Gondolatok oktatásról nevelésről…

A múlt század nyolcvanas éveinek közepétől világossá vált a kommunista éra bukása. Ezt a kommunista párt vezetésének számos tagja nemcsak tudta, de indíttatást érzett arra is, hogy a tagság képzettnek tartott részével erről szót váltson. Egy jellemző mondatot idézek: „Emberek, a közeljövőben a hatalomról a párt kénytelen lesz lemondani. De tudnotok kell, hogy a magyar gazdaság nagyobbik hányada a kezünkben van, vagy képesek vagyunk annak megszerzésére. Mert ez tény, a politikát is hamarosan ismét birtokolni fogjuk.”Az események azzal folytatódtak, hogy 1988 októberében létre jött a Nyilvánosság Klub azzal a deklarált céllal, hogy a sajtó szabadságát kiszélesítsék. A kezdeményezők azonban csupán reformokat és nem a rendszer megdöntését gondolták feladatuknak. Ez az esemény mégis jelentőséggel bír a további történések szempontjából.

Az 1990 őszén történt szabad választások következtében az Antall kormány vette kezébe az ország irányítását. A lehetőség ugyan meg volt, hogy a forradalmi úton elinduljunk, de erre nem került sor a kormány bizonytalankodása miatt sem, de kötötték a választás során létrejött alkuk is.

2010-ig izgalmas hatalomváltásokat éltünk meg. 1998-tól a Fidesz kormányozott ugyan, de a négy év nem hozhatta meg, a sokak által várt, gyökeres fordulatot. Nem tudtuk elindítani sem a forradalom motorját . A tapasztalathiány is, a körülmények is akadályt képeztek, de az elszántság is hiányzott akkor még.

A Meggyesi, Gyurcsány, Bajnai kormányok, a szociálliberális eszmeiség, a hazaárulást súroló külfölddel való paktálás és alávetettség, gazdaságilag tönkre tette az országot. Eladósította nem csak az államot, de a hitelpolitika miatt, igen sok állampolgárt is. – Más oldalról nézve ez az időszak alkalmat adott a Fidesznek a tanulságok levonására, a tanulásra, a tapasztalatgyűjtésre, a felkészülésre: a gyökeres változtatások előkészítésére, a szükséges törvénykezési kurzus rapid megvalósítására. Most már nem volt helye a töprengésnek. Cselekedni kellett! Még akkor is ha nyilvánvaló volt, hogy a radikális változtatás hazai ellenzői, itthon és külföldön is minden erőt megmozgatnak majd, hogy megakadályozzák érdekeik csorbulását, lehetetlenné tegyék a nemzet döntő többségének megújulásra irányuló óhaját. 2010-ben mégis erre került sor. A párt kétharmados többséget szerzett a hazai ellenzék és a külföldi patrónusok megdöbbenésére.

Most szinte azonnal megkezdődött a munka. A már előkészített alaptörvényt rövid idő multán megszavazta a parlament. A nemzet ünnepelt: visszatértünk a Szent Istváni útra.  Ez az út eddig tele volt kitérőkkel, göröngyökkel. A jövőt másként képzeljük.„Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Az új forma születése a jogrend megújításával kezdődött. Folytatása a közigazgatás átszervezése, az egészségügy, az oktatás átalakítása, stb. stb. Az új földtörvény megalapozza, hogy a föld a magyar közép- és nagybirtokosok hozzáértő kezén maradva biztosítsa a hazai szükségleteket, sőt, egyes termékek esetében, kivitelre is termeljen. Két év alatt annyi változás történt, mint máskor egy évszázad alatt. A sietséget indokolta a hazai ellenzék bősz ellenállása, akik a hazaárulás bűnét is súrolva nem átallottak a külföldi „segítséget, támogatást” kérni. A hazai ellenerők minden lehetséges eszközt, a brutálisakat is bevetve támadták a változásokat. Ahogy várható volt, nem maradtak el a külföldi beavatkozási kísérletek. Sőt az EU sem maradt ki a támadók soraiból. A globális tőke által is támogatott baloldali /szocialista, liberális, stb./ és a globális tőke maga is, teljes vehemenciával rohamozott. Tudván tudják, hogy forradalom zajlik Európa egy kis, lebecsült közép-keleti országában. Valószínűsítik, hogy ez a törekvés másutt is lángra kaphat.  Bizonyára csodálkoznak, hogy itt nincs rombolás, azon is, hogy fejek sem hullnak. Hogy konzervatív, szerintük visszafelé mutató, törekvések kaptak lábra. Persze a számukra egyetlen lényeges probléma: a lakosok, dolgozók kizsigerelése, a változás után, már ténylegesen kérdéssé válik. Érdekes bizonyság erre Soros György magyarországi szerepe. Nyíltan és köz érhetően nyilvánította ki, hogy a hazai konzervatív erők, a globális tőke számára, nem kívánatosak.

