Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-load.php on line 24

Warning: error_reporting() has been disabled for security reasons in /var/www/clients/client23/web95/web/public_html/ferenc/wp-includes/load.php on line 333
Category » politika « @ Gondolatok oktatásról nevelésről…

Archive for category politika

VILÁGUNK FOLYTON MÁS,MEGVÁLTOZTATNI MÉGIS ALIG LEHET

Posted by on péntek, 26 július, 2013

Ez az első látásra badarságnak látszó mondat, ha a dialektika eszközével nézzük, egészen egyszerű, hétköznapi tény. –  A dialektika jelentése: vitatkozás, vitakészség, érvelés. –  A fogalom Szókratész filozófiájában jelenik meg először. Platón, Kant, Hegel is használja. Az utóbbinál azt jelenti, hogy a fogalmak ellentétekre bomlanak, fejlődnek és magasabb egységben összefoglalódnak. Persze nem csak a gondolatok, de a természet, a társadalom is vizsgálható a dialektika módszerével. Vagyis a világ egyéb összetevőinek is sajátja, hogy részei fejlődnek, felbomlanak és újra, magasabb szinten összegeződnek.

Nézzük ezt a természetre alkalmazva. Elsőnek azt a nézetet tekintsük meg, mely szerint, a Világ öntörvényű /az anyag törvényei szerint mozog/. Ebben az esetben tény, hogy a nagy természet igen hosszú életű, mondhatjuk örök. Érdemben megváltoztatni aligha, ill. alig tudjuk. Ha meg  teremtett, /a változás törvényei a teremtő által beleoltottak/ akkor is beláthatatlanul hosszú életű és éppen úgy mit az előbbiekben, az ember által alig módosítható, alakítható. /Csak megjegyezzük: ebből a szempontból a két felfogás között nincs lényegi különbség!/

Az emberre vetítve hasonló a kép. Amennyiben az evolúció elmélete az igaz, az ember is örökké más, egy-egy ember megváltoztatása pedig csak évtizedek eredménye lehet, mint ezt a szülő, még inkább a pedagógus egy életen át tapasztalja. Amennyiben a teremtés a tény, ugyan ez a helyzet.

A társadalomra kérdezve sem mondhatunk mást.

Az a szándékunk, hogy a fenti eszmefuttatást részletesen, a társadalom napirenden lévő folyamatában tekintjük át, hazánk megmaradásért mostanság vívott küzdelmében. / Kell tennünk még egy megjegyzést: a marxista filozófia a dialektikát a természet és a társadalom törvényeként is értelmezi. Ezt az álláspontot nem vitatjuk, mert úgy véljük, hogy vannak erre utaló tények is.

A konkrét, a választ kereső, kérdésünk tehát: Igaz-e, hogy hazánk, a Duna-medence, mindig és ma is ténylegesen változik? Megváltoztatása, átalakítása mégis csak nagy erőfeszítések árán, hosszú időszak alatt lehetséges?

A kérdés első felére a válasz: határozott igen. Nap, mint nap mindenki érzékeli, érzékelheti, hogy új és új dolgok jönnek létre a természeti környezetben és a társadalom minden szférájában. A természet rendje, és az emberi munkálkodás következményeként, a folytonos változás tényleges folyamat. Az igazolgatást tehát, ebben a vonatkozásban, akár meg is takaríthatjuk. Ezt tesszük!

A társadalmat illetően már jelentősen komplikáltabb a dolgunk. Egyrészt ez a terület az ember lakhelye. Az ember pedig önmagában is igen bonyolult létező. Létével: személyiségével, és egyidejű társadalmi meghatározottságával, tevékenységével, tudatosságával, de szabad akaratával is igen csak bonyolítja a képletet.

Aztán a társadalmi létfeltételének sokszektorúsága /politika, gazdaság, kultúra, stb. stb./ további nehézségek forrása az elemzéskor.  – Arra nem is vállalkozunk, hogy a teljesség igényét szolgáljuk. Csupán a fontosabb társadalmi szektorokat vesszük sorra, az általunk kreált sorrendben. Jól tudjuk, hogy „bár felül a gálya s alul a víznek árja, azét a víz az úr.” A politika azért szerepel most mégis első helyen, mert egyrészt napjaikban szerepét sokszorosan hangsúlyozzák, másrészt mert valóságosan sok bajunk van miatta.

Vizsgáljuk meg hát a politika jelentőségét és szerepét. – A politika jelenléte a társadalomban, az írott történelemben, az ókortól ismert. /A társadalom kérdéseivel való törődést jelenti./ Az egymásra következő korokban, ebben az ételemben, minden szabad ember joga és kötelessége politizálni. A jogosultság, a ma felé haladva, egyre szélesült /nőtt a szabad emberek köre/, míg nem, tulajdonképpen, mára minden állampolgár jogosult rá, akit gyakorlásából, törvényes okok miatt, ki nem zártak, vagy arra képtelenné nem vált. Napjaink nagy terhe, hogy kevesen élnek e jogukkal, ill. hogy számosan nem teljesítik – és ezt hangsúlyozni kell – ezt a kötelezettségüket. Egyik itt fészkelő ellentmondás pedig abban jelölhető meg, hogy míg szinte mindenki elvárja a legfőbb politikai szervezet: az állam gondoskodását, a nehézségekben, legalább a segítő törődését, ugyan akkor a jogosult- kötelezett, nem megy el még szavazni sem. A mai törvényes rend szerint a többséget szerzett párt, pártok, ill. vezetőik kötelesek vállalni az állami élet minden irányú felelősségét. Ugyanakkor a választópolgár még a szavazó urnákat is elkerüli kényelemből, felelőtlenségből. –  Ez tarthatatlan. A változás, változtatás nem várathat magára. – Ám nem akarunk az egyoldalúság hibájába esni. Bizonyára a pártok és a politikusok, tehát a politikát művelők számlája sem mutat mindig egyenleget. Minden párt rendelkezik ugyan felkészült, a politikát értő és lelkiismeretesen művelő vezetőkkel és tagokkal. De nyílt titok ennek az ellenkezője is: a hozzá nem értő, lelkiismeretlen, sőt a korrupt politikus jelenléte is a különböző párt és állami funkciókban. Minden bizonnyal, itt a változtatás még indokoltabb és sürgetőbb, mint azt a választópolgárok vonatkozásában hangsúlyoztuk. Nem túlzunk, ha kivitelezését sürgősnek, sőt azonnal megoldandónak minősítjük. /Ez a pártok elemi érdeke is!/

/Minden bizonnyal aligha, legalább is azonnal, biztosan nem oldható meg ez a gordiuszi csomó. Csak most formálódó véleményt vetünk hát papírra, amikor a pártok „lecserélésének” a gondolatát érleljük. A kiinduló tétel: „Mivel a pártok érdekképviseletek, sosem tudnak népi minimumokat megfogalmazni, /pedig azokra elengedhetetlenül, sürgősen szükség van/ vagy ha mégis, akkor meg nem képesek egységesen képviselni azokat. Másrészt, mert a pártok által képviselt érdekszférák összeegyeztethetetlenek, nem alkalmasak az egész, a számos szakmát képviselő társadalom, a nép közös érdekeinek a megjelenítésére, szolgálatára.” –  Úgy gondoljuk, hogy más, alkalmasabb választási metódusra lenne szükség.  Azt mondjuk, hogy szakma-csoportokat kellene, a Statisztikai Hivatalnál elfekvő adatokat felhasználva, kialakítani. Talán nem lehetetlen meghatározni, hogy az egyes szakma-csoportoknak hány képviselőjük legyen. –  Bizonyára nem lenne könnyű, de talán mégsem lehetetlen megoldani ezt. Valószínűsíthető, hogy megérné a ráfordított energiát. – Az eredményt közhírré kellene tenni. A képviselőjelölteket pályáztatni lehetne, igényes pályázati feltételek mellett. A szakmák pályázói közül, a választók szavazhatnák meg a legrátermettebbeket, a kvóta számának megfelelően. – Legtekintélyesebb kritikusunk a fentieket „hülyeségnek” nyilvánította. – Még is úgy vélem, a megoldás megtalálása sürgető!  – Íme, más lehetőség: A népi minimum kellene /ma is!/. Ezt szakértők: alkotmányjogászok, történészek, ideológiával nem fertőzött tudósok dolgozhatnák ki./Az ideológiák ismerete nem jelent „fertőzöttséget”, „vak” képviselete, követése igen!/   A parlamenti elfogadását követően, a törvényhozók kidolgozhatnának egy törvényt arról, hogy a népi minimum képviselete minden képviselő, minden állami tisztviselő joga és kötelessége. Ennek szellemében lehetne az új választásokat kiírni– a pálya persze szabad! Keressünk és találjunk a mainál, és az itt javasoltaknál jobbat!/

A társadalom másik, a döntő szektora a gazdaság, annak ipari és mezőgazdasági ága. Nem tévedünk, ha a politikához viszonyítva elsőbbséget adunk számára, /annak ellenére, hogy itt a második helyen tárgyaljuk/. Ugyanis kétségtelen, hogy a gazdasági hatalom birtoklása adja a legerősebb, a döntő eszközt a politikai uralomhoz. Napjainkban pedig – ezt nagyon sokan tudják, és a bőrükön érzik is – hogy van egy globalizálódott gazdasági erő, ami lehengerel mindent, úgy, hogy kézben tartja a politikai apparátust, benne a fegyveres testületeket és a még aljasabb, de mindenütt felhasznált titkos szolgálatokat is. A kémhálózat a globális gazdasági hatalom birtokában,”békeidőben” is, nem csak teljes rálátást, de hatékony diktatúrát is lehetővé tesz. Biztosítja a globális uralom „mindenhatóságát”.

