Az ember munkát /céltudatos tevékenységet/ végző lényként akkor írta bele nevét a történelembe, amikor már többedmagával oldotta meg, eleinte minden bizonnyal egyszerű feladatait. Ennek lett következménye, ezzel járt együtt, őseink közösségbe rendeződése. Az első kis csoportok az anya körül jöhettek létre, hiszen a jövevényeket ő volt képes ellátni /matriarchátus./ Csak később teremtődött meg annak a lehetősége, hogy a már felnőtt családtagok, egy férfi vezetésével /patriarchátus/ végezzenek, a csoport számára, hasznot hajtó tevékenységet. Az első közösségek tehát a családok, anyajogú, apajogú formációkban. Már ez a fejlettségi stádium felvetette a közös, a közösség problémáját. Megjelent a politika: nem lehetett kitérni előle. Igaz, itt csak „csíra” formában. A történelmet tanult embertársaink a politika jelenségével, a görög történelmet, filozófiát tanulva találkoznak. A korábbra datált megjelenése mégis elfogadható, mivel az első embercsoportok is közösségek és számos közösségi tennivalót végeznek / pl. gyűjtögetés, a lelőhely ismerőjének vezetésével/.
Persze mindez előny, ha a közösségnek szolgál, de hátrány, ha ellene hat.
Közösséget szolgál, ha az adott társadalomban össze tudja egyeztetni a különböző /rendkívül sok / érdeket, kívánságot. Ha tud tenni a munkán nyugvó szociális közösségek szabadsága érdekében. Ha érvényre juttatja az össztársadalmi érdekeken nyugvó /az ember életét, méltóságát, közösségeit, környezetét, tulajdonát, alkotásait védő/ erkölcsöt.
A közhatalmat gyakorló embertársaink vállán igen széleskörű felelősség nyugszik. Ezt a szerepet betölteni csak abban az esetben lehet képes valaki, ha a kedvező egyéni adottságok mellet fel is készül a politizálásra. Ma jórészt hiánycikk az ennek való megfelelés. Elégtelen politikai ismeret esetén is vállalnak ilyen feladatot. A legkülönbözőbb tényezők játszanak szerepet, amikor valaki erre a munkára vállalkozik. Ellenszenves, ha valaki csupán a kedvező megélhetés miatt dönt, elfogadása mellett. Elítélendő, ha a korrumpálás lehetősége csábit. Meg nem bocsátható, ha a bonyolult, sokrétű feladatra a felkészülés elmarad. /Talán elnézhető, hogy egy- egy kezdő, a munka megkezdésekor fog a tanuláshoz!/ A parlament tagjai esetében talán természetesnek tűnik, hogy nagyigényűek vagyunk, ám mindez érvényes az önkormányzat személyi állományára is.
Számos nehézség jelentkezik úgy is, és okoz gondot, válhat országos problémává is, ha az igazgatási alapegységek hibáznak./A járások segíthetnek, ha megszüntetik az önkormányzat által okozott tévedést./
Igen kérdőjeles persze a parlament összetétele, megválasztása is. Amíg csoportok, szemben álló érdekszövetségek kapnak képviseletet, addig, valószínűen a közös nemzeti érdekek mindig háttérbe szorulnak. A szakmánkénti képviselet, vélhetően, új helyzetet teremtene és lehetővé tenne egy országon belüli egységesedési folyamatot. S ennek eredménye szakszerűbb, a politikát megtanult és erkölcseiben támadhatatlan képviselet lehetne. A koncepció kidolgozása természetesen nagy újítás lenne és nagyon körültekintő munkát, a szerzők kitartó lelkesedését, és bizonyára sokáig tartó vajúdást jelentene. Mégis ezt, vagy valami mást, időszerű lenne kipróbálni, mert a jelenlegi, változtatásért kiált!
A magam lehetősége, itt és most, egy reform megvalósításáig, utalni arra, hogy mit tegyen a választópolgár két választás között.