A fentiek köteleznek: tegyük egyértelművé a forradalom tartalmi lényegét. A Wikipédia szócikkei között azt olvashatjuk, hogy a forradalom gyors, megrázó társadalmi folyamat, ami átrendezi a társadalmi és politikai intézményrendszert. Kérdéses lehet, hogy ami az elmúlt három évben nálunk lejátszódott gyors esemény sorozat-e. Minden bizonnyal mert, mint történt, két év elegendőnek bizonyult a társadalmi és a jogrendszer törvényi átalakítására. Van persze ehhez hozzáfűzni valónk is. Az egyik, hogy rendhagyó, a sorrend. Elsőként került sorra a társadalmi és a politikai intézményrendszer jogi átalakítása . Másutt, régebben ez mindig későbbre maradt. A másik, hogy a jogrendszer folyamatos kiigazításra, korrekcióra szorul. És ez a befejezhetetlen feladat a változások, de az egyre jelentkező újabb követelmények miatt is. Jellegzetessége a fülkeforradalmi jelleg is. Szavazással, kétharmados többséggel hatalmazták fel a szavazók a Fideszt és Keresztény Demokrata pártot az átalakítás feladatainak irányítására. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a forradalom még nem zárult le. Egyrészt az új jogrendszert hatékonnyá kell tenni, másrészt ezzel párhuzamosan a folyton változó társadalmi igényeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez is ad új és új tennivalókat jelent. Harmadsorban még meg kell vívni a hatalom tartósságáért is harcunkat a belső és a külső ellenerőkkel szemben. Ez utóbbi tennivaló látszik igazán izgalmasnak. Aztán az új választásokra való felkészülés is napirenden van. A győzelem érdekében sok apró munka már ma esedékes. Meg kell tartani szavazóinkat, újakat lenne jó toborozni. Szélesíteni kell a velünk együttműködni hajlandó emberek és szervezetek körét. Minden szavazatra szükség van! Kivárásnak, könnyelműsködésnek helye nincs!

Vélhetően 8, 12 év múltán lesz olyan erő nemzeti államunkban, hogy a forradalmi időszakot lezártnak tekinthetjük. Közben fokozatosan felzárkózhatunk Európa gazdagabb nemzetei közé és, reményeink szerint, együtt más népekkel. Nyugalmasabb, emberibb korszaknak lehetnek részesei utódaink. Tudom mindnyájan szeretnénk részesülni ebből, de ez a perspektíva is igen kecsegtető lehet az emberebb ember, tehát az akkor élő mindnyájunk számára.

Forradalmunk eredményes befejezéséhez tehát még két, három választási ciklus megnyerésére van szükségünk. Ennek egyik magyarázata a fülkeforradalomban található. Megmaradtak, vérveszteséget nem szenvedtek az ellenfelek és a küzdelmet sem adták fel. A még döntőbb tényezőt az erkölcs jelen állapotában lelhetjük meg. Kétségbe ejtő, hogy a legelemibb embert érintő értékek tisztelete, védelme mennyire kiveszett a közéletből. A lopástól az ember életének kioltásáig mindenféle bűnnek naponta tanúi vagyunk, a bűzlő

korrupció pedig minden emberi tisztességet megkérdőjelez. Az okok között találhatjuk a szekularizációt, de azt is, hogy a szeretet már-már eltűnőben van az emberek közötti kapcsolatokból. Társadalmunkat az atomizálódás ördöge is veszélyezteti. Érzékelhető, tudható, hogy a változtatáshoz a kezdeti eredmények csak az alapokat képezik.