Hazánk is nyögi ezt a terhet. Jelenleg válság formájában, de szabadságának korlátai révén is. Az EU ugyan betű szerint, nemzetállamok együttműködése, de a valóságban a Világbank, az IMF és a Valuta Alap révén, a globális tőke képviselője. Az EU-n belül pedig, a nagyobb méret alapján jelentős egyenlőtlenség is érvényesül.

Amennyiben hazánk ipari és mezőgazdasági termelését tekintjük át, nagyon szerény eredményekről adhatunk számot. A nagyobb ütemű fejődés gátja a nemzetközi válság mellett a kommunizmus hazai kísérlete /1945 – 89/, a megörökölt adósság-tömeg, annak törlesztési kötelezettsége, a külföldiekre is támaszkodó belsőellenzék propagandája és aknamunkája.  – Tehát gazdaságunkat vizsgálva is arra a következtetésre juthatunk,hogy az állandó változás nem hozott, nem hozhatott lényegi megújulást ez-ideig. A kilábalás jeleit, ennek ellenére nem lehet tagadni!

A közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a közbiztonságban, stb. stb. kétségtelenül kedvezőbb az összkép, mégis csak kezdeti sikereket könyvelhetünk el. Ezt azonban nincs okunk úgy minősíteni, mint valamilyen helyben topogást. A változást, az előrelépést mindenütt érzékelni, tapasztalni lehet. A zökkenők a tempós ütemnek, és a dolgok természetéből következő időigényességnek tudhatjuk be. Az ügyeit intéző polgár rendre tapasztalja, hogy gyorsabban, szakszerűbben intézik dolgaikat. A köznevelésben, a nagyon is fontos nevelésre helyezték a hangsúlyt és a hatékonyabb eljárások alkalmazását szorgalmazzák az ismeretek, a készségek megszerzése, használni tudása érdekében. A nevelők képzése, munkájuk segítő ellenőrzése is igen hatékony, de csak idő múltán érzékelhető tényező.

Gondolataink a fennálló világ egyik érdekes ellentmondására kívánták felhívni a figyelmet: A folytonos mozgás, változás ellenére egy-egy emberöltő nem elég, hogy valaki a soron lévő új társadalmi minőséget megélhesse, érdemben élvezni tudja, pedig megdolgozott, „megszenvedett” érte. Falusi szólás: „Egy apa diófát azért ültet, hogy az unokája szüretelhessen róla.” Napjaink sok küzdelmének az értelme, jelentősége is tömörül ebben a rövid népi bölcseletben. Rámutat, hogy munkánk gyümölcsének a beéréséhez sok időre van szükség. Amit teszünk, túlmutat a ma rövid perspektíváin. A szülő mindig is ezt tette. Teszi, akkor is, amikor végzi családjáért, a sokszor robotnak minősíthető napi teendőit. Nemzetünk, – népünk, hitünk, meggyőződésünk szerint- a mi nagy családunk. Eljutni erre a gondolatra talán nem is olyan nehéz. Nehezebb ezt tudomásul véve, az így értelmezett nagy-családot a szívünk mellett a karunkkal, eszünkkel is szolgálni. Hittel, türelemmel és magabiztosan várni, míg a gyümölcs beérik. Bíznunk kell, hogy sokasodunk, akik a munkát, küzdelmet egyaránt napi dolgunknak tartjuk. Akkor is, ha tudjuk, csak unokáink szüretelhetnek a mostanság ültetett fáról.

 

 

HISZEK MAGYARORSZÁG FELVIRÁGZÁSÁBAN

Posted by on szerda, 17 július, 2013

Igen erős a hitem! Keresem hát azokat az eszközöket, lehetőségeket, amelyeknek szerepük lehet a megvalósulásában. Közöttük meghatározónak vélem azokat az általános és konkrét szabályokat, amelyeknek a közösségben szerepük van, Nevezetesen a nemzetek alapszabályai kialakulásának történetében és a most érvényes formáiban található közös mozzanatokat.

Minden ország lakossága, személyiségek és társas lények sokasága. Minden ember személyiség abban az értelemben, hogy az egyes ember mindenki mástól különbözik, egyedisége van. /Igaz ez az alteregók, de ha lennének, a klónok esetében is. Valószínű persze, hogy ez, csak részletes  elemzéssel  deríthető ki ./ Másrészt minden ember társa lény is. Másként, második lényege a társadalmiság. Nem képes közösségek nélkül élni, dolgozni, fejlődni, szaporodni sem. És ez a remetére is úgy igaz, mint bárkire. De, mert a legkisebb embercsoport is számos tagot tételez, az összehangolódás elengedhetetlen. Egymás támogatása nélkül, alkalmazkodás híján a közösség meghasonlik. Léte ellehetetlenül. Felbomlik!

A történelem tanulmányozása meggyőz, hogy már az ősközösségi formáció, előbb a matriarchátus, aztán a patriarchátus, az anya-ill. az apajog alapján szabályozott közösségekből regrutálódott. Minden bizonnyal a családok között is létezett kontaktus. Természetesen ezt is szabályok rendezték. Az írásbeliséget megelőző időkből is tudunk példát. Etelközben a hét magyar vezér és a kabarok vezetője a Vérszerződés aktusával teremtették meg az együttműködés szabályait. Állapodtak meg abban, hogy egymást kölcsönösen támogatják, közösen keresnek új hazát. A megszerzett területen pedig törzsek között osztják fel.

Az államok történetéből, az alkotmány előjeleként értékelhető, pl. Angliában, l215-ben, a Földnélküli János idején megalkotott Magna Charta. 1001-ben Szt. István koronát kapott. Megszervezte a vármegye rendszert, az ispánokon keresztül kormányozott, törvénynapokat tartott, birtokokat adományozott. Mindez, látszólag önkényesenkedés, valójában a magyar királyság és a kereszténység megerősítésének eszköze volt. Központi irányelvek szerint, a megmaradást szolgálta. Ugyancsak ilyen jellegű az 1222-ben megalkotott Aranybulla is. Az alkotmány előzményének tekinthető Mátyás néhány intézkedése, amikkel megalapozta az ország gyarapodását és védelmét, megelőzve a külső támadást. „S nyögte Mátyás bősz hadát Bécsnek büszke vára.”

Az 1848-49-es szabadságharc a nemzeti függetlenség érdekében folyt, ám a jobbágy szabadság törvényi előkészítése is napirendre került. Ezt is joggal sorolhatjuk az alkotmányozás előzményei közé. Az 1868-as kiegyezés, a királlyal történő megegyezésen túl, számos vonatkozásban jelentett előrelépést a szabadság útján. A jobbágyfelszabadítás csak Ferenc József uralkodása során, igaz akkor is csak félvállasan valósult meg, de mérföldkő a rögös magyar úton,

A szabadságért rengetget küzdő magyarság, írott alkotmányt, a sors fintoraként, először 1919-ben kapott, a tanács-köztársasági alkotmány képében. Ezt követően 1949-ben születet a népköztársasági alkotmány, amit aztán sokszorosan módosítottak.

A két sztálinista alkotmány népünk múltjától és mentalitásától teljesen idegen kreáció volt. A hatalom jogosultságaira helyezte a hangsúlyt, az állampolgár jogait csupán érintette. Lehetővé tette, hogy akár önkényes hatalomgyakorlás valósuljon meg a legbrutálisabb eszközök használatával is. Nemzetietlen, szocialista kommunista eszméket és törekvéseket képviselt. – A 2012-es új alaptörvény ezzel szemben részletesen körvonalazza mind az állam, mind az állampolgár jogait és kötelességeit. A törvények ellen vétők ügyeinek elbírálását a parlamenttől független  bíróságokra bízza. Történelmünkre, múltunkra épít. Konzervatív annyiban, hogy jövőnket a múlt, jelen, jövő összefüggésben, gondos előrelátással tervezi.

Magyar történelmi alkotmányról tehát csak abban az értelemben beszélhetünk, hogy minden adott kornak megvolt a pillanatnyilag érvényes alkotmányos berendezkedése.

2012-ben tehát a tényleges alkotmányozásnak nagyon is itt volt az időszerűsége. A döntéshez a jogalapot a szavazók kétharmadának a voksa adta. A parlamentáris demokrácia pedig azzal járt, hogy a döntést a választott képviselők hozták.  Az új alkotmány legalitásához tehát kétség sem fér!

A fentiek együtt teszik lehetővé, hogy megfogalmazzuk a kérdést: Az új alkotmány biztatás-e arra, hogy hazánk ismét felvirágozhat? Hogyan járul ennek kivitelezéséhez?

Történelmünk fényes lapjai bizonyítékok, hogy volt, nem egy, ilyen felívelő időszak. A trianoni diktátum hazánkat az eddigi legnagyobb gödörbe taszította. Mégis ismét felkapaszkodtunk, Élni akartunk. Vezetőink és népünk vállalta az ehhez szükséges sok tanulást és munkát. Az oktatásügy remekelt. Megindult az éppen rendbe hozott gyárakban a termelés, a földeken a növény és állattenyésztés. Göcsejben ért akkor az 1929/33-as világválság. A paraszt, kicsi és száz holdas, látástól vakulásig a földet túrta, az állatot gondozta. Volt, hogy 2 fillérért 3 tojást kellet adnia. Mégis sót tehetett a levesébe, azt még fel is dúsította krumplival, egy – egy csirkével is, legalább vasárnap. Amikor meg felöltözött és templomba ment, imádkozott, énekelt. Hazamenet tréfált és megtudva hol az ínség, segített is. Alig-alig érezte, hogy válság van. Vagy talán nem is akarta tudni!

Apáinkéhoz képest most mások a körülmények. A válság ugyan, legalább olyan mély. Az idegen megszállás elmúlt, de következményeit ugyancsak érezzük még. A kommunizmus réme nem fenyeget, de hatása él. Volt kiszolgálói élvezik kisebb nagyobb szerzeményüket. Agyuk „mosott.” Folytonosan kapják a „szellemi” utánpótlást. És, hát reménykednek. Nyugatról is van támaszték, még anyagiakban is. Itt dolgoznak ágenseik, magyar bőrbe bújt neoliberálisok, szocialisták, zöldek. Közeledik egy újabb nagy megméretés. Minden eszközt bevetnek!

