Gondolatok oktatásról nevelésről…

/ Ez az írás az Új Katedra 2006. novemberi számában jelent meg./

Mindenki, aki neveléssel foglalkozik /szülő, pedagógus, politikus, stb./ sejti, tudja, hogy fontos amit tesz. Az álam egyik központi feladatának tekinti, a pártok még versengnek is a nevelést hivatásból végző intézmények befolyásolásáért, irányításáért. Ugyanis általános az a felismerés, hogy a fejlődés egyik záloga a tudás, s ez egyben a nevelés leghatékonyabb eszköze is. Renén szerint: „a nevelés kérdése a mai társadalom élet-halál kérdése.”- Nincs ebben semmi túlzás sem.

Csodálkozhatunk-e, ha még a koalícióban kormányzó pártok is versengnek, fonják hálójukat, remélve, hogy az iskolák beleakadnak. Uralni akarják a jövő letéteményeseit. Szövik a pókháló szerű körülményeket, váltáskor újraszövik. Ezek a gondolatok futottak át az agyamon, amikor érdeklődéssel és figyelemmel olvastam a Köznevelés 30. számában a Hiller Interjút.

Megleptek, mert szokatlanok, a pedagógiai ismeretekkel és tapasztalatokkal szinkronizáló mondanivalók, elsőre azt az érzetet keltve, hogy jó ai irány. – Mert a „gyorsolvasás” téves következtetéseket szülhet, újra olvastam a beszélgetés egészét, aztán elemezni is próbáltam. A kép árnyaltabb lett.

Az utolsó előtti sorok egyenesen mellbe vágtak. – Ezzel kezdem. Az új miniszter szociáldemokrata párt-elkötelezettségről vall.

Elődje is pártelkötelezett volt, liberális eszméket képviselt, meglehetősen ellentmondásos módon /pl. mindent agyonszabályozott/, a szavazók alig 5-6%-ának képviseletét emlegetve. Hiller István  / ez még karakánnak is tűnhet/ valamiféle szociáldemokrata oktatáskoncepció mellett tört lándzsát, ő a szavazók egyre csökkenő, most talán 15-20%-át maga mögött remélve. Oktatás pártérdekek mentén! Akkor, amikor érvényes törvények tiltják a pártpolitika betüremkedését az iskolákba. – Úgy tűnik nincs remény a törvények szerinti oktatásirányításra most sem.

Felrémlett, hogy a „méretgazdaságosság” is tovább él. Lehet, de itt – megnyugvásomra –  ez nem került szóba. Ahogy az oktatásirányításban nincs hely a párpolitikának, hasonlóan káros az ellehetetlenítő gazdaságossági szemlélet is. A vezérmotívum csakis a pedagógiatörténetben feltárt,  a neveléselméletben megfogalmazott és szakmai tapasztalattal alátámasztott törvényszerűség lehet. Nem pártérdek, pártszempont.

Ezt az alapevidenciát sem a liberálisok, de úgy tűnik a szocialisták sem hajlandók akceptálni. Munkájuk csődeffektusa itt érhető tetten

A továbbiakban azokról az elképzelésekről és véleményekről lesz szó , amelyek a „jó az irány” érzetet keltették, azokról, amiket bizakodással, esetleg figyelmeztetések árán, de mégis üdvözölhetünk.

„Köznevelés!” nem közoktatás. „A nevelést nem lehet centire, forintra mérni, mert emberi dolog.” Igaz!

Érdekes az órahasonlat, bár talán nem minden esetben kell az óra egészét „meg- reformálni”, esetleg egy rugócsere is megoldás. Az egységben, az egészben való gondolkodás persze nem csak kívánatos, inkább nélkülözhetetlen.

Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az alapoktatás hatása az egyetemig, de a sírig /néha visszahúzó erővel / érvényesül. Bizonyos az is, hogy „az alapfokú oktatás alapvetően az alapkészségek kibontakoztatására és megerősítésére szolgál.” Hozzáteszem: a nevelőmunka

minden egyéb eszközét is használni kell. – Vita van, hogy hány tanév szükséges ehhez. –  50- 60 évvel ez ezelőtt a kisiskolások, akár mostoha körülmények között is megtanultak jól, sőt szépen írni, értően és érthetően olvasni, számolni az alapműveletekkel, ismertek számos történelmi eseményt, fölrajzi tényt, gyűjtöttek, tároltak növényeket, bogarakat, számosan jól szavaltak, mindezt majd mindenki  a negyedik tanév végéig, számosan előbb. – A néptanítók tették a dolgukat, akár tanyasi, összevont négy osztályos. egy tanerős iskolában a „nemzet napszámosa” státuszban.

Jó tudni, hogy 2007- 13 között l50 milliárd forint jut az infrastruktúra fejlesztésére. /Ha euróban kapnánk adatot, biztosabban számolhatnánk./ Igaz, ennek 85%-át az EU-tól remélik. Vajon megkapjuk-e, ha „a 15% előteremtése is nagy feladat?” Ez ideig az előirányzatot egyetlen ország sem kapta meg. Az viszont biztató, hogy „a magyar tehetséges,” miért ne tudna kiváló pályázatot írni – ebben az esetben a minisztérium?!

Minőségbiztosítási kisérletek valóban nem jártak, nem járhattak sikerrel. A termelés számára kidolgozott külföldi elképzelések gyatra, iskolára történő adaptációja eleve elvetélt.A Minőségbiztosítási folyamat-szabályozás /minő cím/ elkészült, mert elrendelték, és törvényszerűen a fiókban landolt. Az iskolákban akkor folyhat minőségi munka, ha a kollégajelöltek a képző intézményekben az alapos szakmai felkészítés elemeként érdemleges pedagógiai és pszichológiai képzésben részesülnek, ennek birtokában hivatástudattal nevelnek, tanítanak. Az iskola sem nem „tudásgyár”, sem nem „szolgáltató intézmény.” /”A nevelés emberi dolog.”/

Üdvözlendő tehát a pedagógusképzés színvonalának emelésére irányuló szándék. A mostani elégtelen színvonal egyik oka valóban a „mennyiségi szemlélet”, de sokkal inkább a kontraszelekció, ami mögött a megalázó javadalmazás, a megbecsülés hiánya, a közelmúlt tekintélyrombolása áll.

Hiller István a középiskolák tennivalói közül az idegen nyelvoktatást és az informatikai-számítógépes ismeretek fontosságát emelte ki. – A minél magasabb, tartalmasabb aktuális igénye azonban számos más, lényeges elemet is tartalmaz. A közoktatásnak – súllyal a középiskoláknak a dolga – ahogy a múltban-, hogy széleskörű tudást, elismerést érdemlő neveltséget és intelligenciát, biztos ismeretekre épülő kompetenciákat segítsen felszínre, tanítson meg szorgalmasan tanulni, dolgozni, az ifjú erőket optimálisan használni. E feladatok teljesítéséhez az intézmények joggal igénylik az irányító hatékony segítségét, pl. a tanulói jogok napirenden tartása mellett a kötelességek hangsúlyozását is. Az OM-nek túl kell jutnia azon a  színvonalon, amit a múlt évi kompetenciamérés kapcsán egy szakmai értékelő csoport megfogalmazott a nagyfokú szóródást vizsgáló értékelés kapcsán. Ott vannak jobb eredmények, ahol az iskola spontán vagy tudatosan, kisebb-nagyobb mértékben kivonta magát a minisztérium hatása alól, ahol a tanárok tették a dolgukat.