Forradalmunk következő szakaszában meg kell kísérelni az erkölcsi rend legnagyobb támaszának, az egyháznak a megerősítését, mert azt remélhetjük, hogy segítségével nem csak a tartalmas emberi körösségek történelmi szerepét állíthatjuk vissza, de biztosíthatjuk az ember életének, méltóságának, közösségeinek, környezetének, tulajdonának és alkotásainak tiszteletét, védelmét is. Az erkölcsi és a társadalmi rend helyre- állításának korszakába jutottunk, ám megvalósulásáért még sok a tennivaló…

Napjaink egyik terjeszkedő, de egyidejűleg zsugorodó eszmerendszere a szabadelvűség. Hívei minden eszközt megragadva árulják portékájukat, politikájuk pedig a gyakorlatban egyre riasztóbbá válik. Ez az ideológia, igaz más formákban, több mint két évszázada elvetélt, mégis újra és újra kelleti önmagát, nem tagadva meg lényegét. Azt hirdeti, hogy „az embernek mindent szabad, ami másnak nem árt.”Ez a tetszetős mondanivaló mindaddig hívekre talál, amíg nem elemzik részletesen és világossá nem válik igazi törekvése, tartalmi mondanivalója.

Itt most három kérdéskört vesszünk górcső alá. A gazdasági, a politikai és az ideológiai vonatkozásait. Ezek tűnnek a legfrekventáltabbaknak.

1.A korlátok nélküli piacgazdaság az egyik rögeszméjük. Szerintük ez a gazdálkodási „rend” önmagát szabályozza. Nincs szüksége külső behatárolókra. A termelőerők birtokosa felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt, hogy a termelést növelje a vásárlóképes fogyasztó igényei szerint. Ha meg a vásárlóerő nem igényli a terméket vagy eleget vett belőle akkor az raktárba kerül, készlet lesz belőle, a termelés pedig fokozatosan leáll. Ha a raktárkészlet elfogy és jelentkezik ismét a fizetőképes kereslet, újra indul a termelés. Az ismétlődés beavatkozás nélkül is megoldja a dilemmát.

Ám a gazdálkodás gyakorlata egészen mást mond. A tényleges gazdálkodás sokrétűsége, párhuzamosan számos termék előállítást jelenti. Ez a tény feszes tervezést, szervezést igényel. Egy másik tényező, hogy a felesleg termelése szükségképpen veszteséggel jár. Ennek az elkerülése közérdek. Talán nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy nem csak a reál, de a humán szférában is így van. Ezért egy időszerű és igen világos példát erre a mi orvosképzésünk jelen gondjából veszünk, Az egészségügynek meghatározott számú orvosra van szüksége. A szükséges létszámot nem csak gazdasági nehézségeink miatt nehéz bevonni az orvoslásba, hanem inkább azért, mert a jövedelmi viszonyaink miatt a gazdag országok /pl. egyes skandináv államok/ jobb bér lehetőségeik segítségével elszívják a közpénzen nálunk képzettséget szerzett, jól képzett, szakembereket. Ennek gátat vetni közérdek, miután a szabadpiactól hiába várnánk megoldást.

Lássuk a szabadelvűség báját egy másik, „gazdasági” példán is. Oktatásügyi miniszterként az éppen fungáló jeles szabadelvű miniszter az USA-ba utazott az ottani iskolaügyet tanulmányozandó. Megismerkedett az akkor ott már eredményesen használt digitális táblával. Azt, jogosan, igen hasznosnak találta és ezt a véleményét ki is fejezte. Szinte azonnal akadt /nem véletlen/ aki ajánlatott tett, hogy száz tábla elhelyezése estén a 30%-os haszon egyharmadát átutalják a számlájára. A tranzakció, titkon végbe ment!

2.A politika szabadelvű megközelítése eleve ellentmondásos. Egy kérdéskört akarunk csupán körüljárni: az állam szerepére vonatkozó mondanivalóját. Az ellentmondás abban van, hogy a liberálisok mindenféle hatalmat az egyén ellenségének nyilvánítanak, miközben részt vesznek az államhatalom birtoklásáért folyó harcban, és ha arra alkalom nyílik, a hatalomból is részesedni kívánnak. Ez a törekvésük, tagadhatatlan, jelentős eredménnyel járt ez ideig is.

Számosan közülük ott vannak a globális tőke, vagy az igen magasan dotált kiszolgálói között.