Azért kell ezeket, és sok mást is, észben tartani, mert a kormány és népünk eddigi erőfeszítései, a folytonos hadiállapot /belső és külső ellenfelek, ellenségek/ miatt, csak kezdeti sikereket hozhatott. Alkotmányunk, a sarkalatos törvények, a közigazgatásban, a belbiztonságban, az egészség-, az oktatásügyben, stb. hoztak ugyan eredményeket, a kemény erőfeszítések révén, még is, az idő rövidsége miatt is, magunk sem vagyunk, nem lehetünk elégedettek! Kell még néhány parlamenti ciklus, hogy elkezdett újjáépítő és fejlesztő munkánk kiteljesedhessen.

Az új magyar alaptörvény a magyar nemzeti állam fájának, humuszban gazdag, talaja. A fát gondozni, ápolni, öntözni, nyesni is kell. Ha időközönként pótoljuk a humuszt is, akkor, néhány év után, bizton számíthatunk virágzására.

FELELŐSSÉG A KIMONDOTT GONDOLATOKÉRT, A TETTEKÉRT

Posted by on kedd, 9 július, 2013

Az emberpalánta nem magával hozza a felelősséget. Megszerzi. Aztán halálig a vállán cipeli.

Amikor a kis emberke belecsöppen a nagyvilágba kész dolgok sokasága övezi. A fény, talán zavarja, mert ugyancsak pislog látásán. Aztán egy dologra koncentrál. Sír, mert éhes. Az emlő közelségét megérzi. Rá csap. Mohón szívni kezdi. Nem érdekli most semmi más. –  Aztán telnek a napok, hetek, hónapok, évek. Szisztematikusan ismerkedik, egyre mohóbban önszorgalomból, de késztetésre is a környezettel, a világgal. Hamarosan kipróbálhatja nagyszerű képességét, választhat, választani kényszerül. Ez a képesség születéskori ajándék: szabad akaratként lett terhes tulajdonuk. Ez a pontosan körül nem határolható időpont, amitől kezdve a gyötrelem is része életének: mit, melyiket válassza! Megszületik a legnagyobb emberi, lelki-szellemi teher, a felelősség terhe. A témám ugyan távol áll ettől a „kisded” problémától, mégis  ide kívánkozott. Úgy gondolom ugyanis, hogy korunk emberének, ha nem az egész emberiségnek az a gondja, hogy tud-e, akar-e felelősséggel gondolkodni, élni! – Erre persze van rövid direkt válaszom: tud, ha akar. A kérdés tehát akar-e? A válasz persze nem könnyű, nem is egyszerű. Sőt nagyon is felelősség-terhes! De nézzük a medvét!

A felelősség behálózza az egész életet. A terhel önmagunkért, embertársainkért, az emberiségért, de a természeti környezetért is, engem is és mindenkit. Megkerülhetetlen, hogy engem is! Ha ezt nem látom be, nincs szó, mit vesztegetni lenne érdemes ebben a dologban. Tehát, és ez sarokpont: felelek önmagamért önmagamnak és másoknak, másokért önmagamnak és másoknak, persze a természeti környezetért is önmagamnak és másoknak is. Ej kérem, ez olyan szájbarágós, fenyegetős gyerekesség. –  Igen? Talán legyünk büszkék, hogy nap mint nap rágalmazunk, gáncsolunk másokat, szidjuk egymást, a „felettünk és alattunk lévőket”egyaránt. Elvesszük, ami a másé, a szomszédé, a szomszéd nemzeté. Mi hétköznapi emberek kicsiben, az oligarcha, az erős nagyban, mígnem rabszolgává, bérrabszolgává nem lesznek mindazok, akikkel ez megeshet.  – „ Okos, ügyes” emberek teszik ezt. Mi aprók is, a nagytőke urai, a dúsan megfizetett menedzserek és a fel sem sorolható más hasonszőrűek is.

Gyűljünk össze, „rakjunk egy nagy – nagy tüzet,”tanácskozzunk. Talán meg kellene, együttes akarattal, önerőből rendezni az apokalipszist? Vezényszóra a tűzbe ugorhatnánk hét milliárdnyian! De mert eszünkbe ötlik Madách szava: „Ember küzdj és bízva bízzál! „. Mégsem tesszük. –  Hát azzal lehet-e valamit kezdeni, amiről fentebb beszéltünk? Talán igen! Miért ne próbálnánk ki? Hiszen éltünket ugyancsak óvni szeretnénk. Gondolkodjunk erről is!

Mi emberek közösségi lények vagyunk. Másokkal együtt tengetjük, máskor élvezzük napjainkat. Hogy ez lehetővé váljon, tudni kell egymáshoz alkalmazkodni. Ez alapfeltétel. Eszköz pedig a felelősség magunkért és másokért. Hogy valaki vállalni tudja, napi küzdelmet kell folytatnia önmagával. Csiszolni kell gondolkodását, tetteinek minden elemét. Önnevelés, de mások nevelő hatásának a befogadása is elengedhetetlen. Csak a hajlítható ember juthat másokhoz közel és fejlődik közösségivé, valódi emberré.

Az itt jelzett problémakomplexumot talán példán lehetne érzékelhetővé tenni. Próbáljuk meg!

Manapság sok szó esik itthon és Európában is arról, hogy miként lehetne kikecmeregni abból a nyomorult helyzetből, amelybe a válság sodorta bele a világ nagyobbik hányadát. Kétféle megoldási mód került eddig szóba. Egyik: teremtsük meg az egységes Európát. Váljon minden itt élő ember európaivá. Legyen európai kozmopolitává, aki ezen a földrészen születet, vagy bárhonnan ide jött. A liberálisok ábrándja ez. Támogatást találnak a szocialisták és az un. zöldek között. A másik oldal az erős nemzetállamokra esküszik. Azt vallja, hogy a konzervatív szemlélet, a keresztény gyökerek, a munkára /nem a fiskálispolitikára/ támaszkodó társadalom képes a csőd szélére juttatott államokat a gödörből kivonszolni.

Az egységes Európa, úgy tűnik, születő félben van. A születést levezényelő asszisztencia azonban nem elégé felkészült. Nincs egyetértés számos kardinális kérdésben. A vezetők nem rendelkeznek a szükséges tudással. Elegendő tapasztalatot nem is szerezhettek. Számos kérdésben az egyetértés is hiányzik. Kitapintható a nagy, a nagyobb országok torzsalkodása, a több befolyásért, a hatalmi pozíciókért.  Az érdekek képviseletét pártok látják el. Őket eltérő világfelfogásuk, ideológiájuk állítja egymással szembe. –  A másik irányultság a „gyökereket” tarja meghatározónak. A múltat, a jelent, a jövőt folyamatként szemléli. Úgy véli, hogy a múlt az alap, erre kell építkezni. A leglényegesebb gond mégis, hogy míg az első csoportosulás a fináncoligarchia érdekei szerint gondolkodik és tesz, addig a másik fél önállóságért, függetlenségért hadakozik. Ezen az alapon képzel el körülhatárolt együttműködést, ami minden érintett értékeit és érdekeit figyelembe veszi. –  A szülési fájdalmak elkerülhetetlenek, szaporítani őket persze nem feltétlenül kellene. Hozzáértő orvosra van, sürgősen szükség. Mert bizony a félig felkészült kuruzsló még azt a veszélyt is jelenti, hogy a magzat elvetél. Aztán ha ténylegesen akarjuk az együtt működést, az orvos-asszisztenciát sem lenne hiba szűkíteni. Jelenleg ugyanis nem csak szükségtelenül sokan vannak, de az apparátus igen drága is. A kevésbé tehetős országok büdzséje nem is bírja.

Ezeknek a szerény és bizonyára nem minden fontos kérdést érintő mondanivalónak a szándékolt célja, hogy az alább sorra kerülő megoldási lehetőségek értékelését előkészítse.

Az együttműködésnek eddig három változata hámozható ki a vonatkozó irodalomból:

1.A baloldal által körvonalazott unió-szerű együttműködés. Ez az elképzelés szoros, mindenoldalú kapcsolatok tervez, az erős európai hatalmak irányításával. Azzal az álcázott törekvéssel is, hogy lehetőséget teremtsen a Valutaalapnak és a Világbanknak, a mögöttük lévő pénzügyi hatalmasságoknak, a Föld egészére kiterjesztendő uralom megszerzésére. Humánus mondanivaló is kiolvasható mondataikból kellő odafigyeléssel. Arra hivatkoznak, hogy a világbéke és az általános jólét csak akkor teremthető meg és tartható fenn, ha egységes központ vezényli a gazdaságot a civilizáció legjobb eszközeivel. Így bőségesen termelődik minden szükségleti cikk és nincs akadálya bőséges elosztásnak sem. Tudjuk ez inkább mézes madzag, mint reális ígéret.

Azt gondolom, hogy a fentieket felesleges elemezni és cáfolni. Egyértelmű, hogy az emberi természettel teljesen szemben áll ez a gondolkodásmód. Ugyanis az ember személyiség /egyszeri, egyedi/ és szabadág igényével lép a világba. Erről lemondani nem is tudd, de nem is akar.

Az együtt működésnek történeti formái voltak az un. világhatalmak /Róma, Dzsingisz kán ázsiai birodalma/. Ma is létezik az angolszász birodalom /USA, Anglia, Kanada, Ausztrália/. Ez a tény váltja ki, hogy néhány fejlődő ország versenyre kel napjainkban is. A legismertebb ezek közül Kína, de Oroszország, India, Brazília is ide sorolható. Ezek együttműködése sem elképzelhetetlen. Vannak jelek köztük a közeledés építésére.

