseket, az érzékszerveket. Az így keletkezett ingerületek, az idegpályákon keresztül az agyközpontban vagy tudatosulnak, vagy a tudatküszöb alatt maradnak. A szakirodalom ez utóbbiakat feltétlen reflexként tartja számon. Hatásuk a reflexíven keresztül spontán jelentkezik (nyálképződés, szopásmimika, stb). A tudatosulást előidéző ingerhatások ugyancsak reflexíven keresztül, azt bejárva, szellemi tevékenységet generálnak. Fontos tudni, hogy a szellemi tevékenység csak az élő szervezet egészében működik. Sem az agynak, sem az idegrendszernek nincs önálló, az élettől független, különálló tevékenysége. A szellemi élet minden megszületett emberben előröl kezdődik és az ontogenezis során folyamatosan alakítja ki az éppen aktuális szellemi tartalmakat. Ezek a tartalmi elemek tanulással válnak sajátunkká. A tanulás a régebbi generációk szellemi produktumait is tartalmazza.

A szellemi termékek nem tárgy, hanem működésszerűségek. A környezethet (természet, társadalom) való tartozás alkalmazkodást, függést, változtatásra vagy tartalékolásra való törekvést jelent. Vagyis az ember egyidejűleg függ, alkalmazkodik, változtatni akarja a környezetét vagy tartalékolni akarja, amit a természettől, a társadalomtól kap. Meg kell jegyezni azt is újra, hogy a szomatikum és a szellem funkcionális egységet alkotnak. Ezek figyelembevételével tekinthetjük át a szellem tartalmát és lényegét. A szellem tartalma az értelmes, alkotó tudás, amit az agy az idegrendszer segédletével dolgoz ki, vesz át, vagy „tárol”. Ám ezekhez még érzelmi, akarati, erkölcsi, értékelési, értékítéleti, stb. mozzanat is társul. Feltárja bensőnket, megjeleníti a természeti és társadalmi környezetet, az összefüggéseket stb. Tudatosítás után az egyes tartalmakat és összefüggéseket felhasználja, dolgozik velük. Például mesevilágot teremt, megfogalmazza a jövő lehetséges perspektíváit, stb. A szellem tehát alkotó tudatos tudat, mint ilyen a személyiség egyik részrendszere.

A személyiség

A két részrendszer: a szomatikum és az emberi szellem elemzése teszi lehetővé a személyiség lényegének feltárását, megértését. Az emberősök, az előember még csak lehetőségei, előzményei az embereknek, a személyiség kialakulásának. Még nem emberek, tehát nem járják be az emberi ontogenezis útját. Az első egyedi ember a Homo sapiens, egyik korán felfedezett alakja a cro magnoni ősünk. E fejlettségi stádium jellemzője az emberi szomatikum teljessége. Ezen belül az agy térfogatának jelentős növekedése (ma 1500 cm3 körüli). Ezzel a szellemi tevékenység megalapozása a szomatikum oldaláról. Innen számítjuk az ember ontogenezisét, az egyedfejlődés kezdő időpontját. Azt a korszakot, amikortól az egyedfejlődésnek a tényleges lehetősége megteremtődött. Az emberi egyed fejlődése azzal jár, hogy a testi fejlődés, a környezeti hatások, a tevékenység, a szellemi erőfeszítések, stb. következtében eltérő, megkülönböztetésre alkalmas jellegzetességek alakulnak ki. Ezek az eltérő jegyek, a szomatikumban és a szellemi tevékenységben, adják az egyén egyediségét, összességük pedig a személyiség tartalmát. Az eltérő sajátosságok teszik ténnyé, hogy minden ember egyedi, hogy mindenki mindenki mástól különbözik, megkülönböztethető. Az alkat, a testrészek, az agytérfogat, a tapintásérzék, a hang, a beszédstílus és ritmus, a gondolkodásmód és eredményei stb. alapján minden egyén más, megkülönböztethetővé, felismerhetővé lett az ontogenezis produktumaként.

Az mondhatjuk, hogy a személyiség az ember egyedisége, a biogén és a szociogén összetevők mássága, ezek összessége. Exogén és endogén erők hatása, kölcsönhatása eredményeként alakul ki, változik, fejlődik lehetővé téve a megkülönböztethetőséget, a felismerést.