Igen érdekes a nemzeti államok megítélése. Szerintük a középkor igényeit elégítették ki. A nemzeti identitás is idejét múlt. Emlegetése anakronizmus – mondják. Holott ma is, számos országban jelentős szerepet tölt be a nemzethez tatozás tudata. Nagy szerepet játszik a fejlődésükben. Tudomásul kell venni, hogy vannak nemzeti államok, igaz nemzetiségekkel együtt élve. Számolni kell a nemzetiségek önállóságra törekvésével is. Sőt tény, hogy pl. a Szovjet Unió felbomlása következtében számos nemzeti állam jött létre.

3. Fölöttébb érdekes a szabadelvűek hirdetett ideológiája. Mint minden szabályozást, a vallási kötöttségeket is elvetik. A vallás, számukra, béklyó. Megköti a gondolkodást, és a szabad tevékenységet is.  Kiszolgáltat a papoknak, a klérusnak. Azt mondják, hogy a modern ember, Nietzschével együtt belátja, hogy az istenhit, az emberek haláltól való félelmének és a papok butításának a következménye. Következetlenségük tényleges esetét szemlélhetjük egy eleven példán. Egy köztudottan és saját bevallása alapján is liberális szabadelvűnek ismert, magasan kvalifikált fiatalember rendszeres templomba járását és az egyház szolgáltatásainak rendszeres igénybe vételét úgy indokolja, hogy éppen szabadelvűségéből következően teheti ezt. Szerinte nem kettős, egymással ütköző gondolkodási és magatartási jelenség ez, hanem a következetes szabadelvűség gyakorlása.

A gazdaság, a politika és az ideológia terén jelentkező – most már mondjuk ki – neoliberális eszme és gyakorlat, korunk egyik betegsége, akadálya azoknak a társadalmi törekvéseknek, amelyek megvalósítása minden közösség és egyén alapvető, elemi érdeke.

Másrészt meg évtizedek óta részese, ill. kiszolgálója a globalizációnak, a tömegek kiszipolyozását háttérből vezényelt ember ellenes erőknek. – Két bázisa van. A tudomány poharából csak keveset hörpintett, magasan kvalifikált értelmiség és kiszolgálói, ill. az agymosott emberek nem kis tömege. Ez utóbbi csoport hozzászokott, hogy nem gondolkodik. Csak szajkózza, amit a szájába rágtak. Mindét csoport különösen veszélyes.

Az eszmerendszer egészének áttekintése nem lehetett, nem volt e pársoros írás feladata. Mindössze felhívás akart lenni, hogy egyéb nehézségeink tetőzéseként, ezzel a gonddal is számolnunk kell. Igaz ugyan, hogy erejük csak koalíciós szerepre elegendő. Mégis, inkább nemzetkőzi támogatottságuk révén, erősíti a baloldal törekvéseit. A jövő évben esedékes választások kimenetelére némi hatása biztosan elkerülhetetlen. Ezt szűkítendő ad feladatot, kíván odafigyelést propagandájuk.

Gróf Széchenyi István az emberek megítéléséhez nyújt számunkra mércét: „Akit magyarnak teremtet az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.”

Ebben a témában azért érdemes betekinteni, akár elmerülni is, mert ezer éve vagyunk európai magyarok, magyar európaiak.

Arról az Európáról akarok polemizálni, amely világrész, az ókorban, a világ egészét jelentette, a Föld, akkor ismert, egészét. Itt zajlott az ókori történelem általunk ismert minden fejezete. Persze azóta módunk nyílt arra, hogy a többi kontinensen létezett kultúráról is képet kapjunk.

Amikor napjainkban Európa helyzetét vesszük górcső alá ez utóbbi tudnivalókkal is kalkulálnunk kell. Európa mai jelentőségét csak akkor szemlélhetjük tárgyilagosan, ha a világban végbement változások egészével számolunk.

Nézzük előbb a régvolt időket: az ókort.

Akkor az egyre táguló horizontot Európa uralta. Gyarmatosította, gazdaságilag meghatározta.  Európa volt a világ közepe. A folyamat részleteitől eltekintve azt mondhatjuk, hogy az ebből a státuszból adódó állapot mind kulturális, mind gazdasági szempontból meghatározta azokat a folyamatokat, amelyek a világban végbe mentek. Akkor is ez a tény, ha tudjuk, hogy a kultúra és a gazdaság másutt is virágzott / pl. Kína /.

