Archive for május, 2014

SZEGÉNYSÉG – TALÁN MÉGSEM VÉGZET

Posted by on csütörtök, 29 május, 2014

Szabadság, azonosságtudat, erkölcsi rend.

Ez a három fogalom kóvályog nap, mint nap öreg fejemben. Világítanak és megjelölik az égtájat, útirányt, hogy gondolatban merre menjek. Azt is, milyen tempóban. Amióta rájuk hagyatkozok, soha nem csalatkozok. Egy ideje mindhárman arra intenek, hogy sietve mondjam el, amit a szegénységről gondolok. A magyarázat bizonyára, hogy egyre több szegényről tudunk. Én is voltam szegény, nagyon sok került közülük az utamba. Érdeklődésem meg arra sarkalt, hogy megnézzek számos erről a témáról írt eszmefuttatást, néhány tudós írást. Hogy mi az, ami ennyire hajt, mi az igazi ok, megtudni, eddig nem sikerült. Talán, mint az éhezőt az éhség, evésre készteti!

A túlsó végén kezdem. Ez is aligha könnyen érthető. Miért a nagyon gazdagok jutnak éppen itt az eszembe? Hiszen ez ennek a témának éppen a fonákja.

Az ok talán, hogy a minap felfigyeltem egy hírre. A Brit uralkodó családról szólt és azt adta tudtul, hogy II. Erzsébet, a gazdagok világranglistáján, a 280. Visszasorolás történt a 6-8. hely valamelyikéről. Az állami kincstár a teljes királyi kincs készletet az állam tulajdonába vette. – Nem mindennapi történet! –  Érdekes azért is, mert az egész család, dúsgazdagságuk ellenére, talán részben ezért is, a britek többségének ma is liblingje. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a brit múlt, a gyarmatosítás nem csak felhalmozást, kiváló anyagi viszonyokat, ma is prosperáló gazdaságot alapozott meg, de liberális „hiten” nyugvó erkölcsöt és kultúrát is hagyományozott.  Jeles, izmos hagyományok ezek! Talán mégsem kár, hogy a hatásuk nem teljes, Angliában sem.

A gazdagok világában általában más az út, más a szokás, a rend. A globális társadalmak önzők. Olyanok, mint a mákony hatása alatt sínylődő emberek. Belebódultak a vagyon, a pénz kábulatába. Nem ismernek se Istent, se embert. A dollár, a profit a mindenük. Ha, csak lehet extra mennyiségben. S ebből sosem elég. Persze nem csak a tőkés önmaga oroz. Vannak kliensei. A bankárok, s hasonszőrű, pénzhez értő kufárok, sorban állnak a nagytőkések kiszolgálására. De, mert a tőkések között úzus az acsarkodás is, meg divat a gazdasági tolvajlás, felhasználnak minden mocskos eszközt is. Nem szégyen a lopás sem. Tele a világ kémekkel, lehallgatókkal. Ám ez sem elég. Innen egy lépés csupán a hadseregek kézbe kaparintása. De nem csupán a hatalom miatt, sokkal inkább a hadi és egyéb raktárak időnkénti kiürítéséért. Ez az igazán busás profitforrás. Minden „gazdaságok” legjobb hozamú üzlete. A háborút újjáépítés követi. Felfuttatja ez is az üzletek üzletét. – Az emberiség elszenvedett eddig két világégést. Nem indokolatlan rákérdezni: lesz e harmadik, esetleg negyedik? Kissé már remegő hangon talán azt is, mely következményekkel? –  /Egy jóslat szerint, „a negyedik világégés fegyvere megint a kő és a husáng lesz,” hiszen minden egyéb a pusztulás martalékává vált megelőzően. Az igazi kérdés, hogy lesz-e aki a követ, botot kézbe fogja./

Amit fentebb összezsúfolva elmondtunk az mindössze töltelék. Mégsem mellőzhettük! Választ adni arra a problémára, amit fentebb megfogalmaztunk csak ezek figyelembe vételével lehet. Mondanivalónknak, a valóságba történő elhelyezése miatt, azért volt nélkülözhetetlen, mert társadalmunk tényleges kontrasztjait egyébkén nem láttathatnánk.