2. Az együttműködés másik lehetséges formája a kontinensek népeinek az összehangolódása. A jelen   európai kísérlet ennek a példája, de  tudunk pl. az afrikai népek összefogásának az eszméjéről is.

3. Felszínre került újra a középkorban honos nemzetállam eszméje is. Az EU deklaráltan nemzetállamok szövetsége. A valóságban azonban szó sincs erről. Magyarország és számos más európai ország,   különböző  módon ugyan, de kifejezte idetartozását. A SZU-ról levált európai, ázsiai országok többsége is ebbe a kategóriába sorolja magát. Nem feledkezhetünk meg a nemzetiségek napjainkban feltörő, legalább részben lehetséges, önállósulási igényéről sem.

A nemzetállamok újraalakulása, erősödése, szaporodása napirenden van. Megvalósításuk ma is forradalmi megoldást igényel. Ennek aztán több változata került napirendre. Lényegük, persze mégis azonos: „Gyors, megrázó társadalmi jelenség, teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert, kulturális és gazdasági átalakulást eredményez.”

A világuralomra törő államok ádáz ellenzői minden ilyen törekvésnek. Túlhaladottnak, károsnak minősítenek minden ilyen kísérletet. Véleményük szerint retrográd, megakadályozandó, elhárítandó ez az igény, mert akadálya az emberiség előbbre jutásának. Méltánylandó érvük persze alig akad.

A türelmetlen, megfontolatlan szélsőségesek és számosan, a felelősséget aligha érző, honfitársaink közül rapid módszert ajánlanak. Pl. a „pesti srácokra” bíznák, az amúgy valóban esedékes teendőket.

Kardinális dolgunk, hogy a fentebb körülírt forradalmunk nem késhet, de nem is vállalhat felelőtlen kockázatokat. Megvalósítása mély történelem ismeretet, a múlt alapként történő figyelembevételét, de a jelen gondos elemzését is megköveteli. A szembenálló belső és főként a külső ellenzők nagy erők felett rendelkeznek, módszereikben nem válogatnak, céljaik a miénkkel szemben állnak és számukra a mérhetetlen jólét és uralom elengedhetetlen eszközeit jelentik. Úgy gondolják ez minden galádságra is „feljogosítja” őket.

Forradalmunk eredményes megvívása ezért indult a „fülke forradalommal.” A demokrácia eszközével juttatta hatalomra, kétharmados többséggel azt a pártot, amelyik előre, gondos mérlegelés, latolgatás után megalapozott tervet készített. Meghatározta a teendők sorrendiségét. Figyelembe vette az adott nemzetközi  és  európai  viszonyokat. Vértezete az egyre gyarapodó nemzeti támogatásból és a kezdeti sikerektől folyton erősödik. Olyan hajrát produkált, amelyben, egyrészről a humánus szempontok domináltak /nem hulltak fejek, még a bűnös elemek is megtarthatták, sokszor galádul szerzett vagyonukat is/. Másrészről megerősödhettek azok a gazdasági és társadalmi tényezők, amelyekre egyre nagyobb szükség lesz. Hiszen szó sincs a forradalmi folyamat befejezéséről. A kezdeti eredmények inkább a további, elkerülhetetlen küzdelem feltételeinek a bázisát teremtették meg. Arra hívnak és biztatnak, hogy minden lehetséges erőbedobással folytassuk küzdelmünket nemzeti függetlenségünkért és népünk anyagi gyarapodásáért. Tudnunk kell, hogy adományokból sosem gyarapodhatunk. Csak a megfontolt küzdelem és az eredménnyel járó mindennapi aprómunka lehet a bázisunk. Gazdálkodnunk a sajátunkból kell. A kölcsön, az adóság mindig a hitelező javát szolgálja.

Még számos év és felmérhetetlen sok munka árán leszünk szabadok és fokozatosan gazdagabbak.  Ehhez persze kell még, hogy az Isten is megáldja a magyart!

Megfogalmazott gondolataink, véghez vitt tetteink, a gondosan elemzett valóságra támaszkodva adják eredményes munkánk biztos bázisát. Joggal bízunk összehangolt erőinkben!

FORRADALOM MAGYARORSZÁGON 2010

Posted by on vasárnap, 30 június, 2013

A múlt század nyolcvanas éveinek közepétől világossá vált a kommunista éra bukása. Ezt a kommunista párt vezetésének számos tagja nemcsak tudta, de indíttatást érzett arra is, hogy a tagság képzettnek tartott részével erről szót váltson. Egy jellemző mondatot idézek: „Emberek, a közeljövőben a hatalomról a párt kénytelen lesz lemondani. De tudnotok kell, hogy a magyar gazdaság nagyobbik hányada a kezünkben van, vagy képesek vagyunk annak megszerzésére. Mert ez tény, a politikát is hamarosan ismét birtokolni fogjuk.”Az események azzal folytatódtak, hogy 1988 októberében létre jött a Nyilvánosság Klub azzal a deklarált céllal, hogy a sajtó szabadságát kiszélesítsék. A kezdeményezők azonban csupán reformokat és nem a rendszer megdöntését gondolták feladatuknak. Ez az esemény mégis jelentőséggel bír a további történések szempontjából.

Az 1990 őszén történt szabad választások következtében az Antall kormány vette kezébe az ország irányítását. A lehetőség ugyan meg volt, hogy a forradalmi úton elinduljunk, de erre nem került sor a kormány bizonytalankodása miatt sem, de kötötték a választás során létrejött alkuk is.

2010-ig izgalmas hatalomváltásokat éltünk meg. 1998-tól a Fidesz kormányozott ugyan, de a négy év nem hozhatta meg, a sokak által várt, gyökeres fordulatot. Nem tudtuk elindítani sem a forradalom motorját . A tapasztalathiány is, a körülmények is akadályt képeztek, de az elszántság is hiányzott akkor még.

A Meggyesi, Gyurcsány, Bajnai kormányok, a szociálliberális eszmeiség, a hazaárulást súroló külfölddel való paktálás és alávetettség, gazdaságilag tönkre tette az országot. Eladósította nem csak az államot, de a hitelpolitika miatt, igen sok állampolgárt is. – Más oldalról nézve ez az időszak alkalmat adott a Fidesznek a tanulságok levonására, a tanulásra, a tapasztalatgyűjtésre, a felkészülésre: a gyökeres változtatások előkészítésére, a szükséges törvénykezési kurzus rapid megvalósítására. Most már nem volt helye a töprengésnek. Cselekedni kellett! Még akkor is ha nyilvánvaló volt, hogy a radikális változtatás hazai ellenzői, itthon és külföldön is minden erőt megmozgatnak majd, hogy megakadályozzák érdekeik csorbulását, lehetetlenné tegyék a nemzet döntő többségének megújulásra irányuló óhaját. 2010-ben mégis erre került sor. A párt kétharmados többséget szerzett a hazai ellenzék és a külföldi patrónusok megdöbbenésére.

Most szinte azonnal megkezdődött a munka. A már előkészített alaptörvényt rövid idő multán megszavazta a parlament. A nemzet ünnepelt: visszatértünk a Szent Istváni útra.  Ez az út eddig tele volt kitérőkkel, göröngyökkel. A jövőt másként képzeljük.„Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Az új forma születése a jogrend megújításával kezdődött. Folytatása a közigazgatás átszervezése, az egészségügy, az oktatás átalakítása, stb. stb. Az új földtörvény megalapozza, hogy a föld a magyar közép- és nagybirtokosok hozzáértő kezén maradva biztosítsa a hazai szükségleteket, sőt, egyes termékek esetében, kivitelre is termeljen. Két év alatt annyi változás történt, mint máskor egy évszázad alatt. A sietséget indokolta a hazai ellenzék bősz ellenállása, akik a hazaárulás bűnét is súrolva nem átallottak a külföldi „segítséget, támogatást” kérni. A hazai ellenerők minden lehetséges eszközt, a brutálisakat is bevetve támadták a változásokat. Ahogy várható volt, nem maradtak el a külföldi beavatkozási kísérletek. Sőt az EU sem maradt ki a támadók soraiból. A globális tőke által is támogatott baloldali /szocialista, liberális, stb./ és a globális tőke maga is, teljes vehemenciával rohamozott. Tudván tudják, hogy forradalom zajlik Európa egy kis, lebecsült közép-keleti országában. Valószínűsítik, hogy ez a törekvés másutt is lángra kaphat.  Bizonyára csodálkoznak, hogy itt nincs rombolás, azon is, hogy fejek sem hullnak. Hogy konzervatív, szerintük visszafelé mutató, törekvések kaptak lábra. Persze a számukra egyetlen lényeges probléma: a lakosok, dolgozók kizsigerelése, a változás után, már ténylegesen kérdéssé válik. Érdekes bizonyság erre Soros György magyarországi szerepe. Nyíltan és köz érhetően nyilvánította ki, hogy a hazai konzervatív erők, a globális tőke számára, nem kívánatosak.