Európa státusa akkor változott meg, amikor itt konfliktusok következtében háborúkra került sor és ezeket követően a békediktátumok miatt a feszültségek állandósultak. Később ugyan csak tehertétellé dagadt az angolszász országok világuralmi vágya. Talán még nagyobb gondot jelent a globalizálódó tőke fojtogató szerepe. Valahogy felismerhetetlenné, megfoghatatlanná lettek azok a tényezők és szereplők amelyek, ill. akik a tőke funkcióit ennyire megnövelték. /Mesteri menedzser munkával!/

Az angolszász világuralmi ambíciókkal és az ismétlődő válságokkal párhuzamosan, vele szemben, ezeket a törekvéseket ellensúlyozni kívánó csoportosulásokat is konstatálhattunk. A BRICS- re gondolunk /Brazília, Russzia, India, Chína/. Ez a csoportosulás ma még nem formális, de potenciáljában afelé tart. A világ-folyamatok kényszerítő ereje ezt láttatja. A feltörekvő és erősödő hatalmak összefogásra kényszerülnek. Már ma sem kétséges, hogy gazdaságaik rohamos növekedése mellett a hadi potenciáljuk növelése is napirenden van.

A fentebb jelzett világállapot közepette Európa gazdasági és pénzügyi válságát nyögi.

Azzal a meggondolással, hogy a helyi /európai/ konfliktusok ne újuljanak ki, létre hozták az EU-t. Napjainkig 28 állam csatlakozott a kezdeményezéshez, azt remélve, hogy

a feszültségek alábbhagynak és, együttes erővel, a válságon is úrrá tudnak lenni. Ez a remény azonban máris szertefoszlani látszik. Részletesen, de kissé durván fogalmazva, az ok, hogy a létrehozott szervezet túlságosan bonyolult, ezért nehézkes. A tagállamoknak nincsenek egyenlő jogosultságaik. A közöttük meglévő gazdasági és egyéb erőállapot túlzott mértékben jut érvényre. Párt, ill. világ-felfogás szerinti érdek-szférák érvényesülnek. A történelmi értékek háttérbe szorulnak. Ezek közül a nemzeti erőket bántóan alábecsülik. A liberalizmust a „vezérkar”előnybe részesíti. Az első számú vezetők nem rendelkeznek reális jövőképpel. Nem felkészültek, nincs elegendő rutinjuk. Röviden: eddig nem sikerült a feladatra alkalmas vezetőket megtalálni. Még nagyobb baj, hogy a szervezetnek hiányzik a szíve is a lelke is.

Az európai történelem legnagyobb alkotását, a szeretet vallását, meg sem említik az alapokmány preambulumában. Nemzetek feletti szervezetként definiálják az EU-t, holott legnagyobb erősségünk az erős nemzeti állam, ill. ezek szövetsége lehetne. A tény az, hogy léteznek, vannak nemzeti államok. Csak a szótárból törülték a kifejezést. Egyesek ki is nyilvánítják magukról, mások tetteikben szögezik le a tényt. Nehezen lehet érteni ezt a gondolkodást. Talán csak úgy, hogy a kificamodott gondolkodású liberálisok akarják, ezzel is, a zavarost még zavarosabbá tenni.

Európa tehát, jelenleg kritikus állapotban van. Meg kellene találnia az alkalmas vezetőit, akik ismerik a történelmet, reálisan értelmezik, értékelik a jelent. Akarják az erős nemzeti államokat és szövetségüket. A nemzeti identitás ott van a világ valamennyi táján. Nagyon erős tényező az emberek összefogásához. Itt az ideje annak is, hogy Európa ismét támaszkodjon történelmi múltjára, találjon vissza gyökereihez. Azokra figyelve határozza meg jövője perspektíváit. A krízis nem a vég. Európa öreg ugyan, de jövője is lehetőség. Nem rég akadt a kezembe Áprily egyik verse. Az a címe: Az öregség árnyékában. Szépen szólóan mondja el az „árny” következményeit. Búsong. Nekem még is azt juttatta eszembe, hogy árny csak fény hatására keletkezhet. Európa súlyos helyzetbe jutott. Előtte most árnyak terpeszkednek. Ezek persze a mögötte világító Nap művei. Megfordulunk és ismét érvényesül az éltető sugár, amire a továbbéléshez szükségünk van. A nemzedékek egymásutánja bizonyíték, hogy az élet tovább él, mert képes megújulni!