A kontraszt pedig, maga a sokrétű s z e g é n y s é g. Akkor és ott üti fel a fejét, ahol, és amikor, nincs szabadság, nem működik, vagy hibásan az azonosságtudat, nem hatékony az erkölcs és általában a rend. – A továbbiakban, é r d e m l e g e s e n erről kívánunk gondolkodni,

A kitűzött feladat teljesítése persze mindenképpen hézagos marad, mert nincs a világon papír, emberi agy, ami fel tudná jegyezni, terjedelmében és mélységében le tudná képezni az emberi szegénység méreteit, szörnyűségeit, iszonyatát. Engem valamilyen ismeretlen erő mégis arra késztet, hogy megkíséreljem tollhegyre tűzve, áttekinteni, legalább nagy vonalakban ezt az egész emberiség számára szégyenletes dolgot.

Ám, mert a feladat tulajdonképpen teljesíthetetlen, tűzzünk ki szerényebb célt, elégedjünk meg néhány ugyancsak csúnya bugyor felfejtésével!

Nézzük, hát mire futja erőnkből!

Előbb idézzünk fel néhány alapfogalmat, hogy ezekben egység legyen.

Mi a s z e g é n y s é g i k ü s z ö b? /Tudós frazeológiával: poverty./

A szegénységi küszöb személyek, csoportok anyagi helyzetét mérő változó. Lehet pl. az egy főre jutó jövedelem minimuma. Vagy pl. az alsó népességtized egy főre jutó jövedelem minimuma.

S z e g é n y e k, akik ezekbe a csoportokba tartoznak.

S z e g é n y s é g a szegények összessége.

Megjelenési formái:

Egyik legborzasztóbb megjelenése a gyermekhalandóság. A világ számos táján betegségek, járványok, élelemhiány okozza ezt a szörnyűséget. Vannak ugyan gyengécske segélyszervezetek, amelyek próbálkoznak, alig sikerrel. A több mint hétmilliárd embertársunk bizonyos hányada pedig felelőtlenül hoz világra emberkéket, pár napi biztos halálra szánva. Azért is szörnyű ez, mert más tájakon még a népesség szinten tartása is kétséges. A népességfogyás nemzetiségeket, de nemzeteket is veszélyeztet.

A másik szörnyűség a helyi háborúk és következményei pl. tömeg- gyilkosságok formájában.

És hát a harmadik világháború veszélye, aminek embervesztesége, tudva a tömegpusztító fegyverek arzenáljáról, az emberiség kipusztulását sem zárja ki.

Nem mehetünk el szó nélkül az egyre nagyobb méretű vegyszeres veszélyeztetés mellett sem.

Hasonlóan veszélyt hordoz, az ember okozta, klímaváltozás is. A szokatlan erejű és gyakoriságú természeti csapások figyelmeztethetnének mindenkit.

Nem hallgathatunk a pártok okozta torzsalkodásokról sem. Ennek is vannak, lehetnek emberáldozatai, akár tömeges méretekben is. Történelmünk ezekből is számosat idéz.

Az emberiség, egyes tájakon, ész nélkül sokasodik /ma: hétmilliárd/, más oldalról tudatosan, de bután pusztítja önmagát beavatkozva a teremtés rendjébe.

A figyelmeztetések, tapasztalatok, a nagyra nőtt emberi tudás, mind arra int, hogy gátat kell szabni őrjöngéseinknek. Meg kell keresni a ránk ruházott szabad akarat ellenére is azt, hogy míg a Föld a mi lakunk, itthon érezhessük rajta magunkat, de legalább ne kelljen folyton rettegnünk.

Arra a kérdésre, hogy mi az, ami rajtunk múlik a következőket tudjuk mondani:

Ki kell vívnunk szabadságunkat. Tapasztalatok szerint s z a b a d e m b e r, aki képes ellátni önmagát és családját, és nehéz időkben is állni tudja a helyét. Ezen túl rendelkezik azonosságtudattal, azaz reálisan értékeli önmagát. Erkölcse szilárd alapok áll, napi- és munkarendje értelmes, igényes, tervszerű. Ha kitartó a munkában. Ha becsüli önmagát és embertársait, azaz a közösségeket, a környezetét, a tulajdont és az emberi alkotásokat is.