Mondanivalóm inspirálója Rubinstein két, fent idézett gondolata, másrészt pedagóguspályám személyiség formálással kapcsolatos tapasztalatainak sokasága, ezen tanulságok összegzése.

Az egyik tanulság, hogy a lényeget tartalmazó személyiségfogalomra van szükség. Ennek birtokában és felhasználásával lehet eredményes személyiségfejlesztést folytatni. A többi tanulság azt tartalmazza, hogy a fogalom tartalmát ismerve mit kell tenni, mik a személyiségfejlesztés alkalmas módszerei.

Újra ismétlem, hogy a személyiség összetevői a testi-szervezet és az emberi szellem bonyolult rendszerének egyedisége. A szomatikum a genetikailag beprogramozott utat járja be a biológiai érzés során. Eközben kifejleszti az ember morfológiai és élettani funkcióit és sajátosságait. A szellem függ a megszületés utáni egyéni életet körülvevő természeti és főleg társadalmi hatásoktól. Ezek közül a korai szakaszban meghatározóak az egyénhez közel állók érzelmi töltésű hatásai.

A testi- szervezet morfológiai- élettani összetevői, jellegzetességei lényegében nem változtathatók. Annyit tehetünk, hogy közülük a kedvezőket erősítjük, a nemkívánatosakat gyengítjük. A szellem viszont az ontogenezis során jelentősen alakítható, sőt megszorítással, átalakítható. Születéskor az egyén biológiai lény és a korai érés folyamatában biológiai törvényszerűségek szerint fejlődik. Ekkor a „nevelés” módszere a gondozás, a táplálás. Ebben az érési szakaszban inkább csak az anyán keresztül hatnak más szociális tényezők. Ezek persze érintik a kialakuló szellemi életet is. A további érés során a belső erők is változnak, kialakul az érzelemvilág, ami a szellemi élet eleme. Ez a periódus érzelmi hatású eljárásokat kíván. – A további fejlődés, a szellemi életben, az értelmi elem lassú túlsúlyát eredményezi, majd lehetővé válik az absztrakt gondolkodás is. Az alkalmazható eljárások a verbális jellegű tanítás, oktatás, értékelés, önértékelés. A cél, hogy a személyiség szellemi szférájában a tudatos elemek váljanak dominánssá és az elvont gondolkodás elemei szaporodjanak. Ebben a szakaszban a nevelés- nevelődés kölcsönhatásának az érvényre juttatása a feladat. Ez a folyamat a 18. életév körül zárul. Az információ, az oktató, a felnőtt nevelő hatása ezt követően is természetesen jelen van, továbbra is hatnak nevelőmomentumaikkal, ám egyre inkább lehetővé és természetessé válik az önnevelés dominanciája: „a létezés síkján, minden adott szakaszban a személyiség a kiinduló, a kezdőpont.”

Zilált társadalmunk egyik engem különösen foglalkoztató eseménysora az a rohammunka, amit az oktatásügyben végeznek Magyar Bálint színrelépése óta. Mándi Iván Fabulya feleségei című remekének egy mondata jutott eszembe: „Döng a dob a dzsungelben, átírni, átírni!” Mindent ami érték át kell írni a dzsungel egyik urának akarata szerint. Hogy ennek az akaratnak a hátterében mi munkál (anyagi érdekeltség, a halhatatlanság vágya, kificamított liberális eszmék) csak sejtem, de azt tudom, hogy amit tesznek az sem a gyermekek érdekeit sem a társadalom jövőét nem szolgálja; emberi és társadalomellenes. Ez a metódus nem az emberben rejlő lehetőségeknek a kibontakozását célozza meg, hanem páriákat kíván szolgáltatni a tőke nagyobb és kisebb urai számára. Mindezt arcátlanul, az uralt társdalom anyagi bázisát felhasználva a hatalom eszközeivel kívánja tenni. Azt felejti el csupán, hogy bár mai is felül a gálya ám alul elsöprő erejű a népek árja. A gátszakadás pedig bármikor bekövetkezhet. Anélkül, hogy ezt bárki is óhajtaná a figyelmeztetés nagyon időszerű.

A) Amikor 1940-ben a tanítói oklevelemet átvettem ezzel egyidejűleg elkötelezettje lettem a  nevelésügynek. Hosszú több szintes pedagógus munkán és tanulmányaim során most 69 év múltán egyre élesebben jelentkezik az a kérdés, hogy az ország lakosságának döntő többségét és a népgazdaságot is gyökereiben érintő ágazat mutatói miért romlanak évről-évre. S ez akkor amikor a tudásalapú társadalom igénye egyre követelőbb.