Ülök künn a tornác előtt. Bámulom az elém táruló tájat, a fákat, a szőlőtőkéket, a virágokat. Meg akad a szemem egy parányi bokron, kicsi rózsatövön. Nem tudom levenni róla. Valami csoda ez. A szirmai apró hópelyhek, összecsavarodnak. Az egész alig nagyobb, mint egy galambtojás. Csodás! Azt mondják a természet alkotta. Igaz lenne? Úgy igaz, hogy a természet Isten műve, benne minden az Ő nevét dicséri. Ha ezt tudod ne hallgass! Ha kétled, nyisd ki a szemed és gondolkodj. Ha látod a körötted lévő mindenséget, a zavarmentes ész megadja ez igenlő választ.

Miért van mégis, hogy kételkedünk, tétován téblábolunk?

Öt világvallást tartunk számon, számos természeti vallást. Mind valami módon hiszi a természetfelettit. Gondol arra, hogy az ember az egyedüli eszes élőlény, hogy szabad- akarattal csak ő rendelkezik. Övé a többi lény feletti diszponálás joga is. Azt is tudhatja, hogy van túlvilág. Tudhat a felelősségről, arról, hogy tennie kell itt a Földön önmagáért, és másokét is. Hogy készülnie kell odaátra. Érdemeket kell szereznie az üdvözülésre.

De menjünk kicsit távolabbra!

A kereszténység 313-ban lett államvallás, amikor is Konstantin és Licinius a mai Milanóban kiadták az ediktumot erről. Ez az esemény tette szükségessé, hogy a keresztény egyház és a két római állam meghatározza viszonyát. Azóta sok víz folyt le a Dunán. Az elmúlt évszázadok során a kapcsolat számos alkalommal alapvető változást szenvedett. Az egyháznak esetenként meghatározó befolyása érvényesült, máskor megismétlődött az egyházüldözés valamilyen formája. Ma az EU-ban névlegesen vallásszabadság van, ám különböző politikai tényezők mindent megtesznek azért, hogy minimumra szűküljenek az egyházak lehetőségei. Ennek egyik fő oka bizonyára az, hogy az ember,” sikerei” miatt, elbízta magát. Úgy látszik hiába a figyelmeztetés, akár Heisenbergtől is: „Amikor az első kortyot kiiszod a tudás poharából, könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott van az Isten.”

Istenkáromlás, erkölcstelen élet, mert azt hiszik egyesek, hogy „övék a világ”. Persze a globalizáció is ludas, bűnös ebben. Nem számolnak a rövidre szabott emberi léttel, s azzal, ami azt követi. Holott ez az élet igen sokak számára már itt is keserves. Csak nagyon kevesen dúskálnak a földi javakban. Ám ők is, emberek lévén, ki vannak téve minden földi bajnak. Neumann János szavai jutnak az eszembe: „… ha úgy élek, mint Krisztus tanította, abból bajom nem lehet, akkor sem, ha nem igaz a feltámadás, de ha igaz, és nem úgy élek, ahogy az Evangélium tanítja, abból óriási bajom lehet.” A hivatkozott személyek jeles tudósok. Okuk lehetne önmagukat nagyra tartani. Náluk mégis összefér a tudomány és az Istenhit.

Nézzük a dolog tartalmát is!

A keresztény tanításból kiemelkedik az erkölcsre irányuló mondanivaló. Már Mózes a kőtáblákon meghirdette, a zsidó népre vonatkozó, elvárásokat. A három első, a szakralitás követelménye. A hét következő az emberre vonatkozik. Ma is érvényes kívánalmak, elengedhetetlen elvárások. Modern formában talán úgy lehetne fogalmazni, hogy a keresztény egyház, híveinek, de minden embernek ajánlja azokat a magatartásbeli kritériumokat, amelyek lehetővé teszik az emberek közötti kölcsönös megbecsülést és az egymást támogató viszonyt. Ezek: az ember életének, méltóságának, közösségeinek, környezetének, tulajdonának, alkotásainak megbecsülését és védelmét jelentik. Ez a szemlélet biztat arra, hogy szorgalmazzuk: minden ember emelje fel szavát a vallások védelmében. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a hit és a keresztény erkölcs elengedhetetlen az emberiség számára.  Azért a keresztény erkölcs, mert ez a legkidolgozottabb, magatartásra vonatkozó, elvárás és bizonyságot nyert, hogy általános emberi értékeket képvisel és érdekeket szolgál.