A fentiek köteleznek: tegyük egyértelművé a forradalom tartalmi lényegét. A Wikipédia szócikkei között azt olvashatjuk, hogy a forradalom gyors, megrázó társadalmi folyamat, ami átrendezi a társadalmi és politikai intézményrendszert. Kérdéses lehet, hogy ami az elmúlt három évben nálunk lejátszódott gyors esemény sorozat-e. Minden bizonnyal mert, mint történt, két év elegendőnek bizonyult a társadalmi és a jogrendszer törvényi átalakítására. Van persze ehhez hozzáfűzni valónk is. Az egyik, hogy rendhagyó, a sorrend. Elsőként került sorra a társadalmi és a politikai intézményrendszer jogi átalakítása . Másutt, régebben ez mindig későbbre maradt. A másik, hogy a jogrendszer folyamatos kiigazításra, korrekcióra szorul. És ez a befejezhetetlen feladat a változások, de az egyre jelentkező újabb követelmények miatt is. Jellegzetessége a fülkeforradalmi jelleg is. Szavazással, kétharmados többséggel hatalmazták fel a szavazók a Fideszt és Keresztény Demokrata pártot az átalakítás feladatainak irányítására. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a forradalom még nem zárult le. Egyrészt az új jogrendszert hatékonnyá kell tenni, másrészt ezzel párhuzamosan a folyton változó társadalmi igényeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez is ad új és új tennivalókat jelent. Harmadsorban még meg kell vívni a hatalom tartósságáért is harcunkat a belső és a külső ellenerőkkel szemben. Ez utóbbi tennivaló látszik igazán izgalmasnak. Aztán az új választásokra való felkészülés is napirenden van. A győzelem érdekében sok apró munka már ma esedékes. Meg kell tartani szavazóinkat, újakat lenne jó toborozni. Szélesíteni kell a velünk együttműködni hajlandó emberek és szervezetek körét. Minden szavazatra szükség van! Kivárásnak, könnyelműsködésnek helye nincs!

Vélhetően 8, 12 év múltán lesz olyan erő nemzeti államunkban, hogy a forradalmi időszakot lezártnak tekinthetjük. Közben fokozatosan felzárkózhatunk Európa gazdagabb nemzetei közé és, reményeink szerint, együtt más népekkel. Nyugalmasabb, emberibb korszaknak lehetnek részesei utódaink. Tudom mindnyájan szeretnénk részesülni ebből, de ez a perspektíva is igen kecsegtető lehet az emberebb ember, tehát az akkor élő mindnyájunk számára.

Forradalmunk eredményes befejezéséhez tehát még két, három választási ciklus megnyerésére van szükségünk. Ennek egyik magyarázata a fülkeforradalomban található. Megmaradtak, vérveszteséget nem szenvedtek az ellenfelek és a küzdelmet sem adták fel. A még döntőbb tényezőt az erkölcs jelen állapotában lelhetjük meg. Kétségbe ejtő, hogy a legelemibb embert érintő értékek tisztelete, védelme mennyire kiveszett a közéletből. A lopástól az ember életének kioltásáig mindenféle bűnnek naponta tanúi vagyunk, a bűzlő

korrupció pedig minden emberi tisztességet megkérdőjelez. Az okok között találhatjuk a szekularizációt, de azt is, hogy a szeretet már-már eltűnőben van az emberek közötti kapcsolatokból. Társadalmunkat az atomizálódás ördöge is veszélyezteti. Érzékelhető, tudható, hogy a változtatáshoz a kezdeti eredmények csak az alapokat képezik.

Forradalmunk következő szakaszában meg kell kísérelni az erkölcsi rend legnagyobb támaszának, az egyháznak a megerősítését, mert azt remélhetjük, hogy segítségével nem csak a tartalmas emberi körösségek történelmi szerepét állíthatjuk vissza, de biztosíthatjuk az ember életének, méltóságának, közösségeinek, környezetének, tulajdonának és alkotásainak tiszteletét, védelmét is. Az erkölcsi és a társadalmi rend helyre- állításának korszakába jutottunk, ám megvalósulásáért még sok a tennivaló…

SZABADELVŰ GONDOLKODÁSRÓL

Posted by on vasárnap, 30 június, 2013

Napjaink egyik terjeszkedő, de egyidejűleg zsugorodó eszmerendszere a szabadelvűség. Hívei minden eszközt megragadva árulják portékájukat, politikájuk pedig a gyakorlatban egyre riasztóbbá válik. Ez az ideológia, igaz más formákban, több mint két évszázada elvetélt, mégis újra és újra kelleti önmagát, nem tagadva meg lényegét. Azt hirdeti, hogy „az embernek mindent szabad, ami másnak nem árt.”Ez a tetszetős mondanivaló mindaddig hívekre talál, amíg nem elemzik részletesen és világossá nem válik igazi törekvése, tartalmi mondanivalója.

Itt most három kérdéskört vesszünk górcső alá. A gazdasági, a politikai és az ideológiai vonatkozásait. Ezek tűnnek a legfrekventáltabbaknak.

1.A korlátok nélküli piacgazdaság az egyik rögeszméjük. Szerintük ez a gazdálkodási „rend” önmagát szabályozza. Nincs szüksége külső behatárolókra. A termelőerők birtokosa felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt, hogy a termelést növelje a vásárlóképes fogyasztó igényei szerint. Ha meg a vásárlóerő nem igényli a terméket vagy eleget vett belőle akkor az raktárba kerül, készlet lesz belőle, a termelés pedig fokozatosan leáll. Ha a raktárkészlet elfogy és jelentkezik ismét a fizetőképes kereslet, újra indul a termelés. Az ismétlődés beavatkozás nélkül is megoldja a dilemmát.

Ám a gazdálkodás gyakorlata egészen mást mond. A tényleges gazdálkodás sokrétűsége, párhuzamosan számos termék előállítást jelenti. Ez a tény feszes tervezést, szervezést igényel. Egy másik tényező, hogy a felesleg termelése szükségképpen veszteséggel jár. Ennek az elkerülése közérdek. Talán nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy nem csak a reál, de a humán szférában is így van. Ezért egy időszerű és igen világos példát erre a mi orvosképzésünk jelen gondjából veszünk, Az egészségügynek meghatározott számú orvosra van szüksége. A szükséges létszámot nem csak gazdasági nehézségeink miatt nehéz bevonni az orvoslásba, hanem inkább azért, mert a jövedelmi viszonyaink miatt a gazdag országok /pl. egyes skandináv államok/ jobb bér lehetőségeik segítségével elszívják a közpénzen nálunk képzettséget szerzett, jól képzett, szakembereket. Ennek gátat vetni közérdek, miután a szabadpiactól hiába várnánk megoldást.

Lássuk a szabadelvűség báját egy másik, „gazdasági” példán is. Oktatásügyi miniszterként az éppen fungáló jeles szabadelvű miniszter az USA-ba utazott az ottani iskolaügyet tanulmányozandó. Megismerkedett az akkor ott már eredményesen használt digitális táblával. Azt, jogosan, igen hasznosnak találta és ezt a véleményét ki is fejezte. Szinte azonnal akadt /nem véletlen/ aki ajánlatott tett, hogy száz tábla elhelyezése estén a 30%-os haszon egyharmadát átutalják a számlájára. A tranzakció, titkon végbe ment!

2.A politika szabadelvű megközelítése eleve ellentmondásos. Egy kérdéskört akarunk csupán körüljárni: az állam szerepére vonatkozó mondanivalóját. Az ellentmondás abban van, hogy a liberálisok mindenféle hatalmat az egyén ellenségének nyilvánítanak, miközben részt vesznek az államhatalom birtoklásáért folyó harcban, és ha arra alkalom nyílik, a hatalomból is részesedni kívánnak. Ez a törekvésük, tagadhatatlan, jelentős eredménnyel járt ez ideig is.

Számosan közülük ott vannak a globális tőke, vagy az igen magasan dotált kiszolgálói között.

Igen érdekes a nemzeti államok megítélése. Szerintük a középkor igényeit elégítették ki. A nemzeti identitás is idejét múlt. Emlegetése anakronizmus – mondják. Holott ma is, számos országban jelentős szerepet tölt be a nemzethez tatozás tudata. Nagy szerepet játszik a fejlődésükben. Tudomásul kell venni, hogy vannak nemzeti államok, igaz nemzetiségekkel együtt élve. Számolni kell a nemzetiségek önállóságra törekvésével is. Sőt tény, hogy pl. a Szovjet Unió felbomlása következtében számos nemzeti állam jött létre.

3. Fölöttébb érdekes a szabadelvűek hirdetett ideológiája. Mint minden szabályozást, a vallási kötöttségeket is elvetik. A vallás, számukra, béklyó. Megköti a gondolkodást, és a szabad tevékenységet is.  Kiszolgáltat a papoknak, a klérusnak. Azt mondják, hogy a modern ember, Nietzschével együtt belátja, hogy az istenhit, az emberek haláltól való félelmének és a papok butításának a következménye. Következetlenségük tényleges esetét szemlélhetjük egy eleven példán. Egy köztudottan és saját bevallása alapján is liberális szabadelvűnek ismert, magasan kvalifikált fiatalember rendszeres templomba járását és az egyház szolgáltatásainak rendszeres igénybe vételét úgy indokolja, hogy éppen szabadelvűségéből következően teheti ezt. Szerinte nem kettős, egymással ütköző gondolkodási és magatartási jelenség ez, hanem a következetes szabadelvűség gyakorlása.

A gazdaság, a politika és az ideológia terén jelentkező – most már mondjuk ki – neoliberális eszme és gyakorlat, korunk egyik betegsége, akadálya azoknak a társadalmi törekvéseknek, amelyek megvalósítása minden közösség és egyén alapvető, elemi érdeke.

Másrészt meg évtizedek óta részese, ill. kiszolgálója a globalizációnak, a tömegek kiszipolyozását háttérből vezényelt ember ellenes erőknek. – Két bázisa van. A tudomány poharából csak keveset hörpintett, magasan kvalifikált értelmiség és kiszolgálói, ill. az agymosott emberek nem kis tömege. Ez utóbbi csoport hozzászokott, hogy nem gondolkodik. Csak szajkózza, amit a szájába rágtak. Mindét csoport különösen veszélyes.

Az eszmerendszer egészének áttekintése nem lehetett, nem volt e pársoros írás feladata. Mindössze felhívás akart lenni, hogy egyéb nehézségeink tetőzéseként, ezzel a gonddal is számolnunk kell. Igaz ugyan, hogy erejük csak koalíciós szerepre elegendő. Mégis, inkább nemzetkőzi támogatottságuk révén, erősíti a baloldal törekvéseit. A jövő évben esedékes választások kimenetelére némi hatása biztosan elkerülhetetlen. Ezt szűkítendő ad feladatot, kíván odafigyelést propagandájuk.