A felelősség ebben az esetben is széleskörű. Tekintsük át az érintettek körét:

B) A gyermek rengeteg rendezetlen ismerettel kerül iskolába. A tanítónak kell a buksi fejekben rendet teremteni, az ismerethalmaznak a rendezését elvégezni. Neki kell a nélkülözhetetlen alapismereteket, készségeket, kompetenciákat kialakítania. Közben figyel a nebuló személyiségjegyeire, egyediségére. Korunk felkészült pedagógusa szülészként is fungál, felszínre segíti az adottságokat. – Ez együtt majdhogynem megoldhatatlan teher a harminc fő körüli osztályokban (az individuális nevelés persze mindig csak kevesek lehetősége volt, ma csaknem kizárt).

C)  A szülő ha van munkája, annak időigényessége és terhei miatt, meg mert a másodállás nélkülözhetetlen az elfogadható életminőséghez magára kénytelen hagyni csemetéjét. Ha meg munkanélküli meg mert esetenként felelőtlen is nem teljesíti szülői kötelmeit. A gyermeknek marad a TV, az utca, a szintén elárvult haver.

D)  A tanár mellékmunkákért lohol, fáradtan, enerváltan megy órára a nagy létszámú osztályba, ahol sok elhanyagolt hiányosan nevelt „csak meggörbüljön a karó” felfogású srácot talál. Az elvárások alig teljesülnek: nem alakulnak ki az elengedhetetlen alapismeretek, alapkészségek, kompetenciák. A hiátusok továbbgyűrűzve akadályai az érettségire történő érdemleges felkészülésnek (adott a középszintű érettségizettek nagy száma), de akadályai a felsőoktatás jobb eredményeinek is. A minisztérium pedig még rásegít a tanulói jogokat hangoztatva, akarva akaratlan inspirálója a tanulói, szülői felelőtlenségnek, sőt az atrocitásoknak is.

E) Kétségtelen, hogy az oktatásirányítás felelősége a legnagyobb – mit tesz a minisztérium – négyévenként más-más értékrend szerint irányít, megfeledkezik a nevelésről holott minden iskolának leghatékonyabb eszköze és legfőbb feladata a ez lenne.

1. A minisztérium látja el a tanügyigazgatást. Rengeteg a jogszabály, a jogszabály módosítás és ez mind az iskolákra zúdul. Az elmúlt esztendőkben a középiskolák minisztériumi utasításra (nem útmutatásra) 27 szabályzatot készítettek. Ezzel az iskolák belső rendjét áttekinthetetlenné tették volna. Ám mert a fióknak készültek, csak az igazgatók és közvetlen munkatársaik tennivalóit szaporították. – Szóba kerül az iskolák önállósága ezzel szemben – szervezeti vonatkozásban – a centralizálás lett a divat.
2. A szervező munka is minisztériumi tennivaló. A szervezés dömpingjét élik meg az iskolák. Általában végig nem gondolt rohammunkával, megfelelő előkészítés és hatástanulmány nélkül, ötletszerűen máskor az idegenben is csupán kísérletként alkalmazott elképzeléseket adaptálva kerülnek sorra. A pedagógiatörténet, a pedagógiai tapasztalatok, törvényszerűségek rendre kimaradnak a látókörből. Így vált elképzeléseikben az iskola tudásgyárrá, szolgáltató intézménnyé. Ez a gondolkodás vezetett oda, hogy országos konferenciát szerveztek az ipari módszerek oktatásban lehetséges felhasználásának megtárgyalására. A felsőoktatásban a bolognai rendszer a honi felsőoktatás-történet és az aktuális állapotok mérlegelése nélkül nyert polgárjogot. Ám a három év egyetemet végzettek sorsa, lehetőségei, tehát jövője mindmáig tisztázatlan elhelyezkedési lehetőségeik, munkakörük kérdéses.