Az ugyan kétséges, hogy minden ember a maga erejéből eljut a „megvilágosodásig”. Az viszont bizonyos, miszerint az egyházak felismerték, hogy a földi élet átmenet csupán. Hogy van túlvilág, van Isten. Neumann fentebb idézet gondolata útmutatást ad arra, hogy az Evangélium szerinti élet hogyan lehet a biztonság, a megnyugvás záloga.

Aki hiszi az igazságot, az egyes ember, jelesül az egyház, nem hallgathat. A templom, de minden fórum, vagy két ember együttléte is, alkalmas az igehirdetésre. Sőt, a politikának is tartozéka a hit és az erkölcs védelme. XVI. Benedek Amerikában szólt arról, hogy az állampolgárnak, de az egyháznak, nemcsak joga, de kötelessége hallatni szavát minden a hitet és erkölcsöt érintő kérdésben. Hozzátesszük, hogy az egyházak összefogása igen hatékonnyá tehetné azt, a ma már elkerülhetetlen polémiát, amit némely politikai szervezettel vállalni kell, az érintett kérdésekben.

Ülök a tornác előtt. Az elém táruló természet feltölt a teremtett világ csodáinak ámulatával. Menyem telefonon arról értesít, hogy megjött Milánóból. Eltűnődök menyire érdekes egy-egy nap itt a Várhegyen, a világ végén. Gondolatok a végtelenről, napi hír: és felelevenedik a most papírra vetett egyik világesemény helyszíne. Nem hallgathatok!

Innen, a végéről köszönöm mindazt, amit a kilenc évtized s a még három év adott. Szüleinknek, akik mindent értünk tettek. Hogy tanítathassanak, a kies Göcsejből Kőszegre költöztek. Kemény munkával, nélkülözéssel megteremtették felkészülésünk feltételeit.

Köszönöm öt  gyermekemet, nyolc unokámat és 14 dédunokámat. Egészségesek, szépek mind. Jó gondolni rájuk! Köszönöm mindazt, amit kaptam és, amit adhattam is. Felsorolni képtelenség volna, nem próbálkozom hát vele. A hangom lassan elhalkul, emlékezetem hézagos, szavaim sárguló, hulló falevelek. Sokszor nehezen lélegzek. Mégis próbálkozom.

Ha botlásaimra gondolok, el-el komorodok. Az összkép mégis felemel. Képzeletem feltornáz, néha a felhők fölé emel. Máskor lesújt, mint a bárd a barmot. Sírok, mint akár a kisgyermek. Ez vagyok! Néha magamra sem ismerek. Persze az évek elrohantak, az élet egyre rövidebb. A végtől nem félek, csak addig nehéz most már, minden nap. Bírom, van kedves párom. Aztán most meg sok titkot kifecsegek. Beszámolok, dióhéjban, életemről.

Szüleim szárnya alól, az oklevél birtokában, szinte azonnal kirepültem, Reális emberek voltunk. Én gondoskodni akartam magamról. Családomnak könnyebbség volt az eggyel kisebb létszám. Sikerült! Kántortanító lettem a Káli medence csücskén, Salföldön. Egy év eltettével hívást kaptam Bácskába. A csángók ékeztek Erdélyből. Az út elején Margit kísért, alig ismerősöm. Leveleztünk. Szüretre hívtak. Esküvő lett belőle.  Tudtomon kívül, a behívó várt már. Egy hét multán bevonultam. Bakaruha. Háború! Klára lányom érkezése. Apósomékat bomba érte. Kis családom Kőszegen.  Az új hadsereg. Graz szomszédságában ért a béke napja. Lovas kocsival Kőszeg –Polgárdi. A tél érkezésekor kis családom Ábrahámhegyre költözött. Tavasszal megérkezett Ákos fiam. 1946 májusától a mindig óhajtott civil élet. Aztán három költözés.  Fonyód, saját lakás, kedvező munkahely.