Gróf Széchenyi István az emberek megítéléséhez nyújt számunkra mércét: „Akit magyarnak teremtet az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.”

EURÓPA A VILÁGBAN

Posted by on péntek, 14 június, 2013

Ebben a témában azért érdemes betekinteni, akár elmerülni is, mert ezer éve vagyunk európai magyarok, magyar európaiak.

Arról az Európáról akarok polemizálni, amely világrész, az ókorban, a világ egészét jelentette, a Föld, akkor ismert, egészét. Itt zajlott az ókori történelem általunk ismert minden fejezete. Persze azóta módunk nyílt arra, hogy a többi kontinensen létezett kultúráról is képet kapjunk.

Amikor napjainkban Európa helyzetét vesszük górcső alá ez utóbbi tudnivalókkal is kalkulálnunk kell. Európa mai jelentőségét csak akkor szemlélhetjük tárgyilagosan, ha a világban végbement változások egészével számolunk.

Nézzük előbb a régvolt időket: az ókort.

Akkor az egyre táguló horizontot Európa uralta. Gyarmatosította, gazdaságilag meghatározta.  Európa volt a világ közepe. A folyamat részleteitől eltekintve azt mondhatjuk, hogy az ebből a státuszból adódó állapot mind kulturális, mind gazdasági szempontból meghatározta azokat a folyamatokat, amelyek a világban végbe mentek. Akkor is ez a tény, ha tudjuk, hogy a kultúra és a gazdaság másutt is virágzott / pl. Kína /.

Európa státusa akkor változott meg, amikor itt konfliktusok következtében háborúkra került sor és ezeket követően a békediktátumok miatt a feszültségek állandósultak. Később ugyan csak tehertétellé dagadt az angolszász országok világuralmi vágya. Talán még nagyobb gondot jelent a globalizálódó tőke fojtogató szerepe. Valahogy felismerhetetlenné, megfoghatatlanná lettek azok a tényezők és szereplők amelyek, ill. akik a tőke funkcióit ennyire megnövelték. /Mesteri menedzser munkával!/

Az angolszász világuralmi ambíciókkal és az ismétlődő válságokkal párhuzamosan, vele szemben, ezeket a törekvéseket ellensúlyozni kívánó csoportosulásokat is konstatálhattunk. A BRICS- re gondolunk /Brazília, Russzia, India, Chína/. Ez a csoportosulás ma még nem formális, de potenciáljában afelé tart. A világ-folyamatok kényszerítő ereje ezt láttatja. A feltörekvő és erősödő hatalmak összefogásra kényszerülnek. Már ma sem kétséges, hogy gazdaságaik rohamos növekedése mellett a hadi potenciáljuk növelése is napirenden van.

A fentebb jelzett világállapot közepette Európa gazdasági és pénzügyi válságát nyögi.

Azzal a meggondolással, hogy a helyi /európai/ konfliktusok ne újuljanak ki, létre hozták az EU-t. Napjainkig 28 állam csatlakozott a kezdeményezéshez, azt remélve, hogy

a feszültségek alábbhagynak és, együttes erővel, a válságon is úrrá tudnak lenni. Ez a remény azonban máris szertefoszlani látszik. Részletesen, de kissé durván fogalmazva, az ok, hogy a létrehozott szervezet túlságosan bonyolult, ezért nehézkes. A tagállamoknak nincsenek egyenlő jogosultságaik. A közöttük meglévő gazdasági és egyéb erőállapot túlzott mértékben jut érvényre. Párt, ill. világ-felfogás szerinti érdek-szférák érvényesülnek. A történelmi értékek háttérbe szorulnak. Ezek közül a nemzeti erőket bántóan alábecsülik. A liberalizmust a „vezérkar”előnybe részesíti. Az első számú vezetők nem rendelkeznek reális jövőképpel. Nem felkészültek, nincs elegendő rutinjuk. Röviden: eddig nem sikerült a feladatra alkalmas vezetőket megtalálni. Még nagyobb baj, hogy a szervezetnek hiányzik a szíve is a lelke is.

Az európai történelem legnagyobb alkotását, a szeretet vallását, meg sem említik az alapokmány preambulumában. Nemzetek feletti szervezetként definiálják az EU-t, holott legnagyobb erősségünk az erős nemzeti állam, ill. ezek szövetsége lehetne. A tény az, hogy léteznek, vannak nemzeti államok. Csak a szótárból törülték a kifejezést. Egyesek ki is nyilvánítják magukról, mások tetteikben szögezik le a tényt. Nehezen lehet érteni ezt a gondolkodást. Talán csak úgy, hogy a kificamodott gondolkodású liberálisok akarják, ezzel is, a zavarost még zavarosabbá tenni.

Európa tehát, jelenleg kritikus állapotban van. Meg kellene találnia az alkalmas vezetőit, akik ismerik a történelmet, reálisan értelmezik, értékelik a jelent. Akarják az erős nemzeti államokat és szövetségüket. A nemzeti identitás ott van a világ valamennyi táján. Nagyon erős tényező az emberek összefogásához. Itt az ideje annak is, hogy Európa ismét támaszkodjon történelmi múltjára, találjon vissza gyökereihez. Azokra figyelve határozza meg jövője perspektíváit. A krízis nem a vég. Európa öreg ugyan, de jövője is lehetőség. Nem rég akadt a kezembe Áprily egyik verse. Az a címe: Az öregség árnyékában. Szépen szólóan mondja el az „árny” következményeit. Búsong. Nekem még is azt juttatta eszembe, hogy árny csak fény hatására keletkezhet. Európa súlyos helyzetbe jutott. Előtte most árnyak terpeszkednek. Ezek persze a mögötte világító Nap művei. Megfordulunk és ismét érvényesül az éltető sugár, amire a továbbéléshez szükségünk van. A nemzedékek egymásutánja bizonyíték, hogy az élet tovább él, mert képes megújulni!

HOMO POLITIKUS

Posted by on csütörtök, 30 május, 2013

Az ember munkát /céltudatos tevékenységet/ végző lényként akkor írta bele nevét a történelembe, amikor már többedmagával oldotta meg, eleinte minden bizonnyal egyszerű feladatait. Ennek lett következménye, ezzel járt együtt, őseink közösségbe rendeződése. Az első kis csoportok az anya körül jöhettek létre, hiszen a jövevényeket ő volt képes ellátni /matriarchátus./ Csak később teremtődött meg annak a lehetősége, hogy a már felnőtt családtagok, egy férfi vezetésével /patriarchátus/ végezzenek, a csoport számára, hasznot hajtó tevékenységet. Az első közösségek tehát a családok, anyajogú, apajogú formációkban. Már ez a fejlettségi stádium felvetette a közös, a közösség problémáját. Megjelent a politika: nem lehetett kitérni előle. Igaz, itt csak „csíra” formában. A történelmet tanult embertársaink a politika jelenségével, a görög történelmet, filozófiát tanulva találkoznak. A korábbra datált megjelenése mégis elfogadható, mivel az első embercsoportok is közösségek és számos közösségi tennivalót végeznek / pl. gyűjtögetés, a lelőhely ismerőjének vezetésével/.

Persze mindez előny, ha a közösségnek szolgál, de hátrány, ha ellene hat.

Közösséget szolgál, ha az adott társadalomban össze tudja egyeztetni a különböző /rendkívül sok / érdeket, kívánságot. Ha tud tenni a munkán nyugvó szociális közösségek szabadsága érdekében. Ha érvényre juttatja az össztársadalmi érdekeken nyugvó /az ember életét, méltóságát, közösségeit, környezetét, tulajdonát, alkotásait védő/ erkölcsöt.

A közhatalmat gyakorló embertársaink vállán igen széleskörű felelősség nyugszik. Ezt a szerepet betölteni csak abban az esetben lehet képes valaki, ha a kedvező egyéni adottságok mellet fel is készül a politizálásra. Ma jórészt hiánycikk az ennek való megfelelés. Elégtelen politikai ismeret esetén is vállalnak ilyen feladatot. A legkülönbözőbb tényezők játszanak szerepet, amikor valaki erre a munkára vállalkozik. Ellenszenves, ha valaki csupán a kedvező megélhetés miatt dönt, elfogadása mellett. Elítélendő, ha a korrumpálás lehetősége csábit. Meg nem bocsátható, ha a bonyolult, sokrétű feladatra a felkészülés elmarad. /Talán elnézhető, hogy egy- egy kezdő, a munka megkezdésekor fog a tanuláshoz!/  A parlament tagjai esetében talán természetesnek tűnik, hogy nagyigényűek vagyunk, ám mindez érvényes az önkormányzat személyi állományára is.

Számos  nehézség jelentkezik úgy is,  és okoz gondot, válhat országos problémává is, ha az igazgatási alapegységek hibáznak./A járások segíthetnek, ha megszüntetik az önkormányzat által okozott tévedést./

Igen kérdőjeles persze a parlament összetétele, megválasztása is. Amíg csoportok, szemben álló érdekszövetségek kapnak képviseletet, addig, valószínűen a közös nemzeti érdekek mindig háttérbe szorulnak. A szakmánkénti képviselet, vélhetően, új helyzetet teremtene és lehetővé tenne egy országon belüli egységesedési folyamatot. S ennek eredménye szakszerűbb, a politikát megtanult és erkölcseiben támadhatatlan képviselet lehetne. A koncepció kidolgozása természetesen nagy újítás lenne és nagyon körültekintő munkát, a szerzők kitartó lelkesedését, és bizonyára sokáig tartó vajúdást jelentene. Mégis ezt, vagy valami mást, időszerű lenne kipróbálni, mert a jelenlegi, változtatásért kiált!

A magam lehetősége, itt és most, egy reform megvalósításáig, utalni arra, hogy mit tegyen a választópolgár két választás között.