Mind a tanügyigazgatásban, mind a szervező munkában káros, tehát megengedhetetlen a rohammunka, aminek tanúi voltunk. Magyar Bálint szerepe legyen figyelmeztetés. Az oktatásirányításnak rá kell végre döbbennie, hogy mindenféle változtatásnak a jelenből kell kiindulnia. A jelen viszont a múltra épül. A múlt és a jelen adhat elégséges alapot a jövő felvázolásához, előkészítéséhez. A tervezőmunka, a jövő még annyira kis léptékű módosítása is ennek az összefüggésnek a figyelembevételét igényli. Még inkább igaz ez „az egész” átszervezése esetén. Nincs helye semmiféle rohampszihózisnak az irányítás a szervezés időigénye, nyugodt meggondolást, ésszerű tervezést, és fokozatos megvalósítást kíván. Tartalmában iskola- és pedagógiatörténeti szemléletnek kell érvényesülnie, össztársadalmi célokat, érdekeket szolgálva (ki kell rekeszteni a csoport vagy pártszempontokat, érdekeket).

Tudom, hogy súlyos, de azt is, hogy megalapozott észrevételek a fentiek. A tény az, hogy a minisztérium manapság téves utakon jár. Ám mégsem ez a legnagyobb bűne.

1. A legtöbb, legsúlyosabb rombolást a tartalmi irányításban követték el. – Kérdés elfogadják-e, hogy a nevelési terv, a tanterv és az iskolák rendje játssza a központi szerepet az oktatásirányításban. A már elemzett feladatoknak is ezt kell szolgálnia. Sajnos ez a szemlélet ma hiányzik – fentebb utaltam a nevelés és az oktatás viszonyára, megismétlem: az oktatás eszköz, a nevelésnek is a legfőbb eszköze, mert igen hatékony (az oktatás természetesen ismeret nyújtás) a Nemzeti Alaptanterv fogyatékossága éppen itt érzékelhető. Nincs megjelölve benne, hogy milyen embert, milyen személyiséget kíván szolgálni és végképp nem nemzeti. Pedig napnál világosabb, hogy korunk művelt erkölcsös embert igényel, aki a termelést irányítja (különböző szinteken és ellátja). Az olyan eszmék, hogy az iskola tudásgyár, szolgáltató intézmény, vegyük át az ipari módszereket nem csak a legnemesebb emberi lényeget negligálja, de embertelen célokat is preferál. Az ember általában, a személyiség konkrétan a legtökéletesebb, a legnemesebb teremtmény. Érte, érdekében kell szervezni, irányítani a nevelőmunkát. Az iskolának az embert, a személyiséget kell szolgálnia. Ha ez a szolgálat eredményes lesznek mindig korszerűbb üzemek, lesz elegendő termék a mezőgazdaságba, iparban, tudományban, környezetünk egészségessé válik újra. Nyugalom lesz, lesznek prosperáló közösségek: család, nemzet, európai közösség.
2. A nevelő- oktatómunka tartalmának summája a tanterv. A jelenlegi alapjában elhibázott laza is meg hiányos is. Nem jelöl meg sem nevelési, sem oktatási feladatokat. Olyan tantervre van szükség, amely megjelöli a célt: kiteljesíteni az embert, megcélozni az értékes személyiséget, személyiségjegyeket körvonalaz, rámutat milyenekké lenne jó válni. Megjelöli az egyes korosztályok számára az elvárásokat a feljebblépés feltételeit. Figyelemmel van korunk konkrét igényeire, tartalmazza a hazai és a világműveltség aktuális elemeit. Ki kell fejeznie azt is, hogy az iskola csupán felkészít. A fiatal a hivatását, a munkáját megismerni, főként szolgálni az életben tartja meg. Olyan felkészítésre van szükség, amely természetesként tekinti az élethosszig való tanulás igényét, a test és a szellem folyamatos edzését.
3. A mi világunkban igen nehéz megállapodni arról, hogy mi legyen a nevelés célja, hogy milyen műveltségbeli elemek szolgálják legjobban a cél megközelítését. Bármennyire is eltérőek az érdeket, a vallott értékek, nem takaríthatjuk meg az egyeztetést, a közös megtalálásának nehéz, valószínűleg hosszadalmas munkáját. A célok és az alkalmas eszközök, inkább: tudnivalók, készségek, kompetenciák egybehangolt, összecsengő rendjének megtalálása a gyermekek, a tanárok, a szülők, az egész társadalom elemi érdeke. Sem az időt, sem az energiát nem sajnálhatjuk erre. Csakis az így nevelődött gyermek kaphat olyan Adriané fonalat, ami nem csak elvezet az egyre igényesebb emberi társadalmi magaslatokhoz, de mert tévutak is vannak, arra is jó, hogy visszataláljon az útra, amelyen járni helyes és célravezető.
4. A nevelő- oktatómunka általános céljait és tartalmát központilag lehet és kell kidolgozni. Elvileg a központ rendelkezik a szükséges anyagi feltételekkel (állami költségvetés) és a minisztériumnak vannak meg a legjobb lehetőségei a hozzáértő személyi feltételek, a legképzettebb, a legtapasztaltabb szakszemélyzet kiválasztására. Eredmény persze csak abban az esetben várható, ha a központ legfrekventáltabb képviselőinek munkáját a pedagógiatörténet, a pedagógia és a pszihológia törvényszerűségei szabják meg, irányítják.
5. Hogy a nevelő oktatómunka eredményes lehessen az iskolában rendre van szükség. Ezt szolgálja a rendtartás, amit ugyancsak központi szerkesztésben kell elkészíteni. Az adaptáció már iskolai feladat.

