Gondolatok oktatásról nevelésről…

Megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar. A pitypangot választotta jelképének. Meglepő döntés sokunk számára. A pitypang, vagy gyermekláncfű a kislányok kedvenc játéka. Karperecet, más csecsebecsét fonnak belőle. Tudjuk róla, hogy igen hatásos méregtelenítő. Gyomnövényként tartják nyilván. Számos néven ismerik. –  Érdekes lenne tudni miért mellette döntöttek.

Valószínűleg ez juttatta eszembe az 1940. június 21-én /74 éve/ Kőszegen, a malomból lett tanítóképző udvarán történt oklevél átadó ünnepséget. /Az épületben ünnepség tatására alkalmas helyiség nem volt./ Valakinek közülünk eszébe jutott, hogy a napfényes udvar kiválóan alkalmas a célra. A tantestület nem kifogásolta. Ott, tárgyi formában szintén jelen volt egy jelkép, egy kis világító készség, tizenegy magunk készítette kis lámpácska. Szépen felsorakoztunk hát mind a tizenegyen. /Bizony az öt év előtti 33-as indulólétszám alaposan megfogyatkozott az alkalmasság elégtelensége és a tanári elvárások igényessége miatt./ Visszatérve a témára, a magunk gyártotta kis lámpácskákkal ott álltunk az Isten ege alatt. Az igazgató sorban szólított bennünket és megkaptuk az akkor szokásos nagyméretű oklevelet. Aztán felhangzott a Téged Isten dicsérünk kezdetű egyházi ének. Majd a kis lámpácskákkal a kezünkben, népes kísérettel a Jézus Szíve templomba vonultuk, ahol tedeumon vettünk részt.

Fentebb a jelen és a múlt egy-egy szegmense! És hát Jelképek! Persze, ha a lényegről akarunk szólni nem ezek a legfontosabbak.

A lényeg ugyanis akkor, sem most sem a felszínen található. Soha nem jelképeken múlott az iskolák eredményessége.  A Nemzeti Pedagógus Kar vezetői talán látják is ezt. Ugyanis kollégáink, az iskolák tartalmi munkájának, oktató, nevelő tevékenységének jobbítását megcélozva alakultak szakmai testületté.  Miniszterünk pedig azt várja tőlük, hogy „munkájuk javítsa az oktatás színvonalát, minőségét, és szervezettségét.” A meglévő szakszervezeteknek ugyanis más lenne a feladatuk. Nekik elsősorban az anyagiakért: fizetések rendezéséért, az iskolák karbantartásáért, korszerűsítéséért, ellátottságának jobbításáért lenne dolguk harcba szállni a fenntartókkal, és nem az utcára vonuló felső- és középiskolásokat jelszavakkal ellátni: /”Rózsa gyere ki a hóba!”/ Mert hát ez is van annyira gyermekded, mint a Pitypang. Valamilyen – nagyon unszimpatikus – szerepcsere történt. Az államtitkárság megalkotta a pedagógus pályamodellt, rendezte, emelte és emeli a fizetéseket, gondoskodik az iskolák fenntartásáról. – Természetesen! Ez az iskolázással kapcsolatos állami tennivaló. –  A szakszervezet meg manapság, felhasználva a tanulók körében mindig található, sokszor könnyebbséget kereső igényeket, a színvonalas követelmények csorbítására alkalmas lehetőségeket, – utcára vonul. Sokszor tagadhatatlanul, politikai indíttatásra. Hát bizony ez nem egyszerűen hiba, szégyen is. Tehát az elavult, célt tévesztett érdekképviselet helyébe látszik jobb megoldásnak a Nemzeti Pedagógus Kar. Azért is, mert a pedagógus testület a tanügyben nem csak anyagi, de sokkal nyomatékosabban a jobb szakmai eredményeket is van hivatva szolgálni.

Csak a remény éltet, de azért mégsem lehetetlen, hogy sikerült érdeklődést keltenünk a köznevelés intézményeire vonatkozó gondolataink elolvasására és talán méltatására is.

Belső indításunk szerint azt gondoljuk további feladatunknak, hogy tekintsük át a gyermekkor egészében lejátszódó tudás-bővülést és nevelődést, a fejlődés szakaszai szerint, azzal a szűkítéssel, hogy az általunk különösen aktuálisnak, ill. fontosaknak tartott kérdésekkel foglalkozunk „csupán”. Olyan kérdésekkel, amelyek kiemelkedő jelentőséggel bírnak és mégis hol kevésbé, hol inkább csorbát szenvednek munkánk során.