POLITIZÁLJON! Tanuljon politizálni! Mondja el mindenkinek aki, szóba áll vele, hogy mi a véleménye arról, ami van, mit változtatna az emberek érdekében, milyen indokok alapján. Hallgassa meg az ellenvéleményt. Cáfolja, ha úgy véli, hogy az helytelen. Fogadja el a meggyőző érveket. Ne legyen türelmetlen! Megismételheti mondanivalóját, esetleg más szavakkal.  Ne bántsa meg vitapartnerét. Ne feledje: a vélemények eltérhetnek. Mást megbántani egyenlő lehet az általános emberi máltóság bántásával. A rövid időszak,  ami a számunkra kiméretett, nem csak küzdelmet, de nyugalmat is kíván, ha célunk, hogy boldoguljunk. Ne csak kapni, de adni is akarjunk!

Azt gondoljuk, hogy politizálni csak sok- sok ismeret birtokában lehet eredményesen.

A tudnivalók közül alapozó az általános műveltség. Ennek alapigényét az általános, közép elvárásait a középiskolai tanterv körvonalazza. Mindkét szintet magánszorgalomból, iskolai végzettség nélkül is el lehet érni. /Ezzel az észrevétellel a szándékunk, jelezni, hogy tanulni sosem késő!/ Számos ismerősöm van, aki nem csak pótolta, felnőtt fejjel a korábbi mulasztásait, de egy-egy területen messze az átlag fölé jutott. A humán területen jártasaknak a reáliákba történő betekintést ajánlhatjuk és fordítva. Természetesen örülni kell az egyre több felsőfokú végzettségű honfitársunknak. Nekik, politikai pályán, felsőszinten a helyük.

Véleményünk szerint a jelzett alapfokú általános műveltség nélkülözhetetlen a hasznos politizáláshoz, de messze nem elég. A politizálásba „bele kell jönni”. Néhány kellékről fentebb már szó esett. A konkrétabb politikai tudnivaló jelzése tulajdonképpen kézenfekvő: Naprakészen ismerni kell a politika helyzetét, annak összefüggéseit. Főként az esedékes, a napirenden lévő aktuális ügyeket. A gazdaság mozgását, lehetőségeit, a belpolitika fontos eseményeit. Kívánatos a külpolitikára való rálátás, a fontos külhoni események szemmel kísérése. Különbséget kell tenni a dolgok tényszerű megismerése és a róluk való vélemény között. Nem az a fontosabb, hogy ki mondja, de nagyon fontos, amit valaki mond. Ezt kell megérteni, adekvátan érteni. A nézetegyeztetés, az egységes értelmezés nélkül minden ide irányuló munkánk kárba vész. A politizáláshoz az intelligencia is elengedhetetlen. Tudni, de legalább érezni kell hol a határ, a mérték. /Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége./

A kulturális antropológia feltárja az ember általános jellegzetességeit is. Ennek alapján beszélünk pl. homo sapiensről, homo ludensről, stb. és homo politikusról is, azt hangoztatva, hogy a közösségben élő ember lehetséges képessége a politizálás. Másként: minden ember lehetősége a közösséggel, a közösségek ügyeivel való foglalkozás, az ügyek alakításában történő közre működés. Az egyes ember tényleges hatása természetesen igen eltérő. Számos, fentebb érintett, de más faktor következtében is. A passzív szemlélődés az egyik véglet; míg a másik az önkényuralom. Ezek persze már nem tényleges politikai esetek, hiszen nem egyes emberek, csoportok között zajlanak. A passzív magatartás az ember egyik lehetséges elembertelenedett viselkedése. Nem méltó az emberhez! Az önkényuralom megtestesítője pedig önkényesen, erőszakkal helyezi magát, vazallusai segítségével, a közösség fölé és ezzel embertelenedik el.

Legyünk, maradjunk emberek ha politizálunk, akkor is!

ERKÖLCS – FELELŐSSÉG – SZABADSÁG

Posted by on kedd, 22 január, 2013

             Erkölcs – felelősség – szabadság                                                                   

A napokban idősebb fiam megrótt, mondván: „ nem teljesült az a terved, hogy megírod az . erkölcsről vallott nézeteidet. Mondta, tudja a téma kényes. Sokan sokféleképpen gondolkodnak róla.”- Minap történt, hogy sok időm lévén rejtvényt fejtettem. A sok blőd, semmitmondó, vagy éppen szaftos megfejtés között akadt egy, amire oda kellet figyelnem:” A lavinában egy hópehely sem érzi magát felelősnek ”- Vajon az embergörgetegben lévő pehely  sem érzi magát annak?  Hajlamos vagyok azt mondani, hogy nem bizony! Pedig hát az embernek van akarata, választási lehetősége. Mégis hagyja sodortatni magát? A tömegpszichózis ellen nincs védelem? Annak ki vagyunk szolgáltatva?

A múlt év decembere óta látott néhány százas egyetemista, középiskolás felvonulás, úgymond demonstráció, részvevői sem érzik felelősnek magukat? – kérdezném, ha várhatnék   választ.

Persze megint egészen más a minap tartott Köznevelési Konferencián vitézkedő három fiatal magatartása. Ők megkapták minősítésüket egy oda hivatalos felnőttől:”a fiatalurak adtak egy pofont szüleiknek, azzal amivé lettek.”  Minősítették magukat azzal is, hogy „dolguk végeztével” elfogyasztottak néhány szendvicset és  odébbálltak. Felelősségről nem akartak tudni. Nekem meg Shakespeare Macbethjét juttatták eszembe. „Ha trónra  szánt, emeljen rá Sors.  Én semmit sem teszek.”Meg Lady Macbethet és hát a vészbanyákat. Van aki uszít, van aki felelősséget elhárít. Mondhatjuk ilyen a világ. De nem mondjuk, nem igaz!

Fiam buzdítása, meg a fentiek sarkallnak, hogy keressem a ma élő erkölcs mondanivalóját  Elsőként egy általánosan elfogadott definíciót, mindenek előtt azért, hogy ahhoz alkalmazkodva fejtsem ki gondolataimat. Ilyennek tűnik az alábbi: „Az erkölcs a magatartást irányító, a megítélést segítő, társadalmilag helyesnek ítélt szabályok összessége, ill. ezen szabályok érvényesülése. Erkölcsös, aki az erkölcs szabályai szerint él.” Ezek a szabályok társadalmi termékek, ill. a társadalom által elfogadott követelmények. –  Mivel az emberi közösségek nagyon heterogének, az erkölcsi szabályok is eltérhetnek. Ha az erkölcs tartalmáról gondolkodunk, beszélünk, meg kell mondanunk, hogy melyik társadalmi csoport

felfogását képviseljük. A továbbiakban a konzervatív erkölcsről lesz szó. Ezt azért tartjuk helyénvalónak mert korunkban, Európa történetét is figyelemben tartva, ennek az álláspontnak az elfogadottságát látjuk a leg megalapozottabbnak és a legszélesebb körökben elfogadottnak. Azért is mert, a keresztény teológia az egyedüli, amely folyamatosan gondját viseli ennek a kérdésnek, ez az  az erkölcstan amely keresztény álláspontot képviselve is összemberi értékeket mond magáénak. Értékrendjének fundamentuma a szakralitás mellett az ember élete, méltósága, közösségei, környezete, tulajdona, alkotásai. Az igazságosságon, a szereteten, az emberi jóságon, stb. nyugszik. A tízparancsolat pedig azokat az általános, maradandó komponenseket mondja el, amikre az emberiségnek hosszú időn át szüksége van.

Vallja, hogy az egyes ember szabad akarattal bír és hogy ebből származik szavaiért, tetteiért a felelőssége. A szónak, a tettnek ugyanis mindig van alternatívája. Tehát a szabad akarat lehetőség a jó választására. A rossz választása pedig a felelősségre vonást  vonja maga után.         Amit választunk azért felelősséggel tartozunk!

Az erkölcsi szabályok antropológiai jellegének, társadalmi hatásainak biztosításáért a legtöbbet a keresztény egyházak tették Európában, ill. a keresztény világban. A Második Vatikáni Zsinat /1962 – 65/ pl. a béke, az igazság, a biológiai etika kérdésköreivel foglalkozott igen behatóan. Úgy ítélte meg, hogy ezek korunk igen fontos etikai gondjai,. ezeken a területeken szenved legtöbb hiányt az emberi együttélés. Jelezte azt a felelősség tudatot, amit az emberiség egészéért érez. Kifejezetten hangsúlyozta, hogy a politika egyik elsőrendű tennivalója, társadalmi elvárás, hogy megszabaduljon, mindennemű erkölcsbe ütköző tevékenységtől. Érvényesítse jogrendjében is az etikai elvárásokat. Nem kétséges, hogy a   politikai erkölcs bázisa is az erkölcsteológia. Ez a tény kötelezi a politikusokat, és nem az  egyház akaratából, hanem társadalmi érdekek miatt.

Az egyházak számolnak azzal is, hogy az  erkölcs elvárásait sem az egyes ember,sem a közösségek nem mindig képesek betartatni. Ezekben az esetekben a szabályok az iránytű, a jelzőoszlop szerepét töltik be. Módosítások, kiigazítások, újragondolások, stb. válhatnak szükségesekké. Ezek halogatása, még inkább tagadása, csak tetézi a bajokat.