Magyar Bálinti és a Hiller Istváni oktatáspolitika – a Hiller-interjú tükrében – azonos abban, hogy pártpolitikai alapozottságú. Mindkettő a maga hálójába igyekszik terelni az eszköznek tekintett oktatási intézményeket, az utánpótlásnak tekintett ifjúságot. A Hiller-koncepcióban,  a Magyar elgondolással szemben, a pedagógia tényleges gyakorlatának és elméletének néhány eleme, közel sem konzekvensen, közel sem meghatározó erővel, de jelen van. A párt-háló szövögetése folytatódik. Ebbe a hálóba az iskolák befogása azonban lehetetlen, mert a  pártérdek pedagógia-idegen. Törekvésük azért kivihetetlen, mert a pedagógusokat munkájukban a pedagógia elmélete irányítja. Csak ebben az esetben képesek eredményesen nevelni. A párpolitika és a pedagógia más, egymást kizáró két minőség. Az előbbi csoport, gyakran a párt elit, az utóbbi összemberi, nálunk magyar és európai értékeket jelenít meg. .Oktatáspolitikáról abban az értelemben lehet, szabad beszélni, amennyiben az állam !nem egy párt!/ egyik központi feladata a jóra, a szépre, az igazra neve.,  Gorkij szereint: felkelteni a  vágyat ezek megismerésére és követésére, illetve:ezekhez a feltételeket biztosítani.

                                                   2006. 07.15.

A fenti, 7 esztendeje leírt gondolatok a 2011. évi köznevelési törvényben köszöntek vissza. Mert napjainkban megint hangot kapott  Hiller István /a háttérben Magyar Bálint/ oltatás-politikája, aktuálisnak gondoljuk a hét éve mondottak  felelevenítését.  Jeligénk: „mindenki hajlamos felejteni”!

2013,02,24.                            Érfalvy ferenc

Múlt, jelen, jövő a tanügyben

Megszületett a Köznevelési Törvény, a NAT, a pedagógus életpályamodell, napirenden van a túlméretezett, és leromlott felsőoktatás revíziója már két év óta. /Számos más tennivaló is akad a tanügyben!/ Az ellenzék, aki egyben ellenzője is mindennek, ami konzervatív, netán nemzeti, ágál, uszít, félretájékoztat, az EU-nál acsarkodik. Ez a jelenség egyre hazugabb, vadabb, amióta az átalakítások a törvénykezési fázisból a megvalósítás, a eredményes megújulás szakaszába jutottak. A közigazgatás,  az egészségügy, de a gazdaság is eredményeket produkált. Reményünk lehet, hogy   felgyülemlett gondjainkat sorban  kezelni tudjuk a nevelés- oktatásügyben is. Ehhez elkerülhetetlenül szükség volt egy viszonylag rövid időre, amikor is a fent megnevezett törvények megszülethettek és más elkerülhetetlen előkészületi munkákat is el lehetett végezni.

Egy rövid történeti áttekintés feltétele a két év óta folyó munka megértésének és értékelésének:

A  múltnak tekintett távlat majd egy évszázada vette kezdetét. Az első világháború kegyetlen  éveit nem is számítva, a trianoni „béke” óta, a gyermek, az ifjú nemzedék nevelésének dolga fokozott teher. Már a húszas évek legelején észre kellett venni, hogy nem csak területeink kétharmada lett a igazságtalanság áldozata, de szellemi erőinket is csapás érte. Klebelsberg és munkatársai, ezt a gondot felismerve fogtak hozzá az iskola, a tanítói lakások százainak építéséhez. Párhuzamosan elindítva az oktatás minőségének fejlesztését is, az elemi-, a közép- és felsőoktatás minden intézményében. Az eredmény érzékelhető lett néhány év múltán mindenütt: az elemiben az alapkészségekben, az érettségiben az európai mércével mérhető közép szintű tudásban, de az egyetemek teljesítményeiben is. Neves hazánkfiai jelezték a világban az újraéledő magyar szellemiséget. —  A második világháború, a szovjet megszállás, szocialista eszközökkel, több évtized alatt sem tudta a jelzett eredményeket véglegesen lerontani. A pedagógusok helytállása, mindenfajta károsító törekvés ellenére is megvédte saját munkája eredményeit. Más az un. rendszerváltás utáni kép. A tanügyigazgatás, megcsúfolva valódi hivatását akarva, akaratlan olyan rombolást vitt véghez, hogy a korábbi eredmények teljesen elhalványultak. Az alapkészségeket az általános iskolák nem tudták produkálni, a középiskolákon keresztül a felsőfokú oktatás is küzdött ezek, meg a számolási alapműveletek hiányával