A gyermek a szülő ölében látja meg a napvilágot és a világot is. Elengedhetetlen, hogy a szülői házban kapja meg az első impulzusokat az életkezdés minden kérdéséhez. A család szerepe akkor látható teljes jelentőségében, ha hiányzik. Ha családon kívül, de akkor is látható ez a hiátus, ha csonka családba nő fel valaki. Pótlása lehetséges, de csak ritkán teljesen megnyugtató. –  A csonka család sem elégít ki minden gyermeki szükségletet. Az ellátás, az ápolás, az első szavak, játékok mind felbecsülhetetlen jelentőségűek. Röviden, az életkezdés akkor biztató, ha a család kerek, egész. Személyes tapasztalatok is aláhúzzák, amit mondtunk! Persze, az élet már csak ilyen, számolni kell ezzel is. És keresni a legjobb pótmegoldást! Tapasztaljuk, sok esetben megríkatóan gyönyörű látni az anya és nagymama együttműködésének eredményeit: a jól nevelt, szorgalmas és eredményes kislurkót, aki felnőtt korára még példakép is, sokszor.

A család, óvoda és az iskola kapcsolata napjainkban nem egyszerűen laza, hanem politikai „eszmék” is mételyezik, pl. ilyen, és hasonló szlogenek: „ az iskola tudásgyár”, vagy, hogy „szolgáltató intézmény.” Aki ezeket a köztudatba bevitte „pedagógiai bűnöző”, tudatosan ártani akart. A család ritka esetben rendelkezik elegendő pedagógiai felkészültséggel, de a kívánatos nevelői készség is általában hiányos. Az óvoda és az iskola igazgatójának az elsődleges dolga az lenne, hogy pedagógiai vezetője legyen a tantestületnek, mint pedagógiai közösségnek és irányítsa a szülőkkel való együttműködést is.  Ne menedzserként próbáljon csupán helytállni. A nevelői közösség ne csak összehangolt nevelőmunkát, eredményes oktatást végezzen, de a szülőkkel, a szülők körében is láson el pedagógiai felvilágosító tevékenységet. Napjainkban az iskola és a szülői ház együttműködésének megteremtése, javítása, egyik, talán a legnagyobb lehetőség, a nevelő-oktató munka eredményei gyarapodásának, jobbításának.

Az óvoda és az iskola alaptennivalóit a vonatkozó dokumentumok, a NAT, a tanterv, stb. szabják meg. Arra vállalkozunk, hogy a ma kiemelkedően fontos, ill. a helyenként elnagyoltnak látszó pedagógiai feladatokat hozzuk szóba, és ezek fontosságát hangsúlyozzuk. Olyan témákról lesz tehát szó. amiknek jelenlegi művelését hiányoljuk, elégtelennek gondoljuk.

Az óvoda legfőbb aktuális feladatát abban véljük, hogy segítse a gyermekek egymáshoz való viszonyát a barátság, a bajtársiasság, a minél kevesebb zavar kialakítása irányában fejlődni. Ütközések esetén pedig ügyelni kell, hogy a megoldás kulturált formáit találják, ill. tanulják meg. Igen fontos a fizikai munka helyének megtalálása a foglalkozások rendjében, valamint megbecsülésének, megszerettetésének módjait megtalálni, kimunkálni.

Az alsó tagozatban kiemelkedően fontos, és előírt feladat is az alapkészségek kiérlelése. Hasonlóan elengedhetetlen az etika alapjainak a lerakása, elsősorban szokások kialakításának segítségével. A testnevelési órák futkosás jelegű, sokmozgásos formában is igen hasznosak. Csak fokozatosan ésszerű áttérni az egész testet szisztematikusan igénybe vevő „gyakorlatokra”.

A felső tagozatban ésszerű lenne fokozatosan áttérni a „tantárgyak” oktatásáról a tantárgyak elemeinek ismertetésére. Pl. ne történelmet tanítsunk, hanem történelmi eseményeket beszéljünk meg időponthoz, törtélelmi dátumhoz kötve. Ne biológiát „adjunk elő” /főként ne adjunk elő!/ hanem növényekkel, állatokkal ismertessük meg a nebulókat /ők még nebulók, korai a tudományoskodás!/. Nagyon lényeges, hogy a tanár belássa, hogy az alapkészségek elkophatnak. Nélkülük viszont a közép-, de a felsőoktatásban is nehezen tudnának boldogulni. Időt, teret kell biztosítani az ötödik – nyolcadik osztályok mindegyikében az írás, a helyesírás, az értő és érthető olvasás, az alapműveletek gyakorlására. Tudjuk, hogy ehhez a köznevelési államtitkárságnak útmutatást és rendeletet kell alkotnia.