Mind a tanterv (nevelési terv), mind a rendtartás elemi igény és ez abból fakad, hogy a közösségi léthez szabályozás szükséges. Az a kívánatos, hogy az országos közösségből induljunk ki, mert az egyes intézmény nem képes átlátni az egész igényeit. Ha az országos közösség megjelöli, kifejezi elvárásait, az adaptáció kézenfekvő. A centralizáció tehát ebben az összefüggésben elengedhetetlen kellék. Az iskolák önállósága tehát behatárolt, abban fejeződik ki, hogy az országos elvárásokat adaptálja, helyi jelleggel, elvárásokkal alkalmazza.

Természetes, hogy az így értelmezett állami tartalmi irányítás magasfokú szakmai hozzáértést, komoly erőfeszítést, felelőséget, kreativitást vár el az apparátus egészétől, élő kapcsolatot a napi gyakorlattal, ezért a szakfelügyeletet nem nélkülözheti.

Kívánatos hát, hogy a majdani nevelésügyi miniszter és a minisztériumi szakemberek tekintettel legyenek amit Gorkij mond: „A nevelés sine quanonja felkészíteni a fiatalt a jó az igaz a szép keresésére és szolgálatára.” Ezt kiegészíti egy Széchenyi gondolat: „A jól elrendelt munka, szóval az ész a nemzeti gazdaság talpköve.” A nevelés ma is aktuális céljára és tartalmára utal ez a két gondolat.

Vég Antal írja: Orpheus azért nem lett zseni, mert a döntő pillanatban nem volt képes együtt látni az egyest és az általánost. – Nos ez az oktatáspolitikában mindaddig így lesz, amíg a miniszter pártpolitikus vagy amíg a pártpolitika kisajátítja az oktatásügyet. Megoldhatatlan ugyanis az az ellentmondás, ami a politika és a nevelés között van. A politika mindig csoportérdekeket, a nevelés össztársadalmi érdekeket kell, hogy szolgáljon. Ma nemzeti keretben állami érdekeket. A szocialisták nálunk ma kapitalista érdekeket szocialista eszközökkel, a szabad demokraták kificamított liberális elveket hatalmi eszközökkel próbálnak érvényre juttatni. Mindkét változat akadály a szakszerűségnek. Az egyes és az általános között nincs antagonizmus. Mégis zseni kell a kettő szükséges együttlátásához. Ezzel szemben a kapitalista érdek és a szocialista módszerek, de a liberális értékek hatalmi eszközök között az ellentét kibékíthetetlen.

Ha a zseni nem volna olyan kevés, mint a fehér holló a nevelési miniszter helyére egy mai Kelberberg lenne jó. Neki is évek kellenének a mostani zűrzavar megszűntetéséhez. Ma az elvárható a szakmai hozzáértés a magyar neveléstörténet a pedagógia és a pszihológia törvényszerűségeinek alkalmazása. Kitűntetett szerepet szánnék a morális dimenziónak. Talán még meg lehetne állítani a társadalom totális lezüllését, természetesen együttműködve a összes illetékes intézménnyel.

A „korszellem” egy adott kor gondolkodásának általános, irányt mutató jellemzői, melyek a társadalom tudatának homlokterében vannak. (Szellemtörténeti mellékíze szalonképességét megkérdőjelezi.) Negligálása azonban nem indokolt. Kidolgozottsága kétségtelenül hiányos. Amikor alkalmazzuk csupán megnyilvánulásaira utalunk. Az alábbiak egyes jegyeit és az elmúlt száz évben játszott szerepét interpretálom.