Még a múlthoz tartozik, de talán mégis a mához illik az a munka, ami 2010 előtt vette már kezdetét, hogy megalapozzon egy új fejezetet. Számos ideillő munkáról tudunk. A legfajsúlyosabbnak gondoljuk mégis a Bölcsek Tanácsa által összegezett: Szárny és Teher c munkát,  amiben ajánlást tesznek a nevelés rendszerének újjáépítésére, /Megtalálható az interneten./ Ugyancsak érdemes hivatkozni arra a nyílt vitára, amit a Magyar Nemzet 2010 /.05. 06./ évfolyamában olvashattunk. Több neves szakember, publicista mondta el gondolatait, a nevelés-oktatás és az oktatás és közélet különböző kérdéseiről. Sem az egyik, sem a másik csoport szerzői nem fukarkodtak a bíráló szóval. Kifejtve, hogy az irány a tanügyben  erősen lefelé tendált. Volt aki a nevelés-oktatásügy vészhelyzetét vizionálta. Sokunk szerint nem is volt ebben nagy túlzás. Abban, kevés kivétellel mindenki egyet értett, hogy jelentős változások esedékesek a tanügyben az általános iskolától az egyetemekig. A folyamatosan romló tanulmányi fegyelemre, a lefelé tendáló teljesítményekre, az általános fegyelmi helyzet romlására, a neveltség hiányaira, az tanulók közötti és a tanárokkal szembeni atrocitásokra, stb. hivatkoztak. Az okokat nem mindenki ugyanott találta, de általános volt, hogy a tanügy- igazgatás  tanulói jogokat preferáló felfogását hibáztatták, hogy hiányolták a szakfelügyelet segítségét, hogy a pedagógusképzés színvonalával elégedetlenek voltak. Röviden: a tanügyben mindenütt lejtmenetet lehetett tapasztalni.

A magukat felelősnek érző politikai, és a tanügyben dolgozó, jobbítást kívánó erők kezdeményezésére indult el az a fentebb jelzett, helyzetképet festő és  jobbítást célzó ajánlás dömping,  amely már a jövő lehetőségeit körvonalazta. A mai állapotok az induló szerelvényre emlékeztetnek. A rakomány /az új nevelési-oktatási tennivaló/ már a vagonokon van. Indulni kell és eljuttatni a küldeményt a célállomásra, az iskolákhoz. Ez is megtörtént már majdnem minden közoktatási intézmény esetében. Most  az érkezett áru tantermekbe juttatása a feladat, A hozzáértő, hivatástudattal rendelkező kollégák persze nem csak továbbadják ezeket. Fel is dolgozzák, osztályokra, személyekre szabva segítik beépíteni  az agyakba és a szívekbe is. Gyarapítva a tudást, de a neveltséget úgyszintén.

Ez a köznevelés egészét átfogó tennivaló nem volt elindítható egyik napról a másikra. A szakaszos megoldás a 12 évfolyamot, számos tantárgyat és nevelési tennivalót magában foglaló komplexum esetében elkerülhetetlen. Köztudott, hogy Hoffmann Rózsa és stábja igen jó pedagógiai erőket képvisel. Az is, hogy az előkészítő munkájuk gondos. A dolog természetéből adódó zökkenők, a néha késői tájékoztatás nem felületesség, nem hozzáértés hiány, hanem az óriási horizontális és vertikális távlatok következménye. Azt sem hallgathatjuk el, hogy a fentiek természetes velejárója az időnkénti korrekció. /Az ember még mindig nem tökéletes!/