A 10-14. osztályokban van itt az ideje a tantárgyak tudományos alapokon történő oktatására, úgy és azért, hogy ezekre az ismeretekre a felsőoktatás támaszkodni tudjon.

A két féle érettségi szükségességét látjuk, de megtartását vitatjuk. Helyette „végbizonyítványt” és érettségi bizonyítványt javaslunk.

A tudományos oktatás, a tudományok oktatása a felsőfok dolga. Ebben az írásban csak a pedagógusképzés néhány összefüggését szándékozunk érinteni. Elöljáróban jegyezzük meg, hogy a bolognai rendszer erre nem alkalmas, mert nem számol a pedagógusképzés speciális problematikájával.

E képzésnek és jellegzetességeinek bemutatására gazdag tapasztalataink birtokában merünk vállalkozni. / Tanítói, tanári oklevél, 8 év járási osztályvezetői, 7 év igazgatói, l6 év tanítóképzőben, ebből párhuzamosan 8 év tanárképzőben, és 2 év középiskolában szerzett gyakorlat tapasztalatait felhasználva/.

Mindössze két szempont szerint, és csak jelzésszerűen gyűjtöttük össze a tapasztalt entitásokat. Ezek szerint:

A pedagógusképzés maradandó értékei:

1. A képzés jellegzetessége szerint:

Az intézmények szellemi önállósága.

A képzés intenzív jellege. /A hallgatót egész személyiségében képzi./

Interaktív volta. / A gyermek személyiségének teljességét teljességében kezeli./

Gyakorlati irányultsága.

Reakció képessége.

Aktualitásra érzékeny jellege.

Továbbképzésre való orientáltsága.

Orientál a település kulturális életébe való bekapcsolódásra.

2. Képzés hatékonysága szerint:

Hivatásszeretetre nevel.

Képviseli a gyermekekhez való érzelmi fontosságát.

A gyermek személyiségének egészéért történő felelősségvállalást képviseli.

Szociális érzékenységre nevel.

Átláttatja a közösséghez tartozás fontosságát.

Felismerteti családdal történő összefogás fontosságát.

Felhív a módszerek fejlesztésének szükséges voltára.

Szorgalmazza a szakmai, elméleti fejlődést.

Ezek az értékek úgy, mint a magok, ha szárba szökkennek a képzés során, végig kísérik a pedagógust egész pályáján.  Nagyon gazdag örökséget hordoznak!

A képző intézmények pedig ma is, nem csak örökítik, de gyarapítják is a hasonló értékeket. Abban a korban, amikor társadalmi igény és elvárás a minél hatékonyabb köznevelés. /És felsőoktatás!/. A pedagógusok, pedig egytől egyik azzal jeleskedhetnek, hogy pitypang módján nem a gyom, hanem a kultúra magvait szórják gazdagon a gyermekláncfűvel játszó emberkék és a tudománnyal is ismerkedni akaró emberek fejébe.

Lezajlott az országgyűlési választás 2014.04.06-án anélkül, hogy a címben jelzett, nagyon fontos szónál többet mondott volna a kormányprogramról a Fidesz. Az előzmények közül az alaptörvény valóban olyan fajsúlyú, hogy az abban foglaltak szinte minden lényeges tennivalóra utalnak. Ebben a szellemben gondolkodva talán valóban felesleges részletezni a folytatás tennivalóit. Ám egyrészt, mivel a tennivalók között vannak nagyon is fajsúlyos feladatok, olyanok, amelyek ugyancsak komoly hozzáértést és nagyon sok konkrét munkát jelentenek, másrészt, mert a kevésbé fontosak megoldása sem lehet akármilyen, harmadsorban, mert minden bizonnyal új összefüggések, eddig nem gondolt tennivalók is felmerülnek, továbbá korrekciók is szükségessé válhatnak, a „folytatjuk” szó szegényesnek látszik legalább is most, a minisztériumok megalakulását követően.