Az emberiségnek van egy csoportja: a jómódúak, a gazdagok, és az igen gazdagok együtt. A szegények csoportja, ennél sokkal nagyobb, a szegénység különböző fokán. Számukra kellene, saját értékeik növelése mellett, olyan körülményeket teremteni, amelyben boldogulni lehet, élni érdemes. Nem kétséges, ehhez más, új lelkület szükséges, és mindkét fél részéről.

Ennek ellenére teljes biztonsággal mondjuk: A szegénység nem végzet!

JÖJJ EL SZABADSÁG

Posted by on vasárnap, 18 május, 2014

Nem nélkülözhetünk! – Miért, hát nem vagyunk szabadok? Bizony-bizony nemzetünk, és magunk is szokatlanul szűk határok között, és behatárolt szabadsággal éljük napjainkat, már 1920 óta.  2004-ben azt hittük, minden jobb lesz, de legalább a szabadság ránk talál. Úgy látszott, hogy Európa végre elismeri, hogy mi is európaiak vagyunk. „Befogadta” megtépázott nemzetünket oda, ahová több mint ezer éve szervesen tartozik. Biztosra vettük, hogy végre, együtt Európa népeivel, szabadok lehetünk. Mi az európai nemzetállamok szövetségébe törekedtünk. Ez a szövetség ma még felemás. Úgy gondoltuk, a jogokból egyenlő rész illet minket is.  Nem adományként, hanem a magunkra vállalt terhekért cserébe.  A fokozatos anyagi felzárkózást is természetesnek tartottuk. A nyugat államai mintájára: a sok munkánkért, erőfeszítéseinkért jólétet vártunk.

Csalódtunk! Nagyot csalódtunk, mindmáig!

Nem vagyunk bizalom híján, nem is kesergünk. De eltökélt szándékunk, hogy megkeressük és meg is találjuk a magyarázatot. És nem csak a magyarázatot, de a bennünket megillető lehetőségeket is!

Nézzük elsőnek mi hát a szabadság, amit ennyire fontosnak tartunk, ami ennyire hiányzik?

Két lényeges összetevőjét emeljük ki. Egyik gazdasági, a másik szellemi természetű. Hogy valaki szabad lehessen, rendelkeznie kell az anyagi javak olyan hányadával, ami elég családja ellátására, és mert bizonytalan idők is jöhetnek, szerény tartalék is jó, ha van. Ennek biztosítéka és feltétele pedig a család munkaképes tagjainak rendszeres munkája. –  A szellemi tényező, olyan tudásmennyiség, ami nagyjából az érettségi elvárásainak felel meg. /Nem feltétlenül papír formájában!/ Itt említjük azt az erkölcsi elvárást is, ami a családon belüli és a közösségekhez tartozás normáiként jön számításba.

E követelmények kielégítésének ma még gátjai vannak. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az EU-t uraló államok, ill. gazdasági hatalmasságaik, lehetőségeikkel visszaélve, kihasználják országunkat, megkárosítják népünket. Erőfölényükkel visszaélve, kivonják a megtermelt értékeink egy részét, banki és más gazdasági módszerekkel, profitot, extraprofitot harácsolva. Azaz, a hazánk fiai által megtermelt termékek értékének jelentős hányadára jogot formálnak, különböző manipulatív módszereket is igénybe véve, annak ellenére, hogy befizetéseink nagyon is tetemesek. Így aztán az életszínvonalbeli különbségek tovább növekednek, holott eddig is nagyok voltak. Nő a kiszolgáltatottságunk is. Számos alkalommal elszenvedői vagyunk a „kettős mércének.” Nem hallgathatunk arról sem, hogy sorsunk nem egyedül való. A miénkéhez hasonlóan lassú több közép-európai nép gazdaságának növekedése is. – Más jellegű, de említést kíván, mert érdekeink ellen hat, az a helyzet is, ami az európai szocialista és liberális politikai erők erőfölénye formájában nyilvánul meg, és rovásunkra, szintén a nagytőkét szolgálja. Ugyancsak szóba kell hoznunk, hogy egyes nyugat-európai államok gazdaságai előnyben részesülnek. Azt is, hogy mai vezetőik, többségükben, a jelen állapot fenntartásában érdekeltek. – Nem hallgathatunk arról sem, hogy a hazai baloldali politikai erők is – „nem ellenszolgáltatás nélkül” – „az ő malmukra hajtják a vizet.”