Külön kívánunk szólni a felsőoktatás egyes kérdéseiről. Előbb egy népszerűtlen általános megállapítás: A dolgok  bizony csőszül állnak. Sok a felsőoktatási intézmény.  Nem tisztázott, hogy a gazdaságnak, a társadalomnak milyen szakmából hány felsőfokú végzettségű fiatalra van szüksége. /A túltermelés munkanélküliséghez vezet!/ Nem valószínű, hogy az oktatói kar minden tagja tud felső szinten tanítani. A kutatótevékenység ma alig követelmény. A hallgatókkal szembeni elvárások, sok helyen, lazák. Sok az utóvizsga lehetőség. Ezzel vissza is élnek egyesek. Van közeli példa, hogy az „egyetemi polgár” cím szabadosságot inspirál. Meggondolandó a bolognai rendszer, és a kredit  alkalmazása,  jó eredményeket segítő szerepe. Egyáltalán,  egy más országban bevált eljárás honosítása nagy körültekintést, legalább az előzmények mérlegelését, az azokhoz való alkalmazás, illesztés feladatát is magában hordja, megkívánja./Ez a közelmúltban rendre elmaradt!/

Számos olyan eshetőség van, aminek az előrejelzése  akkor kísérelhető meg, ha feltételezzük az ország, talán a világ stabilitását. Ennek a valószínűsége bizony kétséges! Az elkészült törvények, rendeletek, tervek lehetőséget adnak egy nem gyors ütemű, de biztató fejlődésre a tanügy minden szektorában. Akadály a hazai ellenzék eltérő felfogása és annak következményei az egyetemi és a középiskolai ifjak, esetleg a választópolgárok körében. Szégyenletes, hogy külhoni szereplők is hangot, lehetőséget kapnak. A tanügy nem nemzetközi probléma. Ebben itthoni konszenzus  szükséges! félre téve politikai, ideológiai vonzatokat, minden ellentétet. A jövő nemzedékéről és hazánk jövőjéről van szó! A jelenleg javasolt elképzelések nem csupán e haza összlakosságának, de az emberiség egészének a szempontjait figyelembe véve, összemberi értékek alapján fogalmazódtak meg. Ezek a célok, törekvések az emberebb ember nevelését, oktatását adták feladatul a pedagógusoknak, a szülőknek. A társadalmi szerveknek pedig azt mondják: vegyenek részt, támogassák ezt a nemes törekvést.

A gond, a feltétel a szükséges anyagi eszközök előteremtése, a pedagógus megélhetés biztosítása. Nem élhetnek a tanítók, a tanárok a nemzet napszámosaiként. Ebből elege volt az én korosztályomnak és elődeimnek. A hivatástudat nélkülözhetetlen ebben a szakmában. Ez azonban csak abban az esetben működik igazán, ha a tisztességes anyagi körülmények is adottak hozzá!

Nos azt gondolom, hogy a pedagógus pályamodellel együtt járó új javadalmazás enyhít a mai sanyarú állapotokon!

A mögöttünk maradt évszázad tanügyének folyamatát próbáltuk leírni .Megkíséreljük azt is, hogy ennek az  időszakok fő vonulatát ábrázoljuk

Kaposvár, 2013. január 30.

Érfalvy Ferenc

Felsőoktatásunk átalakítása

A köznevelési törvény, reményeink és várakozásunk szerint, elindította azt a tanügyi folyamatot, amely alsó- és középszinten lehetővé teszi a szükségessé vált nívós fejlődési tendenciát, mind az oktatás, mind a nevelés vonatkozásaiban. Ennek lehet, kívánjuk legyen következménye a felsőoktatás minőségi átalakulása is. Néhány napja vehettük tudomásul, hogy az illetékes minisztérium, az érdekelt szervezetekkel együtt működve létrehozott három bizottságot a lényeges tennivalók előkészítésére. Üdvözöljük ezt, és várjuk, hogy érdemleges, eredményes munka kezdődjön. A tennivalók elodázhatatlanok. Már is késésben vagyunk.

Mondanivalónk lényegének kifejtése előtt két alapvető dolgot hozunk szóba. 1.A bizottsági munka alapértelmét a felsőoktatás minőségének javításra irányuló teendőben látjuk. 2. A felsőoktatás problémája magyar gond. Megoldását itthon és nekünk kell elvégezni. /A másutt eredményesen felhasznált eljárások, a felsőoktatás magyar előzményeinek figyelembe vételével alkalmazhatók!/

A minőség javításának indokai:

Felsőoktatásunk korszerűsítése nem várathat magára. A világ felsőoktatási intézményeinek rangsorában nem állunk előkelő helyen. Még lényegesebb, hogy hazai szükségleteink kielégítése a túl- és az aluldotáltság ellentmondásait szenvedi. A beiskolázás nem veszi figyelembe a valós hazai szükségleteket.