Jó, hogy folytathatjuk! Örülünk neki, de tudnunk kellene azt is, hogy hol vannak a hangsúlyok, milyen a sorrend. Minden tennivalót, ugyanis, a minisztériumok ésszerű munkamegosztása esetén sem lehet, egyidejűleg napirendre tűzni! Nem is szólva a szükségszerű kölcsönös támogatását kívánó tennivalókról.– És ezzal, a tervszerű munka feltételeire csupán csak utaltunk! – Röviden: tehát szükségét látjuk egy négy évre szóló munkaterv kidolgozását és közzétételét. Megítélésünk szerin ennek, a minisztériumok megalakulása, és terveik elkészítését követően, tehát mostanság van itt az ideje. Aláhúzzuk, hogy semmiképpen sem maradhat el! Ugyanis elengedhetetlen az összehangoltság megteremtése, az apparátusok együttműködése, tudatos tevékenységük megalapozása, továbbá a széleskörű, érdeklődő polgárság tájékoztatása is kívánatos.  A szakmák számára mindez evidens. Ma már rendelkezünk erre a feladatra alkalmas apparátussal, igen széles feladat és jogkörrel felruházott új minisztériummal. A választó polgárok pedig joggal követelik, hogy a zajló folyamatokat ismerjék, de azért is, mert csak így adhatják meg, esetenként a szükséges további támogatást. Ez, minden bizonnyal, még a kétharmados többségű parlamentnek is jól jön. Nem kétséges ugyanis, a be is ígért gáncsoskodás az ellenzék soraiból. Még akkor is számolni kell ezzel, ha ténylegesen sikerül, a mostani ciklus alatt, a háromharmad érdekeinek parlamenti képviselete.

Reményeink szerint a fenti gondolatoknak, még inkább, figyelembe vételüknek az értelme az, hogy, a lehető, a minél kevesebb zökkenővel járó kormányzást segítse. Az esedékes folytatás igen reményteljes, de nemcsak hozzáértő munkát, hanem gondosságot, figyelmességet is igényel!  A folytatás igénye mellett akad azonban, amit tilos folytatni. Bármennyire is erőltetett ide illeszteni korunk legnagyobb gyalázatát, a korrupciót, mégis, itt, és mindenütt kikívánkozik. Ez a rákfene, kiirtásáig olyan betegség, amit csak a gyehenna gyógyíthat. Irtása ugyan mindenütt, és minden korban a legaktuálisabb feladatok egyike! Kiirtása azonban kemény hozzáállást és sok időt igényel. Folytatni, lám nem mindet kellene!

Korábbi kritikáimban már többször szóltam arról, hogy amióta bíráló gondolatokat írok, gyakran meditálok az oktatásirányításról. Hetvennégy éves pedagógus múltam számos alkalommal állított szembe azzal, ami a minisztériumunkban történt, amit ott kezdeményeztek / A képesítés nélküli pedagógusok, a rövidített képzéssel, a kontraszelekció idején munkába állt pedagógusok, a közép és a felsőfokú intézmények tanuló létszámának felpörgetése és annak következményei, pl. a kétféle érettségi, a tanulói jogok rombolást okozó túlhangsúlyozása, a számlálatlan utóvizsga lehetőség, a bolognai rendszer átgondolatlan alkalmazása, stb. egyenként és összességében súlyos oktatásirányítási felelőtlenségek, bűnök voltak./ Minden alkalmat felhasználtam akkor is, hogy véleményemet elmondjam. Most megismétlem, hogy a régebben elkövetett hibák és a manapság napirenden lévő gátak az oktatásügyben, alapjában a korábbi irányítás hibái. Ezekből Hoffmann Rózsa fungálása során csak elvétve akadt egy-egy.

A köznevelési törvénnyel, 2011- en a közoktatás dolgát akarták rendbe tenni. Számos vonatkozásban kedvező körülményeket sikerült vele teremteni. Persze egyes intézményei, pl. a KLIK nem tudhatta még megmutatni mire képes. Az iskoláknak is több idő kell a hatékony együttműködés módozatainak megtalálására. Tény, hogy néhány intézkedés a pedagógusok ellenvéleményével és ellenállásával találkozott. Pl. a munkaidő adminisztrálása, a feljebbsorolások vizsgához kötése. Ez utóbbival kapcsolatosan a szakszervezet beavatkozása és az államtitkársággal való afférjai is hozzájárultak a kollégák körében kialakult ellenálláshoz. Ez aztán az irányítással szembeni ellenszenv létrejöttéhez is elvezetett. Az államtitkárság kétségtelenül körültekintőben, és a korábbi gyakori változásokat megélt pedagógusok érzékenységét jobban figyelembe véve járhatott volna el. Mindezek ellenére alá kell húzni, hogy a kialakult körülmények, a létrejött kedvezőtlen közhangulat miatti államtitkár váltás semmiképpen nem az államtitkárság hozzáértésének, még kevésbé teljesítményének a következménye, hanem a fentieken túl, a politikai ellenzék manipulációjának az egyik folyománya. A leghatározottabban állítjuk, hogy innen alulról biztosnak látszik, hogy a döntésre jogosultaknak körültekintőbb, előrelátóbb és az elvégzett munkát jobban tisztelő megoldást kellett volna találniuk.