Az adott körülmények között a második Orbán kormány bizony nehéz csatákra kényszerült a nemzeti érdekek érvényesítéséért, több, kevesebb sikerrel. A hazai gazdasági és társadalmi tényezők közül a középosztály erősítése, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, stb. fejlesztésének napirenden tartása reményt keltő cél, mintegy előkészítve egy újabb parlamenti ciklus munkáját. A választott út és eszközök lehetőséget teremtettek, bizalmat szültek. Ezek természetesen küzdelmeink, munkánk eredményei. Sajnos tudnunk kell azt is, hogy még kemény küzdelem várható a nagytőkének elkötelezett politikai erőkkel. A hatalom birtoklásának kérdéseiben ugyanis nem várható még átmeneti nyugalom sem.

„Jöjj el szabadság, Te szülj nekünk rendet!” Azt várjuk – József Attilával szólva – hogy a harmadik Orbán kormánynak a szabadságot azzal a céllal kell biztosítania, hogy a rend megteremtődhessen és, hogy így az előbbre jutás feltételei létre jöhessenek.

Az is természetes, hogy az EU szükségszerűen változások előtt áll. Az elmúlt tíz év tapasztalatait dőreség lenne figyelmen kívül hagyni. Azért is, mert az adminisztráció túlméretezett, meg mert igen költséges. A szervezete túlbürokratizált, munkarendje csaknem átláthatatlan. Nem utolsó sorban a hozzáértés, talán érthető okkal, a szükséges tapasztalat is elégtelen. Zavarja a szakmai munkát, hogy a pártokat megjelenítő parlament, szinte kivétel nélkül, sokszor arroganciával terhelten képviseli az egymásnak ellentmondó pártérdekeket, szakértelmük pedig ugyancsak szegényes.

Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az esedékes választások nemcsak lehetőséget kínálnak az eddigi munka értékelésére, a tanulságok összegezésére és az esedékes változtatások megtételére. Ezek a kötelességszerű tenni valók. Még elodázásuk sem engedhető meg. /Az apparátus csökkentése, szakmai erősítése, a párpolitika szerepének háttérbe szorítása, a nagy és a kis országok ügyeinek egyenlő jogalapon történő kezelése, stb./ Elengedhetetlen az EU fejlesztése az európai nemzetek laza szövetségének megvalósításáért. Ugyancsak elvárható, hogy ebben a szövetségben a „nagy” országok érdekeiket ne a „kicsik” rovására érvényesítsék.