A szabad akarattal visszaélve jutnak el egyesek, akár csoportok, az erkölcs más és más értelmezéséhez. Pl. ahhoz az állásponthoz, hogy kinek- kinek egyéni dolga  dönteni, hogy mit tart erkölcsösnek, mit jónak, mit rossznak. A liberális „eszmeiség” pl. hazug módon bánik az emberi szabadsággal. Beszélnek ugyan róla, de maguk is tudják, hogy a jólét szabadsága csak munka árán valósulhat meg, annak mennyisége és minősége alapján. A munka feltételeinek megteremtése viszont, szerintük már nem az ő dolguk. Csak az foglalkoztatja  az „eszme” képviselőit, hogy saját jólétük legyen minél inkább rendben. Ennek a nézetnek a gyökere az értelmiség egy részének „elit képzetéből” fakad. Azt a képzetet vallják, hogy a tudás világában az értelmiség a meghatározó tényező. Nélküle nincs felemelkedés. Persze igaz, hogy nélkülözhetetlenek. Ám azt sem szabadna feledniük, hogy rajtuk kívül sok és sokkal  nagyobb embertömegek szintén nélkülözhetetlenek.  Megállna az emberiség szekere, ha a munkás és paraszt tömegek nem tennék, szintén nélkülözhetetlen dolgukat. Az itt elit képzettnek titulált jelenség és erkölcsi következményei persze egyszerű, felületes kezeléssel nem oldhatók meg. Nagy körültekintéssel és megfontolt kezeléssel akkor léphetünk előbbre, ha sikerrel munkálkodunk az egyes ember érdekeinek és az emberiség érdekeinek kölcsönös

egyeztetésén, ezen a  kikövezetlen úton.

A kifejtett gondolatok három szorosan összefüggő fogalmat értelmeztek. A gondolatok papírra vetésének indokai fentebb szóba kerültek: fiam intése, a diákok felvonulásai és magatartásuk, azok az erkölcsi és politikai kérdések, amelyek minden  bizonnyal szintén akadályai a gödörből való kikászálódásnak.

A legnagyobb teret az erkölcs kérdései és ebben az egyház  szerepe kapta. A felelősség és a szabadság csupán az erkölccsel kapcsolatosan szerepel. Hiánypótlás, hogy most ezek lényegére is kitérünk: a felelősség az a kötelezettség, amiért valaki elszámoltatható. Létezik jogi és politikai felelősség is. Szabadság az az állapot, helyzet, amelyben valaki független. A felismert lehetőségek között dönthet. Megtehet valamit, amit maga választ./Abszolút szabadság persze nem létezik!/

A tárgyalt három kérdéskör napjaink kardinális társadalmi kérdései közé  tartoznak. A társadalmi légkör javítása érdekében nélkülözhetetlen, hogy az erkölcs, a felelősség, a szabadság  kellő figyelmet kapjon. Gondolkodásunkban, életünk gyakorlatában, mindennapjainkban, döntéseinkben, mindenütt ott a helyük.

 

Nem hagyhatjuk el, hogy a próza mellé a lírát is hívjuk, legyen Ő is társunk a jó és a szép szolgálatában:

Vén- ember, aki vagyok, erkölccsel már alig hadakozok. A múlt egyes epizódjaiért lelkem ugyan még háborog. Nyugovásért Adyhoz fordulok :

.

„ Mikor elhagytak                         , Nem harsonával,

Mikor lelkem roskadozva vittem,Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Csöndesen és váratlanul               Nem jött szép, tüzes hajnalon,

Átölelt az Isten.                             De háborús éjjel.

 

És megvakultak

Hiú szemeim.Medhalt ifjúságom,

De őt, a fényest, a nagyszerűt.

Mindörökre látom.”

 

2013. 01. 24.

Érfalvy Ferenc

UTCÁK

Posted by on péntek, 4 január, 2013

Utcák

Életünk egyik fontos  színterei! Közlekedünk, jövünk-megyünk rajta dolgunktól, vérmérsékletünktől hajtva. Hol főutcára, hol mellékutcára találunk. A főutcán persze más a törvény, a rend. Van zöld, sárga meg piros. A mellék -utcában senki sem inti feléd, hogy tilos. Milyen különös az élet rendje: fő és mellékutcák végtelen sora. Ezeken bolyongunk, ez a lét maga.

Manapság Budapesten meg néhány nagyvárosban a rend néha meg-megakad. Négyszázezren csendben, máskor párszázan, nem éppen szoros rendben mennek, zengnek.A felsőoktatás is megbolydult. Az egyetemi polgárok          utcára kívánkoztak. Tehetik, senki nem mondja, hogy piros. „Rózsa gyere ki a hóba!” –mondják fennszóval. Megbolydult az egyetemi polgárság. Csatlakozott valahány középiskolás is. -Kik a bolygatók? Öreg egyetemisták, akiknek szükségük van jó néhány utóvizsgára. „Ha sokszor futhatunk neki, csak lesz egyszer olyan téma, amivel megbirkózunk!”  „Itthon tanulni ingyen akarok. Az oklevelet meg majd külhonban értékesítem.” Stb. stb. Ezek a gondolatok munkálnak a háttérben és akadnak  bulizó haverok bőséggel. Persze, mindenki tudja, nem ez  jellemzi fiatalságunkat ! Magam is közvetlen észlelője vagyok az ifjúság meghökkentően értékes megnyilvánulásainak. Alig harmincon felül felelősségteljes beosztás, doktori fokozat. Stb.

A fent jelzett kép kötelez arra is, hogy szót ejtsünk a hazai nevelés-oktatásügy valós helyzetéről. Bárcsak a máskor is fellelhető diákkori túlzásokról lenne szó!

Közismert a  köznevelés /általános- és középiskola/ de a felsőoktatás értékelésének eredménye, Csak utalásszerűen! Előbb összegezetten: egyik intézmény sem produkálja az elvárható teljesítményt! Az általános iskola gondot ad az alapismeretek és neveltség egyes területein a középiskoláknak. A középiskolák tetézik ezt az általános alapműveltség vonatkozásában. Ez együtt akadálya a felsőoktatás jó eredményeinek. Ám az indokolatlanul sok felsőoktatási intézmény oktató gárdájának bizonyos százaléka sem teljesíti feladatát, mert hol a felkészültség, hol az alkalmasság elégtelen.

A megoldás megkívánja az elkerülhetetlen szemléletváltást. Annak tudomásulvételét és a szükséges változtatások előkészítését, hogy a nemzetgazdaság, mint a nemzet boldogulásának alapfeltétele, szükségletének megfelelő munkáskézzel rendelkezhessen. A termelőmunka nem nélkülözheti a jól képzett szakmunkásokat és számos segédmunkásra is szüksége van.

Sorsunk, végzetünk, lelkünk világa ugyanis, mindig is fő és mellékutcák végtelen sora. Nem legyünk végre a mellékutcák társtalan vándora!

A NEMZET A NEMZETIBEN

Posted by on kedd, 27 november, 2012

Elolvastam Alföldi Róbert Nemzeti színházért c. pályázatát és gondosan annak kivonatát. A 324 oldalas munka laikus magamat számos eddig kérdéses dologban eligazított. Persze nincs hely és nem is tisztem, hogy terveit, igérvényeit elemezzem. Ezek értékelése szakembert kíván. A színház világa számomra inkább hatásaiban érdekes. Színházba csak nézőként fordultam meg, ahányszor csak tehettem. Szeretem a „megszentelt falak” között nézni, ami a színpadon történik, megbeszélni a szereplők munkájának értékeit, a javítani valókat, amúgy hozzá nem értő nézőként. Értelmezni a darab mondanivalóját, szépségeit. A színfalak mögé is lett volna hajlamom betekinteni. Ez azonban csak a kritikák segítségével történhetett. Nem tanulságok nélkül volt mégis. Mindig foglalkoztatott, hogy mi van a színfalak mögött. Egy dolog világossá vált, hogy ti. a rendezőnek meghatározó szerepe van.Azt gondolom, hogy ebben a megközelítésben neki a szerepe meghatározó. Nos ezt a főszerepet a Nemzetiben az elmúlt öt évben Alföldi Róbert játszotta. A nézők, a kritikusok szerint is, jelentős sikerrel. Mint mindenütt, néhány probléma azért akadt.

Ezek közül legalább kettőre válasz érkezett. Értelmezést nyert a János vitéz előadásának alap -motívuma, újszerű, ám igen fontos és időszerű formában. „Jövő nem létezik gyökerek nélkül.”

A Magyar ünnep c. Závada darabbal kapcsolatosan tisztázódott, hogy a „rendezni végre közös dolgainkat” nem csak politikai tennivaló és hogy megtörténéséhez széles társadalmi bázisnak „muszáj bátornak lennie.”

Az Ember tragédiája előadás  ad némi gondot, fejtörésre okot. Sommásan azt a kérdést inspirálja, hogy a magyar nyelv elbírja-e az obszcén szavakat? Másrészt miben áll a színház erkölcsöt érintő funkciója? Nem akarok másokra hivatkozni. A magam véleménye, hogy az obszcén kifejezések ugyan nem díszei a köznyelvnek, ám hellyel közzel elviselhetők ott. Az irodalmi nyelvtől viszont idegen, rontja annak színvonalát. Az erkölcsre vonatkozóan azt gondolom helyén valónak ha egyértelmű igennel válaszolunk. Az akt és a pornó viszonyára utalok. Az akt művészi teljesítmény, a pornó aligha. Az akt a szépet, az emberi test

szépségét jeleníti meg, esztétikai élményt nyújt. A pornó a szexualitást állítja a középpontba,holott a szexualitás intimitást igényel az embernél. Nem közszemlére való. Ez a nézet persze tagadhatatlanul konzervatív, prűdnek is titulálható álláspont. Mások szerint ebben is megilleti az embert a teljes szabadság. Van aki úgy véli, művészien tálalva élmény.

Lehet választani! A nyílt, az állatvilágban kizárólagos, fajfenntartást szolgáló eljárás, vagy intimítás két különböző nemű ember között, akik szeretni tudnak és még embert teremtő aktusként is megélhetik amit tesznek.

A pályázóra azért szavaznék jó szívvel, mert egyértelmű a múlthoz és a nemzethez fűződő pozitív viszonya és mert elvárhatóan megteszi a dolgát a magyar nyelv értékeinek őrzése kérdéseiben, sőt az erkölcs negatív kinövéseinek nyesegetése terén is.