Sok munka, gümőkór. Kórház hónapokra. Elkeseredettség. Kétségbe esés. Vigasztaló fiatal hölgy, nap mint nap a kórházban. Ő, bajom ellenére, mellém állt. Válás. Új házasság. Csalódás. Majd  Éva és Csilla érkezése. Zalaszentgrót, Nyíregyháza, Kaposvár. Feleségem betegsége. A magam összeroppanása. Sorozatos gépkocsi baleset. Elkeseredettség, tanácstalanság. Aztán, láss csodát, napjainkban ez a módi: egy, nálam harminc évvel fiatalabb nő jött segíteni. Szó szerint: megfogta a kezemet. Ő mondta: megszeretett. Vajúdás másfél évig. Második válás. Házasság. Későn jött, a plébános mondta: bűnös szerelem. Magunk is tudtuk, nem helyes, amit teszünk. Mégis akartuk. Megtettük! Jött párom kívánsága: gyereket akar. Meglátod: öregségedet bearanyozza! Fiunk születet: Áron. Ma 33 éves, építő mérnök, felesége doktorált, középiskolai tanár. Saját lakásuk van a 13. kerületben, az Ördögmalom utcában. Mindkettőjük pályája szépen, biztatóan ível. –  Mi, a harminc év korkülönbség dacára, szeretjük egymást. Azt nem gondoltam, hogy ez az életút ilyen hosszú lesz. Azt végkép nem, hogy egy mai fiatalasszony ennyi terhet vállal és elvisel.

A Borival együtt töltött 36 évet külön köszönnöm kell. Nagyobb zökkenők nélkül éltünk mindeddig. Nem emlékszünk, vagy alig tudjuk felidézni koccanásainkat. Tudjuk kezdetben egy-két nap tartott a „harag”, mostanában mindössze órákig. Máris következik az értelmes „eszmecsere”, aztán a lomtár. Legnagyobb öröm, ha ismét megérkeznek gyerekeink. Mindketten sokat vállalnak, végeznek. Szükségük van kikapcsolódásra. Időnként ügyesen meg is teremtik erre is a lehetőséget. Ismerkednek az országgal, szívesen horgásznak. Számomra megnyugvás, hogy a többi négy gyermekemmel és családjaikkal jó a kapcsolat. Borival kölcsönös a szimpátia. Keserédes, mégis megnyugtató három, velem közel egykorú testvéremmel való rendszeres telefonkapcsolatunk. Nehézség mindenütt akad. De egyaránt fegyelmezettek igyekszünk lenni! Ami ebbe a fejezetbe bekerült, azért van, mert ezeket is meg kell köszönnöm embernek, Istennek!

Van még egy fontos mondanivalóm a köszönő listán. Régi adóság ez.  Lerovására évtizede készülök. Péteri Atyát illeti hálás köszönetem, mert felbecsülhetetlen segítséget kaptunk Tőle Áron és Livi neveléséhez. Hogy gyermekeinkre büszkék lehetünk, abban neki elévülhetetlen érdemei vannak. Nem csak az életre történt felkészítést, de a jó Istenben való hit megingathatatlanságát is megkapták, Meg, kettejük összetartozásának érzését és tudását is megszerezték azokban az években, amikor Atya törődött velük.

Itt ahol ez az írás készül, a Tamási Várhegyen nem feledhetem kedves Apósomat. Ő teremtette meg számunkra azt a kies környezetet, amiben nemcsak gyümölcsfák, nagy szőlő ültetvény, kis hajlék, présház, nagy pince szolgálja kedvtelésünket, örömünket, de az év nagyobbik hányadára fenséges szállást, nagyszerű időtöltést is biztosít. Az évi szőlőmunkák, a szüret, a találkozások, barátságok is hozzájárulnak, hogy tartalmasan töltsük időnket, hogy jókedvűen, egészségesen éljünk. Fájdalmas, hogy Őt már húsz esztendeje elveszítettük. Egy fél éve Anyósom is követte őt. Most Bori és Áron a gazdák. Jó magam pedig nyugdíjas vincellérként, legföljebb vitatható tanácsokkal szolgálok. Ebben a gyönyörű környezetben szívesen teszem, még bukfenceznék is, ha tudnék.

A köszönnivaló végére ugyan nem értem, még is elmondtam, annak legalább egy részét, amiért köszönettel tartozok. Köszönök mindent, amit az Isten és az általa fenntartott Élet adott!