További mondanivalónkkal az a szándékunk, hogy a rend és az előbbre jutás kérdéseire ”A konszolidáció a gyávaság szinonimája.” /Orbán Viktor/ gondolat jegyében reflektálunk. Az a kérdés vált ugyanis mostanában, széles körben aktuálissá, hogy talán célravezető lenne, a lerakott alapok konszolidációján fáradozni. Természetesen óriási feladat ez is, és talán biztosíték lehetne a további tervszerű építkezés számára.  A most még, gyér vitában eddig, az a nézet kapott erőteljesebb hangot, hogy egyrészt szükség van konszolidációra: a társadalom egyes elemeinek időleges megszilárdítására, de szükség van korrekciókra is, hiszen a korábbi döntéseink, még a törvényeink sem lettek, lehettek tökéletesek. A folyton változó társadalmi-gazdasági viszonyok is igényelnek kisebb nagyobb kiigazításokat. Aztán, igaz, hogy a leglényegesebb társadalmi területek revíziója ugyan napirenden van, de eddig mégsem lehetett totális, mindent átfogó. Továbbá mindenki tudja, hogy a természet és a társadalom folytonosan változik. Ez pedig nem tűri, a módosítást kizáró, konszolidációt. Azaz, ezek és más tényezők is arra késztetik az újonnan megválasztott parlamentet, hogy elsősorban a szabadság és a rend megteremtésén fáradozzon. Ugyanakkor a már rendelkezésre álló alapok mindenre kiterjedő tökéletesítéséről és kiteljesítéséről sem felejtkezhet meg. Azaz, egyrészt felelőtlenség, sőt gyávaság is lenne lemondani életünk valamennyi szektorának továbbfejlesztéséről, de egyidejű feladat, a jónak bizonyult eredmények megőrzése is. A fejlesztés, fejődés, a múlt és a ma bázisán, ugyanis magának az életnek a követelménye. Feladása önfeladás. Minden mozgásban, változásban van. Ezt figyelmen kívül hagyni egyrészt dőreség, de igazi gyáva beletörődés is.

Nézzük meg a sors szerepét is ezekben az összefüggésekben. A sorsnak történő kiszolgáltatottság elfogadása a gyengeség megnyilvánulása. Hiszen a sors elemei: a kényszer és a választott sors eltérő szerepet játszik életünkben. A kettő közül csak a választott sorsért vagyunk felelősek, azért persze a gazda felelősségével. /A kényszer sors, tőlünk függetlenül „határoz”. Annak nem vagyunk gazdái, vele kapcsolatosan legfeljebb a kiigazítást, javítást kísérelhetjük meg. / — Nézzük hát kissé részletesebben a választott sors összetevőit, a hitet és a legfőbb instanciát, a szellemet. A hitet abban az értelemben is, ahogy Ady megfogalmazta: -„egyszer csak váratlanul átölelt az Isten”. – Ám úgy is, hogy hiszünk embertársainkban és önmagunkban. Tudnunk kell, hogy a hit és a szellem, a kettő együtt felelősséget hordoz, mégpedig gondolatainkért, terveinkért, tetteinkért, sőt számon is kér, a lelkiismereten keresztül, de a jog eszközeivel is. A választott sors; mert választjuk, mert minden esetben választani kényszerülünk /mindig van legalább két lehetőség/ az emberi felelősség fundamentuma. Vagyis minden választott hit /hitetlenség/, a választott szellemi hovatartozás, álláspont felelősséggel „terhes.”

Néhány további gondolat még a szabadság kérdéséről. –  A parlamentek, minden nemzetgyűlés tennivalói közül a legfontosabb munkálkodni, hogy a polgárok szabadok lehessenek. Ez nem csak elodázhatatlanul szükséges tevékenység, de felbecsülhetetlenül hasznos is. A szabadság, a mindennapi életben hajtóerő, a fejekben feltétele a rendnek. A fejek és a munka rendje nélkül pedig minden közösség életképtelen. A szabadság és a rend megteremtői végső soron a választók és a választottak, de csak akkor, ha az élen államférfiak állnak. /Az államférfiak hiánya, politikusokkal történő helyettesítésük, mindössze szerencsejáték./ Végzetes könnyelműség és veszélyes játék, ha választó és választott, vagy közülük, akár ha az egyik is, igénytelen!

József Attila gondolata a szabadságról, a rend szülőjéről, nem csak mély költői gondolat. Mivel a társas ember egyik lényegi összefüggéséről van benne szó: szentírás.. Felhívja a figyelmet, hogy nélküle dolgaink nem mehetnek jól.  Rendnek kell lennie mindenütt, ahol ember munkálkodik. Rendnek a fejben, a mindennapi munkában, az egész életben. A szabadságot, mert közösségi, napjainkban az államnak kell biztosítania. A rend pedig, ahol van, közös hozadék. Dilemmánk megoldása ezen az alapon lehet egyértelmű: A múlt eredményeit is magában foglaló jelen valósága, folytonos javításokkal konzerválható, azért, hogy a további előrelépésnek biztos alapja lehessen. De csupán, ezért!