POLITIZÁLJON! Tanuljon politizálni! Mondja el mindenkinek aki, szóba áll vele, hogy mi a véleménye arról, ami van, mit változtatna az emberek érdekében, milyen indokok alapján. Hallgassa meg az ellenvéleményt. Cáfolja, ha úgy véli, hogy az helytelen. Fogadja el a meggyőző érveket. Ne legyen türelmetlen! Megismételheti mondanivalóját, esetleg más szavakkal. Ne bántsa meg vitapartnerét. Ne feledje: a vélemények eltérhetnek. Mást megbántani egyenlő lehet az általános emberi máltóság bántásával. A rövid időszak, ami a számunkra kiméretett, nem csak küzdelmet, de nyugalmat is kíván, ha célunk, hogy boldoguljunk. Ne csak kapni, de adni is akarjunk!
Azt gondoljuk, hogy politizálni csak sok- sok ismeret birtokában lehet eredményesen.
A tudnivalók közül alapozó az általános műveltség. Ennek alapigényét az általános, közép elvárásait a középiskolai tanterv körvonalazza. Mindkét szintet magánszorgalomból, iskolai végzettség nélkül is el lehet érni. /Ezzel az észrevétellel a szándékunk, jelezni, hogy tanulni sosem késő!/ Számos ismerősöm van, aki nem csak pótolta, felnőtt fejjel a korábbi mulasztásait, de egy-egy területen messze az átlag fölé jutott. A humán területen jártasaknak a reáliákba történő betekintést ajánlhatjuk és fordítva. Természetesen örülni kell az egyre több felsőfokú végzettségű honfitársunknak. Nekik, politikai pályán, felsőszinten a helyük.
Véleményünk szerint a jelzett alapfokú általános műveltség nélkülözhetetlen a hasznos politizáláshoz, de messze nem elég. A politizálásba „bele kell jönni”. Néhány kellékről fentebb már szó esett. A konkrétabb politikai tudnivaló jelzése tulajdonképpen kézenfekvő: Naprakészen ismerni kell a politika helyzetét, annak összefüggéseit. Főként az esedékes, a napirenden lévő aktuális ügyeket. A gazdaság mozgását, lehetőségeit, a belpolitika fontos eseményeit. Kívánatos a külpolitikára való rálátás, a fontos külhoni események szemmel kísérése. Különbséget kell tenni a dolgok tényszerű megismerése és a róluk való vélemény között. Nem az a fontosabb, hogy ki mondja, de nagyon fontos, amit valaki mond. Ezt kell megérteni, adekvátan érteni. A nézetegyeztetés, az egységes értelmezés nélkül minden ide irányuló munkánk kárba vész. A politizáláshoz az intelligencia is elengedhetetlen. Tudni, de legalább érezni kell hol a határ, a mérték. /Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége./
A kulturális antropológia feltárja az ember általános jellegzetességeit is. Ennek alapján beszélünk pl. homo sapiensről, homo ludensről, stb. és homo politikusról is, azt hangoztatva, hogy a közösségben élő ember lehetséges képessége a politizálás. Másként: minden ember lehetősége a közösséggel, a közösségek ügyeivel való foglalkozás, az ügyek alakításában történő közre működés. Az egyes ember tényleges hatása természetesen igen eltérő. Számos, fentebb érintett, de más faktor következtében is. A passzív szemlélődés az egyik véglet; míg a másik az önkényuralom. Ezek persze már nem tényleges politikai esetek, hiszen nem egyes emberek, csoportok között zajlanak. A passzív magatartás az ember egyik lehetséges elembertelenedett viselkedése. Nem méltó az emberhez! Az önkényuralom megtestesítője pedig önkényesen, erőszakkal helyezi magát, vazallusai segítségével, a közösség fölé és ezzel embertelenedik el.
Legyünk, maradjunk emberek ha politizálunk, akkor is!