Idézet a Macskaköröm-ből:

„Gyurcsány Ferenc rajongói, üzletfelei, lekötelezettjei nem tapsolták meg a Magyar Köztársaság elnökét. Sokatmondó hallgatásukat nyilván ők a civil kurázsi újabb felemelő megnyilvánulásának tartották, mindenesetre sem Nyakó István, sem Lendvai Ildikó nem sipítozott-sápítozott – neveletlenséget, bunkóságot, a művelt világ megvetését kiváltó szégyent emlegetve.” (A szerző Ugró Miklós)

Kettős mérce. Ha az egyik teszi szégyen, ha a másik civil kurázsi. Elgondolkodtató! Ez a korszellem? Nézzük rövid történetét.

Első találkozásom ezzel a kifejezéssel a harmincas években volt. Az élő történelem, az akkori közelmúlt, a trianoni diktátum azt követelte, hogy gazdálkodjunk okosan megmaradt lehetőségeinkkel. Önerőnket, tudásunkat, kultúránkat nem annektálhatták. Ettől remélhettük megmaradásunkat, gyarapodásunkat. Segítségünkre volt a szilárd, élő erkölcs, bázisul szolgált erőfeszítéseinkhez, eredményeink növeléséhez. Szerepet kapott természetesen az ifjúság eleje is. A munkásfiatalokkal kiterebélyesedő cserkészmozgalom pl. azon munkálkodott, hogy váljunk különb emberekké, legyünk jobb magyarok.

Ezt a korszellemet képviselte a kultúrpolitika a százszámra épített falusi, tanyasi iskolával, a középiskola követelményeinek növelésével, az ötéves tanítóképzés megszervezésével, egyetemek átmentéseivel, stb. A munka összességében sikeres volt, annak ellenére, hogy nacionalista túlzások is megjelentek. A korszellem szemben állt ezekkel, és mindenfajta szélsőségekkel: a baloldal túlzásaival, a liberalizmus egyoldalúságával, a szélsőséges jobboldali nézetekkel. Szilárd erkölcsi alapon az ország valós érdekei és lehetőségeit tartotta szem előtt, ezeket preferálta.

Felidézése azért aktuális, mert a mai nehézségek analóg jellegűek, megoldásukhoz az akkori gondolkodás és munka tapasztalatai segítséget jelenthetnek.

Ennek a lehetséges segítségnek a jelentőségét akkor értékelhetjük, ha elemezzük a történteket.

Lezajlott a számunkra szerencsétlen második világháború. Emberi és anyagi veszteségeink mellett a szovjet megszállás során tradícióink elapadtak. Gazdátlan tér teremtődött a marxizmus számára. Az értelmiséget kényszeresen „átképezték”. Ez a tömegek tudatára is negatív hatással volt, mert elvették az emberi és nemzeti ideáljainkat. Az Aczél nevével fémjelzett TTT idején, többek között, a szellemtörténet képviselőinek munkái a tiltott kategóriába kerültek, felejteni akarván mindent, ami nem internacionalizmus.

Ma a kozmopolitizmus, a globalizmus (mindkettő nemzetköziség) hatja át a regnáló államhatalmat. Az általános politika elszakadt a nemzet lelkétől, a gazdaságpolitika pedig a nemzet érdekeitől. A szellemi élet közpénzből dotált képviselői, kitüntetetten a média – feladatával ellentétben – a pénz és az erotika hangján beszél. A gazdaság mind nagyobb része az idegenek kezébe került /a globalizáció, a tőkehiány ürügyén/ késztetésre elnyeli azt, ami magyar. A hozzánemértés, a pazarlás következtében a költségvetés hiánya és az államadósság soha nem tapasztalt mértékben nőtt. A dilettáns, reformnak nevezett őrület, a 3 millió szegény mellett a középosztályt is tönkreteszi.

Ki tagadhatja, hogy ez a katasztrófa az első világháború utánival analóg. A különbség az, hogy azt a háború és ellenfeleink okozták, ezt honi vezetőinknek „köszönhetjük”. Akkor a kivezető út első lépéseit a kultúrpolitikával, a kultúra decentralizálásával tettük meg. Olyan vezetőkkel, akik nem csak ismerték, de művelték is a történelmet. Nem fikciókkal kísérleteztek, hanem tudományosan feltárt tényekre támaszkodtak.