Sok, közöttük néhány, oktatóval gyengén dotált, intézmény van. Tény, hogy a politika úgy is jelen van az egyetemeken, hogy a múlt, de a ma emberei is, politikai érdemként kaptak helyet az oktatói karban. Ez  nem minden esetben jelenti, hogy ők egyben a testületek gyenge pontjai. Ennek ellenére, jelenlétük megosztó. Akadálya az egységes oktatói/nevelői hatások érvényesülésének. Holott erre elengedhetetlenül szükség lenne azért is, mert a középfok egyenlőre, és még számos évig, nem produkálja a nélkülözhetetlen kulturált /intelligens/ viselkedés, magatartás elvárásait. /Az egyetemnek, ebben a helyzetben, ezt a nevelő funkciókat is vállalnia kell. A kulturáltság hiánya a végzettek estében felsőoktatást is minősíti./

Gondot okoz, hogy a bolognai rendszer nem minden szakmában  pozitív hatású, a kredit  pedig alkalmat ad, hogy fontos stúdium kimaradjon. Meg kell vizsgálni, hogy hol van ezeknek hasznos szerepük. Ott kell alkalmazni!

A laza elvárások, a sok lehetséges utóvizsga és évismétlés káros következményeit a majdani munkahelyek, de maga a hallgató is megszenvedi.

Érdekes és veszélyesnek minősíthető jelenség figyelhető meg a felsőoktatás felekezeti intézményeiben. A felekezeti hovatartozás esetenként feledteti a szakmai értékek fontosságát.

Kirekeszti az ökomenikus szempontokat az oktatók kiválasztásakor. A következmény: alulképzett, szakmai gyakorlat hiányával,  az elvárásoknak nem megfelelő képesítésű oktató, és ennek folyamodványai. / A kutatómunka háttérbe szorul, laza elvárások, elégtelen felkészültség, a munkahely elégedetlensége, a fiatal rossz közérzete, stb./ Egy olyan helyzet van kialakulóban, melyben egyrészt az egyes egyházakon belüli irányzatok ütköznek, másrészt a keresztény egyházak egymás között is rivalizálnak, Ezek esetleges következményeit felismerve, jó lenne mihamarabb lépni az egyházakon belül.

Az intézmények önállósága:

Nem vonható kétségbe, hogy az önállóság joga  megilleti az összes felsőoktatási intézményt mégpedig a belső rendet, a tanulmányi kereteket, az elvárásokat, a hallgatókkal kapcsolatos követelményeket illetően. Ezen alapszik felelősségük a társadalommal szemben.

Ugyancsak teljes jogkörrel rendelkeznek a saját bevételeket illetően. –  Eldöntendő, hogy mi történjen a tandíjak esetében. Nem elképzelhetetlen, hogy ezek felett is az intézmény rendelkezzen. Egészen más a helyzet a költségvetésen keresztül folyó dotációk esetében. Ez a pénz adókból származik és a költségvetésen keresztül áramlik a felsőoktatásba. A költségvetés felelőse pedig az állam.  Joga és kötelessége az ellenőrzés. Az persze nem kizárt, hogy egyetértés esetén, ezen jogokat részben, vagy egészében átruházza.

Minden hasonló kaliberű esemény természetes izgalmi állapotot produkál azokban akik számára nem közömbös az, ami kis hazánkban, a jobbítás érdekében történik. Felsőoktatásunk jelenünk, de főként jövőnk szempontjából egyik meghatározó összetevő.Ez a  magyarázata, hogy az egyházakat a pártokat, a fiatalságot, de az idős generációt, nó és természetesen az illetékes állami szerveket is munkára, véleménymondásra készteti. Az educatió eruditiót von maga után. Vagyis a nevelés teszi lehetővé a műveltség növekedését. S erre mérhetetlenül nagy szüksége van mindnyájunknak!