Nem közvetlenül kapcsolódik ugyan a fentiekhez a Budapesti Törökvész Úti Általános Iskolánál, az igazgatói pályázattal kapcsolatos történet. De jelzés az iskolák szakmai helyzetére. Nem maga a pályázat ad gondolkodásra okot, hanem az, ami vele kapcsolatos. A pályázó dr. címet visel. Mégis „kölcsön vett” egy igazgatói pályázatot, amiben hemzsegnek a hibák. – A felsőoktatás más terület ugyan, mégis rá kell a figyelmet irányítani arra is, hogy a felsőoktatás, egyes intézményeinél esedékes a kontroll. Érdekes lenne tudni, hogy egyesek miként jutnak diplomához.  Talán az sem lenne érdektelen, ha az oktatói kar egészének minőségét áttekintenék. Ha már itt tartunk, meg kell tennünk, hogy felhívjuk a figyelmet a sok nemrég keletkezett és oktatóval egy csapásra ellátott felsőfokú intézményre.

Külön kell szólnunk a pedagógusképzéssel kapcsolatos elvárásokról, annak ellenére, hogy a múlt tapasztalatai is hangsúlyozzák, hogy ez a ma már egészében felsőoktatás, különösképpen nem engedhet semmiféle lazaságot, ha az iskoláktól érdemleges eredményeket akarunk. A ma már jó eredmények, javítása sem lehet fikció, ha valaki az oktatást komolyan veszi! Egyébként könnyű belátni, hogy a nevelő-oktató munka korunk „élet halál kérdése.” Korunk igényeinek biztosítása érdekében az sem lehetetlen, hogy elérkeztünk ahhoz a nagyon kellemetlen, és szégyenletes állapothoz: „ hogy, előbb utóbb meg kell rostálni a pedagógusok népes csoportját.” Ma még talán elég, ha komolyan elgondolkodunk ezen. Szinte mindenütt a problémák, a gondok özöne észlelhető. /Szakmai érdektelenség, alapvető tudnivalók hiánya, a hivatástudat elégtelensége, itt, ott „undor” az iskolával, az ottani gondokkal kapcsolatosan./ – Pedig hát hivatástudat, szakmai lelkesedés híján a mi munkánk igazán eredményes nem lehet. Persze köztudott, hogy a jó iskolai munka tisztességes anyagi feltételeket igényel. /Ahol ez rendelkezésre áll, ott az eredmények, minden bizonnyal, nálunk is, késéssel ugyan, de megérkeznek./

A pedagógusokkal szemben támasztott követelményekből, ill. a pedagógustól elvárható szakmai ismeretek sokaságából kimagaslik a három pedagógiai alapviszony mély megértésének követelménye. Ezek: 1. az értéknek minősülő entitás /dolgok tulajdonságainak összessége/, 2. az érték elsajátításában érdekelt/alapfokon kötelezett/ tanuló, és 3. az elsajátítást segítő személy, a tanító, a tanár.

1, Az elsajátítandó értékek a társadalom és az egyén számára fontos /nélkülözhetetlen/ tudnivalók. Kiválogatásuk az oktatásirányítás egyik alapvető tennivalója. /Tanterv./ Ezt a feladatot hozzáértők közreműködésével, az államtitkárság jól végezte. Minden szakember tudja, hogy ez a munka befejezhetetlen. Változnak az értékesnek minősülő entitások, újak is keletkeznek, egyesek kikerülnek a szótárakból. Persze a tanterv az entitásokon túl, rengeteg egyéb tudnivalót is felhalmoz, rendez, rendszerez, logikai, történeti, stb. szempontokból mérlegel, s ezek figyelembe vételével behelyez, vagy kihagy. A helyi tantervek rugalmassága viszont lehetővé teszi, hogy az anyagon a pedagógus bővítsen, vagy éppen szűkítsen. A központi tantervek mégis elengedhetetlenek az egységes tudás alapjainak lerakása, de az évközi iskolaváltoztatások zökkenő mentességének biztosítása miatt is. – Az értékek kiválogatása, preferálása igen gondos odafigyelést és szakértelmet igényel. A tantervi előírás alapján szerzett ismeretek természetesen kiegészülnek az egyéb forrásokból származó tudásanyaggal is. Ezeket a pedagógus, egyrészt „berendezi” az iskolai „törzsanyagba,” másrészt szelektálja a társadalom igényeit figyelve.