Ma minisztereink „nem szakemberek, hanem elsősorban politikusok”, a miniszterelnök, aki helyettük talán mégsem ért mindenhez, szabja meg tennivalóikat. – Nem lenne reális igény, hogy minden állami vezetőtől államférfiúi erényeket várjunk, de minden politikustól a posztja követeli meg, hogy ismerje a valós utat, amit a nép megjárt. És ez nem valamiféle retrospektív múltba tekintő kíváncsiskodás, hanem a valóságos jelenképnek, mint kiindulási alapnak, a felvázolásához elengedhetetlen feltétel, szükséglet, de egyben hatalmas erkölcsi erő is. Ha hiányzik a múlt ismerete, úgy mint az emlékezetét vesztett ember, aki már nem okulhat, oktalanul rohan vesztébe.

Jelen kormányzatunk – akarva-akaratlan – szétroppantja történeti múltunkat. „Homokra légvárat épít.” Nem veszi figyelembe, hogy büntetlenül nem térhet le a történelem útjáról. Nincs lehetőség ugrásokra, csak a fokozatosság a reális. Nem létezik nulladik, de önkényesen értelmezett múlt sem. Propaganda iratok, internetes blogok, drága kommunikációs hivatalok helyett tudományosan feltárt közelmúlt és jelenképre van szükségünk. Nem az események, hanem az összefüggések a fontosak ha államügyekről, a feladatok megalapozásáról, ha a támogatás megszerzéséről van szó. Az emberek számára evidens, hogy a múltból fakad a jelen, s erre épülhet a jövő. Viszont érthetetlen, hogy miért nem profit szerint adóznak a külföldi cégek, a bankok, a biztosítók. Miért akadályozzák a magyar kis- és középvállalkozókat, miért nincs több munkalehetőség, röviden: miért a külföldi nagytőkére támaszkodik a magyar államvezetés? – Miért sorvasztja el a falvakat sok-sok értékével? – Erkölcsében tiszta, a történelmet ismerő, azzal számolni tudó politikust fogad el népünk. Az ilyent tiszteli is!

A mai korszellem megélhető demokráciát, folyamatosan növekvő lehetőségeket, kisebb terheket és tisztességet vár el. Ezzel ellentétesen azonban két szembenálló nézetrendszer alakult ki.

Az egyik balliberális, liberokrata töltésű. Ez módszereiben a kádárihoz hasonlít (a parasztok padlása üres, most a középosztályé kerül sorra, a pergő homok 3 milliónak a szájáig ér, másoknak a térdéig, derekáig), tartalmában a külföldi nagytökéhez törleszkedő hazai tőkések szemlélete. Lényegében a megszerzett vagyon gyarapításán és védelmén munkálkodnak. Sajátos a demokrácia felfogásuk: a négyévenkénti választáson, bármily eszközzel, megszerzett hatalom mindenhatósága, kényszerű engedményekkel. Erkölcsi nihilizmus, a vallás elavultságának hirdetése, annak kényszerű megtűrésével.

A másik nézetrendszer tartalmában nemzeti, erkölcsi megalapozottságú. Demokrácia felfogása a nép érdekeinek, az egyén szabadságjogainak a képviselete. Történelmileg megalapozott nemzetgazdaság, korlátozott külföldi tőkével (a tőkehiányra tekintettel).

A két korszellem szemben, harcban áll egymással, sokszor nemtelen eszközökkel, ami károsítja kultúrnívónkat és megítélésünket is. Ma mindkét oldalon aktív emberek vannak az élen. Az aktivitás, az aktív ember nélkülözhetetlen, de csak akkor használ, ha reális célokat szolgál. Az irreális törekvések, aktív emberek kezében előbb-utóbb destrukcióvá fajulnak, anarchiát élesztenek. Ezt akadályozza meg a tudományos történelemismeret, az erre épülő jövőtervezés és annak ütemes kiteljesítése.

Jelenleg irreális célok, aktív ember kezében, okozzák nehézségeinket, hordozzák a felfordulás veszélyét. Bármily meglepő, manapság az ellenzék tartja vissza a készülő káoszt, – és hát a hatalom erőfitoktatása – Érdekes, van – egyelőre – közösen munkált pozitív következmény is.