2,  A tanuló viszonya a „munkához” /tanulás, viselkedés/ meghatározó szerepet tölt be. Amennyiben ez a viszony nem pozitív keserves „küzdelem” veszi kezdetét a jó együttműködés érdekében.

Ez természetesen az iskolai életkezdetnek eseti dilemmája, ám később is újra jelentkezhet. Tehát akár áthúzódó, akár később jelentkező esetei sem kizártak. A munkáról szólva szükségesnek látszik tisztázni, hogy a tanulás is munka. Ez természetesen nem mond ellent annak sem, hogy az iskolai tanulás hangulatos, esetenként játékos, jó kedélyű legyen. A kedvvel, főként a jó kedvvel végzett munka nem csak könnyebbnek tűnik, de rendszerint eredményesebb is. Van azonban ennek a mindenkitől várt, elvárt tevékenységnek un. fizikai fajtája is. Nos, ezt a fajta munkát is el kell végezni, és jól kell elvégezni. Ezt is érteni, azaz meg kell tanulni. Sőt mindenki és a magunk tevékenységeként is meg kell becsülni. A fizikai munka teljes kirekesztése a napirendből, a legértékesebb szellemi munkát végzők számára is testi-egészségi károsodással jár. /Helyettesíteni persze lehet pl. sporttal/. Az ide kapcsolódó megjegyzésük indoka és magyarázata a fizikai munka szükségességének, tiszteletének, becsületének hiányai és e hiány pótlásának kívánalma.

3, A tanuló entitást szerző munkáját elősegítő személy, a pedagógus. A vele kapcsolatos elvárásokról sok szó esett eddig is. A pedagógia /didaktika, neveléselmélet/ ismerete, felhasználni tudása elengedhetetlen. Közhely: „a szakmai tudás „csupán,” de igen fontos alap. Eredményesen tanítani viszont csak az tud, aki megszerezte ehhez a tapasztalatokat. És valóban, adottságokra támaszkodó képességek kellenek a nevelő-oktató munkához. Továbbá olyan kölcsönös tiszteleten alapuló viszony a diákkal, ami mindkét felet inspirálja az eredményes együttműködésre. Dr. Szegi Ödön, a kőszegi preparandián úgy tanított, hogy néhány jó eszű diákja meg tudta ismételni, szinte szó szerint, az órán mondottakat és táblára tudta írni az órán készült vázlatot. /És ezt azért, mert tanárunk tudott tanítani./

A tantervben előírt tudnivaló megértésének, megtanulásának segítésén túl a pedagógus további tennivalója a nevelés. A magatartás, gondolkodás formálása abba az irányban, amely lehetővé teszi más emberekkel, a közösségekkel való értelmes és kulturált érintkezést, eszmecserét, szórakozást. Ehhez a neveléstan nyújt elvi, elméleti alapokat.

Az általános pedagógia mellet a pszichológiában való jártasságra is szüksége van a nevelőnek. A pszichikusan sérült gyermekek közül, a speciális kezelésre nem szorulók, ezt is igénylik. Ugyancsak pedagógus feladat a tehetségesek megtalálása és a tehetséggondozás alapfeladatainak ellátása is. Ezeknek a tennivalóknak az ellátására a társtudományok /talentológia, kreatológia/ betekintő ismerete is szükséges lehet, persze nem követelményként.

Reményeim szerint sikerült áttekintő bepillantást adni az államigazgatás pedagógus munkát segítő, irányító tevékenységéről. Ez az államigazgatási szerv sem az elvi, ideológiai kisigényűségnek, sem más engedményeknek nem adhat teret anélkül, hogy ne veszélyeztetné társadalmunk jelenét és jövőjét. A Hoffman Rózsa által irányított államtitkárság ezeknek a követelményeknek megfelelt, a szokatlanul nagymérvű átszervezés nehézségei ellenére is, a közérdek és gyermekeink jövője is hasonlóan hozzáértő, de kevesebb gáncsoskodással harcolni kénytelen utódot vár el!

Neki pedig elismerés jár!